SZÜNET

Sziasztok! 
Néhány bejegyzéssel lejjebb már említettem, hogy hamarosan elutazom. Nos, ez az utazás holnap reggel lesz, még nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig leszek távol, valószínűleg 1-2 hét. Nem tartom titokban, úgyis szeretek mesélni nektek, azért utazom el, mert valószínűleg még a héten megszületik az unokahúgom, egy kicsit félek amiatt, hogy végig kell majd néznem, ahogyan beszáguldanak keresztanyámmal a szülőotthonba, de no para, túlélem. Szóval, mint érett! unokanővér, nekem kell majd felügyelni a 8 éves, kifogyhatatlan energiával rendelkező unokaöcsémre, ezért nem tudom mennyi időm lesz elvonulni egy kicsit, hogy írjak nektek. Korán reggel utazom, de valószínűleg ettől függetlenül még nem fogok tudni korán elaludni, szóval az éjszakát azzal töltöm, hogy megpróbálok valami használhatót írni mindkét blogomra, hogy amikor ott leszek, akkor tudjak nektek hozni olvasnivalót. Megpróbálok minden nap kivívni magamnak néhány óra romantikázást a laptopommal, hogy tudjak írni, és ne pártoljatok el a blogjaimtól. Nagyon jól tudom, mennyire zavaró, amikor iszonyúan kíváncsi vagy és szeretnéd olvasni a folytatást, de akárhányszor megnézed nincs, nincs, és még mindig NINCS fent. Én ezt nem szeretném, ezért ha nem is minden 3. nap, de a távollétem alatt 1-2 résszel jelentkezem HA LESZ RÁ IDŐM! 
Ha megkérdezitek chatben, megjegyzésben, hogy mikor lesz következő rész, valószínűleg nem fogok tudni válaszolni, ez attól függ, hogy egyedül tudok-e maradni, mert semmi esetre sem szeretnék olyan részt hozni, amit még én is unok, annyira borzasztó, mert 20 perc alatt összecsaptam (sose tennék közzé ilyen borzalmat).
Remélem megértitek, és nem fogtok megharagudni amiatt, hogy nem időben fogok frissíteni, főleg ha megszületik a kisbaba. Nagyon szeretlek titeket, szóval légyszi' ne lépjetek le és ne utáljatok! 
Amikor tudok jelentkezem! :)

Nagy ölelés, rengeteg puszi: Nessa. xx

U.i: Piszkosul hiányozni fogtok! :/ <3

37.rész Don't let me go

~*Louis Tomlinson*~

Megnyugtatólag hatott rám, amikor Eleanor ajtót nyitott előttem és megajándékozott a gyönyörű mosolyával. Egy pillanat alatt elfelejtkeztem az otthoni gondokról, Zayn-ről, Harry-ről, Alexis-re pedig még csak nem is gondoltam. A telefonom kikapcsolva hever a táskám mélyén, és nem fogom bekapcsolni ezalatt a hétvége alatt egyetlen percre sem, ha valami nagyon fontosat akar valaki, akkor megkeres, engem aztán most semmi nem érdekel az előttem álló lányon kívül. A szívem abban a pillanatban össze is szorult, hamarosan nem fog rám így mosolyogni.

