46.rész Family

Sziasztok! :)

Hogy megy a suli? Meséljetek! Minden rendben? Írjátok meg, érdekel! :) Én megjöttem a következő résszel, próbálok visszaszokni a koleszba és úgy az egész suliba. Remélem jól vagytok, kitartást nektek! Jövőhét kedden jelentkezem. :)

Nessa.xx

~*Alexis Elwood*~

George reakciója meglepett, kiabálás helyett ő nekem rontott és erősen szorított magához, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ennek a napnak ott akarok véget vetni, természetesen ez nem így lett. Még közel sem volt vége az amúgy eléggé zűrös és hosszú napomnak.
-Alexis Elwood!
Elengedtem a bátyám, kihúztam magam és felvont szemöldökkel néztem az apámra, a héten azt hiszem most látom másodszorra.
-Magyarázd meg, hogy hol voltál, miért vagy elázva, ki hozott haza és miért látom a képeid az újságokban!
-Miért érdekel?-szaladt össze a szemöldököm.
-Hagyd őt békén.-ragadott karon George, hangja halk, de határozott volt.
-George, menj a szobádba!
-Miért mennék?-cövekelt le mellettem, ujjait összefűzte az enyémekkel és szorosan mellettem maradt.
-Mert az apád vagyok és én azt mondtam.
-Gyere, Alex.-húzott maga után.
-Alexis őkelme marad.
-Akkor engem se küldesz el.-nézett a szemébe.
-Hol voltál?-fordította felém a fejét.
A szemöldököm még magasabbra vándorolt, kihúztam a kezem George szorításából és a karjaim összefontam a melleim előtt.
-Miért érdekel?
-Mert a lányom vagy!-dörögte, az arca színváltozásából tudtam, hogy kezdem feldühíteni. De nem érdekelt.
-Bizonyára.-bólintottam.-Jó éjt.
-Ne menj el, amikor hozzád beszélek!
-Ne kiabálj vele!-sziszegte az amúgy teljesen nyugodt természetű bátyám.-Csöpög belőle a víz, te csak menj, csináld amit eddig csináltál és hagyd rám Alexet.
-Hogy hagyjam veled, amikor még vigyázni sem tudsz rá?
-George-nak ehhez semmi köze.-húzódtam közelebb a bátyámhoz.-Igaza van, ne próbálj úgy tenni, mintha hirtelen érdekelne, hogy mi van velem. 
-Tudod mit? Egyáltalán nem érdekel, hogy miért vagy elázva és mit csináltál, én nem próbálok többet erőlködni, egy dolog érdekel. Miért vagy az újságban Louis Tomlinson-val?
-Ez a beszéd.-nevettem fel keserűen.-Miért érdekel? Árt az imidzsednek? Tagadj le nyugodtan, nem fog megrendíteni.
-Mindent mondhatsz kislányom, de azt nem, hogy nem törődök veletek. Arról már igazán nem én tehetek, hogy otthagyjátok a pénzt a pulton.
-Edd meg a pénzed.-legyintettem.
-Az a srác a barátod?
-És ha igen?
-Túl idős hozzád, túl sokan ismerik, nem találkozhatsz vele.
Szorosan összeszorított ajkakkal bámultam rá.
-20 éves.-néztem makacsul a szemébe.-És nem te fogod megmondani, hogy kivel találkozhatok. Ha megtehetném már rég leléptem volna a hülye házadból, meg ebből a hülye városból, de nem tehetem, a te pénzed nem kell. Kb 1 hónap múlva érettségizem, azután elmegyünk innen. Egyébként Louis nem a barátom, de ha az lenne se mutatnám be neked, megkímélném.
-Ez egy férfipóló rajtad?
-Ez az enyém.-morogja George.-Hagyd békén. Szépen felköszöntötted.
