41.rész Feel alive

Sziasztok! :)

Most csak annyit szeretnék mondani, hogy ugyebár néhányan kértétek, hogy tegyek majd ki képet az unokahúgomról. Ide az oldalra nem nagyon szeretnék, szóval arra gondoltam, hogy aki látni szeretné itt, kommentben, chatben, vagy privátban twitter-en küldje el nekem az e-mail címét, és hétvégén küldök róla képeket. :)

Nessa. xx

~*Harry Styles*~

Szerencsétlenül ácsorogtam a családi ház ajtaja előtt, sokszor jártam már itt, Hay anyukája mindig kedvesen fogadott, volt hogy délutánonként Hayley-vel ketten vigyáztunk Mike-ra, az öccsére. Megnyomtam a csengőt és egy pillanatra lehunytam a szemeim, nagy levegőt vettem, majd amikor hallottam az ismerős, puha lépteket, ellöktem magam a faltól. 

-Szia.-mosolyogtam az előttem álló szöszi lányra. A szemeim elkerekedtek, mindig meglep, hogy mennyire elképesztően gyönyörű. 

-Haz!-kiáltott, majd a nyakamba ugrott és szorosan átölelt.-Szia.

A karjaim a dereka köré fontam, a fejem a vállára hajtottam és gyengéden öleltem magamhoz. Én nem akarok úgy járni mint Louis, én nem titkolom el előle a hibám, inkább megmondom és bocsánatot kérek. 

-Zavarok?-néztem rá, amikor elhúzódott és megajándékozott egy apró csókkal.

-Nem.-mosolygott.-Tételeket dolgoztam ki, de majd később befejezem.

-Rendben.-bólintottam, és lepillantottam az összekulcsolt kezünkre.-Beszélnünk kell.

-Minden rendben?-nyúlt az állam alá, és a szemembe nézett.

-Mondanom kell valamit.-sóhajtottam.

-Uhm, jó, gyere be.-húzott be maga után.-Anyu nincs itthon.

A szám halvány mosolyra húztam, továbbra sem voltam hajlandó elengedni a kezét.

-Mike?

-Egy kis barátjánál van.-fordult meg, és a nyakam köré fonta a karjait.-Kérsz valamit?-intett a konyha felé.

-Nem. Gyere, menjünk fel.-sóhajtottam.

Egyik kezem a dereka köré fontam, miközben felmentünk a lépcsőn a szobájához próbáltam összeszedni a gondolataim. Nem tudom, hogyan kell közölni a barátnőmmel, hogy megcsókoltam egy másik lányt, de valahogy muszáj lesz. Főleg így, hogy tudom mi történhet ha titkolózok. 

-Megijesztesz.-pislogott rám félénken.

Leült az ágyra, az egyik kezemet az arcára simítottam és elbűvölve néztem rá, barna szemei az arcom pásztázták, előre dőltem és gyengéden megcsókoltam. Ujjai a tarkómra simultak és beletúrt a hajamba, tudja mennyire szeretem ezt, ez a gyenge pontom és gyakran ki is használja. Lehuppantam mellé az ágyra és magamhoz húztam, elszakadtam az ajkaitól és a homlokom a vállának döntöttem. Nem szabad most elvesztenem a fejem. 

-Harry, a frászt hozod rám.

-Sajnálom.-sóhajtottam.-Történt valami, amiről tudnod kell.

Felhúzta a lábait és átölelte, a jobb kezem a térdére tettem és a hüvelykujjammal gyengéden simogattam a kezét.

-Hallottál Louis-ról és Alex-ről, ugye?

Szótlanul bólintott, majd a keze, amit eddig simogattam összekulcsolódott az enyémmel és gyengéden megszorította az ujjaim.

-Összevesztünk.-hajtottam le a fejem.-Nagyon. 

Közelebb húzódott hozzám, a másik kezem a dereka köré fontam, miközben ő a vállamra hajtotta a fejét.

