27.rész Túl sok.

Sziasztok! :)

Mielőtt belefogtok az új rész olvasásába, fontos mondanivalóm lenne. 

Megnyílt az új blogom!! KATT Szeretettel várok mindenkit!

Remélem jól telik a nyár, és az új blogomon is velem lesztek. :)

Nessa. xx

~*Louis Tomlinson*~

(hahaha :DDD)

Húznom kellene egy határt, egy olyan határt amit soha nem léphetek át. Már az elején meg kellett volna tennem. Egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam, akárhányszor csak kinyitottam a szemem vagy tükörbe néztem. Nem tudtam, hogyan tudok Eleanor szemébe nézni, megcsókolni, vagy tovább menni vele úgy, hogy közben ott van Alex is. Gusztustalannak tartom amit teszek, de egyenlőre nem tudok megoldást találni. Szeretem Eleanort és ezt nem csak úgy mondom, tényleg szeretem, az életemnél is jobban. De... de ott van Alexis, aki annyira más mint a többi lány. Néha elgyengül és úgy viselkedik, mint egy rendes 17 éves aki nem tud megküzdeni a problémáival, néha pedig lázadozik, beszólogat, ügyet sem vet senkire és semmire. Sokkal könnyebb lenne minden, ha fel sem bukkant volna. Akkor most élhetném a számomra rendes életem, nem lenne más csak Eleanor, nem kellene megküzdenem azzal, hogy vagy így, vagy úgy, de meg fogom bántani a barátnőm. Szakítanom kellene vele, vagy csak szünetet kérni amíg rendezem magamban a dolgokat és eldöntöm mit akarok, mert egyenlőre nem tudom.A legrosszabb az egészben talán az, hogy nem tudom senkinek sem elmondani. Nem tudok tanácsot kérni, mert ha elmondanám a fiúknak, biztos nem ugornának a nyakamba és dicsérnének meg. Ügyes kisfiú vagy Louis. 

A lábaim csak vittek előre, tudtam, hogy megint hibát követek el, valahol nagyon mélyen tudtam, de az a néhány pohárka elnyomta. Fényes nappal London utcáin, Louis Tomlinson félrészegen masírozik. Paul büszke lesz rám. A kapucnim a fejembe nyomtam és magamban röhögve a semmin, céltudatosan caplattam előre egy házhoz, ami már nem is volt annyira messze tőlem mégis kilométereknek tűnt megtenni azt a rövid utat. Nem közeledett felém senki, talán észre sem vettek. Valahonnan beszereztem egy láthatatlanná tévő köpenyt és senki sem lát, logikus magyarázat. Elbotladoztam a kapuig, felnevettem a saját lábaim botladozásának látványától és belöktem, az egyensúlyom egy pillanatra megingott és oldalra dőltem, de megkapaszkodtam és talpon maradtam.

-Te macskajancsi.-röhögtem.

Nagyot sóhajtva, lezseren zsebre dugtam a kezeim és valahogy feljutottam a lépcsőn, rátenyereltem a csengőre és hátratúrtam kissé kócos hajam.

-Leszállnál a csengőről?!-jött a dühös kiáltás.-Balfasz.

-Morcos napunk van.-vigyorodtam el.

Az ajtó kinyílt és egy dühös szempár meredt rám, sokkal szebb volt mint amire emlékeztem. Aprócska farmer rövidnadrágot viselt ami kiemelte fehér lábait. Amikor először találkoztunk még napbarnított volt, azóta mintha kihipózták volna, meg voltam győződve róla, hogy Hófehérke 21. századi énjével állok szemben. Fehér pólója hosszabb volt a kelleténél és átütött rajta a fekete melltartó. Összefutott a nyál a számban, a nyelvem végighúztam kicserepesedett ajkamon és kábán pislogtam rá.

-Mit keresel itt?-szűkültek össze a szemei.

-Inkább kit.

Hátrébb lépett és a karomnál fogva húzott be a lakásba, becsukta mögöttem az ajtót és csípőre tett kezekkel nézett rám.

-Mit akarsz?

-Találgass.-húzódtam közelebb és a kezeim a derekára simítottam.

Meg sem rezzent, a hátát az ajtónak vetette és makacsul nézett a szemembe.

-Részeg vagy.

-Csak egy kicsit, számít?

-Miért jöttél ide?

Az egyik kezemet a feje fölé tettem és megtámaszkodtam, a szemünk egy vonalba került.

-Pontosan ugyan azt csinálod mint ő.-szorította össze a száját.

-Nem, mert én szeretlek.-hajoltam a szájához.

Felnevetett és a mellkasomra tette a kezét, eltolt magától és kibújt a karom alatt.

-Menj el, Louis. Semmi kedvem hozzád, felejts el és menj vissza a barátnődhöz.

~*Alexis Elwood*~

Csak elszántabb lett és ez volt a célom. Hergelni, feldühíteni, hogy igazán meg akarjon kapni, elvégre nem adhattam magam annyira könnyen. Hozzászokik. 

Nem tudtam, hogy ide fog jönni, ahogy azt sem, hogy részeg lesz, viszont adott egy alkalmat, hogy ezúttal én használhassam ki a saját érdekemben. Tudtam, hogy nem helyes, tisztában voltam vele, de nem érdekelt. Az utóbbi időben tökéletesre fejlesztettem a ,,leszarom" módot és már meg sem rezzentem. George volt az egyetlen akivel normálisan viselkedtem, vele önmagam voltam, de mindenki mást eltaszítottam magamtól és újra előcsaltam azt az oldalam, akit nem érdekel senki. A hajamba túrtam és kinyitottam az ajtót előtte.

-Nemár'.-húzta el a száját.-Alexis, komolyan mondom, ha akarod bebizonyítom, hogy nem csak ezt akarom.

-Hogy bizonyítanád be?-vontam fel a szemöldököm.

-Egy lakosztály valami drága hotelben, kettesben.-simította meg az arcom.-Finom kaják, pezsgőfürdő, amit csak akarsz. 
-Elég szar ígéret ahhoz, hogy bebizonyítsd nem csak lefeküdni akarsz velem.-fintorogtam.-És nagy valószínűséggel kiderülne a kis titkod is, ha velem vennél ki egy szobát.
-Akkor mit szeretnél?
A mellkasa az enyémhez simult és ismét a falhoz szorultam, homlokát az enyémnek döntötte, éreztem rajta némi alkoholszagot.
-Azt te nem tudod nekem megvenni.-szakadt ki belőlem.
-Tudod mennyi pénzem van?-vonta fel a szemöldökét.-Nem vagyok ám annyira hülye mint aminek kinézek, vannak elég jó befektetéseim.
-Nem vagyok kurva, hogy a pénzeddel meg a szarságaiddal megvesztegess.
-Tudom, baby. Nem akarlak megvesztegetni, csak hidd el. Már nem tudom mi lenne a helyes, de ha adsz egy esélyt, ígérem, hogy kikecmergek a kételyekből, szakítok Eleanorral. 
-Nem kerül pénzbe.-néztem bele a kék szemeibe.-Gyere vissza egy józanabb pillanatodban, Louis. Hülye ígéreteid vannak.
Az elhatározásom kezdett meginogni, közel álltam ahhoz, hogy én magam vigyem haza. 
Ha megteszem azzal egy olyan lánynak ártok aki nem tehet semmiről. De én sem tehettem/tehetek semmiről sem, mégis mindenki megtalál. Akkor meg mit számít? Mióta törődök én másokkal? 
A számat az övére nyomtam, nem éreztem semmit sem iránta, viszont a düh ott fortyogott mélyen bennem. Halkan felnyögött és a kezeit a combomhoz vezette, megemelt, én pedig a lábaim tétovázás nélkül a csípője köré fontam. A saját lábain is alig állt, de nem számított az sem, ha a legközelebbi szőnyegre dob le, csak egy kicsit ki akartam kapcsolni az agyam.
Vajon hány srác csalta meg velem a barátnőjét? Hány srác ígért nekem pénzt egyetlen éjszakáért, hányan fogdostak... mert engem lehetett, nekem nincsenek érzéseim. Ez már semmi. 
Ajkai mohón tapadtak az enyémre, nyitott szájjal csókolt, gyakorlott volt, céltudatos. 
Felbotladozott velem a lépcsőn, erősen tartott, tudtam, hogy nem fog leejteni és azt is, hogy ha hazajön George és így talál minket, ismét csalódást okozok neki, Louis pedig az ablakomból fog megtanulni repülni.
-Nem akarom.-motyogtam, és elhúztam a fejem, a vállába fúrtam az arcom és a nyakába kapaszkodtam. 
Belökte a szobám ajtaját, halkan becsukta, majd az ágyra fektetett és fölém hajolt. Úgy éreztem sírni fogok, előtte pedig nem akartam sírni, senki előtt nem akartam.
Idejön, ígérget fűt-fát, közben pedig csak egy dolgot akar, mégpedig jól megdugni, utána pedig tovább hülyíteni a mit sem sejtő barátnőjét. 
Egyik kezét az állam alá tette és gyengéd csókokat nyomott a számra. Összeszorítottam a szemeim és a kezeim az arcom elé emeltem. Gyenge vagyok.
-Miért nehezíted meg az életem?-vádoltam.-Mit ártottam én a hülye bandádnak? Legközelebb melyikőtök jelenik meg az ajtóban és lobogtat csekkeket? 
Felült, a lábait felhúzta és mintha néhány perc alatt kijózanodott volna, a fejét a térdei közé hajtotta és a tarkójára tette a kezeit. 
-Egy barom vagyok.
Elfordítottam a fejem, a takaróm kihúztam magam alól és belefúrtam az arcom. 
-Sajnálom.-hajolt le hozzám és végigsimított a hajamon.-Tudom, tapló vagyok, részeg, és azt hiszed kihasználni akarlak. Pedig nem...
-Hagyjuk ezt.
-Nem tudom mit kellene tennem.-sóhajtott.-Azt hiszem, jobb ha most hazamegyek. 
Nagyot sóhajtottam, legyűrtem mindent ami miatt bűntudatom lett volna, a takarót ledobtam magamról és négykézláb hajoltam az arcához.
-Nem kérek olyat amit nem akarsz.-fordította el a fejét.
-Hagyjuk a süket dumát.-ráztam meg a fejem. 
Megcsókoltam, és most először adtam át magam teljesen az érzésnek, amely nem söpört végig rajtam. Nem szeretem ezt a fiút, nem jelent semmit, de az ölébe másztam és ezúttal nem hagytam, hogy azt tegyen velem amit akar, én rántottam le az ő pólóját. Lefeküdtem az ágyneműre és magamra húztam, a haja kócos volt, karjaiban megfeszültek az izmok miközben megtámasztotta magát fölöttem, kényszerítettem magam arra, hogy csak egy kicsi érzést is kicsaljak iránta, de nem ment. Lehunytam a szemem, nem akartam kinyitni, csak csukott szemmel tudtam elképzelni, hogy egy göndör hajú fiú nyom lágy csókokat a nyakamra. A lábaim abban a pillanatban elgyengültek, az egész testemből kiszállt az erő, a lábaim a csípője köré fontam és mohón csókoltam meg. Tudtam, hogy ő nem az akit akarok, de a semminél jobb volt. Beletúrtam a kócos hajába, hagytam, hogy leszedje rólam a pólót és a melltartóm környékére helyezzen csókokat. Az ajka puha volt, a haja néha csikizett, keze bebarangolta a lábaim, amit csak egy rövidnadrág takart. Kinyitottam a szemem, a tekintetem találkozott a kék szempárral és egy kicsit csalódást okozott, hogy nem zöld volt. Az ajkamba haraptam, elmosolyodott, gödröcskék jelentek meg az arcán, bár közel sem olyanok mint neki.
Kifújtam az eddig benntartott levegőt, ő sosem lesz Harry, talán elhihetném, hogy mást is akar, hogy tényleg szeret, talán én is tudnám viszont szeretni, ha akarnám. 

