47.rész Rég találkoztunk

Sziasztok! :)

Na, hát megint elérkezett a kedd. Még mindig nem tudom, hogy összesen hány részes lesz a blog, már nem mondok számokat vagy időpontokat, amikor úgy érzem, hogy itt vége, akkor majd lezárom a történetet. Mi újság veletek? Hogy megy a suli? Remélem mindenki jól van és megy a suli. Láttátok a This Is Us-t? Én már kétszer megnéztem, elvittem magammal az anyukám is. :D 

Jól van, nem dumálok többet, további sok sikert a suliban, jövőhét kedden itt vagyok! :)

Nessa. xx

~Alexis Elwood~

Matek, irodalom, töri, Louis, Harry, George, apa, minden kavargott a fejemben, ami ezek miatt fájdalmasan lüktetett, de nem álltam fel, erőszakosan összpontosítottam az előttem heverő történelem füzetre, csak azt nem tudtam, miért látom Harry mosolygós arcát Edward király képén. A hajamba túrtam, annyira fáradt voltam fizikailag és lelkileg is, hogy már a sírás kerülgetett. Párnám alatt könyvekkel aludtam, hátha belerepül amit tudnom kell, elvettem az üveg vizet, amit odakészítettem az asztalomra, de pechemre teljesen üres volt, megragadtam a hajszálaim és azokat markolásztam. Hirtelen egy kéz ragadott meg, lefejtette a kezeim a hajamról, majd a tiltakozásom ellenére felhúzott az asztaltól és kilökdösött a szobámból.

-Sétálni megyünk.-jelentette be a bátyám komoly hangnemben, majd a kezembe nyomta a kabátom.-Ma már többet nem tanulsz, világos? Elveszem a cuccaid, mindent.

-De Geogre...

-Azt mondtam, nem. Majd holnap folytatod, most pedig elmegyünk fagyizni.

Motyogva hagytam, hogy felhúzza rám a kabátom, majd lehúzzon maga után a lépcsőn.

-Igazán nem érdekelnek a homo sapiensek.-rázta a fejét.-Fejezd be, le kell állnod, egész nap ezt csináltad!

-Az a feltétel, hogy leérettségizzek.-néztem makacsul a szemébe.

-Hagyjuk a feltételeket, rendben? Biztos vagyok benne, hogy fáj a kezed, a hátad és a fejed tele van mindennel, csak bámulod a papírt és valami teljesen máson gondolkozol.

-Honnan tudod?

-Én is érettségiztem.-mosolygott.-Na, gyere menjünk.

-Meki?-haraptam az ajkamba.-A McFlurry annyira finom.

-Mehetünk oda is, nekem mindegy, csak addig ne terheld az agyad azzal a sok baromsággal.