-Eleanor ma tudta meg, elmentem hozzá, hogy megvigasztaljam, telefonon is jól összebalhéztam Lou-val, azután nem tudom hogyan, de... csókolóztunk.-böktem ki, majd lehajtottam a fejem. 

A teste megmerevedett, felemelte a fejét a vállamról és néma csendben vizsgálta az arcom. Az ajkamat rágva néztem rá, a szemeiből döbbenet tükröződött.

-Szeretném ha tudnád, hogy semmit nem éreztem, nem jelentett semmit. 

-Biztos?-hajtotta le a fejét.

A kezem a hajára tettem és közelebb húzódva hozzá, ezúttal én nyúltam az álla alá, és gyengéden kértem, hogy nézzen rám.

-Semmit nem érzek iránta, barátok vagyunk, semmi több. Sajnálom, ha gondolod felhívhatod őt is.

-Nem.-rázta meg a fejét.-Köszönöm, hogy elmondtad. 

Meglepődve néztem rá. Ennyi? Ennyivel elintézi?

-Nem haragszol? Nem akarsz kiabálni? Mert kiabálhatsz, megérdemlem. 

-Nem akarok kiabálni.-nevetett.-Bízom benned, Haz, ha azt mondod neked nem jelentett semmit, akkor én elhiszem. 

-Tényleg?-bámultam rá nagyra nyílt szemekkel.

-Tényleg.-mosolygott.-Figyelj, nem mondom, hogy nem esik rosszul, mert de, és egy kicsit haragszom, viszont értékelem, hogy elmondtad nekem. Ismerem Eleanor-t, elhiszem, hogy egyikőtök sem akarta és csak azért történt, mert szomorú Louis miatt. 

-Köszönöm.-motyogtam, és közelebb hajoltam hozzá.-Ígérem, hogy nem fordul elő többet.
-Rendben, mert legközelebb nem biztos, hogy így reagálok.
-Nem lesz legközelebb.-suttogtam, és megpusziltam a száját.
Elmosolyodott, kezét az arcomra simította és gyengéden simogatta, az asztalára pillantottam, ahol papírlapok és tollak hevertek, a laptopja pihenőüzemmódba váltott és sötét képernyőjével alig látszott ki a rengeteg füzet és iskolaszer közül. El is felejtettem, milyen érzés az érettségire készülődni. Húzós egy időszak, az biztos.
-Angol?-pillantottam rá, és végigsimítottam a haján.
-Biosz.-húzta el a száját.
-Segítsek?-vigyorogtam.
-Tételeket kidolgozni?
-Akár...
-Nem szükséges.-mosolygott, és az arcomhoz hajolt.
Ajkaink gyengéden találkoztak, először csak puszikat adtunk egymásnak, majd rendesen megcsókoltam. Beletúrtam a hajába és a lehető legjobban magamhoz öleltem, örültem, hogy minden rendben köztünk és ennyivel megoldódott ez a probléma. Bárcsak minden ilyen könnyen menne... Létezik, hogy nekem van a világon a legédesebb barátnőm? Biztos vagyok benne. 

