49.rész Váratlan események

Sziasztok! :)

Megint itt vagyok, már egészen kezdek hozzászokni, hogy ébrenlétem alatt általában csak tanulok. Most nem erről szeretnék beszélni, úgy érzem tartani fogom az 50 rész + prológus, epilógus tervem, már nem igazán tudom ezt tovább bonyolítani, tehát jövőhéten hozom az 50. részt és pontosan 2 hét múlva befejezem ezt a történetet. Nem tudom egyelőre, hogy azonnal indítom-e az új blogom vagy csak később, talán várni kell még rá, ha nem lenne ennyire kevés időm, akkor indítanám, de most nem tudom, hogy mi lesz. Mindenesetre a Secret, which changed my life ugyanúgy futni fog, és nem az az utolsó blogom! Még mindig vannak ötleteim, nem fogok eltűnni. :) 

Nessa. xx

~Harry Styles~

Talán mindenkivel, talán csak velem van az úgy, hogy arra rögtön vissza tudtam emlékezni, amire nem akartam. A fejem fájdalmasan lüktetett, a számnak borzalmas íze volt, nyitott szemekkel, az idegesítően beáradó erős fénytől hunyorogva pásztáztam a szobám fehérre festett plafonját, csak feküdtem, tisztán emlékeztem az este szinte minden percére. Pedig erre nem akartam. A fejem lüktetett, ezért nem találtam jónak lefejelni valamit, ezért csak a kezeimet az arcomra szorítottam és szorosan összezártam a szemeim, hátha csak most fogok felébredni, hátha minden csak egy idióta álom. De nem keltem fel. Tegnap jól eláztam, ennek köszönhetően nem éreztem túl fényesen magam, de nem bírtam egy helyben maradni, ha jól számoltam összesen 3-4 embertől kellett bocsánatot kérnem. Illetve Hayley-vel muszáj volt beszélnem, egyszerűen tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, valamit jól elcsesztem, szeretem, nagyon, de csak most tudatosult bennem, hogy mennyire lezáratlan "ügyem" van. Kell egy kis idő, ha nem akarom még jobban felhalmozni ezeket. Ha nem mondanám el, akkor ugyanabba a hibába esnék, mint Louis. Ezt nem akarom, inkább magyarázkodom és térden állva könyörgök, de ezt nem, nem fogok hazudozni. 

Fájdalmas nyögések közepette vergődtem ki az ágyból, a tegnapi pólóm volt rajtam, ami bűzlött az alkohol, izzadtság és dezodorom szagától, fintorogva dobtam a földre, majd azzal együtt levetettem az alsóm is és elvonszoltam magam a fürdőszobámig. Szerettem volna, ha belefekhetek egy nagy kádba és órákig pihenhetek, de nem állt kád a rendelkezésemre, meg amúgy sem tudtam volna nyugodtan pihenni. Megnyitottam a hideg vizet, kellemetlen és nem tetsző kiáltás hagyta el a szám, ahogy a hátamra csapódott a jeges víz. Összeszorítottam a fogaim és szemeim, az üvöltésem után csendben tűrtem a hideget, majd szép lassan váltottam forróra, az izmaim kellemesen ellazultak és már elégedettebb nyögés hagyta el a szám, a hátamat a csempének vetettem, hagytam, hogy teljesen eláztasson a meleg víz. Néhány percet állhattam ott, majd erőt vettem magamon és lustán átdörzsöltem a testem a tusfürdőmmel, hajat mostam, mert göndör tincseim és kellemetlen szagúak voltak, letöröltem az arcomról a fehér habot és szomorúan sóhajtva fordítottam a fejem a vízsugár felé. Az emlékek cikáztak a fejemben, bűntudatot éreztem minden miatt, undorító dolgokat gondoltam, mondtam és tettem, magam előtt láttam Alexis-t, ajkaim abban a pillanatban kellemetlenül égni kezdtek, emlékeztem a csókunk hevességére, és arra is, ahogyan megnyugtatóan simogatta az arcom. Ha Zayn nem lép közbe, akkor valószínűleg ennél is nagyobbat hibázok. Elzártam a vizet, lehalásztam egy tiszta törülközőt a polcról és körbetekertem a derekam, fogat mostam, komótosan öltözködtem, nem foglalkoztam a hajammal, hagytam, hogy megszáradjon és természetes rendezetlenségben maradjon.

Mielőtt kiléptem volna a szobámból még beletúrtam, kissé nedves volt, viszont már nem áradt se a fejemből, sem a testem többi részéből az alkohol bűze, a szemeim kissé pirosak voltak, talán még sosem történt velem ez, nem ennyire. A nappaliban megtaláltam Niall-t, bűntudatosan néztem rá, nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudja, hogy tudom amit kell.

-Jól vagy?-kérdezte halkan.

Erőtlenül biccentettem, majd megindultam a konyha felé, mielőtt viszont beléptem volna még megfordultam.

-Kösz.-motyogtam rekedten, majd megfordultam és bementem a másik helységbe. 