~*Eleanor Calder*~

-Szia.-mosolyogtam az előttem álló szőke fiúra.

-Szia Eleanor!-vigyorodott el és puszit nyomott az arcomra.-Bejössz? 

-Nem, Niall. Kint fog ácsorogni.-jegyezte meg a nappali irányából Zayn.

A szemét forgatva arrébb állt az ajtóból és mosolyogva beengedett.

-Nincs itthon Louis.

-Ó.-hajtottam le a fejem.-Akkor, azt hiszem már megyek is.

-Nem várod meg? Szerintem hamarosan itt lesz.-lépett ki Harry, a kezében egy tányérral, még valamin rágódott. 

Megtörölte a száját a fehér pólója aljával és a tányért a mosogatóba tette. Beljebb léptem, kissé tanácstalanul figyeltem a göndör hajú srácot.

-Nem beszéltetek? Akkor biztos itt lenne. 

-De igen.-sóhajtottam.-Tudja, hogy jövök.

-Van valami baj?-lépett közelebb, aggódva fürkészte az arcom.

Lehajtottam a fejem és megráztam, a kezemet tördelve néztem fel rá.

-Eleanor? Minden oké? Nekem elmondhatod.

-Persze, nincs semmi baj.-nyeltem nagyot.

Majd a legjobb barátjának fogok panaszkodni. Az egy alattomos húzás lenne.

-Szia Eleanor!-hallottam mögülem Liam élénk hangját.-Nem is tudtam, hogy itt vagy.

Közelebb lépett és megölelt, elmosolyodtam és visszaöleltem. Örültem neki, hogy bejött, így legalább egy kis időre megmenekülök Harry kérdései elől. A hűtőhöz lépett és kivett belőle egy üveg kólát, felém nyújtotta, de csak megráztam a fejem.

-Én kérek.-szólalt meg Harry.

-Vegyél ki magadnak.

-Én is szeretlek.-fintorodott el, majd megjutalmazott egy nagy mosollyal és ő is kivett egyet. 

Ajtócsapódást hallottam, nem néztem arra, bár sejtettem ki jött meg. Egy szót sem szólt, valószínűleg észre sem vett.

-Látogatód van.-szólalt meg Zayn.

-Ki?-horkantott fel.-Mond meg neki, hogy nem érek rá.

A szívem egy pillanatra összeszorult, a két konyhában tartózkodó fiú egymásra nézett, lehajtottam a fejem és azt reméltem, mielőtt észrevesz eltűnhetek.

-Louis?-társult Zaynhez Niall is.-Eleanor a konyhában van.

Egy pillanatra teljes volt a csend, majd a fiú akit szeretek, megjelent az ajtóban.

-Szia édes!-mosolygott és közelebb lépett hozzám.-Miért nem szóltál, hogy itt vagy?

-De hiszen tegnap megbeszéltük.-motyogtam.

-Ó, bassza meg!-csapott a homlokára.-Elfelejtettem! 

Jobban szemügyre vettem, a haja kócos volt és egy kicsit izzadt, a ruhái gyűröttek és ahogyan közeledett fokozatosan megcsapott az alkoholszag. Hátrébb léptem és egyenesen nekiütköztem Liamnek.

Louis meglepődött pillantással méregetett, beharaptam a szám és igyekeztem visszafojtani a könnyeim. Persze, hogy elfelejtette, mindent elfelejt ami velem kapcsolatos.

-Berúgtál.-motyogtam.-Részeg vagy, Lou. 

-Annyira nem.-vonta meg hanyagul a vállát.

Nem, csak a beszéde kezdett összefolyni és érthetetlenné válni. 

-Most hazamegyek.-hunytam le egy pillanatra a szemem.

-Nemár' kicsim, beszéljük meg.

Közelebb léptem hozzá, az orromat bántotta a belőle áradó erős piaszag, de mindezek ellenére szorosan magamhoz öleltem és az arcom a mellkasába fúrtam. Még mindig abban a tudatban akartam maradni, hogy szeret és nincs a kapcsolatunkkal semmi baj, talán csak túl sok neki minden, a rajongók, a siker, mellette kell lennem amíg feldolgozza. Igen, biztosan ez a baj.

-Majd hívlak.-nyomtam aprócska csókot a szájára.-Menj és feküdj le aludni, szeretlek. 

A vállai megereszkedtek, a konyhában tapintható volt a feszültség, két fiú nézett minket hátulról, és a válla felett láttam az értetlenül bámuló másik kettőt. Louis az arcát a nyakamba fúrta és szorosan ölelt magához. Nem érdekelt, hogy büdös a piától, szorosan öleltem magamhoz és megpróbáltam megkeresni a férfias illatát, azt az illatot amit annyira szeretek.

-Sajnálom.-remegett meg a hangja.-Szeretlek.

-Semmi baj.-simítottam végig a haján.

-Már nem bírom.-harapdálta az alsó ajkát.

-Tudod, hogy együtt megoldjuk. Menj fel, ha akarod maradok még és készítek valamit.

-Hogy lehetsz ilyen?-törölte meg az arcát.-Annyira fájdítóan tökéletes vagy hozzám. Én csak egy idióta vagyok, nem tudlak megbecsülni. 

Liam karon ragadta Harry-t és az ajtó felé húzta, a négy fiú eltűnt a szemem elől és kettesben maradtam Lou-val.

-Felkísérlek, csinálok neked valami finomat.-mosolyogtam és puszit nyomtam az arcára.

-Hányingerem van.-szuszogott. 

Megfogtam a kezét, hagytam, hogy rám nehezedjen és kitámogattam a konyhából, a kanapéról felpattant Harry és felénk igyekezett, Louis egyik karját átvetette a nyakán és a sújt leemelte rólam, hálás pillantást vetettem rá és megfogtam a barátom kezét, amíg felbotladoztunk vele a lépcsőn. 

-Hova tegyem?

-A fürdőszobába, megmosdatom.-túrtam a hajamba.

Betámogatta, és leültette a WC ülőkére.

-Majd én megcsinálom.-mosolygott fáradtan.-Menj haza nyugodtan, elintézzük a srácokkal. 

-Tudod, ez most úgy hangzott mintha el akarnátok verni.

-Nem úgy értettem.-mosolyodott el.-Tényleg menj csak, majd én megfürdetem, nem fogja összerókázni az ágyát, ez a szoba néha amúgy is elég büdös.-húzta fel az orrát. 

-A barátom, nem hagyhatom itt. 

-Szólj ha kell valami, lent leszünk.

-Főznél neki egy teát?

Aprót bólintott, majd csendesen kiment a fürdőszobából és én egyedül maradtam a kába fiúval. Valószínűleg azt sem tudta hol van, és ki ő. Odaléptem hozzá és felhúztam a pólóját, nem ellenkezett, áthúztam a fején és a ruhadarabot a mosógépre ejtettem. Végigsimítottam a vállán és sóhajtva nyúltam az övcsatja felé. Nem jöttem zavarba, láttam már meztelenül. 

-Segíts egy kicsit.-kértem.-Utána aludhatsz.

-Miért nyúlkálsz ott lenn?-vigyorodott el.

-Mert büdös vagy és meg kellene fürdened, szóval emeld meg a feneked, Lou.

-Nézni fogsz.-húzta össze a szemeit.

-Te is mindig nézel.

Nehézkesen, de sikerült lerángatnom róla a nadrágot. Megnyitottam a meleg vizet és beállítottam olyan hőfokra, ami éppen elég kellemes lesz neki. Az alsónadrágot úgy vettem le róla, hogy nem néztem oda, nehogy nyavajogni kezdjen, feltámogattam és segítettem neki beállni a zuhany alá. 

A lábai alig tartották meg, hagytam, hogy lecsússzon a csempe mellett és csak ázzon. Kirohantam, a szekrényéből kivettem egy tiszta alsót majd visszamentem, reméltem, hogy valamelyest sikerül kijózanodnia a víz alatt. Levettem a pólóm, hogy legalább az ne ázzon el, és segítettem neki felállni, a mellkasára tettem egy kevés habfürdőt és szétdörzsöltem a testén, amíg újból illatos nem lett. Kivettem egy törülközőt a szekrényből és miután elzártam a vizet körbetekertem vele. Éberebb lett, de még mindig fátyolos volt a tekintete. Átdörzsöltem a mellkasát, kivette a kezemből a törülközőt és magának törölte szárazra barna lábait, belebújt a tiszta alsóba. 

-Jobban vagy?-kérdeztem.

Megvonta a vállát, a kezébe adtam a fogkeféjét és amíg ő megmosta a fogát én összeszedtem a ruháit és betettem a szennyestartóba. Miután végzett megfogtam a kezét és betámogattam a szobába, az éjjeliszekrényen egy kancsó tea gőzölgött, nem törődött vele, csak bedőlt az ágyba és magára húzta a takarót. Egy ideig csak csendben figyeltem, halkan szuszogott és felhúzta a lábait, megpusziltam az arcát és csendben kiléptem a szobából.

26.rész Megbánod!

~*Alexis Elwood*~

Miután elment én a konyhában maradtam, próbáltam rájönni miért csókoltam vissza és most mit fogok tenni. Elvettem egy narancsot és miközben megpucoltam az agyam lázasan kattogott, kellett egy megoldás, NEM szeretem Louis-t, de... talán, nem, ha életem végéig erőlködök akkor sem szeretek belé bármit is tesz. Tudna olyan dolgokat adni amit egy szerelmes fiú megad, de mégsem lenne olyan, hiszen én nem érzek iránta semmit. Ráadásul barátnője van. Nem tudom miért kellenék neki én, az agyam lázasan parancsolja, hogy küldjem el mert ez nem helyes és csak nekem fog fájni, de mégsem akartam, mert ő az egyetlen évek óta, aki ilyen őszintén elmondta, hogy mit érez irántam. Ő az egyetlen és én ezt nem viszonzom.

A narancs leve az ujjaimra folyt, elvettem egy gerezdet és ábrándozva forgattam mielőtt a számba tettem volna. Sokadjára kívántam azt, hogy bár máshogyan ismertem volna meg. Harry-nél is ezt kívántam és most nála is. Már csak a H betűs név hallatán is megfájdult a szívem, képek úsztak az agyamba róla és a csodaszép barátnőjéről, és arról, hogy mennyire látványosan együtt vannak. Fájt. Fájt látni őket, fájt minden nap elviselnem Hayley-t, mindent, London nagyon igyekezett még jobban megutáltatni magát. Elfalatozgattam a gyümölcsöt majd felcaplattam a szobámba a hátamon az iskolatáskámmal. A táskát ledobtam az asztal mellé és lehuppantam a székre, először a tanulós házikkal kezdtem, az agyam olyan mint a szivacs, beszívja az ilyen információkat, a megértős tantárgyakkal sem volt soha problémám, addig amíg el nem kezdtem mindent leszarni. Átvergődtem magam a gimnáziumi éveken és most itt ülök Londonban, az érettségim valószínűleg nem fog sikerülni, 3 év anyagát nem tudom bevágni néhány hét alatt, itt fogok ragadni. 

Az ajtóm kinyílt és George dugta be rajta a kócos fejét.

-Szia.-erőltettem mosolyt az arcomra.