~*Alexis Elwood*~

-Fáj a mellkasom.-nyavalyogtam, miközben George próbált rávenni arra, hogy kelljek fel és menjek iskolába. Nem akartam, megint az lenne mint régen, nevetségessé tesznek, beszólnak, pedig nem is tudnak semmit.
-Nem veszem be.-makacskodott.-Gyerünk, Alex! Bemegyek veled.
-És szerinted az segít?-röhögtem el magam, és bosszúsan ültem fel.-Nem akarok menni.-nyeltem nagyot.-Menjünk már el innét.
-Érettségi.
-Minek az nekem?
-Mert akkor hazamehetünk.
-Múltkor azt mondtad hazaviszel.-hánytorgattam fel a múltkori kiborulásomkor elhangzott hülye ígéreteit.-Hazudtál nekem.
-Alex... évek óta most először tanulsz valamiért, ha nem adod fel akkor sikerülni fog és bekerülsz egy jó egyetemre, ott minden megváltozhat.
-A múltat nem tudom megváltoztatni.
-De a jövőt úgy alakíthatod, ahogy te akarod. Felejtsd el Louis-t, Harry-t és a pletykákat, menj be, ereszd el a füled mellett a beszólásokat és járkálj emelt fővel, mutasd meg nekik, hogy téged nem kezdhetnek ki. Tudod mit? Még azt is megengedem, hogy nekiugorj valakinek, ha ettől jobban érzed magad.-nevetett fel.
-Örülök, hogy ez téged szórakoztat.-morogtam.
-Én nem üthetek meg lányokat.-vonta meg a vállát.-De te állj ki magadért, épp itt van az ideje.
-Kicsapnak.
-Majd apa elintézi.-legyintett.-Nem akarom, hogy bárki miatt is rosszul érezd magad. A fiúkat elintézem én, te meg maradsz azokra a nagyszájú picsákra.
-Te nem George vagy.-hajtottam le a fejem, és elfojtottam egy mosolyt.
-Na.-lökött oldalba.-Gyerünk, kelj fel, vegyél fel valami csinosat és mutasd meg nekik.
-Várj!-kaptam el a karját, mielőtt felállt volna.-Ha megkapom azt a szart, utána egyből a repülőtérre megyünk! Ígérd meg és ne kamuzz nekem!
-A csomagjaiddal foglak várni, ígérem. 
-Rendben.-bólintottam.
Puszit nyomott a homlokomra, majd felállt és magamra hagyott. Sóhajtva másztam ki az ágyból, a szekrényhez csoszogtam, kivettem egy egyszerű farmert, egy fehér pólót és fehér kardigánt, meg a széttaposott fehér Converse-em. A fürdőszobába mentem, megmosakodtam és fogat mostam, majd bedugtam a göndörítőt, míg az melegedett én felöltöztem és egy kis parfümöt fújtam a fülem mögé meg a csuklómra. Kócos, sötét hajamból kifésültem a gubancokat, majd ráérősen alkottam magamnak göndör fürtöket, széthúzogattam a nagyobbakat és megszemléltem magam a tükörben. Egész normálisan festettem, a szemeim már nem voltak karikásak, és egy kis sminkkel mindent helyretettem, egészségesen festettem, gondtalannak. Pedig ez közel sem így van. Percekig néztem magam a tükörben, a gondolataim elkalandoztak, valamerre a Harry ösvény felé, és akaratlanul is Hayley-hez kezdtem hasonlítgatni magam. Sóhajtva kaptam fel a bepakolt táskám, a baleset óta először fogok iskolába menni, a tanulnivalót bár nem kértem, a kedves, okos és becsületes Hayley minden nap átküldte world formátumban facebook-on, pedig még ismerősök sem vagyunk. Lementem a lépcsőn és megkerestem George-t, aki hozzám hasonlóan készülődött, de ő a pékségbe indult, én meg a pokolba.
-Gyönyörű vagy.-lépett hozzám mosolyogva, és miközben átölelt megpuszilta a homlokom.