Megráztam a fejem és egyszerűen csak otthagytam őket, a vizes ruhákban fázni kezdtem és kellemetlen volt, ahogy rám tapadtak a ruhadarabok. Csendben felmentem a lépcsőn, fáradt voltam, nem volt sem energiám, sem kedvem flegmázva figyelmen kívül hagyni őt. A szekrényemből kivettem egy fekete I don't care feliratú pólót, azt hiszem ez most tökéletesen illett hozzám, tiszta fehérneműt vittem magammal, majd ledobáltam magamról a ruháim és otthagytam őket egy halomban a fürdőszoba közepén. Nagyot sóhajtottam, amikor a forróvíz felmelegítette kihűlt, elgémberedett végtagjaim, hallottam, hogy bejött valaki.
-Hol voltál?-kérdezte sokkal nyugodtabban George.
Arcomat a meleg vízsugár felé fordítottam, lehunytam a szemeim és néhány percig csak hagytam, hogy végig folyjanak a meleg cseppek az arcomon.
-Sétálni.-válaszoltam halkan.
-Alex...-sóhajtott.
-Louis-nál.-vallottam be halkan.-Sajnálom.
Néhány percig hallgatott, felszedte a vizes ruháim a földről és elpakolt helyettem. Ráérősen beszappanoztam magam, hajat mostam és még 1-2 percig álltam a víz alatt.
-Adsz egy törülközőt?-dugtam ki a kezem a kabinajtón.-Köszi.
Elzártam a vizet, körbetekertem magam a puha, fehér törülközővel és kiléptem a kabinból hatalmas párafelhőz húzva maga után.
-Sajnálom.-ismételtem.-Csak egyedül éreztem magam...
-Sosem vagy egyedül.-nyúlt az állam alá, majd megpuszilta a homlokom.-Tudod mi a véleményem erről...
Bólintottam, lerogyott a WC ülőkére és fejét a kezébe ejtette, végigsimított az arcán és beletúrt a hajába. Felvettem a hosszú pólóm és a bugyim, megtöröltem a hajam, majd a törülközőt bedobtam a szennyes tartóba és egyik lábamról a másikra helyezve a súlyom idiótán néztem rá és az ajkaim harapdáltam.
-Hogy áztál el?
-Hazaindultam, de eltévedtem és esni kezdett az eső.
Úgy döntöttem, ha már látta, hogy reggel 4 után egy férfi pólóba, ázottan beesek az ajtón, már mindent elmondok neki. Nem hazudhatok, ő a bátyám, tudja mikor nem mondok igazat.
-Szóltam Louis-nak, megkeresett és hazahozott.
-Ez a minimum.-morogja.
-George?-emeltem rá félve a tekintetem.
-Menjünk innen.-fogott kézen, és bevezetett a szobámba. 
Lekuporodtam az ágyra, George leült mellém, a takarót kettőnkre terítette, majd eldőlt az ágyamban és kitárta a karjait. Sóhajtva bújtam az ölelésébe, arcomat egy pillanatra a mellkasába fúrtam, végül otthagytam és remegő ajkakkal próbáltam belekezdeni a mondandómba.
-Ne sírj.-sóhajtott, és végigsimított nedves hajamon.
-Arra kért-vettem egy nagy levegőt és lenyeltem a könnyeim.-hogy legyek a barátnője.
Keze megállt a hajam simogatásában, majd néhány másodperc szünet után folytatta.
-Mit mondtál neki?
-Nem.
-Most aludjunk inkább.-nyomott puszit a hajamra.-Nem kell iskolába menned, szólok Amy-nek, hogy nem tudok bemenni dolgozni csak délutánra, addig majd beugrik az egyik barátnője, máskor is helyettesített már.
-El tudok menni.
-Nem, nem tudsz. Majd én igazolom ezt a napot, átveszek veled délelőtt néhány tételt és megbeszéljük ezt az egészet.-dörzsölte meg az arcát.-Most aludj, rendben?
-Itt maradsz?-suttogtam.
-Itt.-fúrta arcát a hajamba.
Lehunytam a szemeim, karjai védelmezően fonódtak körém, a gondolataim természetesen nem maradtak féken attól, hogy ő átölelt. Lehunytam a szemeim és beszívtam az illatát, nem kellett erőlködnöm, nem hánykolódtam, csak hozzábújtam és becsuktam a szemeim. Nem vágytam semmi másra, csak erre, az álomtalan alvásra.