-Még mindig nem tudom, hogy ki vagy te.-ráztam a fejem.
-Nem akarom, hogy úgy érezd, én vagyok a mintagyerek. Nem vagyok az, soha nem voltam. Szoktam csúnyán beszélni, flegmázni meg bunkózni is szoktam, de mindig jó példát akartam mutatni neked. Inkább volt ez gáz és idegesítő, mint példamutató.-nevetett.
Hümmögve bólogattam, közben magamban eldaráltam az angol királyi családfát egészen Kate Middleton-ig.
-Figyelsz?-húzta el kezét az arcom előtt.
Megint csak hümmögtem, ám ezúttal az arcára néztem és mosolyogtam is.
-Menjünk bulizni!-fordult felém hirtelen.-Mit szólsz hozzá? Még nem is ünnepeltük meg rendesen a születésnapodat!
-Segítesz a gyökvonásban?
-Majd holnap vagy holnapután.-sóhajtott.-Menjünk kajálni, aztán bulizunk!
-G...
-Nincs választási lehetőség.
-Nincs kedvem ehhez.-nyöszörögtem.
-Nem baj, majd ha ott leszünk kedvet kapsz hozzá.-karolta át a vállam.-Figyu, kiakasztjuk apát! Mit szólna hozzá, ha a gyerekei részegen kóvályognának haza? Gondolj bele milyet dühöngene!
Elvigyorodtam, félszemmel rápillantottam, majd nagyot sóhajtva bólintottam. Ha bulizni nincs is, apát kiakasztani mindig van kedvem. Befordultunk egy sarkon, már csak pár lépés választott el minket a célunktól, megragadta a kezem és futva húzott maga után. Nevetve estünk be az ajtón, néhányan ránk néztek, aztán visszafordultak a kajájukhoz vagy beszélgetőpartnerükhöz.
-Kaphatok Happy Mealt?-súgtam oda George-nak.-Spongyabobos ajándék van benne.
-Nekem is az kell.-pillantott csillogó szemekkel a pult felé.
Beállt az egyik sorba és lassan araszolni kezdtünk, gondolom nem kell lemondanom, hogy ebben a gyorsétteremben aztán zajlik az élet. Egy tejfölszőke hajú lány nézett a bátyámra, rólam nem vett tudomást, a pultra könyökölt, mélyen kivágott pólója láthatóvá tette a dekoltázsát. Haját átdobta a válla fölött, majd valami nagyon széles mosollyal nézett a bátyámra, aki kedvesen mosolyogva próbálta magában eldönteni, hogy melyik játékot válassza.
-Mit adhatok?-nyávogta.
-Kettő Happy Mealt.-pillantott rá magabiztosan.
Nevetve döntöttem a fejem a vállának, amikor a szőke lány úgy fordult meg, hogy a haját dobálgatta.
-Elviszed?-fordult vissza olyan modelles mozdulattal.
-Nem.-simított végig megnyugtatóan a hajamon, ám ettől csak még jobban nevetnem kellett.
A lány szemöldöke a homlokáig szaladt és kissé lesajnálóan nézett rám.
-Éhesek vagyunk.-hoztam a tudatára. Elvégre nem azért jöttünk, hogy a produkcióját nézzük.
A mondatomra George is halkan nevetni kezdett, kissé megszorította a vállam és türelmesen mosolygott.
Mögöttünk morgolódó sor állt, a kajánkat egy fenékrázós műsorral együtt kaptuk meg. Nem mondták még neki, hogy twerkelni nem menő? Miután leültünk egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés, ezt csak fokozta a blokkra felírt telefonszám.
-Hívd már fel.-böktem oldalba.
-Dehogy hívom!
-Na, légyszi.-húztam el az i-t.-Letiltjuk a számot és rendelünk egy Big Mac-et külön sztriptízműsorral neked.
-Majd később.-piszkálta az ajándékát.-Egyél.
-Szóval később akarod azt a műsort.-nevettem, mire válaszul meglegyintette a fejem.
Beleharaptam a csekély méretű hamburgerbe, közben elfalatozgattam a krumplim és elszürcsöltem a kólám.
Csendben kiröhögtük a lányt, mert amikor nem egy helyes fiú állt előtte, akkor teljesen unottan csinálta a munkáját. Összerezzentem, amikor hirtelen felsikoltott és kirohant a pult mögül, kiszolgálatlanul hagyva az előtte álló kisgyerekes anyukát.
-Ne nézz az ajtóra!-fogta meg a kezem George.-Kérlek.
De akkor már késő volt, a lány körbe visongta őket, Zayn karjába csimpaszkodott és folyamatosan beszélt. Rám meg két különböző szempár tapadt, egy zöld és egy kék. Harry megfordult és mondott valamit a mögötte álló kiskutya tekintetű fiúnak de ő csak a fejét rázta és megragadta a karját.