A fejem a vállára hajtottam és átöleltem, ő az egyetlen, akivel még normálisan viselkedek. A kapcsolatunk sokáig borzasztó volt, amiről természetesen én tehettem, de most megpróbálom mindenáron jóvá tenni, mert ő most is mellettem van, amikor az újságokban rejtetten lekurváznak, a One Direction rajongók meg kevésbé rejtettem fejezik ki az utálatukat. 
-Elkísérlek.-simította meg a vállam.
Nem ellenkeztem, egy bólintással beleegyeztem. Apa megint egy rakást pénzt hagyott a pulton, de nekem nem kellett csak néhány font kajára, nem akarok belőle élni. Együtt indultam el a bátyámmal, a gyomrom golflabda méretűre zsugorodott, lehajtott fejjel közlekedtem, szorosan George mellett, iskolába igyekvő lányok súgtak össze mögöttem, és elcsíptem néhány elég csúnya mondatot, de nem törődtem vele. Ők nem tudnak semmit. A kiegyensúlyozott, teázgató britek akik jól hallhatóan motyogják egy idegen személy háta mögött, hogy az mekkora ****. Az iskolához közeledve egyre jobban elkapott a hányinger, és mivel a földet bámulva sétáltam, szédülni kezdtem, kábán pislogtam George-ra, aki megfogta a kezem és közel húzott magához. 
-Nem mehetnék inkább veled?-harapdáltam idegesen az alsó ajkam.
-Ezt már megbeszéltük.-sóhajtott.
-Tudom, de...
-Nem tudnak rólad semmit, nem tudják milyen erős vagy és mennyi mindenen mentél keresztül, irigyek, mert te szebb és okosabb vagy mint bármelyik lány aki oda jár, félnek tőled, mert nagy szád van és kiállsz magadért. Most ne hagyd magad, azért fognak beszólni, mert még irigyebbek Louis miatt, közben meg nem is tudják, hogy ez mi volt köztetek. 
-Csak azért mondod, mert a bátyám vagy.
-A bátyád vagyok, aki haragszik azért mert összeálltál két popsztárocskával, akik mindketten csak kihasználtak téged. Szóval azt hiszem, ezt itt le is zárhatjuk.
Bólintottam, majd visszatartva a levegőt lépdeltem mellette az iskola kapuja felé, eddig senki nem vett észre, mindenki beszélgetett és röhögött 1-1 társaságban, én meg minduntalan azt hittem, hogy rólam van szó.
-Ne hagyd magad, oké? Te is tudod, hogy nincs igazuk, szóval ne vedd fel amit mondanak.-ölelt magához.-Itt foglak várni amikor végzel.
Egy ismerős autót pillantottam meg a szemem sarkából, pár méterre állt meg tőlünk, ijedten fúrtam az arcom George pólójába. Az autóból Hayley szállt ki, és én tudtam ki vezeti, a fejemben visszhangzottak a szavak, amiket a fejemhez vágott. Nem mertem odanézni, mert tudtam, hogy nagy valószínűséggel könnyes búcsút vesznek egymástól.
-Menjünk el innen.-motyogtam.
-Semmi baj, elment.-simított végig a hajamon. 
Megkönnyebbülten néztem fel, a tekintetem találkozott a mellettünk elhaladó szőke lányéval, aki megállt és hozzánk lépett. Jajj nemár'!
-Sziasztok.-mosolygott.
-Szia.-köszöntötte mosolyogva George, én pedig csak értetlenül bámultam rá. Minek jön ő ide?
-Meggyógyultál?-pillantott rám, és még mindig mosolygott.
-Ja.-vontam meg a vállam. 
-Lányok, én most megyek.-hátrált Geogre. Segélykérőn néztem rá, de csak elővette a saját idegesítő mosolyát és miután puszit nyomott az arcomra elviharzott. Nagyszerű, kettesben hagy azzal a lánnyal, akit a hátam közepére se kívánok. 
-Hogy vagy?-kérdezte.
Lehajtottam a fejem és megvontam a vállam, egy csapat lány elhaladt mellettem, természetesen nem hagyhatták ki, hogy puszta ,,véletlenből" meglökjenek, majd vihorászva továbbhaladjanak.