Liam az asztalnál kávézott, pirítóst rágcsált és egy újságot lapozgatott, attól féltem, hogy talán már lehoztak rólam valamit, de csak egy cikket olvasott valami környezetvédő programról. Ez persze nem jelentette azt, hogy rólam nem készültek képek, amiket megjelentettek.

-Szia.-sóhajtottam.

Felnézett az újságból, félrecsúsztatta és belekortyolt a kávéjába, idétlenül ácsorogtam egy darabig, majd kihúztam magamnak egy széket és leültem, az államat megtámasztottam a tenyeremben és néhány másodpercig csak meredtem magam elé.

-Éhes vagy?-kérdezte halkan.

-Mindjárt csinálok valamit.-dörzsöltem meg az arcom.

Elém csúsztatta a pirítóst, mármint azt, amihez még nem fogott hozzá, hálás pillantással haraptam bele, nem tudtam volna ennél többet legyűrni, ha esetleg maradt még  a gyomromban alkohol, akkor azt felszívta.

-Mi bajod van, Harry?-kérdezte.

-Fáj a fejem.-motyogtam.

-Nem, nem úgy értem.-intett nemet.-Miért csináltad azt tegnap?

-Ja.-sóhajtottam.-Nem tudom, tényleg.

-Nem fogom megmondani, hogy mit kellene csinálnod, én nem osztom az észt, arra már rájöttünk, hogy fölösleges. De valamit kezdened kell ezzel, bekattansz. 

-Tudom.-nyeltem le az utolsó falatot is, majd felálltam és a gyógyszeres fiókból elővettem egy levél fájdalomcsillapítót. A kis fehér bogyót lehúztam egy nagy pohár vízzel, az ingem ujjával megtöröltem a szám és fáradtan nekidőltem a szekrénynek.

-Azt nem tudom eldönteni, hogy kihez menjek először.

-Szerintem Louis még alszik. 

-Zayn?

-Vele van.-simított végig rövid haján.

-Fent?-böktem a plafon felé. Fejével nemet intett, vállaim megereszkedtek, volt egy olyan rossz érzésem, hogy Louis talán sose foglalja már el a fenti szobáját, pedig eredetileg ez a mi házunk, a többiek csak becsöveltek hozzánk. Nem mintha nem lenne saját házuk, csak Alexis felbukkanása előtt egészen jól megvoltunk így, öten. Liam-nek egész utcája lenne, ha a lakásai nem elszórtan lennének a városban.-Akkor őt inkább békén hagyom. Még...

-Jó.-bólintott.-Hayley?

Ezúttal én bólintottam, a mellkasom hirtelen nehézzé vált, mintha egy mázsás valamit ejtettek volna rá. Gyomrom kicsire szűkült, miközben arra gondoltam, hogy ma megbántom, megint csalódni fog bennem, ha nem dob ki. Bár, nem tudom mit akarok...

-Majd jövök.-sóhajtottam.-Szerinted már vezethetek?

-Már nem áll keresztbe a szemed.

-Jó ég.-motyogtam, és óvatosan megérintettem az arcom.-Biztató.

-Haz.-szólt utánam, mielőtt kiléptem volna. Kérdőn fordultam vissza.-Ne csinálj több hülyeséget.

-Nem fogok.-ígértem, és ezúttal a lehető legkomolyabban is gondoltam. Egyszerűen elegem lett.

A kocsikulcsot az ujjaim közt forgatva léptem ki az ajtón, de gyorsan visszahajoltam egy kabátomért, mert nagyon hideg volt kint annak ellenére, hogy itt a tavasz. Behúzott nyakkal, zsebre dugott kezekkel szaladtam el a garázsig, kiálltam a legészrevétlenebb autómmal, sajnos ez is feltűnőbb volt a kelleténél, de megfelelt. Útközben próbáltam összeszedni a gondolataim, természetesen sikertelenül. Így amikor Hayley-ék utcájába bekanyarodtam, még nem tudtam, hogy mit fogok neki mondani. Becsöngettem, persze csak azután pillantottam az órámra, az anyukája már elmehetett, mert már elmúlt 10 óra, hétvége lévén Mike sem volt iskolában, így nem lepődtem meg, amikor a kis srác nyitott előttem ajtót.

-Szia.-nézett rám huncutul vigyorogva.

-Szia.-erőltettem meg egy mosolyt, majd kinyújtottam a kezem amibe ugrándozva belecsapott.

-Ki az, Mikey?

-Harry!-kiabálta el magát.

Hayley fehér mamuszban, köntösben és egy bögrével a kezében csoszogott elő, arcába lógó szőke tincseit az ujjaival kisöpörte a szeméből és elmosolyodott. Gyönyörű volt.

-Kész a reggelid, menj és egyél.-küldte el a kisöccsét, aki brümmögve szaladt el a konyha irányába.

-Szia.-motyogtam, és becsuktam magam mögött az ajtót. A pánik nem kifejezés arra, amit akkor éreztem, mégis tudtam, hogy akkor cselekszek helyesen ha őszinte leszek.-Zavarok?

Rosszalló arckifejezéssel nézett rám, majd a bögréjét az asztalra tette és hozzám lépett, karjait a nyakam köré fonta és közelebb hajolt, arcát a kezeim közé fogtam és óvatosan csókoltam meg. Szemeim lecsukódtak és bűntudattal tele, erősen magamhoz szorítva csókoltam.