~Louis Tomlinson~

Az arcomat dörzsölgetve botorkáltam le a lépcsőn, bentről hallottam a hangjukat. Fáradtan fordítottam el a kulcsot a zárban, majd lenyomtam a kilincset és ásítva fordultam meg.

-Jó reggelt Csipkerózsika!-vetődött a hátamra Harry.

-Sziasztok.-emeltem fel a kezem, majd előredőltem és Harry elegánsan a szőnyegre esett.

Az éjszaka folyamán aludtam nagyjából 2 órát, miután hazavittem Alexet talán 4-et, a szemeim majd leragadtak és volt egy olyan érzésem, hogy ha leülök a kanapéra és fél percig csend van, akkor elalszok.

-Felébresztettünk?-érdeklődött Liam, és felhúzta a földről a hátsó felét fájlaló göndört.

Halkan hümmögtem, elbóklásztam a konyháig és feltettem főni egy nagy adag kávét.

-Kértek?-léptem az ajtóba.

Elfoglalták a kanapét, a lábaikat felpakolták az asztalra és kivétel nélkül mindannyian a reggeli híreket bámulták. A sztárhíreket. Megrázták a fejüket, tehát maradt nekem az összes kávé. Úgy érzem ma szükségem lesz rá. A felét kiöntöttem egy bögrébe és úgy hagytam, ahogy volt, ízesítetlenül, feketén, erősen. 

Kivettem néhány felbontatlan csokis croissant a szekrényből és átmentem a nappaliba, mivel a kanapén már nem volt hely én az üres fotelbe ültem, fintorogva kortyoltam bele a kávéba. Az íze, hm, hogy részletesen kifejtsem elég szar volt. Felbontottam az egyik édességet és beleharaptam, unottan, apró kortyokban fogyasztottam el a kávét, hogy az ízét ne olyan sokáig érezzem mohón magamba tömtem 3 croissant, a maradék kettőt Niall ölébe dobtam, aki a tévé bámulása közben megette. A bögrém még félig tele volt, de több kaja már nem fért belém, grimaszolva kortyolgattam, de legalább a koffeinlökettől kezdtem felébredni.

-Mit csinálunk ma?-kérdeztem, de Zayn rögtön lepisszegett. Valamit mutattak Rihanna-ról. 

-Louis Tomlinson telt ház előtt ájult el a kedd esti...

-Kapcsold el.-szóltam a távirányítót szorongató szőkére.-Niall, kapcsold el!

-De várj már, ezután mutatják Justin-t.-nyavalygott.

-Majd visszakapcsolsz, ha ennek vége.-böktem a képernyő felé, ahol mindenféle videó felvételeket mutattak a kedd estéről.-Várj, ne, hagyd itt!-kiáltottam, amikor a tévében Harry mellém ugrott.

-Kapcsold el.-motyogta ezúttal a göndör hajú barátom.-Nem akarom ezt még egyszer végignézni. 

-Döntsétek már el, hogy mit akartok!

-Hagyd itt!

-Kapcsold el!-vette ki a kezéből a távirányítót Harry.

-Haz, hagyd már itt, én erre nem emlékszek!

Pufogva az ölembe dobta a távirányítót és hátrahajtotta a fejét, tágra nyílt szemekkel néztem a képernyőre, csak hátulról láttam, kiáltozott és néha összevissza hadonászott, Zayn elhúzta mellőlem amíg engem lecipelt néhány biztonsági őr, majd őt is levezették. Azt már tudom, hogy ezután velem mi történt, de azt nem, hogy vele mit csináltak.

-Na, add ide!-pattant fel Niall, és kivette a kezemből a távirányítót. 