-Hé!-szólt utánuk a szőke lány. Az arcomra kiült a döbbenet.-Nézz már a lábad elé, Lily! 
-Kuss, stréber!-fordult hátra gúnyos arckifejezéssel, majd vihogva átdobta a válla fölött a haját.
-Ne is foglalkozz velük.-rázta a fejét.-Annyira értelmesek, mint egy csapat földigiliszta.
Elnevettem magam, feszengve ácsorogtam előtte, úgy tűnt eddig ő az egyetlen, aki hajlandó beszélgetni velem és nem lökdös, vagy illet csúnya jelzőkkel. 
-Bemegyünk?-intett az épület felé.
-Velem akarsz bemenni?-bámultam rá hitetlenkedve.
-Miért ne? Figyelj, én is láttam azt a cikket, de nem érdekel, úgy látom szükséged van valakire és én szeretnék segíteni. 
Ez a mondat teljesen letaglózott, az állam a földet súrolta - képletesen - én úgy tekintettem rá, mint a világ legrosszabb emberére, csak azért, mert Harry őt választotta. Csak most jöttem rá, hogy miért. Ez a lány pont annyira jólelkű, mint amennyire Harry.
-Azok után is, hogy olyan bunkón viselkedtem veled?
-Mindenkinek lehet rossz napja.-vonta meg a vállát.-Haz nem beszél rólad, nekem meg nincs jogom úgy ítélkezni, hogy nem is ismerlek. Gyere, menjünk be, együnk valamit.
Nem mertem rákérdezni, hogy vajon Harry mondott-e neki valamit a hétvégén történtekről, nem magam miatt, hanem mert nem akarom, hogy valakinek magyarázkodnia kelljen, ha esetleg a kérdésre nemleges választ adna. 
Döbbenten követtem, ujjait a csuklóm köré kulcsolta és mögöttem sétált, nem lökött meg senki, és bár a fiúk közül néhányan fütyültek utánunk és a lányoktól is hallottam 1-1 csúnya kifejezést, biztonságban bejutottam az épületbe. A büfében beálltunk a sorba, és néhány perc múlva műanyag kávés poharakkal a kezünkben mentünk fel a termünkbe, ahol természetesen a padon ott ücsörgött Daisy, hátrébb meg Cole bandázott.
-Nézzenek oda!-tátotta el a vastagon rúzsozott ajkait kedves barátnőm.-Te kórházban voltál ennyi ideig, vagy Louis Tomlinson ágyában?
A barátnői hű talpnyalóként visongva nevettek a ,,poénon". A félelmem elpárolgott és bosszúsan néztem rá, Hayley megszeppenten állt mellettem.
-Öribarik lettetek? Meguntad a göndört és átpasszoltad a szöszinek, a következő melyik lesz? 
-Fogd be a szád, Daisy!
-Mert mi lesz?
George szavai jártak a fejemben, nyugodt szívvel megtéphetem ezt a picsát, otthon max apa veri ki a balhét. Adok rá okot, hogy büszke legyen rám a bátyám. Egy ugrással előtte termettem, nem nagyon volt még ilyenben részem, de épp ideje van egy olyanon kitölteni a felgyülemlett haragom, akit tényleg szívből gyűlölök. Megmarkoltam a haját, mire a barátnőivel együtt felvisított. Az egyik csatlósa kirontott a teremből és tanárért üvöltözött, de abban a pillanatban annyira nem érdekelt, hogy ki mit csinál. Egész életemben megaláztak, itt az ideje, hogy valakinek első kézből adjam vissza. 
-Alex, ne csináld!-pattant mellém Hayley, és kapkodva próbált lefejteni róla. 
Egy erős kéz fogott meg hátulról, Daisy visongva markolta meg a hajam, de a húzása ellenére én maradtam előnyben, Hayley már nem az én kezeimet akarta lefejteni róla, hanem az övét az én hajamról. Hirtelen a levegőbe emelkedtem, de továbbra is markoltam a hajcsomót, egy másik fiú Daisy-t emelte a levegőbe, aki visongva csapkodott. Felnevettem, olyan igazán jóízűen, és az ujjaim közt maradt hajszálakat néztem, ezeket elteszem emlékbe George-nak. 