Az utóbbi időben a viszonyunk javult, rájöttem, hogy rajta kívül nekem már nincs nagyon senkim se, ő volt az egyetlen akihez tudtam tartozni. Rám mosolygott és belépett, a szívem nagyot dobbant amikor lehajolt és puszit nyomott a fejem búbjára, majd áthajolt a vállam felett és belepillantott a matekháziba.
-Segítsek?
A fogaim közé vettem a tollat és egy ideig néztem a félig kész feladatot.
-Azt hiszem menni fog egyedül is. Szerinted?
-Eddig jó.-borzolta össze a hajam.-Mi újság?
-Semmi.-motyogtam. 
Nem igazán voltam hozzászokva ahhoz, hogy elmondjam neki a dolgaim, de mostanában minden nap megtette azt, hogy bejött és egy kicsit beszélgetett velem. Jól esett, de egyenlőre nem nyíltam meg előtte, nem tudtam mit reagált volna arra, hogyha elmondom a Louis dolgot.
-Végeztél mára?-pillantottam az órára.
-Aha, nem vagy éhes? Hazafelé beugrottam egy pékségbe.
-Egy kicsit.
-Gyere le, addig is beszélünk egy kicsit.-húzott fel.-A matek megvár. 
-Te ilyet mondasz?-nyitottam nagyobbra a szemeim.-Ki vagy te, egy űrlény? Hol a bátyám?!
-Nagyon vicces.-dobta át az egyik kezét a vállamon.-Mit csináltál ma?
-Semmit.
Leballagtunk a lépcsőn, a fejemet egy kicsit az oldalának döntöttem, szükségem volt rá, mindig is szükségem volt rá és én elmartam magam mellől. A sírás fojtogatott de lenyeltem a könnyeim és igyekeztem nem elbőgni magam. A lábaimat nézegettem miközben megtettük az utolsó lépcsőfokokat, megcsúsztam és kis híján lebucskáztam de elkapott, viszont a térdeimbe fájdalom nyilallt. Neki eddig nem tűnt fel, hogy csak egy pólóban és bugyiban vagyok, ahogyan a sebes térdeim se, de megállított és leguggolt elém.
-Mi történt?-húzta össze a szemeit.
-Semmi, megbotlottam és elestem.
-Mostanában elég gyakran megbotlasz és elesel.-vonta fel a szemöldökét.-Szóval, mi történt?
-Mondom, hogy semmi.
-Alexis, bántott valaki?
-Nem!
-Remélem te is tudod, hogy ezt nem igazán hiszem el.-egyenesedett fel.
-Higgy amit akarsz.-fújtattam.-Mondtam már, hogy nem történt semmi! 
-Az a srác volt akinek behúztál?-fonta össze a mellkasán a karjait.
-Megbotlottam. A járdán. Futás közbe.-tagoltam. 
-Miért futottál?
-Mert nem volt kedvem nézni ahogy Harry egy másik csajjal smárol!-kiáltottam, és sarkon fordultam.
Megint el akartam rohanni, elmenekülni az elől, hogy róla kelljen beszélnem és egyáltalán rá kelljen egy röpke pillanatig is gondolnom, elkapta a karom és visszatartott. Hihetetlen nyugodtsággal vont a mellkasához pedig én csapkodva akartam kiszabadulni a karjai közül. 
-Jól van.-ölelt át szorosan, miután valamelyest lenyugodtam és már ,,csak" fuldokló sírás maradt.-Semmi baj, sajnálom, hogy felzaklattalak.
Nem tudok túllépni rajta. Túl nehéz, túl sok, hogy mindig őket kell látnom, túlságosan megszerettem és nagyon fáj. Ráadásul itt van Louis is, akinek barátnője van de idejön azzal, hogy engem is szeret. Minden a feje tetejére áll. Hova lett az az Alex, aki elintézte ezeket egy kemény beszólással? Hol van?! 
-Gyere.-emelt fel a bátyám.
Könnyedén tartotta az elgyengült testem, olyan volt mintha nem is én lennék, mintha kívülről szemlélném a dolgokat és csak egy szánalmas lányt látnék aki a testvérénél keres megnyugvást, de az nem jön. Egy roncs, szánalmas kislány akit megvert majd magára hagyott az élet, az emberek pedig mindent megtesznek, hogy újra és újra belerúgjanak a szegény, eltiport teremtésbe, aki csak annyit tett, hogy megbízott valakiben. Megbízott, szerette, az pedig kihasználta és eldobta, ő volt az aki először elbánt vele.
Magamhoz tértem, amikor George óvatosan leültetett az egyik székre és elém tett egy pohár vizet. Remegő kezekkel vettem el és belekortyoltam, arra gondoltam, mennyire jól jönne most csak egy aprócska adagnyi fehér porocska ami hosszú órákra leblokkolná az agyam azon részét, ahol a fájdalmas gondolatok vannak. Felhúztam a lábaim, a szék elég kényelmetlen volt ahhoz, hogy csak néhány percre pihenni tudjak.
Gyűlöltem őket, gyűlöltem magam. Harry-t mert nem engem szeret, Louis-t azért, mert engem is szeret amikor neki van más, magamat azért, mert nem tudom figyelmen kívül hagyni sem Harry-t, sem Louis barátnőjét, és mindezek ellenére nem tudom Louis-t szeretni. Pedig ha lenne valaki más is, aki elől bujkálni kell és titokban tartani mindent, miközben Louis éjszakákat tölt velem, izgalmasnak és szórakoztatónak találnám, ha az érzéseim sikerülne annyira elfojtanom, ahogyan azt Los Angeles-ben megtettem. Ha ez sikerülne nem érdekelne sem Harry, sem a pióca barátnője, magasról szarnék arra, hogy undorító dolgot teszek amikor egy olyan sráccal bújok ágyba, akit nálam jobban szeret egy másik lány. Mindig ott van az a ,,ha". 
Dühösen letöröltem a könnyeim és összeszorítottam a szám, mindig is gyűlöltem sírni. 
Nincs szükségem senkire a bátyámon kívül, vele nem szabad csúnyán bánnom, nem használhatom ki és nem bánthatom meg, neki még van élete, belőle lehet bármi, de én nem tudok megváltozni. Két Alex van, az egyik gyenge, összetört és szánalmas, a másik makacs, magának való és nagyszájú. Nekem pedig a másodikra van szükségem, egy olyan énem kell, akit nem érdekel senki, semmi, nyugodt szívvel gázol bele mások lelkébe, csak azért, hogy más egy kicsit is érezze, milyen az ha eltaposnak. Visszaadja a világnak azt amit kapott, bosszút álljon. 
Talán skizofrén vagyok...

~*Niall Horan*~

Jóízűen falatoztam a rajongóktól kapott kajákat, nem tudom, hogy az utcán miért hordanak magukkal chipset, gumicukrot és ezekhez hasonló finomságokat. Talán olyanok mint én, mindig éhesek és erre a legváratlanabb pillanatokban jönnek rá, akkor már logikus és bölcs dolog tartani magunknál egy kis kaját. Véletlenül futottam velük össze, csak egy kicsit sétálni akartam a napsütésben, de számítottam arra, hogy összefutok néhányukkal és ma igazán ölelgetős kedvembe vagyok, miért ne adhatnék nekik ölelést? Ők igazán megérdemlik, hogy valaki egy kicsit szeretgesse őket. A számba dobtam egy szirom hagymás chipset és a zsebemből előszedtem a kulcsaim. Beledugtam a zárba, de csak félig ment bele, azt hittem valami baj van vele és csak megakadt a kulcs, ezért erősen próbáltam beletuszkolni, de nem ment tovább.

-Mi a...-motyogtam és a chipses zacskót a fogaim közé vettem, míg a felbontatlan szamóca alakú cukorkás zacskót a térdeim közé szorítottam. Kihúztam a kulcsot, szemügyre vettem, majd ismét beledugtam a zárba azzal a reménnyel, hogy a rövid szuggerálás alatt történt vele valami és most már bele fog menni, de nem így lett. Lenyomtam a kilincset, lehet én vagyok a hülye és az ajtó nyitva van csak belülre van dugva a kulcs. Megfogtam a zacskókat és lenyomtam a kilincset de az ajtó nem nyílt, az agyvizem lassan kezdett langyosodni, két lehetőség van. 1. A zár elromlott és egyikünk sem juthat be az ajtón. 2. Valamelyik idióta belülről bezárta és benne hagyta a kulcsot a zárban, így lehetetlen bemenni amíg ki nem veszi és/vagy ki nem nyitja az ajtót.

-A kurva életbe.-káromkodtam és levágtam magam a lépcsőre.

A számba nyomtam egy újabb darabot, úgy döntöttem megvárom míg valaki haza jön és velem együtt fog itt dekkolni, vagy ha esetleg valaki tartózkodik odabent, hajlandó lesz kinyitni az ajtót vagy kiveszi a kulcsot a zárból, hogy bejuthassak. Liam nemszemüveg mögé rejtett arcát pillantottam meg az utcám, felpattantam és elé rohantam a kapuhoz, rácsimpaszkodtam a vasrudakra, a lábaimat megtámasztottam egy vízszintesen és rávigyorogtam a barátomra.

-Szia!-tolta a fejére a napszemüveget.

-Elromlott a zár.-közöltem.-Amúgy szia.

-Hogy érted?-nyomta le a kilincset és annak ellenére, hogy a kapun lógtam, kinyitotta.-Hát, beledugom a kulcsom de csak félig megy, utána megakad. 

-Niall, nincs esetleg nyitva az ajtó?-vonta fel a barna szemöldökét. 

-Nincs!-ugrottam le a kapuról.-Próbáltam, be van zárva.

-Nem lehetséges, hogy Louis vicces kedvében van és bezárta belülről, hogy hülyét csináljon belőlünk? 

-Nincs itt a kocsija.-tártam szét a karjaim.

-Zayn?

-Egyszerre mentünk el itthonról.

-Akkor Harry felhozott egy csajt.

-Biztos vagy te ebben? Most rózsaszín felhőkőn úszkál, nem hiszem, hogy képes lenne megcsalni azt az aranyos lányt.

-Honnan tudjuk, hogy nem pont azzal a lánnyal van? Talán rendes barátnak kellene lennünk és megvárni amíg maguktól ki nem nyitják az ajtót, addigra biztos, hogy végeznek.

-Holnap reggelig kint akarsz ülni?-szökött magasba a szemöldököm.-De, hát, éjjel tudod milyen picsa hideg van?!

-Niall, már megint csúnyán beszélsz.-küldött felém jelentőségteljes pillantást.

-Inkább szerezzünk kavicsokat és dobáljuk meg az ablakát, te úgy is nagyot tudsz dobni. 

-Várjunk egy kicsit.

-1 órája kint dekkolok a teraszon és már most kezd beborulni.-hadonásztam.-Vár a f...fene!

-Ebből kivágtad magad. Én itt maradok, valakinek ki kell majd engesztelni amikor órákig sértődöttet fog játszani.

-Jó.-húztam fel az orrom.-De nekem nincs kedvem felfázni és éjszaka összehugyozni magam, szóval Harold gyorsan intézze el. 

Elvágtattam a kert azon végébe, ahol egy kis út volt, apró, szürkés kövekkel behintve. Felmarkoltam néhányat, majd elcaplattam az ablaka alá, de mire odaértem a kövek fele kipotyogott. A sorban legközelebb Zayn fog füvet nyírni, jobb ha nem tudja meg, hogy én szórtam el a kavicsokat.

Felkaptam egyet és az ablak felé céloztam, ám a kő a falhoz ütődött és elindult lefelé. Elmenekültem előre és új helyet keresve ismét megcéloztam a sötétkék sötétítővel takart ablakot. Aha, biztos, hogy valaki van vele, mert csak akkor húzza be fényes nappal, azaz késő délután a sötétítőt. A kő ezúttal célba ért és halkan koppant az üvegen.

-Nyisd ki azt a k... az ajtót!-kiabáltam.

~*Harry Styles*~

A szívem nagyokat dobbant, utolsó puha csókok csattantak el köztünk, majd az ablakomhoz valami hozzácsapódott és ijedten összerezzent, azzal egy időben pedig fájdalmasan felszisszent.

-Sajnálom.-suttogtam.