Felhangosította a tévét, amiben bejátszottak egy kis részletet Justin Bieber As long as you love me számából és hülyén táncolni kezdett rá, majd dalra fakadt, de a bejátszás véget ért és a műsorvezető szőke lány beszélni kezdett.
Furán néztünk rá, amikor előkapta a telefonját és ott folytatta, ahol kénytelen volt abbahagyni. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy felpattanjak és vele együtt táncoljak és énekeljek. Felnevettem, amikor a seggét jobbra-balra kezdte mozgatni és szambázva körbetáncolta a kanapét, mint egy kevésé kecses hattyú. Niall visszatért, nincs szomorkodás, visszakaptuk a mindig vidám barátunkat. A klipbeli verekedős résznél előrenyújtotta az egyik kezét és a fejét egy erős rántással jobbra fordította.
-Au!-vinnyogott fel, és a kezét a fejére szorította.-Az agyam!
Egyébként azt nem hallotta egyikünk se, hogy milyen hír volt az énekesről. Kivétel nélkül mindannyian röhögve dőltünk el, a kanapén eddig ülők egymásra, én lecsúsztam a fotelban és a kezemet a hasamra szorítottam.
-Ezért sürgősen szükségem van jégkrémre.-közölte fájdalmas arccal.-Le kell fagyasztanom.
-Az agyad? Ennél jobban?-nézett rá röhögve Zayn, és az egyik kezével arrébb lökte a félig rajta fetrengő Harry-t.
-Ha-ha-ha.-jegyezte meg cinikusan, fintorogva.-Na, most már jól vagyok, nem fáj.-mosolyodott el elégedetten.
-A fagyasztóba van jégkrém, még mielőtt megkérdezed.-közöltem.
-Gondolatolvasó vagy.-haladt el mellettem és megveregette a fejem, majd beszaladt a konyhába.
-Hozzál nekünk is!-kiabált utána Liam.
Niall visszatért egy kanállal és a jégkrémmel a kezében, szép nyugodtan leült a másik üres fotelba és belevágta a kanalat a fagyos eperfagyiba.
-Van pálcikás is.-vonta meg a vállát.-Natalie már az enyém.
-Ki az a Natalie?-pillantott fel kíváncsian Harry, úgy látszik ő eddig valahol máshol kószált.-Van barátnőd, Nialler?
-Van, bemutatom neked.
-Na!-ült fel kíváncsian.
Niall felemelte a jégkrémes dobozt és mosolyogva pislogott rá, Zayn és Liam a kezükkel próbálták visszafojtani a röhögést, én rázkódó vállakkal figyeltem a göndör hajú reakcióját. Még mindig nem esett le neki.
-Tedd már el a hülye jégkrémedet és mutasd meg a csajod!
-Most hülyézted le.-vetett rá sértődött pillantást.-Ő Natalie Algida, most épp epres ízű, egyébként nagyon sok fajta ízben megtalálható.
Harry egy darabig elképedve nézett rá, majd megrázta göndör haját és egy legyintéssel visszahanyatlott félig Zayn-re, a lábait Liam ölébe tette.
-Jó, akkor nyalogasd tovább.
-Szállj már le rólam!-nyögött nagyot Zayn, és kihúzta a kezét Harry alól.-Nem vagyok a csajod, hogy csak úgy fetrengj rajtam.
Jó volt látni, hogy most már nem utálatoskodnak egymással, nincs veszekedés és kiabálás köztünk, csak lazulunk, röhögünk és hülyéskedünk.
-Mi van Hayley-vel?-kérdeztem mosolyogva.