Nem bírtam levenni róla a tekintetem, nadrágja szűk volt és a lábai eszméletlenek voltak benne, fekete Rolling Stones pólója tökéletesen simult kidolgozott izmaira, bőrkabátja olyan hatást keltett, mintha egy akció film szereplője lenne, haja rövidebb volt és már nem lógott a homlokába. Utolsó találkozásunk óta rengeteget változott, de a tekintete ugyanaz maradt, hidegen nézett rám, majd megölelte a sírdogáló Mekis lányt. Tekintetem tovább vándorolt Louis-ra, kezeit zsebre dugta és kék szemeit egészen addig rajtam tartotta, amíg Zayn meg nem ragadta a pólóját és valamit mondott neki.
-Menjünk innen.-zavart meg George hangja. Teljesen elfelejtettem, hogy ő és mások is vannak itt.
-Nem.-haraptam az ajkamba.-Mi voltunk itt előbb, ha nem akarnak látni akkor majd elmennek ők.
Körülöttünk a fiatalabbak sugdolózni kezdtek, el-vissza tekintgettek köztem és az 5 fiú közt. A szőke lány is felém nézett, szája o betűt formált és szemei nagyra nyíltak.
-Tudtam, hogy valahol már láttalak.-tátogta.
Megvontam a vállam, lehajtott fejjel haraptam bele a hamburgerbe és megpróbáltam nem őket nézni. A hangokból ítélve fényképeket csináltak, aláírásokat osztogattak, aztán elcsörtettek a pulthoz és beálltak a sorba.
-Gyertek előre.-ugrándozott a még mindig névtelen szőke.
-Jó lesz nekünk itt is.-mosolygott rá Zayn.-Nem kell sietni, ráérünk.
Csak hárman voltak, Louis és Harry megálltak az egyik asztalnál és beszélgettek, valahonnan tudtam, hogy rólam esik szó. Bólogattak, majd egymásra mosolyogtak és kezeltek, aztán elindultak felénk. A számba tömtem némi sült krumplit és megpróbáltam láthatatlanná válni.
-Szia Alex.-hallottam meg Louis bizonytalan hangját.
Felemeltem a fejem, nem álltak meg az asztalunknál, Harry a másik irányba nézett, Louis arcán félénk mosoly ült.
-Sziasztok.-motyogtam.
Harry felém kapta a fejét, nem mondott semmit, szemeivel végigmért majd kikerült egy asztalt és kedvesen rámosolygott az ott ülőkre. Nem is olyan régen még rám is tudott így mosolyogni.
Nem mentek el, beálltak a sorba és amikor ők következtek egymás szavába vágva kezdték elmondani, hogy mit akarnak enni. Azt reméltem, hogy elviszik majd a kajákat, de nem tették, letelepedtek az egyik asztalhoz és evés közben egymással beszélgettek. Nem keltettek túl nagy feltűnést, viszont az egész McDonald's elcsendesedett és az emberek többsége őket vagy engem figyelt. Egyszer próbáltam meg rájuk nézni, akkor a szőke fiú pislogott felém, aranyosan elmosolyodott, ám én elkaptam a pillantásom és inkább megittam a maradék kólám.
-Mehetünk.-motyogtam.
-Nem mész oda?-kérdezte csendesen George.
-Mi?-nyíltak nagyra a szemeim.-Én? Oda? Miért mennék?
-Hát, ott van Louis...
-Nem.-zártam össze szorosan az ajkaim, ezzel jelezve, hogy nem kívánok róluk beszélni.-Menjünk, ha bulizni akarsz. Nekem sok idő kell elkészülni.
-Még nem is ettünk McFlurry-t.-húzta el a száját.
-Akkor vegyél, majd útközbe megesszük.
-Jó.-sóhajtott, majd felemelte a tálcáját. 
Utána mentem, lehajtott fejjel lépdeltem végig az asztalok között, valaki elém tette a lábát, de egyetlen szó nélkül átléptem rajta és haladtam tovább, aztán még egy láb került elém és még egy, amit nem vettem észre és kis híján elhasaltam, de az utolsó pillanatban egy erős kar ragadott meg és visszanyertem az egyensúlyom, csak a tálcámon lévő kiürült dobozok és papírpoharak estek a földre. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam kinek a mellkasa feszül a hátamhoz.
-Hagyjátok őt békén.-motyogta, majd lehajolt és felszedte a földre hullott dobozokat.
Meglepett, hogy Harry jelenlétében odajött hozzám, meglepett, hogy nem hagyta, hogy elessek és még rá is szólt a támadóimra.
-Engem miért nem akartok kibuktatni?-kérdezte feszülten, majd karon ragadott és letette a tálcát.-Jól vagy?
-Persze.-bólintottam elkeseredetten. 