-Nyisd ki azt a az ajtót!
Ez a felettébb értelmes mondatot valaki igencsak dühös ír akcentussal üvöltötte, majd még egyszer koppant valami az ablakon.
-Niall.-suttogtam bosszúsan.
Próbáltam még egy rövid időre elvonatkoztatni attól, hogy egy dühös, szőke, ír srác dobálja valamivel az ablakom és még egy ideig az alattam fekvő lányra figyelni.
-Harry.-pihegett.-Engedd be.
-Van kulcsa.-suttogtam és megpusziltam a nyakát.
-Valamiért mégsem tud bejönni.
-De várni azt tud.-motyogtam és a kezem lejjebb vezettem.
-Harry, nyisd ki neki az ajtót.
-De te még nem...-próbáltam neki ellent mondani.
-Nem baj.-mosolygott.-Ez túl sok.
-Sajnálom.-nyomtam csókot a homlokára.-Nagyon rossz?
Összeszorította duzzadt ajkait, szőke fürtjei mögül élénken csillogó szemekkel fürkészte az arcom, megsimította a tarkóm. Ebből tudtam következtetni a válaszára, bűntudatom volt, ugyanakkor a szívem nagyokat dobbant a tudatra, hogy ennyire megbízott bennem. 
-Harold Edward Styles, ha nem nyitod ki az ajtót betöröm az ablakod egy macskával!
-Kezd mérges lenni.-nevettem.
-Igyekezz.-szorította össze a szemeit. 
Megpróbáltam a lehető legóvatosabban leszállni róla, de még úgy is többször felszisszent és a fürtjeimet szorította.
-Megvagy?-dőltem le mellé.
-Most megyek és kerítek egy macskát!-kiabálta félig énekelve.
Aprót bólintott, eligazítottam rajta a takarót, aprócska, félő puszit nyomtam az ajkaira majd felálltam és eltakarva magam felszedtem a földről az alsónadrágom. Más esetben meztelenül slattyogtam volna le, de nem akartam előtte parasztnak tűnni ezért felvettem az anyagot, már elég jól hozzászoktam, mert az együtt alvásainknál kénytelen voltam felvenni, de megérte. 
Sóhajtva léptem ki, az ajtót gondosan behúztam magam mögött és ledübörögtem a lépcsőn. A nappaliba érve rájöttem miért nem tudott bejönni, a nagy sietségben az ajtó bezárásakor a kulcsot a zárban hagytam. Sóhajtva elfordítottam és kitártam, Liam a lépcsőn üldögélt és szórakozottan figyelte a kertben tevékenykedő szőke társunkat.
-Bocs.-fordult felém.-Én mondtam, hogy ne csinálja.
Megborzongtam, kezdett elég hűvös lenni és annyira szőrös nem vagyok, hogy melegítsen.
-Végre!-caplatott felém Niall.
-Csak a macska miatt.-húztam össze a szemeim.-Meg fogod bánni, Horan!
-Jó-jó.-slisszolt el mellettem.-Ó Szentséges Kinder Pingvi, itt az én drága hűtőm! Hogy vagy, Lucy? Ma milyen meglepetést tartogatsz Niall bácsinak? 
-Elvigyem?-egyenesedett fel Liam.-Elcsalhatom a Nando's-ba, van egy olyan sejtésem, hogy Lucy teljesen üres.
-Nem szükséges.-legyintettem és megfordultam.
-Várj!-kapta el a karom és halkabbra fogta a hangját.-Ugye az van fent akit remélek, hogy fent van.
-Ha azt reméled, hogy Hayley van fent  akkor igen.-vigyorogtam szélesen.
-Oké.-veregette meg a csupasz vállam.-Csak biztos akartam lenni. 
-Megnyugodhatsz.
Felcammogtam a lépcsőn, az ajtóm előtt egy kicsit megingott az önbizalmam, nagyon reméltem, hogy nem útra készen várt. Félve nyitottam ki az ajtót, ugyanúgy volt ahogyan fent hagytam, betakarózva, kissé kócosan, és még mindig egy ártatlan angyalkának tűnt, még az én ágyneműmbe bugyolálva is.
Egy ideig csak álltam a becsukott ajtónak dőlve és néztem őt, amikor a fejét felemelte, hogy jobban lásson, ellöktem magam és odaléptem az ágyhoz.
-Visszajössz?-fogta meg a kezem.
Nagyot nyeltem és tétovázva figyeltem, az arca nem tükrözött semmit sem felém, úgy viselkedett ahogy szokott.
-Szeretnéd?
Aprót bólintott, felhajtottam a takarót és óvatosan becsusszantam mellé, alig értem hozzá, túlságosan féltem tőle, hogy fájdalmat okozok neki. Az agyam folyamatosan zakatolt, gondolatok ezrei akartak maguknak utat törni, a legfontosabb a volt, hogy talán túl rövid ideje vagyunk együtt és csak a hév miatt döntött úgy, hogy az enyém lesz.
-Mi a baj?-emelte rám a szemeit.
Megráztam a fejem és a testemmel felé fordultam, a kezem megtalálták a derekát és megnyugtatóan simogattam. A takarót magához fogta, nem ért össze a mellkasunk.
-Nem bántad meg?-szuszogtam.
Leeresztette a kezét és sziszegve csúszott közelebb, a karjaim köré fontam és az arcom a hajába temettem. Annyira szeretem ezt a szőke hajat, puha, jó illatú, megnyugtató, mintha védelmet nyújtana.
-Nem, legfeljebb Mike egy ideig hanyagolja, hogy belém csimpaszkodik.-nevetett fel csilingelően.
Elmosolyodtam és az arcom elhúztam a nyakától, a tekintetem a plafonra vezettem, miközben valószínűleg Niall eldübörgött az ajtóm előtt, majd csattanás hallatszott és ír akcentussal szitkozódni kezdett. Kétség kívül Niall az. 
-A nyakad.-suttogott és a mutatóujját egy ponthoz nyomta.
Megfogtam a kezét és a tenyerébe pusziltam, tudtam mit mutat.
-Tündércsókok.-mosolyogtam.
Egy másik gondolat csendesen, aljasan tört utat magának a fejemben és fájdalmasan csapott le rám. Legutóbb Alexis hagyott ilyen nyomokat rajtam. 

25.rész Kételyek

Hey! :)

Szeretném megköszönni az előző részhez érkezett biztatásokat, nagyon édesek vagytok.

Megnyugtatok mindenkit, hogy a blogot nem szeretném itt befejezni azért mert nekem nem igazán tetszik, ha már belekezdtem akkor be is fejezem, sokszor kerültem már ilyen helyzetbe, sosem hagytam abba. Köszönöm szépen a 60 feliratkozót, kövessetek bloglovin-on is, a linket bal oldalt megtaláljátok (3. modul). 

Love ya': Nessa. xx

~*Alexis Elwood*~

A copfom ide-oda lengedezett körülöttem miközben felemelt fejjel végighaladtam a folyosón a dulakodó és röhögő diákok között. Én voltam az egyetlen, akit nem álltak körbe és nem röhögött össze senkivel, se fiúval, se lánnyal, senkivel sem, mégis emelt fővel vágtam át köztük. Megálltam a szekrényemnél, egy ideig babráltam a zár kombinációjával, majd a kezemből behánytam a könyveket a polcra és kikaptam a táskám, becsaptam a szekrényt, lezártam, majd hasonlóan, ahogy érkeztem, úgy indultam a kijárat felé is. 

A kijáratnál megálltam és kinéztem, majd egy fiú szitkozódva tolt arrébb és elviharzott előttem. Nem néztem meg ki az, helyette nagy levegőt vettem és a lila tornacipőmet bámulva én is kilibbentem az ajtón, ösztönösen néztem körbe a fekete autó után kutatva, ott volt, ő nekidőlt az autónak és elmélyülten csókolózott az osztálytársammal, Hayley-vel. A szívem összeszorult, ahogyan a gyomrom is, irigykedve néztem a szőke lányt. Lenyeltem a könnyeim, amelyek ilyenkor mindig elő akartak törni, húztam egyet a copfomon és lelépdeltem a lépcsőn.

A kapuhoz siettem, kikerülve a ,,veszélyes zónákat" és egyetlen szó nélkül elsiettem mellettük, majd futásnak eredtem. Megigazítottam a vállamon a táskám és hevesen kapkodtam egymás után a lábaim, természetesen véletlen vagy nem, megbotlottam valamiben és közvetlenül Daisy előtt estem hasra a járda közepén.

-Nahát! De kis béna vagy!-kacarászott. 

Nagyot fújtam és a sajgó tenyeremet a járdához nyomva, megpróbáltam feltápászkodni. A térdeim erősen lüktettek, a tenyereimen horzsolások voltak, de összeszorítottam a szám és nem szóltam oda neki semmi szúrósat. George szavai lebegtek a fejemben ,,csak bírd ki és az érettségi után elmegyünk". 

-Gyere.-ragadta meg valaki a derekam és csuklóm. A hangja nagyon ismerős volt, összeszorítottam a szemem, hogy ne kelljen ránéznem, miközben felsegít. 

Felszisszentem amikor talpra állított és a jobb térdembe belenyilallt a fájdalom.

-Látod, Alexis? Nem kellene így rohangálnod és akkor nem estél volna el.-szólalt fel teljesen ártatlan fejjel Daisy.

-Fogd már be a pofád!-szűrtem a fogaim közt, majd megpróbáltam kibontakozni Louis karjai közül. 

-Jól vagy?-méregetett a kék szemeivel. 

-Most miért esel így nekem?-háborodott fel.

-Daisy.-sántikáltam az irányába.-Tegyél egy szívességet kérlek, és vonszold el a nagy picsád a hülye pasidhoz! 

-Lecserélted a Styles gyereket?-vigyorgott.-Láttam mostanában egy szöszi lányért járkál, nem tudtad, hogy neki van barátnője?-bökött Louis irányába. 

Nagy levegőt vettem, kitéptem magam Louis karjai közül és mit sem törődve a fájó végtagjaimmal elindultam végig a hosszú utcán.

~*Louis Tomlinson*~

-Miért bántod?-hunyorogtam.