-Szia.-mosolyogtam rá, és vágyódva tártam ki a karjaim.
-Louis!-ugrott a karjaim közé.-Szia, hiányoztál.
-Te is, baby.-suttogtam.
Hátrébb lépett, a karomnál fogva húzott be a lakásba, amint becsukódott mögöttünk az ajtó egymás ajkának estünk. Hiányzott az ajkának málnás íze, az orromba kúszó kellemes szappan és gyümölcsös testápoló illata, leheletnyi parfümmel. A karjaim erősebben fontam köré és gyengéden a falhoz nyomtam a hátát, halkan kuncogni kezdett, amikor a kezem bekúszott a pólója alá és a hüvelykujjam csiklandós területet érintett a hasán. Mindketten nevettünk, megcsiklandoztam a derekát, nevetés közben a csípője elemelkedett a faltól és kényes területet érintett. Jól halható morgással temettem az arcom a nyakába, csak jobban kezdett kacagni.
-Csináltam vacsorát.-nézett rám csillogó szemekkel.-Tészta, bolognai mártással.
Puszit nyomtam a nyakára, majd felemeltem a fejem és a homlokom az övének döntöttem, kisöpörtem egy barna tincset az arcából.
-Egy üveg borral.-folytatta.-Néhány illatos gyertyával, mit szólsz hozzá?
-Jól hangzik.-krákogtam.-Mi van azzal a meglepetéssel? Tudod, amit mondtál, hogy reméled tetszeni fog nekem.
-Azt is megnézheted.-nyomta az ajkát az arcom jobboldalához.
-Alig várom.
-Többet is vettem.-harapott az ajkába.
Fészkelődni kezdtem, az ajkamba haraptam és hátrébb léptem.
-Dobd le a cuccaid a hálószobában.-simított végig a karomon.
-Nem tudtam mik a terveid, szóval szmoking sajnos nincs nálam és a bőr alsónadrágom is otthon maradt.
-Akkor már mehetsz is kifelé, Louis Tomlinson!-komorult el a hangja. Olyan élethűen csinálta, hogy ha nem tudnám, csak hülyéskedik, valószínűleg megszeppenve elszaladnék.
-Te sem viselsz szegecses melltartót!
-Honnan tudod?-fürkészte ártatlan tekintettel az arcom. Lelki szemeim előtt megjelent ő, egy olyan ruhadarabban...
-Beviszem a cuccom.-hadartam gyorsan, és elmenekültem a hálószoba felé. Belépve valami furcsa érzés kerített hatalmába, szeretem ezt a szobát, ezt a lakást, ahol néha a közös életünket éltük. Nem akarom őt elveszíteni.
-Louis?!-hallottam meg a hangját, nem sokkal később pedig karcsú alakja felém közeledett. A pillantásom végigjárta a szobát, a falakat, az ágyat, a szekrényeket, a puha padlószőnyeget, ami tökéletes volt, ha nem jutottunk el az ágyig. Minden annyira tele volt velünk...
-Minden rendben?-kérdezte.
Ledobtam a földre a táskám és magamhoz húztam. Hogy lehetek ennyire rohadék, szemétláda, hazug, undorító, beszari mocsok?! Hiszen vele minden tökéletes, ő tökéletes. Én pedig nem érdemlem meg őt...
-Annyira szeretlek.-suttogtam a fülébe.
-Én is, Boo Bear.
Órákig maradtam volna ott, a szobánk közepén, vele a karjaimban elzárva a világ elől, csak mi ketten.
-Menjünk.-fogtam kézen.
Hozzám bújt, tudtam mi merre van, így én vezettem el az ebédlőbe. Rendszerint a konyhában eszünk az asztalnál, kómásan, pizsamában, de különleges alkalmakkor elfoglaljuk az otthonos kis ebédlőt. Ez egy különleges alkalom, ez a mi esténk. Végignéztem rajta, lábaihoz tökéletesen simuló farmert viselt, szűk, mélyen dekoltált spagettipántos felsővel, haja természetes hullámokban keretezte gyönyörű arcát, lábain csak egy kis fehér mamusz volt, de én ezzel láttam őt tökéletesnek. Annyira Eleanor volt, csinos, mégis otthonos és... tökéletes. Végignéztem magamon, sötétkék farmer, világoskék ing nem teljesen begombolva, a hajamon csak végighúztam a kezem mielőtt elindultam. Megpusziltam az arcát, egymás mellé ültünk, egy öngyújtóval meggyújtottam az asztal közepén lévő gyertyát.
-Milyen volt a családoddal?-kérdezte.
A tányérokra előre kiszedte a még meleg vacsorát, a villám köré tekertem némi tésztát és az evőeszközt a szája elé tartottam.
-Nyugodt, hangos.-mosolyogtam.
-Jól érezted magad?-kérdezte, és ezúttal ő tolta a villáját az arcomba. Élvezettel hümmögtem, tudtam, hogy jól főz, de sajnos ritkán vannak olyan estéink, amikor ilyet eszünk. Bólogattam, és lenyeltem a tésztát.
-Isteni.-dicsértem. Elmosolyodott, a gyér fényben is jól láttam, hogy elpirult, a gyertya lángjától csak még jobban csillogott a szeme. 1 éve együtt vagyunk, és ilyen kedvességekkel is zavarba tudom hozni.
Egymást etettük, maszatos puszik csattantak el köztünk, a tészta után csendesen borozgattunk, nem kellett beszélnünk ahhoz, hogy megértsük egymást. Elfojtottam magamban minden érzést az iránta érzetteken kívül, a kezeink összekulcsolva pihentek köztünk, az üveg ürült, a puszik elhúzódtak.
-Jól laktál?-kérdezte.
Válaszul halkan hümmögtem, megcsókoltam, a pulzusom és légzésem egyre gyorsult, a kezeim kicsúsztak az ujjai közül és a derekát öleltem át. Elég kényelmetlen helyzet volt, egyszerre álltunk fel, kibotorkáltunk az asztal mögül, a feneke alá nyúltam és megemeltem. Lábai szorosan kulcsolódtak a derekam köré, ujjbegyeit a vállamba nyomta, kétségbeesetten kutattunk valami után egymás szájában. El kellett szakadnom az ajkától, míg elfújtam a gyertyákat, azután megemeltem és elbotladoztunk a szobáig. 
-Tegyél le!-suttogta.
-Nem, ne is álmodj róla.
-Akkor nincs meglepi.-sóhajtott.
Bosszúsan felsóhajtottam és a szobaajtóban leeresztettem a lábaira. Nekem így is tökéletes, de tudom, hogy meg akarja mutatni amit vett, kénytelen voltam várni.
-Várj itt!-húzott az ágyhoz.
-Siess.-dünnyögtem, és újból megcsókoltam.
Csinos ujjai végigszántották a hajam, vonakodva engedtem el, sietve tűnt el a fürdőszobaajtó mögött. Néhány percet kellett várnom, majd az ajtó kinyílt és félve dugta ki a fejét. Éhesen dőltem előre, arckifejezéséből leheletnyi félelmet és zavart olvastam le, eddig még nem csináltunk semmi extrémet, ez csak egy valószínűleg állati szexi fehérneműszett, de képes beparázni miatta.
-Kijössz?-mosolyogtam bátorítóan. Felálltam, az ajtóhoz léptem és kitártam.-Szent szar!
A kezeim a derekára csúsztak, a szemeim nem tudtam levenni róla, magamhoz húztam és az arcom a hajába fúrtam. Nem a fehérnemű miatt, nem csak amiatt -, bár azok is igencsak vadítóak, főleg rajta- hanem úgy egészében, a lábai, a lapos hasa és a megfelelő helyeken kerekedő teste. A derekáról lejjebb vezettem a kezeim, és a mutatóujjam végighúztam a fehérnemű csipkés részén, úgy nézett ki, mintha egy kis fodros szoknya lenne, egy iszonyúan rövid szoknya. Megcsókoltam a nyakát, kezei a vállamra csúsztak és lassan eltolt magától. Az ujjaim összefonódtak az övévivel, vissza akartam húzni magamhoz, de a kezeit a mellkasomra tette és az ágyhoz tolt. Lehuppantam rá, a kezeim visszacsúsztak a derekára és akaratosan húztam az ölembe.
Lábaim ösztönösen húztam széjjel, amikor Eleanor az ölembe ereszkedett. A kezeim a fenekére csúsztattam, kábán, szinte faltam a szemeimmel a testét, melyet csak a krémszínű csipkecsoda fedett.
-Úristen!-szűrtem a fogaim közt.
Karjait a nyakam köré fonta, lábai közbezárták az enyémeket, feneke a nadrágba zárt ágyékomon pihent. Ujjai a tarkóm cirógatták, levegőért kapkodva simítottam kezeim fedetlen combjaira, barna haja előre esett, rám mosolygott és gyengéden a nyakamba csókolt. Hümmögve dőltem előre, az alsó felem lüktetni kezdett, pedig még nem csináltunk semmit. A fejem a mellei közt pihent, csókokkal borítottam a bőrét és a kezeim felvándoroltak a mellkasán.
-Vedd le, kérlek.-pihegtem.
-Nem tetszik?-biggyesztette le alsó ajkát. A szám égett az ajka után, beszéde huncut volt, szórakoztatta, hogy ennyire kétségbeesetten vágyok rá.
-De, de igen.-csókoltam meg az anyag fölötti pontot.-Kérlek.
-Nagyon hízelgő, hogy így kérlelsz de rajtad sokkal több ruha van mint rajtam. Nagyon tetszik az inged, de a mellkasod és a hasad még annál is jobban, dobd le, Louis.
Készségesen, kapkodva nyúltam az ingem gombjaihoz, a kezem remegett, a segítségével megszabadultam tőle és a szoba sarkába dobtam.
Játszva simogatta a mellkasom és a karjaim, az ajkait akartam, de kuncogva húzta el a fejét.
-Eleanor!-krákogtam panaszosan.
Elmosolyodott és a hajamba vezette az ujjait, ajka gyengéden ért az enyémhez, mohón könyörögtem bejutásért. Fészkelődni kezdtem, a csípőm akaratosan emeltem meg és nyomtam az ágyékom a fenekéhez.
Ujjai az övemhez kalandoztak, kipattintotta, majd megérintette a dudorodó pontot, az ujjaimmal próbáltam megszabadítani az idegesítő daraboktól, de nevetve tolta arrébb a kezem.
Gyorsan kaptam fel, az ágyra fektettem és hagytam lecsúszni a farmerem, kiléptem belőle, az ágyra hasaltam és elhelyezkedtem fölötte.
-Vegyük le.-simítottam meg a csípőjét.
-Még nem, Louis.-fordított a helyzetünkön, és a combomra ült.
Csukott szemmel, pihegve szorítottam a derekát, az ágyékom felemeltem és mozgattam magamon a testét, nem tudtam irányítani a végtagjaim, az egész testem az alsó felemnek engedelmeskedett és nem az agyamnak.
-Szétdurranok.-lihegtem.
A háta mögé nyúlva pattintotta ki a zavaró darab kapcsát, a bokszerem sötétkék anyagán még sötétebb folt terjedt szét. A szemeim lecsukódtak, cifra káromkodások csúsztak ki a számon, hallottam a halk nevetését, percekig azt sem tudtam hol vagyok, kihasználta az alkalmat és a csípőmnél megragadta a szűk alsónadrágom. Hallottam, ahogyan az anyag halkan puffan amikor földet ér, kinyitottam a szemem, ami azon nyomban le is csukódott és az ajkaim résnyire nyíltak. Hosszú ujjai magabiztosan fonódtak kemény, lüktető testrészem köré, a csípőm megugrott és rekedtes, visszafojtott hang szaladt ki az ajkaim közül. Lassan mozgatta a kezét fel-le, a levegőt mely a tüdőmbe jutott kevésnek éreztem, kapkodva kerestem a kezeit.
-El, uhm.-nyöszörögtem.-Baby, kérlek...
Halkan kuncogott, szabad kezét felvezette a hasamon, gyengéden simogatta a V vonalam környékét és a vékony kis csíkot, ami a nadrágomban ér véget, addig, míg meg nem fogtam. A csuklója köré fontam az ujjaim, próbáltam visszanyerni az elszállt erőm.
A fejem hátracsuklott, ujjai összefonódtak az enyémmel.
-Semmi baj, Louis.-hajolt a fülemhez. Kezének mozgása abbamaradt, lihegve nyitogattam a szemeim.
-A rohadt életbe annyira kívánlak.-súgtam feszülten.-Hagyd abba, nem így akarok másodjára is elmenni ma éjjel. Hadd kényeztesselek téged.
-Nem.-nyomott finom csókokat a nyakamra.
Megragadtam a derekát, az erőm visszatért az idő alatt, míg nem mozdult a keze, és könnyedén fordítottam a hátára, karjait a feje fölé emeltem és megcsókoltam.
-De.-súgtam.-Tetszeni fog neked.
A hangom mélyen csengett, fogadni mertem volna rá, hogy a szemem kékje már nem látszódik, a levegőt forrónak éreztem és a tarkómon izzadság gyöngyözött.
Elengedtem a kezét és lejjebb csúsztam, összezárt lábait szétfeszítettem és csókokkal borítottam a belső combját, lassan szabadítottam meg a tetszetős fehérneműtől, szórakozottan piszkáltam a csipkét, majd a vállam fölött búcsút intettem a darabnak. Mutatóujjammal gyengéden kerestem az érzékeny pontját.
-Louis.
-Igen, gyönyörűm.-krákogtam, és egy ujjam becsúsztattam.
Ajkaimmal rásegítettem, gyengéd puszikkal hintettem, majd kidugtam a nyelvem és nehéz légzéssel kényeztettem, amikor már elég nedves volt még egy ujjam csatlakozott, gyengéden pumpáltam.
-Ez az.-suttogtam.-Élvezz el nekem!
Sosem mondtam még ilyeneket. A kapcsolatunk, ezzel együtt az éjszakáink is bensőségesek voltak, rendszerint pedig egyáltalán nem szorultunk rá ilyesmire, de ezután a nap után semmire sem vágytam jobban, mint minél többre Eleanor-ból. A teste minden pontját csókokkal akartam borítani, simogatni ott, ahol csak tudom, a hangját hallani, elrepíteni egy másik helyre, ahol tényleg nincs senki kettőnkön kívül.
-Louis!-suttogott és ujjait a hajamba vezette.
Csípője vonaglott a kezeim közt, a nevem mondogatta, úgy éreztem nem sokáig bírom már én sem, a szám az ő tökéletes ajkára tapasztottam, élveztem, ahogy remeg a karjaim közt, hangja a számban halt el. Feljebb csúsztam, nedves felsőteste az enyémhez tapadt, szinte magához láncolt a lábaival és karjaival, halkan sóhajtott az ajkaim közé. Kénytelen voltam kibontakozni az öleléséből, kirántottam a fiókot, az egészet feltúrtam, mire a kezembe akadt a keresett dobozka. Sietve téptem fel a kis ezüstcsomagolást, miután elvégeztem a szükséges óvintézkedést magam felé fordítottam, nedves, lány csókok csattantak el kettőnk között. Szeretem ezt, ő olyan gyengéd, szükségem van rá, ezt a gyengédséget próbálom viszonozni. A haját és a hátát simogattam, majd a kezem a derekára csúszott, bejártam  hasát, a melleit, majd a combját és az egyik lábát az enyémre tettem. A testemmel az ágyhoz szegeztem, apró kezei kettőnk közt, a hasamnál kutakodtak, amint megérintettem a két apró kéz kapkodva ragadta meg a vállam. A szemeim tágra nyíltak, sosem fogom megszokni, hogy így látom őt, óvatosan toltam előre a csípőm, levegőért kapkodott, ujjai a vállamba nyomódtak, majd kezei felcsúsztak a hajamba. Hosszú percekig csak feküdtem rajta, a csípőm lágyan ringott előre-hátra, elmerültem a tekintetében és gyönyörködtem abban, ahogyan a vonásai változtak, laposakat pislogott, hol az ajkába harapott, hol hagyta kiszökni azokat az édes hangokat. Körülöttünk minden annyira forró volt, egyre melegebb lett. Nem zavart a lassú tempó, szeretem ezt, mindkettőnk szereti, az érzés intenzív és sokkal tovább tart, ráadásul bensőségesebb és szerelmesebb is. Lágyan megcsókoltam, a csípőm továbbra is mozgott, ajkai mohón kaptak az enyém után, ujjai a karom simogatták, majd felcsúsztak a hátamra és a keze megállapodott a csípőmnél, gyorsabb mozgásra ösztönzött. Egyenletesen gyorsítottam, a fejét hátrahajtotta, felfedve ezzel a nyakát, melyet gyengéden szívogattam és csókokkal halmoztam el, lehunytam a szemem, a testem átjárta a bizsergés. A nevem szakadozva, több szótagban hagyta el a száját. 
-Én mindjárt...
-Tudom.-suttogtam rekedten.-Tudom, kicsim.
-Gyorsabban!-kért halkan, mintha bűn lenne. 
A mozgásom egyik pillanatról a másikra vált rendezetlenné, combjai a derekam szorították, az egész teste velem mozgott, csupán a gondolattól, hogy együtt ringatózunk, nehéz volt nem remegve omlani rá. Próbáltam megtalálni a számunkra tökéletes, gyorsabb ritmust, de most az egyszer nem találtam. Az arcom a nyaka hajlatába ejtettem, összeszorítottam a szám, a takaróba markoltam és remegve nyitottam ki a szemeim, elmerültem a tekintetében. Egy ideig gyorsabb tempót diktáltam, majd a testem meg-megremegett, sarka a fenekemhez nyomódott, ő pedig az arcát a nyakam hajlatába temetve csókokat hagyott a felhevült bőrömön, az artikulálatlan hangok nem engedték, hogy a gondolataim elkalandozzanak róla. A testem elöntötte a forróság, a mozgásom lassult és hanyagabb lett, a fejem hátrahajtottam és visszatértem a kezdeti, előre-hátra ringáshoz.
-Olyan gyönyörű vagy.-suttogta teljesen tisztán az alattam fekvő lány. Egy kicsit megdöbbentett ez a mondat, sosem tartottam magam elég jónak, régebben volt is egy lány, aki elküldött melegebb éghajlatra azért, mert nem feleltem meg az elvárásainak. Az egész testem lángba borult, az ajkam mosolyra húztam és a homlokom nekidöntöttem az ő homlokának, melyen izzadtság gyöngyözött, kisöpörtem az arcából a ráragadt tincseket és óvatosan megcsókoltam.
-Szeretlek.-suttogtam. 
Az ágyékaink egymásnak feszültek, az ujjai közé fogta a hajam, a fejem hátrahajlott és átadtam magam az érzésnek, nyitva tartottam a szemem és végignéztem, ahogyan vonaglik alattam, a teste gyönyörű ívben emelkedett el a matractól, csípőjét az enyémhez préselte, majd egyszerre estünk vissza, ő a matracra, én az ő törékeny testére. Élesen lélegeztünk, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, a fejem megpihent a mellein és csukott szemmel hallgattam a szívének ütemes, erős dobbanásait.
-Szeretlek, Louis.-suttogta, és végigsimított a hátamon. 
Percekig pihentem rajta, majd óvatosan eltávolodtam és fáradtan huppantam a matracra, a használt óvszerre görcsöt kötöttem és elsüllyesztettem a kuka legmélyére. Egymás felé fordultunk, a lábaink összefonódtak, köré fontam a karjaim és az arcom elrejtettem a vállában, nedves csókok és finom érintések közepette merültünk álomba. Borzasztó volt ez a nap, de megint bebizonyosodott, hogy ő az a bizonyos fény az életemben, kirángat a sötétségből és bearanyozza az életem a legrosszabbkor is. Bárcsak mindent visszacsinálhatnék. 

~*Alexis Elwood*~

A bőgés nem megoldás, nem éri meg miatta sírni, NEM SÍRHATOK MIATTA. Ő egy görény, egy igazi görény... szeretem, szeretem. Szeretem a görényeket. Dean egy mocskos patkány volt mindig, de Harry... ő nem, ő más.

-George!-suttogtam. 