Szúrós pillantással nézett körbe, továbbra is fogta a karom, nagyon sokan bámultak minket. Éreztem, hogy az arcom felforrósodik, pedig régebben soha nem jöttem zavarba attól, ha sokan néznek engem.
-Kérsz valamit?-pillantott a menüket reklámozó táblákra, tudtam, hogy csak a feszültséget akarja oldani köztünk.
-Nem, köszi.-motyogtam.-George már vár...
A bátyám tőlünk néhány méterre két poharas fagyival a kezében ácsorgott, szemeit rajtunk tartotta de néha figyelmeztető pillantással nézett körbe.
-Ne törődj velük.-sóhajtott.-Nem tudnak semmit, ha bárki bántani akar csak szólj nekem, rendben?
-Nem szükséges.-vettem nagy levegőt.-Túlélem.
-Megvan a számom, ugye?
-Igen.-bólintottam.-Szia Louis.
-Várj!-szorította meg nem túl erősen a kezem.-Nem gondoltad meg magad?-nézett kérlelően a szemembe.
-Adj egy kis időt.-suttogtam.
-Rendben, bármennyit!-vágta rá azonnal.-Köszönöm.-húzott magához, és ott, mindenki előtt átölelt és apró puszit adott az arcomra.-Köszönöm.-ismételte.
Halványan elmosolyodtam. Nem tudtam mit akarok, ez csak úgy kicsúszott a számon, eltelhet bármennyi idő, nem tudom, hogy valaha fogom-e tudni úgy szeretni őt. Nagyot nyeltem, óvatosan az asztaluk felé pillantottam, nem figyelt minket senki, vagy ha igen, az nem volt túl feltűnő, fájdalmas sóhaj hagyta el a szám és keserűen elmosolyodtam, kék szemeivel az arcom fürkészte, majd Harry-re nézett és hozzám hasonlóan ő is elég szomorkás mosolyra húzta a száját. Jobb keze az arcomra csúszott, az ajkamba haraptam és hátrébb húzódtam, túl sokan figyeltek minket, annyi ember volt ott, nem akartam, hogy mindenki így lásson engem vele, bár már teljesen biztos voltam benne, hogy pár napon belül megint én leszek a fő téma a rajongóik körében. Akin lehet csámcsogni, aki miatt lehet sírni és szabadon lehet csúnyán beszélni.
-Találkozhatunk valamikor?
Bólintottam, majd hátrébb léptem és vissza sem nézve rá elsiettem George-hoz, magam után húzva kisiettem a Mekiből és futni kezdtem.
-Alex!-kiáltott, könnyen beért, hosszabbak a lábai és többet sportol, mint én. Elkapta a derekam és magához szorított.-Ne rohanj már.
Fejemet oldalra döntöttem a mellkasára, a hazautunk csendben telt, tulajdonképpen ő irányított engem, csak a kezeim mozogtak a szám és a kissé olvadozó fagyi közt.
-Menj, vegyél fel valami csinosat.-utasított, miután beléptünk a házba.
Bólintottam, majd kimásztam a karjai közül és elindultam a lépcső felé. Nem sírtam, az állapotom teljesen semleges volt, számíthattam volna rá, hogy ha egyszer összefutunk Harry-vel, akkor már nem fog odajönni poénkodni és nem próbál majd jobb kedvre deríteni, akármennyire is fáj beismerni, iszonyúan hiányzik már csak az is, hogy néha, amikor kedve tartja beugorjon és elvigyen egy körre a kocsijával. Már rég lemondtam róla, mert minden nap ott parkol az autója az iskola előtt, és minden nap Hayley-t hozza-viszi, én meg mindig reménytelenül pislogok, de már csak azt akarom, hogy néha lássam őt nevetni. Louis megint csak meglepett, nem számítottam rá, hogy ennyi ember - többek között a barátai és Harry - előtt elkap, és ráadásul megvéd. Nem adja fel túl könnyen, annak ellenére sem, hogy már biztosan visszautasítottam vagy háromszor. 
Mielőtt beléptem volna a gardróbomba szembenéztem a tükörképemmel, perceken át vizsgáltam magam, a külsőm nem sokat változott mióta itt vagyok, talán a hajam lett hosszabb. Viszont belsőleg azt hiszem teljesen megváltoztam, jó és rossz értelemben is, gyengébb lettem, már nem tudom úgy tartani magam, ahogyan azelőtt, hogy megismertem volna Harry-t és Louis-t, a változásom egyetlen előnye az, hogy George-val végre testvérek lettünk, úgy igazából, ahogy azt kell. 