-Tessék?-vonta fel a tökéletesen vékonyra szedett szemöldökét.
-Miért bántod Alexist?-ismételtem meg a kérdésem.
-Te valami testőre vagy? Lecserélte rád a göndört? 
-Nem.-ráztam a fejem.-Csak megkérdeztem, mert láttam, hogy nem a saját lábában bukott fel. 
Eléggé sértődött fejet vágott, de én nyugodt maradtam és az arcát fixíroztam a válaszára várva, úgy tűnt nem akarja megadni, mert a haját hátracsapva elbillegett egy rakás fiú felé. Megvontam a vállam és elindultam a nem messze parkoló kocsim irányába. Nem tudtam mit keresek itt, csak beszélni akartam vele. Beszálltam, nem néztem Harry-ék irányába és csak remélni mertem, hogy nem vett észre. Lassan indultam el, a szememmel őt kerestem és áttérve a másik utcába meg is láttam amint sántikálva, minden lépésénél felszisszenve, szakadt nadrágban biceg a járdán. Lehúzódtam az úttest szélére és letekertem az ablakot, olyan tempóban haladtam az autóval, hogy mellette tudjak maradni.
-Hazaviszlek.-szóltam ki.
-Nem szükséges.
-Alexis, kérlek, had vigyelek haza.
-Haza tudok menni.
-Szeretnék veled beszélni.
-Sietek, tanulnom kell.
Igyekeztem elrejteni a megdöbbenést, ami erre a mondatára bizonyára kiült az arcomra.
-Hamarabb hazaérsz, ha elviszlek.
-Louis, nem szeretnék veled menni, nincs miről beszélgetnünk.
-De, de igen van. Kérlek, szállj be. 
Nagyot sóhajtott, lehúzódtam teljesen az út szélére, megvártam míg megkerüli a kocsit és beszáll. 
-Köszönöm.-mosolyogtam.-Megállhatnánk a Starbucks-nál egy kávéért.
-Nem! Nem akarok oda menni! 
-Rendben.-bólintottam.-Mi ez, hogy neked tanulnod kell?
-Csak akkor mehetek haza, ha leérettségizek.-emelte rám a barna szemeit.-Haza akarok menni. 
Erre nem tudtam mit mondani, ezért csak bólintottam és az utat néztem.
-Miről akarsz beszélni velem?
-Nem egy kocsiban szeretném, nem ülhetünk be egy kávézóba vagy valami nyugodt helyre?
-Nem szeretnék, de azt hiszem most nincs otthon George. 
-Hogy van az orrod?-kérdeztem.
-3 hét alatt azt hiszem volt ideje helyrejönni. 
-A kocsi hátsóülésén van a pólód, anyu kiszedte belőle a foltokat. Mondtam, hogy ő mindent eltűntet. 
-Köszi.
Lefordultam abba az utcába, ahol az apja nagy háza van és megálltam egy közeli gyorskajálda parkolójában.
-Nem láthatják ott a kocsim.-sóhajtottam.-Sajnos innen sétálnod kell.
Bólintott és kinyitotta az ajtót, először ő szállt ki és indult a házuk irányába, néhány perc múlva követtem és amikor ő már az ajtót nyitotta a kulcsával és bement, én csak akkor értem a kerítés elé. Besprinteltem és szuszogva dőltem az ajtónak.
-Hol van a bátyád?-kérdeztem, és bementem a konyhába ahol a konyhaasztalnál ült és egy vizes zsebkendővel törölgette a bőrére száradt vért. 
-Dolgozik, egyetemre jár de miattam halasztania kell egy félévet. Nem kis pénzbe kerül egy félév a Harvardra, a következő évi tandíjra gyűjt. 
-Hű...
Elmosolyodott, majd felállt és mindenféle szégyenlősség nélkül kibújt a nadrágjából és ledobta az egyik székre.
-Le kellene fertőtleníteni.-nyeltem nagyot és a térdére mutattam.-Segíthetek?
-Felesleges, csak kimosom.
-London utcái elég piszkosak.
-A konyhaszekrényben találsz.-adta meg magát.-George felkészült a baleseteimre. 
Kinyitottam a szekrényt, nem kellett sokat kutatnom mire megtaláltam amit kerestem és egy szalvétára csöpögtettem belőle. Letérdeltem elé és az ölembe húztam a jobb lábát.
-Csípni fog egy kicsit. 
Óvatosan értem a sebhez, amelyből már a port és az egyéb mocskokat kitisztította, felszisszent amikor hozzáértem, igyekeztem gyors és kíméletes lenni. 
-Mindig ott vagy ha történik velem valami.-sóhajtott.
-De legalább tudok segíteni.-mosolyogtam fel rá.
Nem mosolygott vissza, a szemeivel nyomon követte a mozdulataim, nem csillogott benne semmi pimaszság, semmi olyan ami Alexé teszi őt. Leeresztettem a jobb lábát és a balt vettem kezelésbe.
-A tenyered?
-Az nem vérzik.-mutatta felém a kezeit.-Mit akarsz tőlem?
-Beszélgetni.-sóhajtottam.
Felegyenesedtem, a szalvétákat kidobtam a kukába és a kezemet megmostam a csap alatt. Félve tettem át a székről a nadrágját egy másikra és leültem közel hozzá. 
-Tudom, hogy mit csinált az a tapló.
-Milyen tapló?
-Hát, Harry.
A névre a szája sarka megrándult és lehajtotta a fejét, néhány hét alatt a haja még hosszabb lett, a háta közepét verdeste és ülve leért a köldökéig, legalábbis a pólón keresztül úgy határoltam be, hogy ott van. 
-Nem akarok róla beszélni.
-Én sem róla akarok.-ráztam a fejem.-Rólunk.
-Milyen rólunk, Louis?-emelte fel a fejét.
-Rólad és rólam.
-Így jobb, nincs olyan, hogy mi! Te vagy, meg én vagyok.
-Értem, figyelj... én, nem tudom mi történt.
-Tudom, Louis. Felejtsük el.
-Nem.-böktem ki.-Nem tudom. Bűntudatom van, mardos akárhányszor csak Eleanor elé merészkedek, mert tudom, hogy ő nem ezt érdemli, nálam sokkal jobbat érdemel és gusztustalan amit tettem, de mégis, nem tudok szakítani vele, szeretem. Szeretem, de nem tudom mit kellene tennem mert azt hiszem... azt hiszem, hogy téged is szeretlek. 
-Tessék?-kerekedtek el a szemei.-Ugye most csak viccelsz?!
-Bár viccelnék.
-Ne!-fogta a kezei közé az arcát.-Ne, én ezt nem akarom. Menj el! Ez nem lehetséges, inkább utálj!
-Szerinted nem próbáltam?-mosolyodtam el keserűen.-Utáltalak, haragudtam rád amiért Eleanor-t megcsaltam és azt hiszem ezt elég csúnyán kimutattam, de mióta ki kellett szöknöm a szobád ablakán, nem tudok másra gondolni csak rád.
-Nem, te nem engem szeretsz. Ugyan azt akarod csinálni velem mint Ő!
-Nem.-fogta meg a kezét és elhúztam az arca elől.-Nem, dehogy akarom.
-De azt teszed.-nézett rám a könnyei mögül.-Csak ő kibaszottul nem vallott nekem szerelmet! Menj vissza a barátnődhöz és felejts el!
-Szerinted mit csináltam az utóbbi 3 hétben? Nem megy. 
-Nem leszek a bejárónőd, hogy amikor n-nincs ott a csajod akkor jó legyek én.
-Nem is akarom, félreértesz. 
-Persze, mindig én értek félre mindent.-kémlelt dühös tekintettel miközben az arcán szaporán csordogáltak a könnyei. 
Az ujjammal letöröltem őket és leguggoltam a lába elé, megpróbáltam a szemébe nézni de elhúzta a fejét. 
-Nem leszek senkinek a kurvája, főleg nem még egy kis popsztárocskának. 
Az álla alá nyúltam és végre a szemébe néztem, a pulzusom egyre gyorsabban emelkedett, az arcáról ijedtséget olvastam le, az ajkamba haraptam és fel akartam állni, helyette viszont a füle mögé tűrtem egy sötét tincset és közelebb hajoltam hozzá. Elakadt a lélegzete, átkoztam magam, mert megint ugyanabba a hibába estem. Megcsókoltam, de nem is volt igazi csók, a szám az övéhez ért, de egyikünk sem mozdult meg, majd felsóhajtott és a karjait a nyakam köré fonta.

~*Eleanor Calder*~

Lehajtott fejjel lépdeltem végig az utcán, szaporán szedtem a lábaim, alig vártam, hogy találkozhassam Louis-val és elmondhassam neki, hogy sikeresek lettek a vizsgáim. Táskám még ott lógott a vállamon, szerettem volna már lerúgni a cipőm és meginni vele egy kávét a Starbucks-ban. Amikor megláttam a kedvenc kávézóm a szívem nagyobbakat dobbant, de cseppet sem a kávé miatt. Beléptem, kíváncsian néztem körbe de egyik asztalnál sem ült ott. Az órámra pillantottam és nyugtáztam magamban, hogy nem késett el, én érkeztem a megbeszéltnél korábban. Letelepedtem az egyik asztalhoz és úgy döntöttem, hogy amíg nem érkezik meg, átnézem a a holnapi házi feladatot. 

-Szia, Eleanor!-lépett oda hozzám az ismerős szőke lány, aki minden alkalommal kiszolgált és időközben igencsak jó barátnők lettünk.-Mit kérsz?

-Szia, egyenlőre semmit, megvárom Louis-t.-mosolyogtam.

-Rendben akkor majd ha megérkezik visszajövök.

Rámosolyogtam és miután elment visszafordultam a jegyzeteimhez, azt reméltem nem sokáig kell egyedül görnyednem, Louis elég pontos szokott lenni és legtöbbször hamarabb a megbeszélt helyen van mint én.

Amikor nyílt az ajtó felkaptam a fejem, de egyszer sem ő tért be. Az órámat néztem, egy idő után már nem tudtam odafigyelni és az emberek is furán néztek rám. Mit keres egy lány egy rakás füzettel kávé nélkül egy kávézóban? 

-Skye!-szólaltam meg amikor elhaladt mellettem.-Kaphatnék mégis egy Karamellás Frappuccino-t?

-Hogyne.

Kezdtem elkeseredni, előhalásztam a táskámból a telefonom és megnéztem, hogy nem-e írt vagy próbált felhívni, de se sms-s, se nem fogadott hívás nem volt. Úgy döntöttem megiszom a kávém, hátha addig megérkezik, ha pedig nem, akkor utána haza megyek.

Csendben szürcsöltem el, az ajtót szuggeráltam és vártam, hogy mikor jön be. A poharam kezdett kiürülni, összeszedtem a dolgaim és szomorúan dobáltam bele őket a táskámba. Egyre inkább kezdett olyan érzésem lenni, hogy már nem szeret. Elhessegettem ezt a gondolatot, talán csak be kellett menniük a stúdióba vagy valami interjúra és elfelejtett szólni.
De sosem felejti el. 

Kikerestem a telefonomban Liam számát és a fülemhez emeltem a készüléket. Az egyenletes búgást Liam vidám hangja szakította meg.

-Szia, Eleanor! Mi újság?

-Szia.-próbáltam jókedvet erőltetni a hangomba, pedig már nyoma sem volt.
Nem tudtam megkérdezzem-e, hogy velük van-e Louis, az olyan lenne mintha nyomoznék utána. 
-Liam?
-Tessék?
-Louis veletek van?
-Nem tudom, nem vagyok a fiúkkal. Miért?
-Értem, akkor semmi. Nem zavarlak, szia.
-Ne, várj! Miért kérdezed? Ráérek, elmondhatod.
-Semmi különös.-nyeltem nagyot.-Csak megbeszéltük, hogy találkozunk a Starbucks-ban de már másfél órája várok rá. Biztos közbejött valami és elfelejtett szólni. 
-Igen, elég kelekótya mostanában. 
Eléggé. De nem kelekótya hanem furcsa a viselkedése. 
-Semmi gáz, hazamegyek majd később beszélünk. Szia.
-Szia.
Nagyot sóhajtottam és a zsebembe tuszkoltam a telefonom, a táskámat a vállamra vettem és intettem Skye-nak.
-Nem azt mondtad, hogy Louis is jönni fog?
-Hát, nem jött.-vontam meg a vállam.-Biztos van valami dolga és elfelejtett szólni. Hazamegyek, majd beszélünk.-integettem.
Kiléptem az ajtón, a fejem előrebukott valakinek a mellkasára.
-B-bocsánat, nem figyeltem.-emeltem magam elé a kezem és arrébb álltam.
-Eleanor?
-Louis?-vontam össze a szemöldököm.
-Kicsim!-ölelt át és felkapott.-Ne haragudj, elaludtam és csak most keltem fel.
Az arcát néztem, a kék szemek furcsán csillogtak, elkapta a tekintetét és az arcát a hajamba fúrta.
-Rendben.-böktem ki.-Semmi baj, de nekem mennem kell.
-Had kárpótoljalak valamivel, ittál már kávét? 
-Igen, de nem kell semmi.
-Hazaviszlek.-húzott a kocsija felé.-Nincs kedved átjönni hozzánk? Nincs otthon senki. 
Becsapta a kocsiajtót majd megkerülte és bepattant mellém a vezetőülésbe, túl szeleburdi volt, a megszokottnál sokkal jobban pörgött, mintha megivott volna egy karton energiaitalt. Hadart és kapkodott. 
-Tanulnom kell.-döntöttem a fejemet az üvegnek.
-Értem.-sóhajtott fel.
Az út csendben telt, ő a napszemüvegén keresztül az utat figyelte én pedig kifelé bámultam az elsuhanó parkokat, majd amikor a külvárosba értünk a házakat. Lassítani kezdett, megpillantottam a kis téglaházat és miután leállította az autót felkaptam a táskám és kinyitottam a kocsiajtót. Ő is kiugrott és a kulcsával bezárta az ajtókat, követett. Előkotortam a zsebemből a kulcscsomóm és kinyitottam az ajtót.
-Szeretnél bejönni?-pillantottam rá.
Beslisszolt és levette a napszemüveget, jobban megnéztem magamnak. Kék inget viselt, fekete nadrágot, a haja pedig édes kócosságban díszelgett a fején egy kis zselével rendezve. 
-Tudom, hogy haragszol.-húzott magához.-Sajnálom, nem figyeltem az időt.
A fejemet a vállára hajtottam és mélyen magamba szívtam az illatát.
-Szeretsz?-motyogtam a nyakába.
-Tessék?-simított végig a hátamon.
-Szeretsz, Louis?-ismételtem meg érthetőbben és hangosabban a kérdést.
-Persze, Baby. Ne kérdezz butaságot. 
-Akkor jó. Én is szeretlek. 
Elmosolyodott, arcát a hajamba fúrta és édesen szuszogott bele. Végigsimítottam a tarkóján és egy rövid pillanatra behunytam a szemem. Fogaival megcsípte a nyakamon a bőrt és halkan kuncogott, eltoltam magamtól és a szája felé nyújtózkodtam.
-Azt mondtad tanulnod kell.-motyogott mielőtt megcsókolt volna.
Orrával megbökte az enyém, kezei a derekamon pihentek. 
-Csak azt szeretném ha megcsókolnál, semmi többet.
Elhúzta a száját és halkan hümmögött. Amikor a szánk összeért meggondoltam magam és erősen kapaszkodtam a nyakába. A hátát az ajtónak vetette és erősen szorított magához, ujjaim megpihentek kócos hajában miközben a kezei bevándoroltak a pólóm alá és gyengéden simogatták a derekam. A fenekem alá nyúlt és felkapott, lábaim a dereka köré fontam miközben elindult felfelé a lépcsőn. Nem tudom miért képzeltem azt, hogy nem szeret vagy hogy van egy harmadik. Erősen magához szorítva belökte a szobám ajtaját,  lefektetett a szépen bevetett ágyra és a lábaim közt elhelyezkedett fölöttem. Az ujjaimmal egy ideig csak szórakoztam a kék ing gombjaival, csókja egyre hevesebbé vált, megfogta a kezem és úgy, hogy az nekem ne fájjon, rántott egyet a gombon ami a kezében maradt. Halkan felnevettem és a többi gombot én bújtattam ki a kis résekből, hogy az ing valamelyest épségben maradjon.