A vállam remegett, annyi mindennek lehordta itt előttem, miután hisztérikus bőgés és fuldoklás közepette sikerült kihúznia belőlem, hogy mi történt. Minden erejével bizonygatta, hogy nem éri meg sírnom miatta, hogy nem érdemli meg, hogy én ennél sokkal erősebb vagyok. De a picsába, ez nem igaz! 
-Figyelj csak!-sóhajtott, és mosolyt erőltetett az arcára.
Órák óta térdelt előttem és a kezemet fogva magyarázott, de sokszor még csak nem is válaszoltam neki. Azzal, hogy Harry-t csúnya szavakkal illette egyáltalán nem segített, csak még rosszabb lett.
-Lépjünk le, tudok egy jó szórakozóhelyet. 
George nem volt még bulizni mióta itt vagyunk, ő sosem csalt volna el engem egy buliba, fel kellene élénkülnöm arra a mondatra, hogy ,,tudok egy jó szórakozóhelyet". Ehelyett összevont szemöldökkel, könnyes szemekkel, értetlenül bámultam rá.
-Ki vagy te, és hol a bátyám?
-Komolyan mondom, kapd össze magad és lépjünk le.
-Holnap dolgozol.-suttogtam.
-Le van ejtve.
Tipikus, George nem mond olyat, hogy leszarom. Elmosolyodtam, hiszen ő ilyen helyzetben is annyira George...
-Na?-vigyorgott, és lehuppant mellém az ágyamra. Hisztis kislányosan rugózni kezdett rajta-Légyszi, légyszi, légysziii!
A kezeim közé vettem az arcát és mélyen a szemébe néztem.
-Elraboltak az ufók?! Fogadok, hogy te E.T vagy és nem a bátyám!
-Még nem is buliztál velem.-biggyesztette le a száját.-Kérlek, Alex!
-Nem akarok.
-Akkor téged raboltak el az ufók! Komolyan Alex, nem fogom hagyni, hogy amiatt a gyökér, elszállt popsztárocska miatt egész este csak sírj, nem érdemli meg. 
-Én viszont igen.-néztem a szemébe.-Teljesen jogos amit mondott.
-Nem, nem az! Ő erősködött annyira, ő nem hagyott békén téged, miatta kerültél kórházba és sokszor annyira szívesen szájba vágtam volna, de tudod miért nem tettem? Miattad! Mert nem akartam, hogy az amúgy is elég törékeny kapcsolatunknak emiatt a kis hülye gyerek miatt legyen vége! De kezd elegem lenni, most legszívesebben felállnék, hívnék egy taxit és elvitetném magam hozzájuk, leszarom a rajongót meg az újságírókat, senki nem beszélhet így a húgommal! 
A kis beszédével csak saját magát idegesítette fel.
-Teszek rá, hogy ő Harry Styles aki az Atyaúristennek képzeli magát! A szememben akkor is egy rohadék kis takony, aki miatt már nem tudom hanyadjára rángattalak fel a padlóról!
-Jogos volt.-suttogtam.
Nem várt reakciót kaptam, a bátyám szinte tajtékzott a düh-től.
-Fejezd be!-kiáltott rám. Összerezzentem és megpróbáltam minél kisebbre összehúzni magam, mindenki csak kiabál, Louis teljesen biztos, hogy gyűlöl engem és azért nem hív vissza, mert leszarja, hogy mi történik velem.
-Sajnálom!-ölelt magához George.-Sajnálom, Alex. Nem akartam kiabálni, nem rád vagyok dühös, hanem arra a seggfejre.
-Jogos volt.-ismételgettem.-Jogos volt. Én egy... én egy hülye r...
-Alexis!-rázta meg a vállam és mélyen a szemembe néz.-Bevettél valamit?! Te jó ég, hatalmasak a pupilláid!
-Vigyél haza! Haza akarok menni, George! Utálom ezt a helyet.
Az ölébe húzott, egyik kezét a fülemre tapasztotta és a mellkasához szorított.
-Hazaviszlek.-simogatta a hátam.-Minden rendben lesz, elmegyünk innét.
Az arcomon patakzottak a könnyek, a gondolataim annyira zavarosak, fáj a fejem, Louis nem hív vissza, Louis nem hív vissza! George süket ígéreteket tesz, nem fog elvinni innen, itt kell maradnom, meg fogok őrülni.
-Jogos volt.-suttogtam.-Én... Louis-nak barátnője van.
A fejem rázni kezdtem, hátha eltűnik az a sok minden, hátha eltűnik Louis és Harry. Nem akar látni, nem hív fel. Nem szeret. George erősen fogta meg a fejem és a mellkasához szorított.
-Mit vettél be?-suttogta teljesen nyugodtan.-Szeretném tudni, hogy mit vettél be!
-Semmit.-hazudtam, nem szabad megtudnia.
-Alexis.-sóhajtott fáradtan.-Beviszlek a kórházba.
-Ne, ne, kérlek!-suttogtam.-Menjünk bulizni!
-Nem, hülye ötlet volt.-simogatta a hajam.-Nincs semmi baj.
-Szeretnék aludni.
-Rendben, aludj csak.
Óvatosan emelt fel, az ujjaim megmarkolták a pólóját és újabb könnycseppek szánkáztak le az arcomon.
-Maradj itt!
-Oké, oké itt maradok. Ne sírj, kérlek!
Szipogva néztem rá, alig láttam valamit, minden olyan homályos. Kibújt a nadrágjából, az öv csörögve esett a földre, hangokat hallottam, apa a nevünket mondta. George meg sem rezzent, mielőtt ellenkezhettem volna kigombolta a nadrágom és lehúzta rólam. Elhúzta a sötétítőket, majd felemelte a takarót, bemásztam alá.
-George! Alexis! Itthon vagytok?!
-Két perc, csak hogy ne kiabáljon a falnak.-nyugtatott.-Visszajövök.
Kezdek megőrülni, száz százalék, hogy megbolondultam. George kiment, apa elhallgatott, majd a bátyám visszajött hozzám, óvatosan bemászott mellém és hagyta, hogy hozzábújjak. Ő az egyetlen biztos pont az életemben, ő mindig itt van, mindig visszajön hozzám, mindig megvéd, egy púp vagyok a hátán, miattam halasztott az egyetemen, mindenről én tehetek. Hüppögve öleltem át, felém fordult és erősen húzott a mellkasához.
-Semmi baj.-simogatta az arcom.
-Sajnálom, mindent tönkreteszek.
-Dehogy.-mosolygott rám.-Megoldom.
-Mindig te oldod meg a hülyeségeim, mindig te hozol rendbe mindent és miattam kihagytad az első éved, amikor végre megszabadulhattál volna tőlem.
-Nem akarok megszabadulni tőled. A kishúgom vagy, szeretlek.
Megpuszilta a homlokom, ő olyan nyugodt volt, míg nekem a fejem szét akart robbanni, Harry-nek annyira igaza volt.
-Én is szeretlek.-suttogtam.
A fejem a mellkasába fúrtam, nem akartam őt elengedni, már nem maradt senkim. 

~*Harry Styles*~

Elbújni a szobámban sokkal egyszerűbb volt, mint kimenni a fiúkhoz, végighallgatni a beszédüket, és ne adj Isten összefutni Louis-val, bár sejtéseim szerint nincs itthon, ha itt lenne már rég az ajtóm előtt magyarázkodna. Biztosan lelépett a kis szeretőjéhez, vigasztalódjanak csak együtt, megérdemlik egymást, csak Eleanor-t sajnálom, ő nem érdemli ezt. Már lenyugodtam, talán még a parkban lenyugodtam, de csak itthon éreztem ezt igazán, a fiúk meg sem próbáltak zaklatni, még zenét sem kellett üvöltetnem, hogy elnyomjam a hangokat. Felfogták, hogy nem vágyok társaságra és ha idejönnek akkor csak újból felhúzom magam. 

Sosem próbálkoztam igazán a dal írással, egyszerűen kijelentettem, hogy nem megy. A fiúkkal összesen 3 dalt kapartunk össze az új albumra, bár én nem ontottam a rímeket, most sem tudom miért ülök az ágyamon egy gitárral és füzettel előttem. Nem hiszem el, hogy egy ilyen nap után tör rám a hirtelen ihlet, ráadásul egy ilyen lány miatt írok egy ilyen dalt, már nem tudok kiigazodni magamon. Minden olyan zavaros. Ezt a dalt nem adom ki a kezeim közül, a fiúk sem fogják látni, talán egyszer majd úgy döntök, hogy beadom a közösbe és megjelenik egy lemezen, de az nem most lesz, majd akkor, ha már képes leszek nem felhúzni magam, ha arra a lányra gondolok, akiről szól. Hazudhatnám, hogy Hayley-ről szól, de egyáltalán nem pártolom még a kegyes hazugságokat sem ezután a nap után, írtam egy szerelmes dalt Alexis-ről, és még azt sem tudom miért. Kedvem lenne felismerhetetlen darabokra tépni és lehúzni a WC-n, de valahogy nem akaródzik.

Valaki halkan kopogott, bosszúsan felsóhajtottam és felemeltem a párnám, hogy a fülemre szoríthassam.

-Harry!-hallottam meg Liam nyugodt hangját.-Teszek le kaját az ajtó elé, oké?

A kaja szóra a gyomrom összerándult, órák óta nem ettem. Felálltam, az ajtóhoz lopakodtam és a fülemet a fához nyomtam, hátha hallok valami árulkodót, hogy még itt áll az ajtóm előtt és besurranni készül, hogy aztán beszédet tartson nekem. Nem hallottam semmit, elfordítottam a kulcsot a zárban és gyorsan  felkaptam az ajtó elől a tálcát, melyen két melegszendvics és egy pohár kakaó illatozott. Visszazártam az ajtót és befészkeltem magam a fotelomba, egyáltalán nem éreztem jól magam, kérdések tömkelege kavargott a fejembe, de nem érdekelt a válasz. Nem akarom tudni, hogy miért tette ezt Eleanor-ral, nem érdekel Alexis sem, Louis meg pláne, csak hagyjanak engem békén.

36.rész Sajnálom...

Sziasztok! :)

Tudjátok, az előző bejegyzésnél említettem egy utazást. El lett halasztva, valamikor augusztus elején fogok lelépni egy kis időre, addig még boldogítalak titeket néhány résszel, és igyekszem előre megírni néhányat, hogy az idő alatt amíg én nem leszek huzamosabb ideig gépközelbe, még legyenek részek. Már csak 14 rész van hátra, furcsa, ez a blogom is csak nemrég indult, de már közeleg a vég, kezdek hozzászokni a búcsúzkodáshoz. Nem tudom itt írtam-e, a másik blogomon biztos, hogy a következő blogom főszereplője NIALLER lesz! :) 

Mindig annyit dumálok, de olyan sok mindent tudnék megosztani veletek, bár tudom, hogy a történet jobban érdekel titeket, mint az én hülyeségeim, szóval mára én ennyi lennék.

Nessa. xx

~*Louis Tomlinson*~

Nem tudtam hogyan kezdjek bele, el akartam mondani, de amikor a szám szólásra nyitottam nem jött ki rajta semmi más, csak rémült zihálás. Anyának könnyebben elmondtam, de ő az anyukám, a fiúknak más elmondani, Eleanornak pláne. Az sokkal rosszabb lesz. 

-Minden oké, Lou.-ült mellém Zayn, és megveregette a vállam.

Magamon éreztem az értetlen pillantásokat, Zayn mindent tud, az ő reakciójától már nem félek, a többiek nem tudnak semmit. Rettegek rájuk nézni, lehajtottam a fejem és az arcom elrejtettem a tenyereimbe.

-A barátaid vagyunk.-szólalt meg Niall.-Elmondhatsz bármit.

Felnéztem rájuk, próbáltam beleképzelni magam abba a helyzetbe, amikbe most ők vannak, próbáltam elképzelni én hogyan reagálnék arra, ha mondjuk Liam közölné, hogy csalja Danielle-t. Nem lennék jó barát, ha nem állnék mellette. Próbáltam erre gondolni, miközben lehajtott fejjel kiböktem azt a két szót, ami szükséges ahhoz, hogy valahogy a tudtukra hozzam a bűnöm.

-Megcsaltam Eleanor-t.

Csend telepedett ránk, nem néztem fel, valahogy próbáltam összeszedni magam és elmondani mindent, de éreztem a döbbent pillantásokat és ez nem könnyítette meg.

-Tudtam!-pattant fel Harry.-Azt is tudom kivel! Nem hiszem el, hogy ezt tetted Louis!

-Sajnálom.-emeltem rá a tekintetem könyörgőn.

-A képembe hazudtál.-fintorgott.-Azt hittem mi öten mindent elmondunk egymásnak! De legalább ne tagadtad volna le annyiszor, nem is egyszer hazudtál nekem! 

-Sajnálom, Harry, hallgass végig kérlek!

-Nem kell.-köpte.-Magamtól is kitalálom. A bulin, ugye? Amikor én elmentem a kis vörössel.

A hajamba túrva bólintottam. Liam megragadta a göndör hajú fiú karját és lehúzta maga mellé, de Harry ismét felpattant és folytatta, könyörtelenül forgatta bennem a kést.

-Mégis mekkora idiótának nézel?! 

-Harry, én...

-Tudom, hogy bejárkáltál hozzá a kórházba! Megkérdeztem, hogy mi van köztetek és a szemembe nézve hazudtál nekem!

-Ülj már le és fogd be a szád, Harry!-rivallt rá Zayn.

Egy pillanatra elhallgatott, a testtartásából, a makacsul összeszorított szájából és a homlokán kitagadó ütőérből tudtam, hogy nagyon dühös rám.

-Te tudtál róla, ugye?-emelte rá haragosan a zöld szemeit, majd ismét rám kapta a pillantását-Amikor részeg voltál...

-Harold! Fogd már be a szádat és hagyd, hogy végigmondja vagy vonulj a szobádba sértődötten és baszd magadra az ajtót!

Az ajtó felé trappolt, lekapta a fogasról a kabátját, mielőtt felrántotta volna a lábaira a cipőjét felálltam és utána mentem.

-Harry, kérlek...

-Nem vagyok kíváncsi rád!-pördült meg és egyenesen a szemembe nézett.

-Nem értem te miért vagy felháborodva, Harry.-szólt közbe Niall.-Nekünk is hazudott, mi mégsem üvöltözünk.

-Most te oktatsz ki?-nézett rá haragosan.

-Harry...-kezdtem újból.-Csak...

-Nem! Nem hallgatlak végig! Leszarom az egészet! Örülj neki, hogy a csinos kis orrod nem passzírozom az agyadba! 
Megszeppenten, és megbántottan meresztettem rá a szemeim, nem sok hiányzott, hogy cseppet sem férfiasan elbőgjem magam. Tudtam, hogy jogosan haragszik rám, és megérdemelném, hogy jól elverjen, mégis rosszul esett az egyik legjobb barátom szájából hallani ezeket a szavakat. Harry egyáltalán nem erőszakos, ráadásul iszonyúan béna is, de most a kezét ökölbe szorítva tartotta maga mellett és az arca tömény düh-től sugárzott.
Lehajtottam a fejem, a vállaim megereszkedtek és egy könnycsepp szaladt le az arcomon.
-Harold!-kiáltott rá Liam.-Kezdesz túllépni egy bizonyos határt!