-Alexis Elwood és Daisy Nelson, az igazgatóiba! Most!-hallottam a mély férfihangot.
-Daisy, csak egyszer fogd be a szád! Gyanítom, hogy téged százszor többen jártak meg!-vetette oda az engem tartó fiú. Aki nem más volt, mint Cole! 
A földre eresztett, megdörzsöltem a fejbőröm és zsebre dugott kézzel mentem az ajtóhoz, ahol néhányan bámészkodtak. Nem néztem Cole-ra, eléggé meglepett, hogy beszólt a barátnőjének (?). 
-Nyomás!-vetett rám szigorú pillantást az egyelőre ismeretlen férfi. Engem nem tanít.-Ms. Nelson is szedje össze magát!
Jól tudom az utat az irodához, amikor idejöttem megjegyeztem, hátha valamikor hasznát veszem ennek az útvonalnak. Milyen jól tettem. Leültem az egyik székre, és a lábaim felpakoltamegy másikra.
-Ne nagyon helyezze magát kényelembe!-érkezett meg Daisy-t támogatva a morci tanár. A védence nem elég, hogy bőgve dörzsölgette a fejét, de valamilyen okból sántított is. Úgy emlékszem, hogy a hajára mentem rá és nem a lábára, szóval ez biztosan rájátszás. 
Bekopogott az ajtón, röpke 20 másodperccel később pedig bent találtam magam az irodában, ahol mindkettőnknek el kellett mondani a saját változatát. Daisy szerint ok nélkül rátámadtam, szerintem meg ,,beszólogatott és olyanba pofázott bele (hoppá) amihez rohadtul (hoppá) semmi köze". A büntetés a következő, Daisy-nek elzárás, nekem 1 hét felfüggesztés mától. Úgy néz ki sikerült elérnem, hogy ne kelljen bejárnom ezen a héten az iskolába, éljen! Kilépve az ajtón George várt, akit a megszeppent és tudálékos titkárnő hívott fel, kezében a táskámat szorongatta és megpróbált elfojtani egy mosolyt. Szigorú arckifejezést erőltetett magára, majd intett, hogy üljek le. Az arcomat a tenyerembe ejtettem és rázkódó vállakkal nevettem, a csendes folyosó végén, miközben a többi teremben óra volt. Daisy-t visszakísérték a terembe, örömmel vettem észre, hogy a feje tetején gyérebb lett a haja, elégedetten húztam elő a zsebemből a kezem, amiről hajszálak lógtak le. 
-Alexis!-szólt ki az igazgató.-Jöjjön be! 
Felvont szemöldökkel néztem rá, majd felálltam és beléptem, előtte a kezem visszasüllyesztettem a nadrágzsebembe. 
-Nézze, kisasszony, a testvére elmondta nekem, hogy nehéz időszakon van túl, viszont szeretne leérettségizni. A döntésem a következő, felfüggesztés helyett minden szerda délután, egészen év végéig eltölt egy órát az iskolapszichológussal.
-Dehogy töltök! Én biztos nem megyek agykurkászhoz!
-Alex.-csitított Geogre.
-De igen, megy, és tekintse ezt szívességnek. Ha nem jelenik meg és nincs igazolása, azonnali hatállyal kicsapjuk önt az iskolából igazolatlan óra miatt!
-Apám milliomos.
-Elhiheti kisasszony, hogy az engem csöppet sem érdekel.
-Hát akkor ka...
-Köszönjük szépen!-húzott fel George a székről, és maga előtt tolva kivezetett a folyosóra.-Visszavigyem az osztályába?
-Nem, ma nem, megvárjuk míg lecsillapodnak a kedélyek, hátha a kisasszony még harcias kedvében van.
-Nézze, nem csak a húgom a hibás!-pördült meg, és makacsul nézett az igazgató szemébe.
-Bizonyára.-bólintott.