Kiválasztottam egy lila színű, felsőrészben teljesen szűk, testhezálló ruhát, aminek az alja fodros volt, úgy döntöttem nem fogok órákig válogatni, máskor elindultam már egyszerű cicanadrágban is, ha ezt a ruhát felveszem akkor már kicsíptem magam. Kiválasztottam egy lapos talpú, lila balerinacipőt, egyébként ezekkel én még egyszer sem találkoztam, nem én hoztam ezeket a ruhákat Londonba, soha nem hordtam ilyesmiket. Lezuhanyoztam, majd megszárítottam a hajam és bedugtam a göndörítőt. Felhúztam a ruhát, percekig fintorogva szemléltem magam a tükörben, annyira nem én voltam, hiányzott a koszos tornacipő, az egyszerű farmer, fehér póló és a szegecses mellényem, amit úgy szeretek, a lábaim egészen jól mutattak benne, nem húztam harisnyát. Kellően kiemelte azt, amit kell, de nem volt túl kihívó, lesimogattam a szoknyát és nagyot sóhajtva bújtattam a lábaim a cipőmbe, a hajamat lágy loknikba göndörítettem és egy részét frufruként feltűztem, a szemeimet feketével füstösre festettem és feldobtam némi lilával, végezetül az ajkaimra rózsaszínű szájfényt vittem fel. Kiválasztottam a szekrényből egy táskát - ami szintén nem az enyém - beledobtam a telefonom és a pénztárcám, fújtam magamra némi parfümöt és lesiettem a lépcsőn. George a kulcsai közt kutakodott, kissé ülepes, szürke nadrágot, mintás fehér pólót és fehér Supra cipőt viselt, az orrán ott figyelt egy mostani divatos fekete keretes szemüveg, haja a homlokába hullott. A bátyám úgy néz ki, mint aki most lépett ki egy tinimagazinból. 
-Hűha.-kapta rám a tekintetét.-Hol a húgom?
-Nagyon vicces vagy.-motyogtam.
.Gyönyörű vagy.-húzott magához mosolyogva, és megpuszilta a homlokom.-Gondolj bele milyen irigyek lesznek, amikor belépek veled az oldalamon. Ha tudnák, hogy a húgom vagy.-kacagott jóízűen.
-Rám biztos irigyek lesznek.-mosolyodtam el.
A tükör elé húzott és a derekamat átölelve nagyokat pislogott a tükörképünkre. A számat elhúzva vizsgáltam magam, majd sóhajtva léptem el onnan és kinyújtottam magamra a nyelvem. Megrázta a fejét, majd felvette a kabátját és rám is felsegített egy rövid, fekete bőrkabátot.
-Hívtam taxit.-közölte.
-De tele vagyunk pénzzel.-vontam fel a szemöldököm.
-Ha már apa a fejünkhöz vágta, hogy nem költjük el a pénzt amit itt hagy.-vonta meg a vállát.-Költekezzünk, elverjük mindet.-nyitotta ki a vastag pénztárcáját.
-Várj!-emeltem fel a kezem, majd beszaladtam a konyhába és felkaptam a pultról a nekem szánt pénzt, szerintem azóta ott van, hogy idejöttünk.-Mehetünk.-tömtem bele a pénztárcámba.
-Tudod mit akartam mindig is kipróbálni?-vigyorgott.
-Mit?
-A pénzben fetrengést.-nevetett.
-Majd holnap, úgyis ott lesz két másik köteg. Ezzel most más terveim vannak.
-Igen?-nyitotta ki az ajtót előttem. A ház előtt tényleg ott parkolt egy taxi.
-Bizony.-bólintottam, és nem arra gondoltam, hogy én ezt ma mind eliszom. Valami sokkal jobbat terveztem, hogy legalább egy kicsit jól érezhessem magam a bőrömbe.
George bezárta az ajtót, a kulcsot a helyére tette, majd kézen fogott és együtt sétáltunk el a kocsiig, beszálltunk a hátsó ülésre és elmondta a címet. Az út csendben telt, én az ablakon bámultam ki, ő a telefonját nyomkodta. Kétszer annyi pénzt adott a sofőrnek, mint amennyit kellett volna, George elkezdett kamaszodni. Egyik kezével átkarolta a derekam és bevezetett a két biztonsági közt, megvette a belépőnket, majd elindultunk a szórakozóhely VIP (!) részlege felé. Tehetős fiatalok közt szambáztunk be, egyből kiszúrtam néhány olyan embert, akiket már láttam a tévében. A pulthoz vezetett és kért kettő mentolos koktélt, tekinteteket éreztem magamon, majd megfordultam, és egy elképesztően zöld szempárral találtam szemben magam, a szórakozóhely másik végéből figyelt, göndör haja sötét fürtökben göndörödött a füle mögött, elöl felzselézte, fehér inget és fekete nadrágot viselt, Mekis találkozásunk alkalmával alig nézett rám, most viszont feszélyezettség nélkül bámult. Úgy éreztem, én nem léphetek ki anélkül az utcára, hogy ne történne velem valami. Valamennyire ez igaz is.