-Már nem azért, de te sem vagy túl ártatlan.-köhintett Zayn.-Ott voltunk, amikor a kapuban elkezdted szédíteni azt a lányt. Úgy viselkedsz, mint egy hisztis csaj, pedig Louis nem téged csalt meg.
-Már megbántam.-fordult Zayn felé.-Te is hazudtál nekem!
-Meg az a csaj is hazudott, de persze az nem lényeg, szegény kis Alex lelkecskéjét pátyolgatni kell, nem szabad ám megbántani, szegénykét visszautasította a gonosz Harry Styles.
-Fogd be, Zayn!-szólt bele a vitába Liam is.-Hallgass el, egy lányról beszélsz!
-Ez nem lány.-köpte.-Ez egy kis picsa aki miatt kezd szétesni a banda. Nézzetek már körbe! A legjobb barátaim, akik történetesen legjobb barátok, most egy hülye csaj miatt üvöltöznek egymással! Azt mondtuk, hogy egy csaj miatt sosem veszekszünk, de most mit csinálunk?!-a mondandója végén elcsuklott a hangja.
-Zayn...-kezdtem, de elszorult a torkom és homályos tekintettel néztem körbe.-Sajnálom.
Elszédelegtem a fotelig és fáradtan dőltem le rá, Zayn feldübörgött a lépcsőn, Harry hangosan bevágta maga mögött a bejárati ajtót. Kínos, feszült csend telepedett ránk.
-Mondd el!-sóhajtott Liam.
Megdörzsöltem az arcom, felhúztam a lábaim. Azt kívántam, bárcsak sosem ismertem volna meg Alexet, bárcsak sosem jött volna Londonba, bárcsak itt lenne most anya vagy nem is jöttem volna vissza. Bárcsak ne lennék ekkora balfék idióta!
-Utána kell mennem.-motyogtam.
-Gyalog ment.-nyugtatott meg Niall.
Hátradőltem, borzasztóan éreztem magam, miattam esett szét a banda, minden az én hibám.
-Egy bizonyos buliról már tudunk-szólalt meg Liam-utána viszont elég zavaros.
Próbáltam tömören összefoglalni a bűneim, nem meséltem el a két alkalom közti őrlődéseket és önmarcangolást.
-Ráborítottam a kávém, lefejelte az ajtót, felmentünk és... elkéstem egy randiról. Berúgtam, odamentem, berúgtam, itt volt Eleanor, mert nem voltam ott még egy randin.-értelmetlennek és zavarodottnak tűnt amit mondtam.-Sejtette, neki is hazudtam.-pislogtam ki néhány könnycseppet, a ma délután már sokszor elmondott szavam ismételgettem.-Sajnálom...
-Hé!-zökkentett ki Liam egyszerre kemény és türelmes hangja.
-Szeretem őt, szeretem Alexis-t és Eleanor-t is.
Zavartan pillantott Niall-re, nem nagyon tudott mit mondani egyikőjük sem, így csak magához ölelt.
-El fogom mondani Eleanornak.-suttogtam.-Most elmegyek, ezt a hétvégét vele szeretném tölteni.-fejtettem le magamról Liam karjait.
-Louis...-kezdte Niall.
-Jól vagyok.-dörzsöltem meg a szemem. 
Megint hazudtam. Mikor lesz már vége ennek?
-Jobb is lesz, ha lelépek pár napra, csak addig amíg Harry lenyugszik.
-Tudod milyen, kiszellőzteti a fejét, elmegy Hayley-hez vagy felhívja az anyukáját és utána minden rendben lesz.
-Kikapcsolom a telefonom a hétvégére.-sóhajtottam.-Még utoljára szeretnék pár nyugodt napot a barátnőmmel.
Egyszerre bólintottak, felmentem a szobámba, hogy elpakoljak és összeszedjem magam, hogy ne ilyen fejjel állítsak be hozzá. Számíthattam volna rá, hogy ez lesz. Harry néha elég heves természetű, hamar dühös lesz és inkább elrohan a problémák elől, azt nem írtam a listára, hogy miattam Zayn is kiakad, ők ketten pedig összevesznek. Egy nadrágot dobtam a táskámba, melléküldtem két pólót és két tiszta alsónadrágot, a fürdőszobában megmostam az arcom és percekig szemeztem a tükörképemmel. Talán még sosem néztem magamra ilyen utálattal. Ezt most tényleg jól elcsesztem...

~*Alexis Elwood*~

-Alex?-a vonal másik feléről tisztán hallottam anya hangját.-Jól vagy, kicsim?

-Ja.-dünnyögtem. Nem erőlködtem azon, hogy csak egy kicsit is kedves legyek vele. Január óta semmit nem hallottam róla, fogalma sincs semmiről, hónapokig nem volt kíváncsi a történtekre az én számból. Csak George érdekli, a tökéletes, okos, illedelmes George. Nem, a bátyámnak ehhez semmi köze, ha ő nem lenne már teljesen bekattantam volna. Percekig csend volt, tudtam, hogy ezeknek a perceknek az árát majd egy szép kis csekken látja viszont, nem kevés pénzbe kerül Amerikából Angliába telefonálni.

-Ó, kicsim!

A homlokom ráncba szaladt, nem tudtam minek hívott fel, mi mondanivalója van számomra hónapok után.

-Mit akarsz?-kérdeztem hidegen. Kis híján kiszaladt a számon egy eléggé bunkó mondat a kis barátjáról. Felkavarodott a gyomrom és inkább befogtam a szám.

-M-minden rendben?

-Nem.-vágtam rá.-De nyugi, ha valamilyen csoda folytán sikerül is az érettségi, nem kell majd elviselned otthon.

-Alexis...

-Ne hívj többé!-motyogtam, és kinyomtam. 

Hosszú percekig ültem egyedül, sosem éreztem magam még ennyire borzasztóan. Nincsenek szüleim, barátaim, ismerősök akik mosolyognak ha meglátnak, nincs mellettem egy kedves fiú, aki magához ölel és azt mondja minden rendben lesz, csak egy bátyám van. Azt akartam, hogy valaki szeressem, hogy valaki úgy szeressen, a kezem a telefon után nyúlt, megragadtam és kikerestem Louis nevét a telefonkönyvben. Ő szeret, azt mondta nekem, hogy szeret. A telefon csak búgott és búgott, majd halk kattanás következett és egy idegesítően nyugodt női hang közölte velem, hogy a szám nem elérhető, valamint a lehetőségeket. Megérintettem a kívánt ikont a kijelzőn, a sípszó után, hagyjon üzenetet, a torkom elszorult és belezokogtam a telefonba.

-Kérlek, hívj fel!-rebegtem.-Szükségem van rád.

Fájt, hogy beismertem, ezzel együtt rájöttem arra, hogy mennyire gyenge vagyok, nem konkrétan rá van szükségem, hanem a testére és a pillanatnyi helyzet miatt kibökött szavaira.

Bámultam a kezemben tartott készüléket, kedvem lett volna földhöz vágni, és meg is tehettem volna, apa könnyűszerrel nyomott volna a kezembe egy köteg pénzt, hogy vegyem meg magamnak az új IPhone-t. Azt hitte ezzel - hogy naponta több fontot hagyott nekem és George-nak az asztalon, mint egy normális ember havi keresete - majd pótolni tud mindent. De nekem nem kell pénz, nem arra van szükségem. A csengő hangjára összerezzentem, a telefont az ágyra tettem és nem törődve a külsőmmel, lebotorkáltam a lépcsőn. Kitártam az ajtót, a lélegzetem elakadt a könnyeim megeredtek, ott állt ő, mindenről ő tehet és mégsem tudom gyűlölni. Döbbenet tükröződött az arcáról, majd a vonásai megkeményedtek és undorodva mért végig.

-Kidobott a szeretőd?

-Tessék?-pislogtam rá értetlenül, és megtöröltem az arcom.

-Louis?-mosolygott keserűen, a hangja cinikusan csengett, sosem hallottam még így beszélni, de ismerem ezt a hangnemet, én is rengetegszer alkalmaztam, ha épp el akartam rejteni az érzéseim.-A legjobb barátommal vigasztalódsz? A legjobb barátommal akinek barátnője van?

Nem kiabált, a hangja nyugodt volt és sütött belőle az a rengeteg érzés, amit irántam érzett. Nem azok amikre vágytam, a teljes ellentéte. Düh, harag, undor és még ki tudja mik. Ezt nem akartam, ha bárki más érez így irántam az nem érdekel, de ő...

-Szánalmas vagy.-nézett a szemembe.-Szánalmas, hogy nem tudod felfogni, mi sosem leszünk együtt! Elegem van, mindent felforgattál, mindent tönkretettél!

A szavai keményen értek el és az összes belevésődött a tudatomba. Könnyek lepték el az arcom, percek kérdése volt, hogy darabokra hulljak.

-Harry.-suttogtam.

-Soha többé nem akarlak látni, én nem foglak keresni, kérlek, te se keress engem. Kerüljük el egymást, ha véletlenül találkozunk valahol nézz át rajtam.

-Kérlek, Harry...-rebegtem. Még csak meg sem rezzent, ugyanúgy nézett rám mint eddig.

-Amikor elmegyek innen tudom, hogy bűntudatom lesz, tulajdonképpen már most is az van, Alexis. Te csak egy lány vagy, sosem beszéltem még így egy lánnyal, most legszívesebben fejbe verném magam, de nem kérek bocsánatot sem most, sem később, mindig én voltam az, aki bocsánatot kért. Tőlem még senki nem kért bocsánatot, a barátaim a pofámba hazudtak és én olyan idióta voltam, hogy elhittem neki amikor azt mondta, hogy nincs köztetek semmi. Miattad összevesztem a barátnőmmel és magyarázkodnom kellett, megint én kértem bocsánatot. Tudod, igazából minden az én hibám, egy menet után ugyanazt kellett volna tennem amit máskor. Lelépni anélkül, hogy egy szót is váltottam volna veled, ehelyett viszont most is itt állok. 

A vállaim megereszkedtek, az arcán feltűnt egy újabb érzelem, a hangja már nem hideg volt, a tekintete nem dühtől lángolt. Szomorú volt.

-Remélem sikerül leérettségizned, van egy olyan érzésem, hogy Louis kitálal Eleanornak, szóval legyetek boldogok.

-Harry...-nyöszörögtem.

-Szia.

Megfogta a kilincset és becsukta az ajtót. Ki akartam nyitni és utána menni, a fejemben újra és újra hallottam a mondatait, a hangját, ahogyan azt mondja szánalmas vagyok. Nekidőltem a falnak és lecsúsztam a tövébe, az egész testem rázta a zokogás. Talán órák teltek el, talán csak néhány perc, éreztem, ahogyan a fejem és az egész testem elönti a forróság, valahogy a könnyeim nem akartak elfogyni, hozzám nem illő módon összekucorodtam a fal tövében. Louis nem jött, nem hallottam az emeltről a telefonom, úgy éreztem ennél lejjebb már nem juthatok, most jött el az a pont amikor teljesen bekattanok. Harry sem jött vissza, betartotta amit mondott, az összes szavánál rosszabbul esett az, hogy többet nem akar látni engem. Nem érzékeltem az idő múlását, valószínűleg több órát ültem egyedül és sírtam, mert csak akkor néztem fel, amikor kinyílt mellettem az ajtó és George lépett be. Hallottam a bosszús sóhaját, halkan szitkozódott, majd leguggolt és felnyalábolt a földről, úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Talán így is van.