Bloglovin

Sziasztok! :)
Úgy érzem nekem is muszáj erről bejegyzést írnom, szóval kérlek titeket, hogy EZT mindenki olvassa el figyelmesen. A blognak már van ilyen bloglovin micsodája, ha követni szeretnétek továbbra is, katt baloldalt a harmadik modulra. 

Big hug: Nessa.

24.rész A kiborulás peremén

Sziasztok! :)

Hogy telik a nyár? 

Igazából, nem tudom miért de nem vagyok megelégedve ezzel a résszel, sőt, az egész történettel nem vagyok elégedett. Attól tartok, hogy unalmas. :/ 

Nessa. xx

~*Alexis Elwood*~

Talán mégsem vagyok annyira kemény mint hittem. Én sem tudok mindent rezzenéstelen arccal, gúnyos mosollyal az arcomon túlélni. Minden csak álca, ez nem én vagyok. Száműztem magamban a lelkem érző részét, kizártam mindent és mindenkit, szórakozni akartam, felejteni. De jött ő és mindent elrontott, tönkretette amit felépítettem. Érzéseket csalt ki belőlem, ezzel pedig legyengített. 

Szokásomhoz hűen, az ágyamon feküdtem és a plafont bámultam, miközben szép lassan csordogáltak a szememből a könnyek. 

Londonban tartózkodásom óta egyetlen nagyon fontos dologra jöttem rá, mégpedig arra, hogy a bátyámon kívül nekem nincs már senkim. A szüleim elváltak, anya Los Angeles-ben valószínűleg kiélvezi azt, hogy nem rontom a levegőt, apa valószínűleg szándékosan nincs itthon sosem, hogy ne kelljen látnia. Harry pedig... talán soha nem is tartozott igazán hozzám, csak azt akartam és hittem. George az egyedüli, akit még érdekel, hogy élek vagy halok-e, ma pedig bebizonyította, hogy számíthatok rá annak ellenére is, hogy számtalanszor kigúnyoltam és nem viselkedtem vele úgy, ahogyan azt egy testvérnek kellene. 

A szobám ajtaja halkan nyikorogva kinyílt és bedugta rajta a fejét. A haja kócos volt és apró mosoly bujkált a szája sarkában, tipikus George megjelenése volt. A kezében egy zacskót tartott, halkan beosont, az ajtót becsukta és a sötétben az ágyamhoz lépdelt.

-Csússz arrébb!

A hasamra fordultam, majd ismét a hátamra és kíváncsiságot erőltetve magamra, figyeltem amint lehuppant a nagy franciaágyra és ráborította amit hozott. többféle gumicukor, chips, Oreo keksz, két üveg citromos pepsi és egy DVD. Nem kellett tovább erőltetnem a kíváncsiságot, jött az magától. Kiemeltem a DVD-t és megszemléltem a borítóját. That's my boy. Adam Sandler.

-Tudom, hogy szereted a filmjeit és inkább nézetek veled egy hatalmas hülyeséget, mint valami szerelmes filmet amin csak sírni fogsz.

Megtöröltem a szemem és elolvastam a DVD hátulján lévő leírást a filmről. Tényleg hatalmas hülyeség. 

-Tedd be.-nyújtottam felé.

Feltápászkodott az ágyról és elindította a filmet, majd visszajött és egy párnát a háta mögé téve hátradőlt és felbontogatta a kajákat. Hasonlóképpen hozzá, én is a hátam mögé csaptam egy puha párnát, majd a fejemet a vállára hajtottam és onnan néztem a filmet.

Egy ideig csak a halk nyammogásunk keveredett a film ,,zajával". Tényleg elég értelmetlen volt, de mi jól szórakoztunk rajta. Régebben még a legrosszabb, egyáltalán nem vicces filmeken is jókat nevettünk együtt. A nem vicces ,,poénokon" egymáson fetrengve röhögtünk.

-George?-pillantottam rá.

-Hmm?

A szája sarkából egy gumicukor giliszta lógott, eléggé gyerekes látványt volt ezzel és a nagy hajával, meg a pajkosan csillogó szemeivel.

-Kösz.-nyomtam puszit az arcára.

Összeborzolta a hajam és magához ölelt, az arcomat a pólójába fúrtam miközben a hajam kezdte igazgatni. Ha másra nem, rá szükségem van.

~*Louis Tomlinson*~

Próbálta nem elárulni magam, így teljesen átlagosan viselkedtem, amikor Harry búskomor ,,öljetek meg" fejjel besétált az ajtón. Bár úgy éreztem magam mint a mosott szar és a bűntudat most erősebben gyötört mint legutóbb, mosolyt erőltettem az arcomra és utánamentem a konyhába.
-Szia.-köszöntem rezzenéstelen arccal.
-Hello.
-Kaját! Adjon valaki kaját!-rohant be Niall.
-Tudod hol a hűtő.-intettem a nagy, fehér háztartási gép irányába.
-Nincs itthon semmi! 
-De, reggel én voltam bevásárolni.-pillantott rá Harry.
-Ezek szerint az már elfogyott mert üres!-hadonászott a nyitott hűtőajtó előtt.-Ha nem kapok 10 percen belül kaját éhen fogok pusztulni. Ezt akarjátok?! EZT?!
-Nyugi, Nialler.-tettem a kezeim a vállára.-Nagy levegő, kifúj.
-Fejezd be, Louis! Éhes vagyok! 
-Akkor vedd elő a telefonod és rendelj magadnak kaját.-jelentette ki göndör barátunk, majd a poharát a mosogatóba tette és kivonult a nappaliba.
-Mi baja már megint?-lépett be Zayn.
-Nem tudjuk.-mondtuk egyszerre a szőkével.
-Zayn! Liam ugye kajáért van?
-Nem, Niall. Liam elment Danielle-el.
-Meg fogok halni.-szorította a kezeit korgó hasára.-Szükségem van csirkére! Louis, te tudsz vezetni...
-Inkább rendeljünk, jó? 
-Az is tökéletes, csak...kell...csirke!
A kezébe nyomtam a telefonom, csillogó szemekkel kapott utána és a füléhez szorítva kivágtázott a nappaliba.
-Ne csak magadnak rendelj mint a múltkor!-kiabált utána Zayn.-Öten vagyunk!
-Jó-jó. Halló? Én Niall Horan vagyok...
-Mi történt?-vonta fel a szemöldökét.-Egy ideje nem volt ,,Harry hisztéria". Vihar van a paradicsomban?
-Fogalmam sincs.-hazudtam, pedig számomra világos volt, hogy Harry és Hayley között minden a legnagyobb rendben.-Mindjárt megkérdezem. 
-Majd mond el.-vigyorgott.
Bólintottam és átmentem én is a nappaliba, ahol a kanapén ülve Niall egyenlőre a saját adagját diktálta be, Harry nem volt sehol. Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem a szöszke srácra, aki csak felemelte az egyik kezét és a lépcső felé mutatott. Felsóhajtottam és magamban felkészültem arra, hogy valamit ismét el kell titkolnom a barátaim és a barátnőm elől és ismét úgy kell tennem, mintha én semmiről sem tudnék. Megálltam a szobája ajtaja előtt, úgy éreztem el kellene neki mondanom mit tettem (kétszer is), de nem tudtam hogy reagálna rá, most az egyszer féltem Harry reakciójától. megfogadtuk, hogy a banda nem megy szét egy lány miatt, de ez a lány-nagyon úgy tűnt-mindkettőnket elcsábított. Feltételeztem, hogy ő akármilyen nőcsábász hírében áll, nem lépett félre, ellenben velem, akiről mindenki úgy tudja, hogy egy hűséges hősszerelmes vagyok. Bekopogtam és vártam, hogy ajtót nyisson, azt hiszem, életemben először nem rontottam be kopogás nélkül. Felettébb nem volt Louis-os megmozdulás.
-Gyere.-hallottam meg a hangját.
Benyitottam, eléggé meglepett fejet vágott amikor látta, hogy én vagyok az, aki kopogott.
-Kihozták a kaját?-pislogott nagyokat.
-Nem.-vágódtam le mellé az ágyra.-Mizu? Miért vagy megint OLYAN? 
-Nem vagyok olyan.
-Azt próbálod bemagyarázni NEKEM, hogy nincs semmi bajod? Jól van, Harry! Most megsértődtem, azt hittem tudod, hogy MINDENT tudok rólad! 
Felültem és vádlón tekintettem le rá, de ahelyett, hogy beszállt volna a megjátszott hisztimbe és megpróbált volna békülni, a telefonját a feje fölé emelve unott arccal méregetett.
-Oké, de ne üvöltözz már. Fáj a fejem.
Hitetlenkedve néztem rá, a számmal drámaian ,,o" formáztam és még a kezemet is a mellkasomra tettem. 
-Nemár' Lou, nincs hangulatom ehhez. 
-Ezek után magyarázd be, hogy nem vagy olyan. Elmondod magadtól, hogy mi bajod, vagy rángassam ki belőled egy harapófogóval? Nem garantálom, hogy a végére meglesz az összes fogad de egy próbát megér...
-Hülye vagy.-rándult meg a szája.
-Zayn szeretné tudni, hogy vihar van a paradicsomban?
-Nem.-sóhajtott és ezzel a sóhajjal megadta magát. 
Felült, félretette a telefont és hátratúrta a haját, megdörzsölte az arcát és fáradtan, meggyötörten nézett rám.
-Hayley-vel minden oké.
-Akkor nem lehet olyan nagy baj.
Légyszi, csak mond, hogy tényleg nem csaltad meg azt a lányt.
-Én... elmentem Alexis-hez.
Próbáltam meglepődött fejet vágni, pedig egyáltalán nem lepett meg ez a dolog, miatta kellett lemásznom egy csőről 5 méter magasból, eléggé lógó gatyával. 
-Igen?-vontam fel a szemöldököm.-És?
-Elküldött.-nyelt nagyot.-Azt mondta, hogy nem tud a barátom lenni.
-Te azt akartad, hogy a barátod legyen?
A meglepődést ettől a ponttól kezdve nem kellett megjátszanom. 
-Azok után, hogy az a kis csaj fülig beléd volt esve, te meg nem néztél felé hetekig, közben pedig becsajoztál?
-Bunkóság? 
-Igen, Harry. 
-Fasza.-húzta el a száját.-Azt hiszem, elmegyek Hayley-hez.
-Az anyukája még nem rakott ki?-nevettem.-Mindig ott vagy.
-Nem.-mosolygott.-Azt hiszem, egy kicsit kedvel, mindig kedves és hoz fel sütit.
-Sütiről jut eszembe, nem várod meg a kaját?
-Majd ha hazajöttem megeszem.
Kiléptem előtte az ajtón, végigmentünk a folyosón a lépcsőig, majd ő lefelé indult én pedig be a szobámba. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, a bűntudat mindennél erősebben gyötört. A szobámban a falról, a képeken Eleanor gúnyosan és utálattal a szemében nézett rám, Harry és a fiúk pedig haraggal teli. Nem tudtam miért tettem, nem tudtam, hogy fogok ebből kijönni és mit csinálok. Mert szeretem Eleanort, de azt már nem tudom letagadni, hogy ez a lány megmozdított bennem valamit. A beszólásai, a dús hajzuhatag és a huncut barna szemek, amelyekben a huncutsággal vegyült még valami, amit egyenlőre nem találtam meg.