Elröhögtem magam, megragadtam George kezét és lementünk a lépcsőn. 
-Kapja be.-fejeztem be a félbehagyott mondatot. 
Az iskolából kilépve egyszerre kezdtünk nevetni, előhúztam a hajszálas kezem és büszkén mutattam fel.
-Nem hittem volna, hogy ilyen hamar kell visszajönnöm.-nevetett.-Szedd le azokat a kezedről. 
Fintorogva szedegettem le a hajszálakat, miközben a táskámmal a vállamon, George mellett lépkedve haladtam végig London forgalmas utcáján, már sokkal jobban éreztem magam, mint egy órával ezelőtt.
-Elmondod, hogy mi történt?
-Amire számítottam.-vontam meg a vállam.-Daisy kötelességének érezte, hogy elsőként kössön belém.
-Mutasd magad!-húzott magához, és elkezdte megvizsgálni a fejem.-Itt fáj?-nyomott meg egy területet.
-Kicsit, de ne aggódj, a többiek időben közbeléptek így én nem kaptam.
-Többiek?
-Hayley.-motyogtam lehajtott fejjel.
-Ha rám hallgatsz, próbálj meg összebarátkozni vele. Annak ellenére, hogy annak a tapló kölyöknek a barátnője, egész rendes lánynak tűnik, reggel is kedves volt veled, meg mindig elküldte a tanulnivalót és még a kórházban is meglátogatott.
-Nem tapló.-suttogtam.
-Neked csak ez maradt meg?-nevetett.
-Nagyon szétment a hajam? Reggel olyan jól megcsináltam.
-Elfelejtettem, hogy néha mennyire lány vagy.-forgatta a szemeit.
-Ez nem is igaz!
-Jól van.-karolta át a vállam, és puszit nyomott a hajamra.-Még mindig gyönyörű vagy.
Felsóhajtottam, majd arrébb léptem, de még úgy is szorosan mellette sétáltam.
-Büszke vagy rám?-kérdeztem félve. Az arcáról meglepettség sugárzott, majd elmosolyodott, azzal az idegesítő mosolyával, és puszit adott az arcomra.
-Mindig is az voltam.
-Kaphatok majd olyan fahéjas kiflit?-pislogtam rá ártatlanul.
Bólintott, majd megfogta a kezem és maga után húzott, a hátsó ajtón mentünk be, odabent finom illat terjengett, a vásárlók beszéde beszűrődött a hátsó helyiségbe. George felvette az ,,egyenruháját" ami egy a pékség logójával ellátott kötény, majd az előtérbe vezetett, ahol a korábban már megismert lány kapkodva szolgálta ki a vevőket.
-Ülj le, mindjárt hozok neked egy fahéjasat. 
Bólintottam, és csendesen meghúzódtam a sarokban, a szék helyett a fal mellé kuporodtam, és megpróbáltam eltűnni a vásárlók szeme elől, mindenki annyira furcsán, lenézően méregetett. Előhúztam az irodalom könyvem és eltakartam vele az arcom, elmerültem Hemingway életrajzában, a füzetembe jegyzeteltem, és néhány perc alatt kidolgoztam egy tételt. 
-Szia.-guggolt le elém, azt hiszem Amy.-Ilyet kértél, ugye?-nyújtott felém egy frissen sült finomságot.
-Igen, köszi.
-Szóval, verekedésbe keveredtél?-nevetett.
-Nem volt verekedés.-vontam meg a vállam.-Amúgy sem én kezdtem, én csak beálltam fodrásznak és megritkítottam egy kedves lány túlzottan dús haját.
Nevetni kezdett, megsimította a vállam, majd gyorsan felállt és visszament kiszolgálni egy kisgyerekes anyukát. Miközben elmajszoltam a péksüteményt, a könyvem mögül a nőt néztem, aki az egyik kezében egy kisfiút tartott. Azon gondolkoztam, hogy nekem valaha lesznek-e gyerekeim, nem nagyon tudtam elképzelni magam azon a poszton, és valószínűleg nem lesz egyetlen olyan bolond fiú sem, aki összekötné az életét velem. Hát... ez van.