~*Harry Styles*~

Minden szó után kedvem lett volna leüvölteni saját magam és bocsánatot kérni tőle. Amikor kinyitottam az ajtót és ott állt előttem úgy, ahogyan még sosem láttam, ahelyett, hogy kedvesen megvigasztaltam volna én tovább rontottam a helyzeten. Meg akartam fordulni, kis híján meg is tettem, aztán megszaporáztam a lépteim és elrohantam, végig az utcán, hogy minél távolabb legyek tőle. Nem akartam hazamenni, hiszen ott is csak a veszekedés és az okoskodás várt volna rám, Hayley-hez sem akartam menni, nem valószínű, hogy megértene, így csak rohantam addig, amíg el nem fáradtam. A pólóm és a hajam izzadt volt, csőnadrágban pedig nem a legkényelmesebb futni, szerencsére pont egy park közelében voltam, lehajtottam a fejem és szapora léptekkel indultam keresni egy padot, ahol egy kicsit egyedül lehetek. Néhány fa között, eldugottan találtam egyet, senki nem volt a közelben. Lerogytam rá és kifújtam magam, ez az egész iszonyúan felzaklatott, nem tudom miért borultam ki ennyire, hiszen sejtettem, valahol mélyen tudtam is. Sosem hazudtunk egymásnak, erre most kiderül, hogy ketten is a képembe hazudtak. Hangok ütötték meg a fülem, bosszúsan sóhajtottam fel, reméltem, hogy nem fog senki sem zargatni, csak egyedül akarok lenni egy kicsit, de úgy tűnik ez már nem megy a szobám falain kívül. Elgondolkoztam azon, hogy vajon hajléktalannak tudom-e álcázni magam, de Converse tornacipőben és tisztán, ez elég bonyolult vállalkozás, maradt a reménykedés abban, hogy látják, nincs hangulatom ehhez és bénkén hagynak. Sajnos az emberek többsége nem veszi figyelembe, hogy milyen hangulata van annak az ismert embernek, akivel összefut az utcán. Túl nagy az öröm és az akarat, hogy odamenjen és percekig magára vonja a figyelmét. Én ezt megértem, de attól még zavar. Igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam és láthatatlanná válni azon a padon, de mint mostanában sok minden, ez sem sikerült.
-B-bocsánat.-állt meg előttem egy hosszú, szőke hajú lány. Ránézésre kb 14 évesnek tippeltem. Próbáltam nem bosszúsan sóhajtozni, vagy olyan hangnemet megütni amivel megbánthatnám.
-Igen?-emeltem fel a fejem. 
Mellette állt egy másik lány, és tőlük néhány méterre két srác, akik eléggé unottan néztek ránk.
-Lehetne egy közös képet?-nézett rám az ajkát harapdálva.
-Hogyne.-mosolyodtam el, bár ez most nem volt túl őszinte, és meggyőző sem.
Feltápászkodtam, türelmesen vártam, míg elkészülnek a képek, megöleltem őket, a táskámból kivettem két autogramkártyát és aláfirkantottam nekik, majd miután elmentek visszaültem a helyemre és sokáig néztem utánuk. A két fiút nem érdekelte igazán, az egymásnak hadaró két lány, akik a telefonjaikba mélyedtek és magukhoz szorították a kártyát, legalább nekik sikerült egy kis örömet okoznom. Örültem, hogy a nyugodtabb csoportból futottam össze rajongókkal, és nagyon reméltem, hogy nem kürtölik szét, hogy Harry Styles egy parkban ücsörög. 
Nem tudom meddig ülhettem ott, vissza akartam menni Alex-hez, és bocsánatot kérni, így utólag már tudom, hogy mennyire bántó és bunkó dolgokat mondtam neki, de abban a pillanatban annyira dühös voltam. Nem gondoltam komolyan, persze, hogy nem, elborult az agyam, nem gondolkoztam azon, hogy mit mondok és megbántom-e, egyerűen csak dühös voltam. Nemcsak rá, Louis-ra és Zayn-re, hanem úgy alapjában mindenkire, szerencse, hogy azután nem jött utánam senki, mert valószínű, hogy csak még jobban kifakadtam volna. Amikor sötétedni kezdett erőt vettem magamon, és a kapucnim a fejemre húzva, kerülőutakon sétáltam haza, messziről elkerültem a fűutakat és a forgalmasabb utcákat, még így is találkoztam néhány lánnyal, akikkel kötelességtudóan megálltam képeket készíteni. Magamban eldöntöttem, hogy ezen a napon már nem valószínű, hogy megszólalok, nehogy véletlenül újabb vitát robbantsak ki, a valószínűleg amúgy is feszült társaságunk között, így amikor beléptem az ajtón, szó nélkül lerúgtam a cipőm, a kabátom a fogasra dobtam és elvonultam a szobámba. Hónapok óta először zártam be az ajtót azért, hogy mindenki békén hagyjon. 

35.rész Szeretnék mondani valamit...

Hellooo Drágák! :)

Boldog 3. Születésnapot a Bandának! El sem hiszem, hogy már 3 évesek...

A Best Song Ever-ről is ejtek néhány szót. :D 

Meghaltam. Én is szeretném, ha meglenne az a rekord, ezért tegnap este óta folyamatosan azt nézem, még hajnali 4-kor is frissítettem a telefonomról. Elképesztő, mindig nevetek rajta, annyira ügyesek és tehetségesek! :))

Még mielőtt elkezdenétek olvasni, szeretném elmondani, hogy a következő részt nem tudom mikor hozom, ma kaptam egy telefonhívást, és el fogok utazni néhány napra, tehát nem fogok tudni írni. Remélem megértitek és senki nem haragszik, még idén nyáron nem voltam sehol csak érlelődtem a szobámban. Amint hazaérek nekiállok megírni a következő részt és amilyen hamar csak lehet felteszem, egyenlőre nem tudom mikor.   Elhalasztva.

Nessa. xx

~*Harry Styles*~

Az agyam folyamatosan kattogott, Hayley-n gondolkoztam, alig vártam, hogy hazamenjek és egy nagy bögre kakaóval relaxáljak egy kicsit a kertben, telefonálgassak anyával vagy a családom többi tagjával, hülyüljek a fiúkkal. Behajtottam a garázsba, kiszálláskor megnyomtam a távirányítón a gombot amivel visszazártam a kaput. Megkerültem a házat és benyitottam, a fiús cipők közt megpillantottam egy fehér női szandált, túl ismerős volt. Reméltem, hogy talán Danielle vagy Perrie van itt, és véletlenül ugyanolyan sarujuk van mint a barátnőmnek. Amikor a hangok megütötték a fülem csalódnom kellett. Kezdődik elölről, faggatózás, vita, bocsánatért esedezés, nem értem miért kell feszegetnie ezt a témát, nem akarok beszélni róla és kész. Nehéz megérteni? Szerintem nem.

-Sziasztok.-nyögtem.
Szokásukhoz hűen a kanapén terpeszkedtek, Louis és Liam nem volt ott, Lou-ra van magyarázatom, a másik hiányzó bandatagra csak tippem van.
-Szia.-mosolygott rám Hayley.
Miközben hozzám lépett és megpuszilta az arcom ismét elbűvölt a szépsége, rámosolyogtam és próbáltam nem ideges lenni, talán most nem nyaggatni fog.
Zayn a lábait a bőr kanapé karfájára tette, Niall a tévén nevetgélt, nem nagyon vettek rólunk tudomást. Kézen fogtam a szőke lányt és felmentünk a lépcsőn.
-Merre jártál?-kérdezte bájosan mosolyogva.
Kezdődik...
-Csak pocsékoltam a benzint.-nyitottam be a szobámba.
-Alexissel voltál, ugye?
-Hazavittem a kórházból a testvérével.
-Aha.-dünnyögte bosszúsan. Vitaszagot érzek.-Miért nem mondod el végre, hogy mi van köztetek?
-Nincs köztünk semmi.-néztem a szemeibe.-Ne kezdd, kérlek.
-Akkor mi volt?
-Hayley! Nem akarok erről beszélni!-csattantam fel.-Ezerszer elmondtam, hogy nem akarok!
-Rendben.-jelentette ki higgadtan, és elengedte a kezem. Most jön a sértődéses fázis.
-Gyerekes vagy.-pufogtam.
-Nálad nem jobban.
-Én sem erőszakoskodok, amikor nem akarsz valamit!
-Persze, én meg majd végig nézem, ahogy ezzel a lánnyal...
-Hallod magad?!-kiáltottam.-Mit hiszel?! Megváltoztam, érted? Megváltoztam miattad, a múltkor megmondtam egy csajnak hogy nem megyek vele sehova mert barátnőm van!
-Ó, hát sajnálom!-emelte fel a hangját.-A világért sem akarom, hogy bárkit is elküldj az ajánlatával miattam.
-Félreérted.-sóhajtottam.
-Nem, Harry, mindketten a képembe hazudtok, megcsókoltad azért a parkolóba, mert piszkálták? Úgy hülyeség ahogy van! Előre megbeszéltétek, hogy ezt mondjátok nekem? Én vagyok a zavaró második?
-Tudni akarod mi volt köztünk?!-kiáltottam.-Megvolt! Nem is egyszer és nem is akárhogy! Kibaszottul nem tudom mit vagy úgy fennakadva, amikor az történt még fel sem merült, hogy a barátnőm leszel! Szállj már le erről a témáról!
A döbbenet tisztán tükröződött az arcáról, ajkai lefelé hajlottak és teljes fordulatot véve lerohant a lépcsőn. Gondolkodás nélkül iramodtam utána, a nappalin átrohanva találkoztam két aggódó és döbbent pillantassal, Hayley egyenesen az orrom előtt csapta be az ajtót. Feltépem, és a lábaimat kapkodva rohantam a lobogó hajzuhatag után, fürge, de nekem hosszabbak a lábaim és gyorsabb vagyok, beértem és elkaptam a derekát. Az emberek minket figyeltek, utálom őt sírni látni, főleg miattam. A mellkasomhoz szorítottam és a karjaimba véve, heves tiltakozása és csapkodása ellenére indultam vissza a házunkhoz.
-Sajnálom.-suttogtam, és megpusziltam az arcát.-Nem úgy értettem, idióta vagyok, sajnálom, gyönyörűm.
Válaszul csak halkan hüppögött, becsuktam magunk után az ajtót, egy majd elmondom pillantást vetettem az értetlenül bámuló barátaimra, és felmentem a lépcsőn.
-Hadd magyarázzam meg.-sóhajtottam, és az ágyra ültettem.
-Sejtettem.-nézett rám hidegen.
-Annak már vége.-guggoltam le elé, és a kezeim a combjaira tettem.-Vége lett még azelőtt, hogy elhívtalak volna randizni. Esküszöm.
-Hagyjuk, Harry. Haza szeretnék menni.
-Végighallgatsz?-pillantottam rá kissé bosszúsan. Lenyeltem a haragom és a szemébe néztem.-NEM szeretem őt, soha nem éreztem iránt semmit! Baby, téged szeretlek! Az csak egy... rosszul cselekedtem, bocsánatot kértem tőle, vége van, nem lesz több olyan senkivel, Hay. Nem kell, nekem csak te kellesz.
Kezét az arcomra tette, felsóhajtottam, amikor hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkamon.
-Sajnálom.-suttogta.-Én csak... megijedtem, hogy elveszítelek.
-Nem fogsz.-mosolyodtam el.-Hülye korszakom volt, megbántam, most már itt vagy nekem te, sosem csalnálak meg.
-Szeretlek, Haz.
-Szeretlek.-hajtottam a fejem a combjaira.-Sajnálom, hogy kiabáltam.
-Sajnálom, hogy néha kiállhatatlan vagyok.-simított ki egy tincset az arcomból, éreztem, hogy mosolyog.
-Az ellentétek vonzzák egymást.-nevettem.
-Iszonyú vicces vagy.-jegyezte meg gúnyosan.
-Én vagyok Harry Styles.-húztam ki magam büszkén, majd felegyenesedtem és leültem mellé az ágyra.
Csak egy gyors pillantást vetettem az ajkára, mohón nyomta a számhoz. Kezeim önálló életre kelve csúsztak a derekára, a ruháján keresztül simogattam, elég kényelmetlennek éreztem a pozíciónkat ezért a csók megszakítása nélkül fordítottam magam felé, és az ölembe húztam. Szorosabban öleltem át, kezeit a nyakam köré fonta, gyengéden kényeztettük egymás ajkait, ujjai a tarkóm körül kalandoztak, beletúrt a hajamba, ezzel halk sóhajt kicsalva belőlem. Elhúzódott, halkan pihegtem, miközben átölelt és a fejét a vállamra hajtotta.
-Semmi nincs köztetek?-kérdezte nyugodtabban, már én sem kaptam fel a vizet. A tenyerem a hátára simítottam és köröket írtam le vele.
-Részemről semmi olyan. Barátok vagyunk, extrák nélkül.
Halkan kuncogott, felemelte a fejét és kisöpört néhány göndör tincset az arcomból. Orromat az ő kis pisze orrához érintettem, egyszerre mosolyodtunk el, nyomtam az ajkaira egy puszit és a mutatóujjammal végigsimítottam az arcán.
-Hogy érted, hogy részedről?-fürkészte az arcom.
-Ő...
-Azért olyan ellenséges velem.-sóhajtott.
-Nem számít.-ráztam a fejem.-Felfogta, hogy itt vagy nekem.
Halkan hümmögött és a fejét ismét megpihentette a vállamon.
-Mennem kellene, anyu éjszakás, vigyáznom kell az öcsémre.
-Hazaviszlek.
-Most inkább sétálnék.-mosolygott rám félénken.
-Haragszol, ugye?-sóhajtottam.
-Nem haragszom, csak szeretném kiszellőztetni a fejem.
Leszállt a lábaimról, felálltam és megfogtam a kezét. Leballagtunk a lépcsőn, csendben figyeltem ahogyan felhúzza a saruját, majd egy puszit nyomott a számra és kinyitotta az ajtót.
-Biztos ne kísérjelek el?-kérdeztem.
Megrázta a fejét, magamhoz húztam és óvatos csókot leheltem az ajkaira.
-Szia.-mosolygott, és kilibbent az ajtón.
Sóhajtva fordultam meg, a konyhába mentem és végre csináltam magamnak egy nagy bögre meleg kakaót, a gyümölcsös kosárból elvettem egy banánt és a nappaliba mentem, arrébb toltam Zayn lábait és leültem a kanapéra.
-Mi történt?-kérdezték egyszerre.
Megráztam a fejem és belekortyoltam a kakaómba, a banánt egyenlőre a kis dohányzóasztalra tettem.
-Egy kicsit összevesztünk, de már minden rendben.
-Kicsit?-vonta fel a szemöldökét Niall.-Kiabáltatok...
-Tudom. Bocs, srácok.
-Mi volt ez?-ült fel Zayn.-Azt hittem, hogy rózsaszín felhőkön úszkáltok.
-Féltékeny.-jelentettem ki keserűen.
-Nem azért Haz, de én is az lennék, az utóbbi pár hétben minden idődet a kórházban töltötted, neki meg azt mondtad, hogy ne menjen be.-tette félre a távirányítót Niall, és felém fordulva magyarázta az észrevételeit.
-Mert Alex nem akarta, hogy bemenjen.
-Alexnek a seggét is kinyalod.-horkantott fel Zayn.
-Akkor ennek a beszélgetésnek most vége.-álltam fel.
-Még mindig nem szoktál le erről, ha valamit mondani akarunk neked és nem tetszik, akkor elmész.
-Mi a mondanivalód ezzel, Zayn?-sóhajtottam, és visszaereszkedtem a kanapéra.
-Azt, hogy nem kell minden mondatára ugrani csak azért, mert szegény kislány vissza lett utasítva. Hidd el, hogy szerintem ettől függetlenül elég jól érzi magát.
Összevont szemöldökkel fürkésztem, alapból van egy olyan érzésem, hogy valamit titkolnak előlem, de ezzel csak még jobban felkeltette az érdeklődésem.
-Hogy érted?
-Nem én leszek az, aki elmondja.-állt fel ezúttal ő, és elvonult a lépcső felé.-Az árulkodás nem az én stílusom.
A pillantásom Niall-re esett, aki védekezően emelte maga elé a kezeit.
-Én nem tudok semmit.
Dünnyögtem valami érthetetlent, a kiürült bögrét lecseréltem a mindenre gyógyír banánra, és elgondolkozva bontottam ki a gyümölcsöt. A bejárati ajtó kinyílt, néhány perc múlva pedig Liam trappolt be a borús hangulatú szobába.
-Hű, mi ez a hangulat? Mi történt?-nézett végig rajtunk.-Zayn?
Felálltam, a bögrével és a banánhéjjal a kezemben a konyhába mentem, a sárga héjat a kukába, a macskás bögrét a mosogatóba tettem, majd felcaplattam a lépcsőn és bezárkóztam a szobámba. 