Zöld szemei felcsillantak és feljebb ült, Zayn megkönnyebbülten kezdte dörzsölgetni a csuklóját, lökött egyet a göndörön és arrébb húzta a lábait.
-Suliban van.-vonta meg a vállát.-Majd megyek érte, tegnap nem találkoztunk. Ő készül az érettségire én meg itt voltam veletek. Louis?
-Tessék?-vakargattam a tarkóm. Valahogy tudtam, hogy olyanról fog kérdezni amire nem szívesen adok majd választ.
-Találkoztál Alexis-vel?
Erre a kérdésre Niall leeresztette a kanalat, Zayn és Liam elhallgatott, én meg lassan bólintottam.
-Nem én akartam.-haraptam az ajkamba.-Idejött...
-Rendben, figyelj.-sóhajtott.-Nem érdekel, hogy köztem és közte mi volt, és az sem, hogy veletek mi van, csak annyit akarok, hogy mondd el, ha esetleg komolyabb lesz. Bár Alexis-t ismerve...
-Ne beszéljétek erről.-jegyezte meg halkan Niall.
Rámosolyogtam, majd visszafordultam és Harry-t néztem. A kezeit tördelte, majd a hajába túrt és óvatosan elmosolyodott.
-Ő sokkal másabb, mint Eleanor.
-Tudom, Haz.
-Úgy látszik igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást.-húzta el a száját, de végül mosoly lett belőle.
-Hogy érted ezt?-kérdezte Liam.
-Louis...-pillantott rám.-Vicces, kedves, mindenkit szeret, szóval olyan, mint Niall.
-Muhaha.-nevetett fel a szöszi.
-Hülye.-folytatta.-Barátságos és tisztelettudó, jól kijön a szüleivel, szóval olyan tipikus jó fiú.
-Hát azért nem teljesen.-motyogtam.
-Louis.-sziszegte figyelmeztetően Zayn. Igen, ő az, aki pátyolgatja a kis lelkem, ha éppen az kell, ő próbál belém önbizalmat verni, amikor szükséges.
-Alexis meg bunkó, senkit nem szeret, ő olyan...
-Nem, nem olyan, Haz.-ráztam a fejem.-Egyáltalán nem.
Kérdőn pillantott rám de én valahogy nem akartam elmondani a tegnap estét. Úgy megbeszélünk egymással mindent, mint egy csapat öregasszony a piacon, de ezt magamnak akartam megtartani.
-Mindegy.-sóhajtott.-Csak mondd el, hm, szóval úgy mindent.-vigyorgott.
Lassan bólintottam, akkor már tudtam, hogy minden a legnagyobb rendben van köztünk. Ő nem a legjobb  barátom, hanem a kisöcsém, aki valamilyen véletlen - vagy épp szerencse - folyamán egy másik családba született. Kihasználva különleges barátságunkat felpattantam és lányosan vinnyogva vetődtem az ölébe, a mellettünk ülők egyszerre nyögtek fel. A kezeim közé fogtam az arcát és nagy puszit nyomtam rá. Talán ez csak hülyéskedés, de mi valahogy szavak nélkül is tudjuk, hogy ezek mögött mi rejtőzik. Nem mondjuk ki, mert az nem olyan fiús dolog, de tudjuk. És én jövök egy nagy köszönettel azoknak, akik beneveztek minket külön abba a bizonyos tehetségkutatóba, és azoknak az embereknek is, akik adtak egy esélyt ötünknek, tőlük nem csak a lehetőséget kaptam, hogy megvalósítsam az álmom, hanem sokkal többet. Kezdhetek nyálas köszönőbeszédet írni és rengeteg ajándékkosarat küldözgetni.