~Harry Styles~

Valahol legmélyebben tudtam, hogy nem helyes amit teszek, hogy nem kellene bámulnom mert barátnőm van, mégis annyira vonzott, annyira kívántam. Már nem érdekelt semmi, annyira részeg voltam, hogy nem érdekelt sem Hayley, sem az, hogy Louis mélyebb érzéseket táplál iránta, mint én valaha is fogok, egyetlen dolog vezérelt, az, amit egészen idáig könyörtelenül elnyomtam tündéri barátnőm miatt. Megfordult, ajkai közül egy vékony szívószál figyelt, valami megmozdult bennem. Rövid ruhát viselt, tekintetem levándorolt a lábára, majd fel, a dekoltázsa nem látszott, mégis annyira vonzó volt, haja hullámokban omlott a vállára. Utáltam emiatt, utáltam, mert mindig is túlságosan vágytam rá, mindig ott járkált a fejemben, amikor Hayley-vel voltam, azért is utáltam, mert Louis könyörög neki, én meg egy szavammal megkaphatnám. Szemei elkerekedtek, csodálkozva nézett rám, majd pupillái kitágultak, tökéletesen láttam őt még a villódzó fényekben is. Körbepillantottam, Louis Niall mellett állt, ő még nem vette észre, Liam egy barna hajú lánnyal beszélgetett, Zayn Josh-val iszogatott valamit. Egyedül voltam, azt csinálhattam, amit akarok. Lábaim maguktól indultak meg felé, csodálkozva nézett rám, majd a mellette ülő fiú felé fordult, súgott neki valamit, leugrott a bárszékről és bizonytalanul nézett rám. Tudtam mit akarok, és azt is, hogy nem fog nekem nemet mondani. Magabiztos léptekkel, bár kissé ködös tekintettel indultam el felé, nem tudtam a nevét, már nem. Karjaim a dereka köré fonódtak, teste megmerevedett, majd elernyedt és nagy szemekkel nézett rám.

-Harry...

-Szia.-búgtam a fülébe.-Rég találkoztunk.

Megborzongott, elégedetten mosolyodtam el, orrom súrolta a nyakát és ajkammal szándékosan érintettem a bőrét. Tetszett, ahogyan ellágyult, magamhoz szorítottam és megfogtam az egyik kezét, levezettem egészen a nadrágomhoz. Megszeppenten rántotta el, majd a mellkasomra tette és megpróbált elhúzódni. Jókedvűen nevettem rajta. Tetszett amit kiváltok belőle, mégis gyűlöltem őt emiatt.

-Régen volt egy közös hobbink.-néztem a szemébe mosolyogva.-Emlékszel?
Alsó ajkába harapott és aprót bólintott, nevetve simítottam el egy tincset az arcából, barna szemeit rajtam tartotta, kissé megmerevedett, de összességében én tartottam.
-Feleleveníthetnénk az emlékeket.
Nagyot nyelt, zavartan fürkészte az arcom, nem mozdult, nem tudtam eldönteni, hogy mit reagált.
-Részeg vagy.-suttogta, de én még az üvöltő zenében is hallottam a hangját.
-Louis is részeg volt.-kacsintottam, és nyelvemmel benedvesítettem az alsó ajkam. Engem ezzel nem ráz le.
Játékosan az ujjam köré tekertem egy sötét tincsét, körbepillantottam, túl látható helyen álltunk, bár látszólag mindenki a saját párjával volt elfoglalva, azok, akiktől óvakodnom kellett még mindig nem figyeltek rám, a pultnál ülő srác egy akváriumot készült elpusztítani, halványan emlékeztem rá, hogy én is legyűrtem egy olyat.
Kézen fogtam, mosolyogva vezettem át az emberek közt, annyira naiv és buta, bárcsak tudnám miért engem akar, amikor Louis leugrana miatta egy felhőkarcolóról én meg soha nem akartam tőle semmi komolyabbat.
Nem túl erősen, csípőjénél fogva a falnak döntöttem, kezdett meginogni az elhatározásom, Louis egyszer mondott valami olyasmit, hogy ha ilyeneket teszek vajon jó példakép vagyok-e. Kétségtelen, hogy nem, de ő is tett olyanokat, amik miatt rohadtul nem jó példakép, én sem vagyok egy angyal, soha nem is voltam. A médiának mutatni kell valamit, és józanabb pillanataimban én az a Harry vagyok, aki szerelmes dalokat énekelget kislányoknak, aki annyira rendes és aranyos, hogy a fél világ meg akarja kapni. De néha nekem is elegem van. Tudtam, hogy nagyon megbánom majd, de annyira nem érdekelt már semmi.
Egyik szemöldököm felvontam és a számat apró mosolyra húztam, ujjai az ingem markolták és kissé ijedten jártatta rajtam a szemét, gondolkodás nélkül hajoltam oda hozzá, gyűlöltem, mert szinte azonnal úgy kapott utánam, mint egy szomjazó a friss vízért, elengedte az ingem és a hajamba túrt, mellkasom hozzápréselődött a melleihez és a kezem lecsúszott a combjaira. Nem tiltakozott, a düh fokozatosan egyre nőtt bennem, mert nem tudott nemet mondani. A falhoz nyomtam, egész testével hozzám préselődött, szinte kapaszkodott belém, halványan érzékeltem, hogy az arca nedves. Keze az én arcomra csúszott és gyengéden végigsimított rajta, szerettem volna megnézni, hogy miért érzem nedvesnek az arcát, de valami miatt mégsem tettem. Éreztem, hogy valami megragadja hátulról az ingem, az egész egy pillanat alatt történt, megtántorodtam és kis híján hátrazuhantam, de állva maradtam, mert az ingem még mindig valakinek a kezében volt.
-Te egy barom vagy.-hallottam meg Zayn dühös hangját a fülemnél.
Értetlenül néztem körbe, az élet zajlott tovább, szerintem vége se szakadt, Liam és Niall egymás mellett álltak, Alexis a falnak dőlve, kipirult és könnyes arccal nézett rám, Louis-t viszont sehol nem láttam.