~*Louis Tomlinson*~

1 hét Alexis nélkül ráébresztett arra, hogy talán tényleg csak a testét szeretem. Nem beszéltünk telefonon, sehogy sem kommunikáltam vele, és furcsamód tökéletesen megvolt nélküle. Anya kérésére nem rágódtam a Londonban történteken, ez a hét teljes nyugalomban telt, míg a lányok iskolában voltak, én segítettem anyának a házimunkában - kivette a szabadságát arra az időre, míg én itthon vagyok - vagy találkoztam néhány régi baráttal. Olyan volt, mintha 1 hétre visszautaztam volna az időben, még az X-Factor előttre. Nem kellett senkivel sem fotózkodnom, ha kiléptem az utcára nem sikoltozott senki, csak ismerősök és barátok miatt kellett megállnom. Minden olyan volt mint régen, leszámítva azt, hogy azóta megszabadultam a gombafrizurámtól, és a hajam nem lógott a szemembe, meg pár évvel idősebb is lettem. Délutánonként a húgaimmal jártam a várost, meglátogattuk apát, vagy a kertben idegesítettük egymást és anyát. Túl hamar elrepült ez néhány nap, korán reggel könnyes búcsút vettem a lányoktól, elvittem őket iskolába, majd hazahajtottam a cuccaimért és elbúcsúzni anyától. Szívesen maradtam volna még, de hívott vissza London és a fiúk. Gondolom nem meglepő, hogy nem vágytam vissza, féltem tőle, hogy Eleanor elküld a pokolba és összeveszek a fiúkkal, de ezúttal tényleg őszinte leszek, még akkor is ha nem fog jó kisülni belőle. Lerángattam a lépcsőn a bőröndöm és a konyhába mentem. Anya pakolt össze dobozokba kaját nekem és a srácoknak is, ezen a héten nem ettem semmi gyorskaját, sokkal jobban esett anyu főztje. Soha nem éreztem még ennyire nehéznek az elbúcsúzást, ez minden alkalommal így van, egyre nehezebb és nehezebb itt hagyni a családom, az vigasztal, hogy hamarosan újra találkozunk, júliusban elviszem őket egy családi nyaralásra.
-Készen vagy?-mosolygott rám szomorkásan anyu.
Bólintottam, majd közelebb léptem hozzá és a karjaiba bújtam. 
-Köszi, mindent.-motyogtam.
Megsimogatta az arcom és egy puszit nyomott rá, nagyon nem akartam elengedni. Sóhajtva húzódtam el, megfogtam az egyik kezét és együtt mentünk el az ajtóig, útközben felszedtem a bőröndöm. Bepakolta a kocsim hátsóülésére az összekészített ételeket, én a csomagtartóba tettem a cuccaim, majd becsaptam a tetejét.
-Bármikor hívj fel, Louis, akár az éjszaka közepén is.-fogta meg a kezem.
-Rendben.-mosolyogtam szomorúan.-Szeretlek.
-Én is szeretlek, drágám. Büszke vagyok rád.
Megpusziltam az arcát, nem igazán érdemlem meg, hogy most is büszke legyen rám.
-Minden rendben lesz.-mosolygott.-Indulj, mielőtt elsírom magam.
-Szóval elküldesz.-sóhajtottam.
-Jajj, Louis! Dehogy, ezzel ne viccelődj!
-Oké.-nevettem.-Szia, anyu.
-Szia, kicsim.
Hátrébb lépett, kitártam a kocsi ajtaját és beültem a vezetőülésbe, letekertem az ablakot és még utoljára intettem neki, mielőtt elfordítottam volna a kulcsot.
-Vigyázz magadra, puszilom a fiúkat!
-Te is, átadom.
Nehezemre esett kifarolni a feljáróról, majd magam után hagyni a Doncaster táblát. Amikor kiértem a városból bekapcsoltam a rádiót, hogy eltereljem a gondolataim. Az út lassan telt, talán soha nem éreztem még ilyen hosszúnak az utat Londonba. Ezúttal nem hajtottam üres fejjel, a gondolataim kavarogtak a fejemben, próbáltam összeszedni magam, még ma beszélni akarok a fiúkkal a kis titkaimról. Jobb minél hamarabb túlesni rajta, minthogy még 2-3 napig rágódjak rajta, aztán az egészből annyi legyen, hogy nem mondom el, mert az utolsó pillanatban megijedek. Eddig nem volt olyan dolog amit ne tudtunk volna megbeszélni, viszont eddig egyikünk sem csalta meg a barátnőjét. Jobb addig elhadarni mindent, amíg el nem bizonytalanodok. Hát... már késő.
Úgy döntöttem, a hétvégét teljes mértékben Eleanorral töltöm, aztán hétfőn felkötöm a gatyám és kitálalok. Csak még 2 nyugodt napot szeretnék vele, 2 olyan napot, amikor még minden rendben, valószínűleg a vallomásom után erre már nem lesz lehetőségem. 
Egész úton ezen járt az agyam, amikor behajtottam Londonba csak még idegesebb lettem, kivert a víz és letekert ablakon kívül a klímát is be kellett kapcsolnom, hogy ne izzadjak úgy, mint egy ló. Beálltam a garázsba Harry kocsijai közé, gondosan bezártam, kipakoltam a hűtőtáskát a hátsó ülésről és a bőröndöm a csomagtartóból, majd megkerültem a házat és a könyökömmel némi szerencsétlenkedés után lenyomtam a kilincset.
A fiúk az előszobában, az ajtó előtt vártak rám.
-Abban a szatyorban-bökött a kezemben lévő kajás szatyor felé Niall.-kaja van?
-Én is örülök, hogy látlak Niall.-forgattam a szemeim.-Igen, ne edd meg mindet, hagyj a többieknek is.-nyomtam a kezébe.
-Amúgy szia.-vigyorgott.
-Sziasztok.-nevettem, és a lábammal becsuktam magam mögött az ajtót.
Egyenként pacsiztam mindenkivel, Harry a nyakamba borult és ugrándozva puszit nyomott az arcomra.
-Boo Bear!-ölelgetett.
-Hazza!-nyávogtam.
-Hiányoztál.
-Te is, Baby.-csíptem meg az arcát, majd lefeszegettem magamról a karjait.-Csináltok valamit ma?-kérdeztem.
Egymásra néztek, Niall a konyhából kiáltotta a nemleges válaszát, mindenki nemet mondott.
-Miért?-kérdezte Zayn gyanakodva. 
-Szeretnék mondani valamit.-sóhajtottam.
Összevont szemöldökkel néztek rám, lerúgtam a cipőm és beljebb mentem.
-Mit?-kérdezte Harry.
-Kipakolok, eszek valamit és utána elmondom.
-Oké.-veregette meg a vállam Liam, egy biztató mosoly kíséretében.
Tudom, hogy tőlük megkapom azt a kiadós fejmosást amit megérdemlek, félek tőle, hogy Harry nagyon rosszul fog reagálni, a többiek csak kiokosítanának, de ő...
Felmentem a szobámba, míg ők lerohanták a konyhát, azon belül pedig a kajákat, amiket anya küldött. A ruháim mind tiszták voltak, anya kimosta és együtt összehajtogattuk őket, csak annyi volt a dolgom, hogy a szekrénybe pakoljak. Próbáltam magamban megfogalmazni, hogy mit fogok nekik mondani. Az ajtóm nyikorogva kinyílt és Zayn dugta be a fejét, egy tányért fogott és jóízűen falatozott egy csirkeszárnyat.
-Mire készülsz?-kérdezte, és az ágyamra ült.
-Arra, amit már régen meg kellett volna tennem.-csuktam be a szekrényem ajtaját.-Eleanornak is el fogom mondani, csak előtte szeretném vele tölteni a hétvégét.
-Jó ötlet ez? Mármint, tudom, hogy igen, de...
-Ki fog dobni.-sóhajtottam.-Tudom, és azt is, hogy valószínűleg Hazz is kiakad, de már nem bírom.
-Elég durván összebalhézott a múltkor a barátnőjével, kiabáltak.
-Mi?-vontam össze a szemöldököm.-Miért?
-A szeretőd... bocs, Alexis miatt. Hayley féltékeny.
Egy pillanatig némán ácsorogtam, majd rákérdeztem arra, amit nagyon remélek, hogy nem követett el Harry.
-Mert, Harry is félrelépett?-fogalmaztam meg finomabban a kérdésem.
-Nem tudok róla.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam és a hajamba túrtam, legalább ő nem olyan hülye, mint én. 
-Menjünk le, eszek, utána öngyilkos leszek.
-Nagyon humoros vagy.-vetett rám megrovó pillantást.
Megvontam a vállam, együtt mentünk le a lépcsőn. A konyhaasztalnál a fiúk mohón tömték magukat a házi koszttal, mindig ez van, amikor hazamegyünk mindenki anyukája küld kaját, ami rendszerint 1 óra leforgása alatt elfogy. Néha nem igazán tudunk rendszeresen és egészségesen enni, de igyekszünk. Elvettem egy tányért és szedtem magamnak is, leültem közéjük és míg megettem élménybeszámolót tartottam nekik. próbáltam lassan enni, minél jobban el akartam húzni azt a beszélgetést, ami vészesen közelgett. Lassan elkortyoltam egy üveg vizet, majd mindannyian a nappaliba mentünk, leültem az egyik fotelba, míg ők a kanapén helyezkedtek el. Nagy levegőt vettem, és belekezdtem a mesémbe. Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem boldog vége lesz. 

~*Alexis Elwood*~

Megint kezdődött elölről, se egy sms, se hívás, nem láttam Harry-t azóta, hogy kitett a kapu előtt. Számíthattam volna rá, mégis rosszul érintett. A héten még nem voltam iskolába, itthon igyekeztem bemagolni a tananyagot, csak az lebegett a szemem előtt, hogy sikerüljön az érettségim. George az első 3 napot itthon töltötte velem, viszont több szabadnapot nem kapott és minden nap, korán reggel bejárt a pékségbe. Apát is csak estenként láttam, gyakran futottunk össze a hűtőnél, régebben sokszor szöktünk le együtt egy második vacsorára, az még a válás előtt volt, azelőtt, hogy mindennek vége lett volna. 