~*Liam Payne*~

Danielle vékony lábait az ölemben pihentette, fejét a mellkasomra hajtotta, ujjaink a derekánál fonódtak össze. Nem igazán beszélgettünk, nem volt szükség rá, szavak nélkül is mindig megértettük egymást, ez most sem volt máshogy. Mindketten egy kis csendre vágytunk, élvezni akartuk egymás társaságát.

-Liam?

Egy röpke pillanatra lehunytam a szemem és a fejem a göndör hajára hajtottam. Elbűvölőnek találtam a rakoncátlan tincseit, melyek vidáman ugráltak minden lépésénél, ha kivasalta egészen a csípőjéig ért a hajzuhatag. Sosem érdekelt különösebben a köztünk lévő korkülömbség, engem nem zavart és úgy tűnt őt sem, fiatalabb voltam nála, de tökéletesen megvoltunk együtt. Kinyitottam a szemem, hogy lássam az arcát, szemeit kíváncsian emelte rám, puszit nyomtam az arcára.

-Tessék?

Nagyot sóhajtott, úgy tűnt bántja valami, nem szeretem ha ilyen, nem illik a természetéhez. Ő egy vidám, mozgékony lány akit sokszor  le sem lehetne lőni. Aggódni kezdtem, hogy esetleg miattam bántja-e valami.

-Tudod, nem szabadna ezt elmondanom, de…

-Bármit elmondhatsz, nem adom tovább. -simítottam ki az arcából egy rakoncátlan tincset.

-Persze, tudom, de Eleanor megígértette velem, hogy még neked se mondjam el.

-Eleanor?-vontam össze a szemöldököm.-Van valami baj? Louis csinált valami hülyeséget?

-Nem, vagyis. Figyelj, ezt nem kellene elmondanod a többieknek, lehet, hogy csak paranoiás.

-Jó, nem mondom.

-Szóval, azt hiszi, hogy, tudod...

-Hmm, nem.-vontam össze a szemöldököm. 

-Hát, hogy van egy harmadik is. 

-Tessék?-pislogtam értetlenül.-Mármint, hogy Louis...?

-Igen.

-Neeem.-ráztam hevesen a fejem.-Ismerem őt, biztos, hogy nem! Miből gondolja?

-Állítólag furán viselkedik.

-Louis mindig furán viselkedik.

-De ez most más, szerinte. A múltkor megkérdezte tőle, hogy lelépnek-e valahova, félév közepe volt, Liam. 

-Néha el van tájolva. Szerintem nincs semmi oka aggódni, Louis nem hülye és teljesen odáig van érte, nem csalná meg.

-Biztosan igazad van.-hajtotta a fejét a mellkasomra.

~*George Elwood*~

-George?-motyogta félálomba.

Feje a vállamon pihent, karjait körém fonta, egy ártatlan kislánynak tűnt. Felhúzott lábai alá nyúltam és leemeltem őt a vállamról, úgy fektettem, hogy kényelmes legyen neki, de a jobb kezével nem engedett el, így nem tudtam elmenni.

-Miért?-pislogott álmosan, egy könnycsepp pedig észrevétlenül eltűnt a pólója alatt.-Nem érdemlem meg.

-Azért, mert a kishúgom vagy.

-Rossz kishúg.-pityergett.

-Nem.-simítottam végig a haján.-Különleges, nagyszájú, akinek szeretetre van szüksége.

-Eltaláltad.-görbült lefelé a szája.

-Hülye, ha nem te kellesz neki.

Gúnyos nevetés hagyta el a száját, összeszorította a szemeit és magához ölelt egy párnát.

-Te nem láttad még Hayley-t. Én egy idióta vagyok.

-Nem, dehogy.

-De.-sírta el magát, ma már sokadjára.-Csak, ő csak egy...engem. Bárcsak máshogy ismertem volna meg! Nem akarok itt maradni, mindent elrontottam. 

-Rendbe hozzuk, csak ne sírj.

-Ezt nem lehet.-nézett fel.

A szeméből nem csak 1-2 könnycsepp távozott, patakokban folyt le az arcáról, eláztatva ezzel a párnát. Az arca kipirult, szája megduzzadt, a haja kócosan állt össze-vissza a fején, még csak nem is hasonlított a húgomra. Utoljára a barom Dean miatt láttam így, reméltem, hogy ez a dolog nem ismétlődik meg még egyszer. 

-El akarok menni innen.-szorította a kezem.-George! 

-Tudom, de én nem vihetlek el. Figyelj ide, jó? 

Remegő ajkakkal bólintott, az arcát a kezeim közé fogtam és belenéztem a könnyektől csillogó barna szemeibe.

-Ha megszerzed az érettségit elmegyünk innen, anyának ez a feltétele. Ha sikerülni fog elmegyünk.

-De az nagyon soká lesz. Hónapok...
-Segítek neked felkészülni, megszerzed és többet nem kell idejönnöd, megígérem.
-Én nem vagyok olyan okos mint te, nekem nem fog sikerülni. 
-De, de igen. Sokkal okosabb vagy nálam. 
-Dehogy.-nézett rám, miközben az ajkát harapdálta.-Nem lesz meg soha, csak egy szerencsétlen leszek életem végéig. 
-Amíg én élek biztos, hogy nem.
-Miért nem mondod ki?
-Mit kellene kimondanom?
-Azt, hogy csak egy púp vagyok az egész emberiség hátán.
-Azért nem mondom, mert nem igaz. Én tudom milyen vagy, tudom, hogy te vagy a világ legaranyosabb lánya, azt is tudom, hogy okos vagy és erről a bizonyítványaid is árulkodnak, tudom, hogy az a rohadék nagyon megbántott téged.
-Harry nem...
-Dean-ről beszélek. Hidd el, hogy miatta nem éri meg tönkretenni az életed.
-Nem is ő a lényeg, ő csak lángra lobbantotta a tüzet. A többit már magamtól csináltam, mert gyűlölöm ezt.-tárta szét a karjait.-Csak egy kicsit én is ki akarom használni őket, de mindig máshogy alakul! Mindig ők győznek. Undorodom magamtól.
Minden szónál egyre zaklatottabb lett, levegőért kapkodott és a könnyek nemhogy elapadtak volna, de még jobban kezdtek ömleni a szeméből.
-Hé.-húztam magamhoz.-Ne csináld ezt, ne sírj.
-Kell, hogy végre engem is úgy szeressen valaki.-szipogott.
Egy hatalmas dologra döbbentem rá, mégpedig arra, hogy itt nem lesz elég néhány csomag gumicukor és chips, de még a fagyi és a csoki sem fog segíteni, sőt az sem, ha idióta filmet nézek vele. Itt nem én leszek az, aki segíteni tud rajta.

23.rész Szeretlek

~*Louis Tomlinson*~

Nem tudtam mit hittem, mit képzeltem magamról és miért tettem. Annyit tudtam, hogy élveztem, kikapcsoltam és jó volt, bár a bűntudat belülről mardosott azért amit tettem. Szeretem Eleanort, meg fogok őrülni attól a tudattól amit immáron másodjára tettem meg vele, és valószínűleg attól is rettegni fogok, hogy ez kiderül, de nem tudtam nem arra gondolni, hogy jó volt és félreismertem ezt a lányt. A mellkasomon feküdt, csendesen nézegette a körmeit, megpróbálta feldolgozni ezt és összeszedni magam, majd ajtócsapódást hallottam és valaki a nevét kiáltotta. A takarót lerántva rólam, maga elé fogta, az ajtóhoz trappolt és elfordította a kulcsot a zárban. 

-El kell tűnnöd.-sziszegte.-Itt van a bátyám! 

Feltápászkodtam és megkerestem az alsónadrágom, a ruhákat gyorsan magamra rángattam, ő is felöltözött.

-Alex!

-Mi van?!-kiabált ki, abban a bunkó stílusában.

-Nem fáradnál esetleg ki?

-Nem! 

-Pedig vár valaki a nappaliban.

-Engem?-az arcáról döbbenetet olvastam le és talán egy kevés...reményt.

-A herceged.

George hangjából maró gúny hallatszott.

-M-mindjárt megyek.-dadogta és megigazította magán a fekete Ramones pólót.

-Hogy menjek ki?-suttogtam.

-Ki kell másznod.

-Mi?! 

-Louis.-sóhajtott és hátratúrta kócos haját.-Nem tudsz máshogy kimenni anélkül, hogy meglátnának és meg ne tudnák mi történt. 

-De hát 5 méterre van innen a talaj.-néztem ki az ablakon.

-Van ott egy elég erős cső, elbír.

-Honnan tudod?

-M-mert engem is elbír. Ki kellett szöknöm egyszer, ne kérdezősködj! Menj már!-tolt az ablak felé.

-De te 40 kiló vagy!

-Nem, menj ki! Kérlek, nem láthat meg.

-Jó.-sóhajtottam.-Megyek már.

Kitárta az ablakot, félve pillantottam le a ,,mélységbe" majd a kezemmel megemeltem magam és a lábaim átlendítettem a másik oldalra, a párkányra léptem és megmarkoltam azt a csövet amit mondott. Az ablakban állt, a haja előre hullott és aggódva nézte amint az ablakpárkányon ülve megkapaszkodom a gyenge csatornacsőben.
-Meg fogok halni.-pillantottam le.
Az több mint 5 méter! Kezdtem bepánikolni ezért inkább erősen szorítottam a csövet és megpróbáltam rákulcsolni a lábaim, több kevesebb sikerrel ezt megtettem, de még mindig könyörögve néztem rá. Ez az én szerencsém.
-Alexis!-jött az ajtó túloldaláról ismét Geroge hangja.
-Siess.-sürgetett.-Louis, kérlek!
A cső recsegni kezdett, ijedten csúsztam lejjebb és félve néztem rá vissza. Még mindig az ablakban állt és az ajkát rágva nézte amint az életem veszélyeztetem, vagy legalább a nyakam és egyéb testrészeim egyben maradását. Egy csatornacsőn csimpaszkodtam, egy olyan lány miatt, akit tegnap még csak látni sem akartam. Nem vártam meg, hogy leszakadjon a cső, az utolsó két méternél leugrottam és guggolva érkeztem le. Átkúsztam a kerten, gondosan ügyelve a ház hatalmas ablakaira, majd kirohantam a kapun és végigsprinteltem az úton. Meleg helyzet volt. 