~Louis Tomlinson~

Fejemben még mindig az előbb látott képek kavarogtak, nagy levegőt vettem és összehúztam magamon a kabátot. Nem ülhettem autóba, mert már ittam, meg amúgy is taxival jöttünk, amit viszont nem volt kedvem hívni. Jobb volt, hogy sétáltam, legalább kiszellőztethettem a fejem és elmerülhettem a saját gondolataimban. Nem haragudtam én senkire, csak fájt azt látnom, amit, mert könyörtelenül rádöbbentett arra, hogy tehetek bármit, ígérhet nekem bármit, sosem lesz az enyém. Talán jobban kellett volna küzdenem, de én rögtön az elején elrontottam, mindketten, hárman, négyen elrontottuk, már azt sem tudom mi és hogyan történt. Minden annyira zavaros és bonyolult, hogy kezdődött és hogyan lesz vége? Egyszer reményt ad, aztán lerombolja, eltaszít, majd közelebb enged magához, én meg nem tudom azt mondani, hogy most már elég, mert csak azt látom, hogy segítségre van szüksége. Hatalmasat rúgtam az egyik ház elé kitett kukába, nem borult fel, viszont az én lábam sajogni kezdett, a fejemre rántottam a kapucnim és megszaporáztam a lépteim, minél hamarabb otthon akartam lenni a saját menedékemben. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak sosem ismertem volna meg, bárcsak sosem hibáztam volna ekkorát és még itt lenne velem Eleanor. Vele minden könnyebb és jobb volt, miatta valószínűleg nem szenvedtem és küzdöttem ennyit, eltűnődtem azon, hogy az utóbbi időben vajon hányszor akartam visszaforgatni az időt és mindent rendbe hozni. Bárcsak megtehetném, visszacsinálnék mindent a turné utolsó előtti állomásáig, bárcsak még mindig azon türelmetlenkedhetnék, hogy mikor ugorhatok már le a turnébuszról és ölelhetem őt magamhoz. Gondolkodás nélkül húztam elő a telefonom, kikerestem a nevét, percekig szemeztem vele de nem szántam rá magam, hogy felhívjam. Pedig annyira akartam hallani a hangját, de ha felhívom a problémáimmal akkor elküld a francba, pont nem neki sírhatom el a bánatom. Akkor annyira gyűlöltem magam és Alexis-t, amennyire csak lehetett, együtt tettünk tönkre mindent, de ha rendbe akarom hozni, akkor azt egyedül nekem kell. Jelenleg egy dolog volt amitől jobban éreztem magam, teljes erőből földhöz vágtam a telefonom, a kijelző azonnal megrepedezett, de ha ez nem lett volna elég még két lábbal ráugrottam. Nem sokat segített, viszont vehetek majd egy új telefont.