A teraszon ücsörögtem, a fenekem alatt egy párnával, hogy ne szedjek össze egy jó kis felfázást, ami miatt ismét rohadhatnék itthon még egy hetet. Az ujjaim közt elgondolkodva forgattam a félig elszívott cigit.
Hát igen, annyi szar után amit már kipróbáltam ez semmiség, mindig van egy dobozzal nálam, időnként jól jön, ha az agyam fel akar robbanni, vagy a kiborulás ismét megkörnyékez. Mindig van egy idióta, fiatal srác a boltokban, aki néhány kedves szó, hajdobálás és tekergetés után megadja magát és megkapom a dobozkát annak ellenére, hogy még nem vagyok 18 éves.
Nagyot szívtam belőle, a keserű füst kényelmetlenül lepte el a szám és a tüdőm, majd kifújtam, és fintorogva böktem meg az egyre fogyó cigarettát. George erről nem tud, ahogyan sok másról sem. Nem tud a ruháim alatt rejtegetett fehér pirulákról, amikhez néhány hétig nem nyúltam, de ma kihalásztam belőle pár szemet. Az első 2 napban izgatottan vártam Harry hívását, kétségbeesetten hallani akartam a rekedtes hangját, látni a szemeit, a haját amibe olyan jó beletúrni, vágyakozva nézni formás ajkait. Sosem láttam még fiút ilyen ajkakkal, mohón, akaratosan, mégis gyengéden csókol. Lehunytam a szemem és megpróbáltam elképzelni, lehetetlen vállalkozás, semmihez nem hasonlítható. A gondolataim közé befurakodott Louis, nagyot szívtam, a számon és az orromon kifújtam a füstöt, magam elé képzeltem a két fiút. Louis dallamos hangja, élénk, pajkosan csillogó kék tekintete, a haja melyet többféleképpen hord, kócosan vagy felzselézve, Louis azt tette velem, amit én akartam Harry-vel, és mindketten ugyanúgy jártunk, olyanba szerettünk bele, akit nem kaphatunk meg. Én Harry-be, ő belém, de neki barátnője van. Bonyolult. Ő más, nem olyan mint Harry. Más külső, másfajta öltözködés, de néha hasonlóan viselkednek.
Elnyomtam a cigit, már majdnem teljesen elégett. A kezembe vettem a félig teli dobozt és a gyújtót, felálltam, felkaptam magam alól a párnát és bementem. Fogat mostam, parfümöt fújtam magamra, hogy minden szagot elnyomjak, nehogy George megérezze rajtam a dohányt. A kis barátom elsüllyesztettem a gyújtóval együtt a táskámban, lefeküdtem az ágyamra, a bogyók kezdtek hatni, álmosodtam. Hagytam, hogy lecsukódjanak a szemeim, mielőtt elaludtam volna, az álom pereméről visszahúzott a telefonom csengőhangja. Reményekkel telve emeltem fel a készüléket, a szemöldököm magasba szökött, elszoruló torokkal húztam el a zöld, vezetékes telefon kagylóját formázó ikont.
-Te még felhívsz engem?-kérdeztem hitetlenkedve, kicsit bunkón.

34.rész Fő az őszinteség!

Sziasztok! 

Először is, köszönöm szépen a több mint 40 000 oldalmegjelenítést és a rendszeres olvasókat, bloglovin követőket. :)

Másodjára, UGYE HALLOTTÁTOK A BEST SONG EVER-T? 
Én tegnap egész nap a laptopom előtt görnyedtem és egyik rádióról a másikra ugráltam, nagyon büszke vagyok rájuk, mindig képesek valami újat mutatni. A klipről pedig... a szüleimtől el-vissza rohangászok minden nap és mutogatom nekik a trailereket, nem tudom milyen ,,története" lesz a klipnek, viszont én tűkön ülve várom, hogy mit alkottak. :D 
23.-án jelentkezem, ami véletlenül pont a banda 3 éves évfordulója lesz. :) 
Remélem mindenkinek jól telik a nyár, mára ennyi lennék, olvassátok az új részt, én pedig ezzel búcsúzom: 

Nessa. xx

~*Alexis Elwood*~

Mély levegő vettem, a szmogos londonszag átjárta a tüdőm, nem az igazi, ez nem LA. sós, óceánszagú levegője, de a saját lábaimon állok, a saját ruháimban, a szabadban, nem vagyok bezárva egy épületbe.

A bátyámra mosolyogtam, aki egyik kezében a táskám szorongatta, a másikat gyengéden a hátamra helyezte és gyalog indultunk ki a kórház udvarából. Egy fekete autót fedeztem fel, melynek ajtajához lazán nekitámaszkodott a göndör hajú fiú. Sötét csőnadrágot viselt, ami tökéletesen simult csinos lábaira, sosem láttam még fiút ilyen jó lábakkal. Fekete Ramones pólója tökéletesen mutatott a mellkasán, zöld szemeit fekete keretes Ray-Ban napszemüveg takarta előlem.

-Csukd be a szád.-hajolt a fülemhez George.

A szemeim Harry-t pásztázták, valamiért egy bukott angyal jutott róla eszembe, talpig feketében, maga a színtiszta tökéletesség. Lazán ellökte magát a kocsitól, a napszemüveget a fejére tolta, hátradúrva ezzel a haját, mi egészen idáig rendezetlenül omlott az arcába. Nagyot nyeltem és kipréseltem magamból egy mosolyt, amikor megállt előttem és a mellkasához vont. Legszívesebben csak álltam volna, hogy magamba szívjam a látványát.

A fejét egy rövid másodpercre az enyémre hajtotta, majd a hátam mögött álló bátyámhoz intézte szavait.

-Hazavihetlek titeket?

Kérlek mondj igent George, légyszi!

-Elfogadjuk.-közölte semleges hangon.

Még mindig öleltem, és nem akartam elengedni, az illata az orromba kúszott, teste az enyémhez simult.

-Szállj be, Lexi!-engedett el.

Ha nem fájt volna még a mellkasom hátrébb ugrok, de így csak elléptem tőle és próbáltam rá csúnyán nézni, a hevesen dobogó szívem ellenére.

-Még az elején megmondtam, hogy kizárólag Alex vagy Alexis, Harold.

-De a Lexi sokkal aranyosabb.-terelt mosolyogva a kocsi felé.

-Leszarom.-horkantottam.-Nem akarok aranyos lenni.

-Késő.-motyogta az orra alatt és kitárta a hátsó ajtót.
A kezével intett, hogy szálljak be, beszívtam az alsó ajkam és úgy kerestem meg a zöld, pajkosan csillogó tekintetet. Szarom én le, hogy barátnője van! Bámulni szabad, nem? Milliók bámulják, csorgatják rá a nyálukat, én is megtehetem, Hayley ide- vagy oda.

-Az én helyem elől van.-vitatkoztam.

George arckifejezéséből rájöttem, hogy ő nagyon jól szórakozik a gyerekes vitánkon, és valószínűleg azon is, ahogy bámulok az előttem álló fiúra. Félretolt és befészkelte magát a nekem szánt hátsó ülésre.

-Pazar.-mérte végig belülről az Audit, melyet egész jól megismertem rövid ,,barátságunk" alatt, jelenleg nem tudom, hogy állunk.

-Kösz.-villantotta meg a gödröcskéit a mellettem ácsorgó fiú.

Elém lépett, immáron az anyósülés felőli ajtót nyitotta ki és udvariasan segített beszállni. Megkerülte a drága járgányt és beugrott mellém.

-Hogy érzed magad?-kérdezte, miközben felpörgette a motort. George elismerően hümmögött hátul.

-A csajod múltkor bejött.-mondtam, cseppnyi éllel a hangomban.

-Hallottam róla.-morogta.-Bocs, mondtam neki, hogy ne menjen de úgy tűnik nem érdekli amit kérek.

-Vihar a Paradicsomban?-pillantottam rá. Próbáltam leplezni a kárörvendő mosolyom, úgy tettem, mintha ásítanék.

-Ja.-motyogta.

-Hanyas évjárat?-szakította félbe a beszélgetésünk George.

-2011.-pillantott hátra.-A jogsim megszerzése előtt vettem, a Rover után.

Az utat végigbeszélték az autókról, csendben hallgattam őket, bár néha egy szót sem értettem a mondataikból. Most először hallottam őket normálisan beszélni egymással, nem szóltam közbe, Harry rekedtes baritonja simogatta a dobhártyám, a gondolataim elkalandoztak oda, amikor a fülcimpám harapdálva, pihegve sugdosott mocskos dolgokat. Elpirultam, a fejemet elfordítottam és kibámultam a kissé borús tájra.

Tűnődve szakítottam meg a férfias beszélgetést.

-Hogy-hogy nem voltatok bent az elmúlt néhány napban?

-Hmm, gondok vannak.-motyogta.-Louis pedig hazautazott a családjához.

-Aha.-dünnyögtem, ő meg folytatta az autókról való dumálást a bátyámmal.

Néhány perc múlva lassítani kezdett, majd leállt a házunk előtt. Meghökkenve figyeltem, ahogy kezel  George-val.

-Majd hívlak.-mosolygott rám, és megpuszilta az arcom.-Pihenj, oké? Ne erőltesd meg magad és kérlek, máskor ne menekülj előlem, legfőképpen pedig nézz körbe, mielőtt rohanni kezdesz. Sokkal rosszabbul is járhattál volna, és ne feledkezz meg róla, hogy elsőként is történhetett volna ez, csak akkor elkapott Louis.

-Igenis, apa.-motyogtam.-Majd áldozatot mutatok be Tomlinson istenség tiszteletére.

-Semmit ne nyírj ki.-nevetett.-Szia, Lexi.

-Majd gyümölccsel csinálom. Csá, Harold.

Kissé kábán tártam ki az ajtót, a lábaim a betonra helyeztem és George segítségével megszereztem az egyensúlyom, becsaptam az ajtót, a pillantását magamon éreztem, így amikor kiléptem a járdára megfordultam és mosolyogva intettem. Mielőtt a gázra taposott volna még megmutatta nekem a gödröcskéit és rám kacsintott, nevetve dőltem George-nak, figyeltem ahogyan az autó lassan felgyorsulva halad végig az utcán. A bátyám röhögve rázta a fejét, miközben nekem egy túl lányos sóhaj szökött ki a számon.

-Gyere már!-fogta meg a kezem és behúzott a kapun.-Nem izgat, hogy barátnője van, ugye?

-Őszintén?-pislogtam kábán.-Kurvára leszarom.

Halkan nevetett rajtam, miközben egymás mellett fellépdeltünk a lépcsőn. Apa kocsija nem állt a feljárón, a bátyám előhalászta a kulcsait és kinyitotta az ajtót. 

-Sosem adtad fel könnyen.-simított végig a fejemen.

Szembe fordultam vele, elhúztam a szám és a fejem a mellkasának döntöttem.

-Ezt már rég feladtam. De bámulhatom, nem? 

-Persze.-simított végig a vállamon.

-Ez a kedvenc elfoglaltságom.-sóhajtottam.

A karjait körém fonta, sosem szerettem ölelkezni, mint már egyszer említettem, mostanában csak neki jár ki ebből.

-Vigyázz már magadra egy kicsit jobban.-suttogta.

Minek? Valami érthetetlent dünnyögtem, tudtam mire érti. Drogok, pia, fiúk, nagyon sok fiú, most pedig ez, igaza volt Harry-nek, járhattam volna rosszabbul is, elsőként tényleg Louis mentett meg, és akkor csak bunkóztam vele. Ideje lenne visszatérni ahhoz az életmódhoz.

~*Louis Tomlinson*~

-Jó éjt!-suttogtam, és gyengéd puszit nyomtam Fizzy homlokára. Vékony karjait a nyakam köré fonta, átöleltem és a hajába szuszogtam, mire felnevetett.
-Ugye holnap is itt leszel?-kérdezte.
-Muszáj lesz elviselned, nagylány.
-Szeretlek Louis.-nyomott cuppanós puszit az arcomra.
-Én is téged.-mosolyogtam, majd felegyenesedtem és végig simítottam az arcán.
-Jó éjt!-fordult hasra és az arcát félig a párnába fúrta.
Mosolyogva intettem, a szemem végigjártattam a húgom szobáján. A falon képek voltak rólunk, testvérekről. Külön 1-1 keretben olyan képek, melyeken a fiúkkal pózol. Kiléptem az ajtón, benyitottam az ikrek szobájába, néhány perce fektettem le őket de máris aludtak, halkan beléptem és feljebb húztam mindkettőjükön a takarót. A következő célponton Lottie szobája volt, legidősebb húgom a telefonját nyomkodta.
-Szia.-léptem be.
Félretette a készüléket, a fejemet szemüveg díszítette, nem szeretem hordani de ha fáj a fejem mindig felveszem, már csak megszokásból is, mert anyu mindig rám parancsolt.
-Nem akarsz itt aludni?-emelte fel a takarót.
-Most anyával leszek lent, mire feljövök már úgy is aludni fogsz, de holnap mindannyian együtt alszunk, oké?
-Oké.-bólintott.-Mi a baj, Louis? Olyan furcsa vagy és nem is szóltál, hogy hazajössz.
Utálok hazudni, utálok hazudni. Ő a húgom, nekem kislány attól függetlenül, hogy egy bizonyos Martin nevezetű kölökért van oda-nem mellesleg el fogok beszélgetni az úriemberrel. Nem mondhatom el neki, hogy mi történt, azzal talán lerombolnám a rólam kialakított képét. Elég lesz elmondani anyának...
-Semmi, csak már hiányoztatok, haza akartam jönni.-húztam mosolyra a szám.
-Máskor El-t is hozod.
-Veletek akarok lenni pár napot, Eleanor megérti.
-Ühüm.-hümmögött.
-Most már aludj!-nyomtam puszit a homlokára.
-Oké, jó éjt Lou.
-Jó éjt.-hajoltam le egy pusziért.
Az ajtóból még ránéztem, lejjebb csúszott az ágyban, a telefonját a szekrényre tette és nagyot ásítva húzta magára a takaróját.
Csendesen surrantam le a lépcsőn, elhagyva ezzel a húgaim birodalmát, ahol az én szobám az egyetlen férfias terület.
Anyu a kanapén ült hálóingben, a kezében egy bögre teát a szorongatott. A konyhába mentem és öntöttem magamnak is egy bögre forró Yorkshire teát, majd mezítláb eltrappoltam a kanapéhoz és leültem anya mellé.
-Alszanak?-kérdezte.
Bólintottam, és belekortyoltam a teába. A forró folyadék égette a szám és kis híján ki is köptem, gyorsan lenyeltem, égette a torkom. A nyelvem kinyújtva próbáltam hűteni  felhevült szám, anya jót derült rajtam, majd a tarkómnál fogva húzott magához és puszit nyomott a fejemre.
-Forró.-világosított fel.
-Igazán?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Óvatosan.-simított végig az arcomon.
A bögrét grimaszolva a dohányzóasztalra tettem, hátradőltem és néhány pillanatra lehunytam a szemem.
-Szeretnél beszélni róla?-kérdezte.
-Kellene.-sóhajtottam.
Nem nyaggatott, percekbe telt, mire összeszedtem magam és sóhajtva beszélni kezdtem.