~George Elwood~

Lassan nyitogattam a szemeim, jól esett egy kicsit tovább aludni és a reggelt nem azzal indítani, hogy fáradt embereknek ugrálok reggelit kínálgatva. Alex még békésen szuszogott szorosan mellettem, az arca nyugodt volt, félig belefúrta a takaróba és néha meg-megmozdult. Szempillái megrebbentek, mindig is felébredt arra ha valaki bámulta álmában, gyorsan magamhoz húztam és az arcomat a puha hajába fúrtam. Nem akartam még felkelteni, őt meg nem akartam a bámulásommal felkelteni. Mocorogni kezdett, nagyot sóhajtott és felemelte a fejét.

-George?-motyogta halkan, és megtapogatta maga mellett az ágyat.

-Itt vagyok.-fogtam meg a kezét, és lehúztam magam mellé.

-Jó.-sóhajtott, majd arcát leejtette a mellkasomra és behunyta a szemeit.-Louis hol van?

-Mit keresne az itt?

-Hülyeséget álmodtam.-ásított.-Semmit. Benne volt Miley Cyrus.-ráncolta a szemöldökét, majd megborzongott. Mennyi az idő?

-Fél 1.-pillantottam a telefonom kijelzőjére.

-Bemegyek az utolsó órákra.-köhintett, majd megpróbált felülni de visszahúztam.

-Felesleges. Majd itthon átnézem veled az anyagot, péntek van, mindegy, hogy 1 nappal több vagy kevesebb a hétvége. Ráérsz bepótolni ezt a napot, inkább aludj még.

-Veled mi lesz? Te nem mész be?

-Nem.-ráztam a fejem.-Jár még a szabadnap. Maradok itthon veled, holnap meg berúgsz velem legálisan. Legalábbis itt legálisan.

-Nem tudom te ki vagy, de gyere ki a bátyám testéből. Hol van a vigyorgós agyrém tesóm, aki nem vette fel a kötekedésem?

-Változnak az idők.-vontam meg a vállam.-Te is jól megváltoztál, Alex.

Halkan horkantáshoz hasonló hangot adott ki, majd átölelt és felkúszott az arcomhoz. Percekig halkan szuszogott és ahogy láttam eléggé elbambult, végigsimítottam a haján és puszit nyomtam a feje búbjára. Utoljára talán 13 éves volt, amikor így feküdtünk, aztán történt az, aminek soha nem kellett volna megtörténnie  és ő védelemként teljesen kifordult magából. Egészen ezidáig sikertelenül próbáltam előcsalni a kishúgom, de most sikerrel jártam. Nem a legjobb a helyzet, de ez már határozottan egy darab a kis Lexi-ből. Tudom, hogy soha nem lesz már ugyanolyan, mint anno, de lehet javítani a helyzeten és ha én segítek neki, akkor még jobb is lehet. Főleg, ha végre talál magának egy olyan fiút, aki úgy szereti ahogy van, nem vár el tőle semmi olyat amit ő nem akar, és boldoggá teszi. Én áldásomat adnám erre a Louis Tomlinson dologra, ha nem úgy indult volna ahogy. Talán nekem is kellene adnom neki még egy esélyt.

-Alex?-simítottam meg az arcát.-Tetszik neked ez a Louis?

-Nem szeretem úgy. Nagyon kedves, aranyos és gondoskodó, van amikor zsémbes, igazából viszont szerintem aranyos srác és vicces, de George…

-Ha megint megkérdezné, akkor mit mondanál neki?

-Azt amit tegnap, hogy nem. Akármit csinálok, ő is csinálhat akármit, akkor se tudok Harry-n kívül másra úgy gondolni. George, lehet, hogy üvöltözött velem és most utál, de nem tudok rá úgy nézni, hogy én most utálom. Jogosan csinálta…

-Miről beszélsz?-hunyorogtam.

Némi gondolkodás után leesett, hogy mire gondol, szorosan összezártam a szám és nagy levegőt vettem, nem kívántam tovább firtatni ezt a dolgot. Nem érdekelt sem Harry, sem a hülye dolgai, Alexis túl jó ahhoz, hogy vele foglalkozzon, bárcsak ezt ő is tudná. Próbálom valahogy ráébreszteni arra, hogy ne foglalkozzon vele, sajnos ez nem túl nagy sikerrel megy.  Harry helyett most itt van Louis, akit sehova sem tudok tenni, leginkább tőle is távol tartanám, de inkább ő, mint Harold.

-Ja.-bólintottam jelentőségteljesen, nem akartam, hogy véletlenül is felkavarjam benne az érzéseket.-Talán adnod kellene neki egy esélyt.