~*Alexis Elwood*~

Figyeltem, amint a talpára érkezik és a kezeivel megtámasztja magát, hogy ne bukjon előre. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, nem akartam, hogy eltörje valamelyik testrészét, becsuktam az ablakot, figyelemmel kísértem, hogy kúszva teszi meg az útját a kerten át, majd felpattan és a kaput halkan kinyitva vissza sem nézve rám, végigrohan a hosszú úton. 

Sóhajtottam, az ajtóhoz léptem és szélesen kitártam. Csak egy póló volt rajtam és a bugyim, a hajam széttúrva, kócosan omlott a vállamra és a hátamra, visszanéztem az ágyamra, ami hasonlóan pocsék állapotban volt. A takaró a földön hevert, a párna az ágy egyik sarkában, a lepedő fölgyűrődve, majd azt hazudom, hogy aludtam és megijedtem George-tól. Felvettem egy fáradtnak tűnő, rossz kedvű maszkot és letrappoltam a lépcsőn. Harry látványától földbe gyökerezett a lábam és elnyílt ajkakkal bámultam a nappaliban, láthatóan feszengve ácsorgó, göndör hajú fiút, akin ugyanolyan póló volt mint rajtam. 

-Mit csináltál?-vizsgált összehúzott szemöldökkel George.

Az arcán nyoma sem volt a vigyorgástól mély gödröcskéinek, sőt, egyetlen nevetőránc se volt az arcán, rossz napja lehetett.

-Aludtam.-pislogtam laposakat.

-Tudod mikor veszem be, ki van nálad?

-Menj fel és nézd meg, nincs ott senki.-legyintettem.-Mondom, hogy aludtam. 

-Meg is nézem.-nézett rám kihívóan és eltrappolt mellettem.

Harry zöld szemei félve csillogtak, mégis mintha szórakoztatta volna a bátyám lányos faggatózása. Szorosan összezártam a szám, haragudtam rá amiért lecserélt, meggyőződésem volt, hogy igazából nem is az érdekelte, hogy mi van velem. Neki csak egy jó kis ágypartner voltam és kiakasztotta az, hogy más is ,,megjárt". 

-Te itt?-vetettem rá bunkó pillantást.-Hogy lehetséges ez?

-Szia.-sóhajtott.

-Mit keresel itt? 

-Gondoltam, hogy így reagálsz majd.-húzta a száját kedvetlen mosolyra.

-Mit vársz? Boruljak a nyakadba azok után, hogy azt ígérted felhívsz majd és találkozunk, pedig végig hülyítettél és még csak egy rohadt sms-t sem küldtél? 

-Nem hülyítettelek.-hajtotta le a fejét.

-Harry!-csattantam fel.-Átnéztél rajtam! Legalább ne tegyél úgy mintha te csak az ártatlan kis áldozat lennél. ÁTNÉZTÉL rajtam, pont ugyanúgy mint mindenki! Legalább megvolt már a kis barátnőd? Milyen vele? Jobb mint én, ugye?

-Nem fekszünk le egymással.-ingatta jobbra-balra a fejét.
-Akkor már értem miért vagy itt.-mosolyodtam el keserűen.
-Alex, ne érts félre kérlek, nem azért jöttem, bár úgy látom valaki más igen...
-Menj el.-szűrtem a fogaim közt.
-Lehet a bátyádat át tudod verni, de engem nem, én tudom, hogy nézel ki egy kör után. Pontosan így.
-Menj el, jó? Nincs szükségem rád! Nincs szükségem arra, hogy ismét megbánts és lelépj!
-Nem!-tiltakozott.-Nem azért jöttem. Én csak szeretném ha...
-Mit szeretnél?-vontam fel a szemöldököm.
-Ha megbeszélnénk. Nem akartalak megbántani, nem azért nem hívtalak mert nem szerettem volna találkozni veled.
-Akkor most miért vagy itt?
-Mert nem bírom tovább. 
-Nem értelek.-ráztam meg a fejem.-Menj vissza a barátnődhöz és enyelegj vele tovább, csak légyszi, még feltűnőbben csináld, hogy rosszabbul érezzem magam. 
George levágtatott a lépcsőn, csak úgy, mint egy hisztis 12 éves aki nem kapott meg valamit.
-Nem tudom, hogy tüntetted el, de biztos volt nálad valaki.-méregetett.-Te nem szoktál aludni.
-Vádolj meg azzal, hogy vámpír vagyok.-legyintettem.-Mindketten hagyjatok békén.
George arcára értetlen arckifejezés költözött, míg Harry lehajtott fejjel fixírozta a fehér Converse cipőjét. 
-Csak hallgass végig.-vetett rám könyörgő pillantást.-Utána ha nem akarsz többet látni, nem kereslek. 
-Pontosan tudod, mit akarok.
Mekkora hazugság, Alexis. Életed legnagyobb hazugsága.
-Akkor hallgass meg!
-Legyen.-sóhajtottam és felmentem a lépcsőm.
Kis ideig ácsorgott még a nappaliban, majd nagyot sóhajtva követett felfelé a lépcsőn. Miután befáradt becsuktam mögötte az ajtót és nekidőltem. Nem törődve a rendetlenséggel lehuppant az ágyamra és a fejét a kezébe temette.
-Tudom, hogy úgysem fogod elhinni.-sóhajtott és felemelte a fejét.-De csak azért csináltam, hogy kihagyjalak ebből. Látom már tudod, hogy Hayley a barátnőm, őt elég sok bántás éri, nem akarom, hogy te is így járj azért mert velem vagy.
-Hülyének nézel?
-Nem, nem nézlek hülyének, Alex. 
-Szóval azért nem voltál képes felhívni mert nem akarod, hogy a kis picsa rajongóid csesztessenek. 
-Ők nem...
-Neeem, hát persze, hogy nem.-vigyorogtam.-Ennél valami jobbat kell kitalálnod.
-Nem találok ki semmit.-rázta a fejét.-De tudod mit, akkor ne hidd el. Ne hidd el azt, hogy a barátom vagy és fontos vagy nekem! 
Egy pillanatra belém fagyott a szó, nagyot nyeltem és dacosan néztem a zöld szempárba, a fejemet valami ütős beszóláson törtem, amivel megbánthatom, mégis valami teljesen más hagyta el a szám.
-Ismételd meg.-kértem.
-Fontos vagy nekem. Sajnálom, hogy nem hívtalak és nem beszéltünk, de már nem tudom mit kellene tennem, hogy megóvjam azokat akiket szeretek, mert a nővérem is bántsák azért mert ő a nővérem. Hayley-t is megtalálták.
-Leszarom mit gondolnak rólam.-vontam meg a vállam.-Azt hittem már rájöttél.
-Arra jöttem rá, hogy te nem ilyen vagy.-rázta a fejét.-Nekem már megmutattad milyen vagy igazából és az nem ez.
-De igen, Harry.
Nem értettem miért ennyire biztos magában, nem értettem miért érzem azt amit érzek. Legszívesebben a karjaiba borultam volna, megcsókoltam volna azt a szép száját, de ehelyett csak álltam a szobámban az ajtónak dőlve, és ezen fantáziáltam. Gyerekes. 
Beszívtam az alsó ajkam, próbáltam elrejteni az előtörő könnyeim. El kell küldenem ahhoz, hogy ne kelljen ezt éreznem. Reménytelenség. Ő sosem lesz az enyém.
A vállaim megremegtek, összeszorítottam a szemem és a fejem az ajtónak döntöttem. Érzékeltem amint feláll, bár nem láttam. Az illata megcsapott és a megforgatta a kést a szívemben, úgy simultam az ajtóhoz, mintha bármelyik pillanatban lesújtana rám a nagy kezeivel, pedig még akkor sem ütött vissza Cole-nak, amikor kapott tőle egy nagy monoklit. A szempilláimat rebegtetve nyitottam ki a szemem, egy könnycsepp leszánkázott az arcomon és eltűnt a pólóm alatt. Zöld szemei sajnálattal teli csillogással fürkésztek, nem akartam, hogy így nézzen rám. 
-Menj el.-kértem halkan.
-Alexis...
-Kérlek, Harry. Nem tudom ezt elviselni.
Az alsó ajkam remegni kezdett és az első könnycseppet követte a második, harmadik... Le akartam csúszni a fal tövébe és kisírni magam. Beleuntam abba, hogy a fiúknak csak egyvalamire kellek. Így volt ez Los Angeles-ben és itt is, először Ő, most pedig Louis. Talán nekem nem jár ki a boldogság valaki mellett, én sosem leszek úgy szerelmes, hogy azt viszonozzák. El kellene fogadnom.
-Nem tudsz a barátom lenni?-kérdezte, az egyik kezét pedig az arcomra simította.
Nem néztem rá, nem tudtam belenézni azokba a szemekbe, túl sok lett volna. Megfogtam a kezét és elvettem az arcomról, leengedtem a teste mellé, a fejem lehajtottam, egy rövid pillanatra az ujjaim becsúsztattam az ő hosszú ujjai közé és megvizsgáltam az egymásba fonódó kezünket. Szerettem volna egyszer így végigsétálni vele a homokos tengerparton, hozzásimulni a széles mellkasához és megcsókolni a lemenő nap narancssárgás rózsaszín fényében. Elhúztam a kezem és arrébb álltam, próbáltam azzal vigasztalni magam, hogy ez a helyes döntés és csak magamat óvom meg ezzel a viszonzatlanság fájdalmától. Nem használt. Kilépett az ajtón és én összecsuklottam a fal mellett. Csak egy kicsit szeretnék tartozni valakihez, olyan nagy kérés?

~*George Elwood*~

-Felmennél hozzá?-kérdezte, miközben hevesen elment mellettem majd az előszobában felrántotta a lábára a cipőjét.

-Mi történt?-dőltem a falnak.

-Nem tudom.-nyelt nagyot.-Elküldött. Hello.

Nagy léptekben kiment az ajtón, figyeltem amint bevágódik az autójába és a motort felpörgetve elhajt. A fejemet rázva indultam felfelé a lépcsőn, megnézni, hogy mit csinált már megint a szeleburdi húgom. Óvatosan nyitottam be az ajtón, a látványra viszont megdermedtem és az szám ,,o" alakot formált. Évek óta először tette ezt, de nem változott, ugyanazt juttatta eszembe: egy összerugdosott, megvert kiskutyát. A lábait felhúzva összegörnyedt és fojtott sírását a tenyerébe próbálta elfojtani. Kócos haja előrehullott,  egyik kezével a pólója sarkát szorongatta, nem nézett rám. Sóhajtva csuktam be magam mögött az ajtót, leültem mellé a földre, ,,kibontottam" a végtagjait egymás fogságából és az ölembe húzva a mellkasomra vontam. Hetek óta először éreztem úgy, hogy ő a kishúgom akinek szüksége van rám. A sajátja helyett az én pólómat markolta meg és az arcát belefúrva keserves, szívfájdító zokogásba kezdett. 

-Mi történt?-suttogtam és végigsimítottam hosszú haján.-Megbántott? 

A fejét rázta, csuklójával letörölte a könnyeit, megpróbálta összeszedni magát, de amikor az ajkait résnyire nyitotta, csak fojtott sírás tört fel belőle. 

-Én küldtem el.

A beszéde tagolt volt és minden szó után egy csuklással elhalt. Szinte nyelte a levegőt, kezdtem megijedni. Egyszer láttam így sírni, azon a napon verekedtem életemben először. 

-Miért?-simogattam a fejét. 

-Szeretem.-csuklott.

A kezem megállt, nagyot nyeltem és erősebben szorítottam magamhoz. Tudnom kellett volna már akkor, amikor bejöttem ide.

-Sajnálom, George. Sajnálom, hogy rossz testvér vagyok. 

-Nem vagy az.-nyomtam puszit az arcára.

A zsebemből előhalásztam egy zsebkendőt és megtöröltem vele. Remegő ajkakkal nézett rám, a barna szemei elhomályosultak a könnyektől, bármit megadtam volna egy flegma beszólásért. Évek óta először láttam igazi érzelmeket a húgom arcán, de azt kívántam bár ne kellene ezt néznem. 

-Szeretlek.-szorított magához.