-Harry-vel egyszer kilógtunk bulizni, az éjszaka közepén beállított a szobámba és én belementem. Előtte öhm, ő megismerkedett egy lánnyal, szóval, tudod... 
-Értem.-mosolygott.
-Nem volt köztük semmi, csak az.-köhintettem. Ennél kínosabb nem is lehetne.-Szóval, elmentem vele, már a kijutás is elég nehézkes volt és a buliba ott volt az a lány. Nagyon sokat ittam, Harry eltűnt egy vörös hajú lánnyal és hozzám meg odajött ő, és én...
-Louis!-hüledezett. 
Az arcomat a tenyerembe temettem és az ujjaim a hajamba vezettem. 
-Folytasd!-simított végig a fejemen.
-Elég csúnyán viselkedtem vele, amikor rájöttem mi történt. Sokáig csak véletlenül találkoztunk, el akartam mondani Eleanor-nak de megijedtem, hogy elhagy. Aztán megint összefutottunk, véletlenül ráborítottam egy kávéját.
-A póló.-motyogott.-Amit elküldtél. 
-Igen.-sóhajtottam.-Hazakísértem, mert ragaszkodtam hozzá, hogy elküldöm neked a pólót és te kiszeded a foltot. Lefejelte az ajtót és az orra vérezni kezdett, segítettem neki elállítani a vérzést, és aztán minden olyan gyorsan történt. 
-Jajj, kisfiam!-szörnyülködött. 
A szememet elöntötték a könnyek és bűntudatosan nyúltam a forró bögréért.
-Ki kellett szöknöm az ablakon, mert beállított a testvére Harry-vel. Az a lány fülig szerelmes belé.-sóhajtottam.-Bűntudatom volt, most is az van, nagyon. Ha tehetném... nem is tudom. Aznap volt egy randim Eleanorral, amiről elkéstem de még az utolsó pillanatban odaértem, az egész kezdett túl sok lenni és egyszer nagyon berúgtam, mondanom sem kell, hogy aznap is elmentem hozzá, és aznap is randiztam volna Eleanorral. Berúgtam és amikor hazakeveredtem ő ott volt, meg sem tudtam állni rendesen a lábamon. Nem nagyon emlékszem arra a napra. Másnap tényleg el akartam neki mondani mindent, előtte viszont Zayn kérdőre vont, egyedül ő, és most már te tudod, hogy mit csináltam. Eleanor ajtajában megint megijedtem...
-Louis, ez az a kislány, aki benne volt az újságba Harry-vel, és akit elütöttek az egyik iskola parkolójában?
-Igen.-motyogtam.
A fejemet a vállára ejtettem, karjait körém fonta, már nem tudott az ölébe ültetni mint régen. 
-Sajnálom.-motyogtam.-Nem tudom mit csináljak, mert... azt hiszem őt is szeretem, de Eleanor-t is, nem akarom elveszíteni. Akkora egy idióta vagyok!
Könnyek fojtogattak, a szememet szorosan csukva tartottam és próbáltam mélyeket lélegezni. Emiatt még nem sírtam, de úgy tűnik most ez is eljött. 
-Hazudtam Eleanornak, a fiúknak, Harry is kezd gyanakodni, ahogyan El is.-szipogtam.
-Semmi baj.-simogatta a fejem, és puszit nyomott az arcomra.-Mindenki hibázik, Louis.
-De nem ekkorát.
-Sokkal nagyobbat, olyat amire nincs mentség.
-Miért, erre van?-pislogtam rá szomorúan.
A kézfejével megtörölte az arcom, nagyot sóhajtott és néhány másodpercig a szemembe nézett. Nyugtalanul kaptam el a tekintettem és jobban bújtam a karjaiba, teljesen mindegy, hogy 5, 10, vagy 20 éves vagyok, esetleg 40. 
-Őszintének kell lenned, tudom, hogy nehéz, de csak úgy tudsz kilábalni a problémákból, ha őszinte leszel.
-Elfog hagyni.-suttogtam keserűen.-Ezt én sem bocsájtanám meg. 
-Kicsim, elsőként talán megbocsájtotta volna, de remélem tudod, hogy az ital nem mentség. A többinél gondolkoznod kellett volna, Louis.
-Tudom.
-A fiúk melletted lesznek, azzal a lánnyal pedig tisztáznod kell mindent, ahogyan Eleanorral is. Te is tudod, ha nem te mondod el, akkor egyszer megtudják mástól, főleg a te esetedben, bármikor rajtakaphat egy szemfüles fotós.
-Azon csodálkozom, hogy eddig még nem történt ez.-horkantottam.
-Légy őszinte!-puszilta meg a homlokom.-El kell döntened, hogy mit szeretnél. 
-Én magam sem tudom.
-Minden rendben volt köztetek Eleanorral? 
-Minden a legnagyobb rendben.
-Valami miatt mégis kerestél egy másik lányt. Szereted őt, vagy csak ragaszkodsz hozzá, esetleg nem akarod megbántani?
-Szeretem.-sóhajtottam.-Ebben teljesen biztos vagyok.
-Mindig is nehéz eset voltál, Louis.-simította meg szeretetteljesen a fejem.-Okos vagy, magadtól is tudod, hogy mi a helyes. Akkor leszel igazi férfi, ha ki mersz állni elé és elmondod az igazat, ha szerencséd van akkor értékelni fogja az őszinteséged. 
-Ha meg nincs akkor egyedül maradok, mondjuk így is úgy is, képtelenség, hogy erre azt fogja mondani, hogy felejtsük el.
-Sosem leszel egyedül.-sóhajtott ezúttal ő, és szorosabban ölelt magához.-A másik lány tudja, hogy mit érzel?
-Igen, nem különösebben érdekli. Ő más mint a többi lány, elég... fhu, nemtörődöm és nagyszájú, én csak púp vagyok a hátán. El sem hiszem, hogy pont én osztottam az észt Harry-nek, sokkal rosszabb vagyok mint ő.
-Egyikőtök sem rossz, az emberek hibáznak. Tudom, hogy haragszol magadra, Louis, de sose feledd el, hogy az őszinteség a megoldás mindenre. 
-Köszönöm.-pusziltam meg az arcát.-Te vagy az egyetlen akivel így beszéltem erről.
-Ezért vannak az anyukák. Nem szeretném, ha rossz kedved lenne mialatt itt vagy velünk, ne rágódj ezen, ha visszamész Londonba először a szerinted legegyszerűbbel kezd és beszéld meg mondjuk Harry-vel.
-Ez egyáltalán nem egyszerű.
-Akkor szépen lassan mindenkivel, Liammel, vele biztos tudsz beszélgetni róla. 
-Biztosan.-sóhajtottam.-Megyek, lefekszem. 
Kinyújtóztattam a lábaim és kibontakoztam anya öleléséből, megpusziltam az arcát.
-Jó éjszakát!-suttogtam.
-Neked is, Boo Bear!
Elmosolyodtam, majd felegyenesedtem és elindultam a lépcső felé. A teher a vállamon talán egy leheletnyit könnyebb lett attól, hogy elmondhattam valakinek és ő nem kezdett veszekedni velem, hanem megpróbált segíteni. Bátornak kell lennem, ha hazamegyek először a fiúknak számolok be mindenről, az elejétől a végéig.

~*Eleanor Calder*~

A nedves törülközőt a szárítóra tettem, kifésültem hosszú, nedves hajam, mely lágy hullámokban keretezte az arcom. Pizsamában hagytam el a fürdőszobát és mezítláb átszaladtam a szobámba. Ritkán alszom egyedül ebben a nagy házban, Danielle sokat van itt, vagy ha nem ő, akkor Louis-val osztom meg az ágyam, ezúttal viszont egyedül maradtam. Máskor is volt már ilyen, nem félek. 

Lekuporodtam az ágyamra, felkapcsoltam az éjjeli lámpát és rámosolyogtam a mellette elhelyezett fotóra, amin szélesen mosolygok Louis karjai közt. Szeretem ezt a képet.

Megértem, hogy hazautazott, elég régen volt már a családjánál és talán emiatt volt feszült az elmúlt néhány napban, most én sem tartottam vele, felajánlotta, de elutasítottam, hadd legyen most egy kicsit a húgaival és az anyukájával. Elég volt csak rágondolnom, az én mosolygós barátomra. A telefonom csörgése zavarta meg a csendet és Louis arca tűnt fel a kijelzőn, az arcomra széles mosoly költözött és elhúztam a kis zöld ikont. Szerelmes tiniként hanyatlottam a párnák közé, és egy pillanatra lehunytam a szemem.

-Szia, édes!-köszöntöttem, miközben a mosolyom egyre szélesedett, bár ezt nem látta.

-Szia, Baby.-hallottam a hangján, hogy valószínűleg ő is mosolyog, bár egy kicsit furcsán csengett a nevetős hang.-Mi újság?

-Itt semmi lényeges, délelőtt tanultam, délután pedig elmentem Danivel vásárolni, vettem valami olyat, ami remélem, hogy tetszeni fog neked.-utaltam ezzel a szekrénybe eldugott Victoria's Secret fehérneműkre.

-Tényleg?-kérdezte, a hangja pedig egy kicsit megváltozott.-Mi az?

-Majd meglátod.-nevettem.-Veled mi újság? Hogy van a családod? Örültek neked, ugye?

-Jól vannak, puszilnak téged. 

-Én is őket.-lágyult el még jobban a hangom.

-Örültek, az egész délutánt a kertben töltöttük, játszottunk meg beszéltek a srácokkal, holnap téged is felhívunk együtt.

-Várom! Meddig maradsz?

-Azt hiszem pénteken megyek haza, majdnem egy hétig. Ha valami közbejön akkor előbb hazamegyek, de most olyan jó itt lenni velük, egy kicsit piszkálhatom a húgaim is.-nevetgélt.-Beszédem lesz egy bizonyos Martinnal is.

-Lottie aranyos barátja, ugye?

-Majd én eldöntöm, hogy aranyos-e.-komorult el a hangja.

Felnevettem és az ujjam köré tekertem egy barna tincseim, a lábaim felhúztam és mosolyogva szorítottam a fülemhez a telefont.

-Ne légy ilyen szigorú, a képeken nagyon édesek.

-Akkor is tudni akarom, hogy mik a tervei a húgommal!

-Jajj, Lou.-nevettem.-Csak gyerekek. 

-Én is gyerek vagyok.

-Legyél kedves.

-Mindig kedves vagyok.-nevetett.-Az leszek. Mit csinálsz holnap?

-Ugyanazt mint ma, délelőtt magolok hétfőre, délután meg Perriékkel elmegyek meginni valamit.

-Érezd jól magad, kicsim.

-Te is, Louis.

-Most leteszem, fáradt vagyok és téged is hagylak aludni, még nem is zuhanyoztam. Jó éjt, édes! Szeretlek.

-Szeretlek.-mosolyogtam.-Jó éjt! 

Megvártam míg leteszi, és csak azután eresztettem le a készüléket. Egy ideig csendben mosolyogtam a hátteremre, majd az éjjeliszekrényre tettem a tenyérnyi nagyságú telefont, és azzal együtt leoltottam az éjjeli lámpát. Magamra húztam a takarót és egy ideig csak mosolyogva pislogtam magam elé a sötétben.