-Tegnap… azt mondta…-nyelt nagyot. Lehunyta a szemeit, remegve fújta ki a levegőt és arcát közelebb nyomta hozzám. Nem kellett megerőltetnem magam, hogy rájöjjek melyik szóval küzd éppen.

-Értem.-siettem a segítségére, és megpusziltam a fejét.-Ezért mondom, hogy talán adnod kellene neki egy esélyt. Belátom, hogy ez a kapcsolat nagyon rosszul indult, tudom mi van köztetek, nem vagyok hülye. De… talán ő nem annyira idióta, mint a kis barátja. Segítene neked túl lenni, uhm… a múlton, és elterelné a figyelmed a másikról, meg úgy mindenről.

-Hiába járnék vele, ha nem érzek iránta semmit.

-Időközben lehet, hogy megszeretnéd. Tudod…

-George.-motyogta, de folytattam.

-Elölről kellene kezdenetek mindent, először csak elmenni valahová, mondjuk sétálni, vagy mit tudom én, hogy mit szeretnek a lányok. Aztán megpróbálhatnátok elviselni egymást, utána meg…

-George!

-Jó. Jól van, befejezem.-sóhajtottam.-csak neked akarok jót.

-Szóval te most azt mondod, hogy járjak egy olyan sráccal, akivel semmi más nincs köztünk, legalábbis az én szempontomból, csak dugás.

-Alexis! Ne mondd így!

Nevetni kezdett, arca kipirult és fáradtan megdörzsölte az arcát.

-Ez az igazság.

-Akkor se mondd így, olyan undorító.

-Olyan vagy mint egy kislány.-fintorgott.

-Te meg mint egy undorító 18 éves fiú.

-Szerepcsere.-nevetett.-Anyáéknak akkor csak van egy fia meg egy lánya, de lehet nem tudnak rólunk.-húzta el a száját.-Rólam legalábbis…

-Ez hülyeség.-forgattam a szemeim.

-Nem.-mosolygott, de én tudtam, hogy egyáltalán nem azért nevet, mert olyan vidám.-Mindegy.-sóhajtott.-Felöltözöm.

-Maradj még.-húztam vissza.-Hova sietsz? Nekünk már hétvége van.-nevettem.

-Kamaszodsz.-rázta a fejét, végül visszafeküdt mellém és befészkelte magát a karjaim közé.-Feleselsz apának…

-Nekünk volt igazunk-vágtam közbe.

-Mindig a gyerekeknek van igaza. Köszönöm, hogy kiálltál mellettem.-kúszott fel az arcomhoz és megpuszilt.-Nem tudom, hogy most minek szólt bele, vagy egyáltalán miért szólt hozzám.

-Ezt ne csináld többet, rendben? Én nem fogok beleszólni abba, hogy mit csinálsz, csak vigyázni akarok rád és szeretném, ha jól éreznéd, magad. Nem tiltalak el tőle, én azt nem tehetem, csak arra kérlek, hogy ha elmész vele valahova, akkor szólj nekem és ne szökj ki az éjszaka közepén. Oké?

-Jó.-bólintott.-Szeretlek.

Néhány pillanatra elhallgattam, mindig meglep, amikor kimondja ezt a szót. Talán ez a legnehezebb, amit ki kell ejtenie, és van egy olyan érzésem, hogy rajtam kívül más még nem hallotta a szájából.

-Én is szeretlek. Nagyon.
Miután ez elhangzott csend telepedett ránk, majd felállt mellőlem és elindult elvégezni a reggeli teendőit, én lent reggelit csináltam, apa természetesen már régen elhúzott itthonról. Egy kellemes, nevetgélős reggeli után ő lelkiismeretesen eltűnt a szobájában, az én feladatom az volt, hogy néha felállítsam a a papír és könyvhalom közepéből, és jó messzire vigyem onnan. Tudom milyen készülni az érettségire, viszont néha szükség van egy kis kimozdulásra és arra, hogy az esze máson is járjon, ne csak a hülye tételeken. Alexis valószínűleg nem tenné ezt, ha nem akarna annyira elmenni Londonból.