-Hayley.-suttogtam halkan. Bosszús hümmögéssel fúrta arcát a nyakamba, és ajkait hozzáérintette a bőrömhöz.-Beszélnünk kell.

-M ez a komolyság?-emelte rám szemeit.-Haz.-szólítgatott.

-Mondani akarok valamit.

-Harry.-lépett hátrébb.-Amikor legutóbb ijed mondtál...

Erőtlenül bólintottam, arcára kiült a döbbenet, nem kellett semmit sem kiböknöm ahhoz, hogy rájöjjön a dolgokra. Ezt rohadtul elcsesztem.

-Ki volt az?-szorította össze az ajkait.

-Alexis.

Kezeit amolyan "ezt nem hiszem el" mozdulattal kitárta és hátrébb lépett, nem kezdtem mentegetőzni, szemeimmel szinte könyörögtem azért, hogy csapjon egy erőset az arcomra. De ő nem olyan.

-Mikey.-lépett a konyhába, ahol az asztalnál elégedetten ette a nutellás kenyerét a kisfiú.-Fönt leszünk, jó?

-Jó.-mosolygott.-Ehetek a tévénél?

-Felőlem.-sóhajtott.-Majd felporszívózok. 

Karon ragadott, lehajtott fejjel követtem fel a szobájáig, ujjaim a kézfeje köré fontam de most nem kulcsolta át a kezem, nem csinált semmit. Csendben maradtam, még mindig azon igyekeztem, hogy összeszedjem magam, belökte a szobájának ajtaját, arcán láttam azt a zaklatottságot, amit eddig talán még soha. Lehuppant az ágyra és kérdőn nézett rám, az arcomat dörzsölgetve leültem az ágy szélére.
-Hayley.-sóhajtottam.-Nem akarom elmondani.
-Talán jobban teszed, nem érdekelnek a részletek. Csak annyit akarok tudni, hogy miért csináltad.
-Nem!-haraptam az ajkamba.-Félreértesz, nem... történt meg az.-kerestem zavartan a szavakat.-Én... kicsim...
-Harry!-kiáltott rám dühösen.Majd rögtön az ajkába is harapott és idegesen túrt a hajába, felpattant és megállt előttem, kezeim felcsúsztak a derekára és könyörögve próbáltam az ölembe húzni. Kezeim lefejtette magáról és hátrált.
-Nem tudom miért.-motyogtam.-Hayley, esküszöm, hogy a világon téged szeretlek az egyik legjobban.
-Ne esküdözz, oké? Elegem van! Elegem van abból a lányból, hittem nektek, megpróbáltam neki segíteni, és most...
-Nem az ő hibája. Semmi köze hozzá.-motyogtam.-Itt egyedül én voltam idióta, nagyon berúgtam.
-Aha, pont olyan vagy te is, mint mindenki. Imádlak, csak berúgtam, többet nem lesz ilyen.-ironizált elmélyítve a hangját.
-Pont ez az.-suttogtam.-Szünetet kellene tartanunk. Nem tudom mi van velem mostanában, viszont nem akarok neked fájdalmat okozni.
-Elkéstél.-fordult az ablak felé.-Voltak idők, amikor nagyon boldog voltam veled. Amikor éppen anélkül foglalkoztál velem, hogy közben nem másra gondoltál.
Feltápászkodtam, bátortalanul léptem oda hozzá és öleltem át a derekát, ő volt az, aki visszaterelt a jó útra, amikor nagyon szükségem volt már rá.
-Sajnálom.-suttogtam.-Szeretlek, ne haragudj, kérlek. Szükségem van egy kis időre, amíg elrendezek mindent, szeretném veled újrakezdeni Alexis nélkül. Teljes mértékben nélküle.
-Haz, nem tudom, hogy akarok-e még veled lenni.
A lábaim földbe gyökereztek és a karjaim erőtlenül csúsztak le a derekáról.
-Én is szeretlek, de már nem tudom mit gondoljak.-fordult felém.-Állandóan Alexis, kezd sok lenni, én vagyok a barátnőd, nem?
-Tudom.-túrtam a hajamba.-Adj egy kis időt.
-Rendben.-bólintott.-Nem vagyok kíváncsi arra, hogy mit csináltál tegnap, egyáltalán nem érdekel. Most nekem is kezd elegem lenni, tanulnom kell, jobb lesz így, majd megkeresel, ha úgy érzed akarsz még tőlem valamit.-hadarta el, szavai teljesen hidegek voltak, nem volt benne semmi kedvesség.-Bátor vagy, hogy elmondtad.
-Ja.-húztam el a szám.-Nem valamit akarok tőled, hanem téged. Elrendezem amit kell, és megkereslek.
-Úgy legyen.-mosolyodott el szomorúan.-Szeretlek, Haz. Tényleg.
-Ezt jól elcsesztem.-túrtam a hajamba.-Én is, sajnálom, hogy egy idióta vagyok. Jobbat érdemelsz.
-Jobb lesz most így.-nyelt nagyot.-Menj, mielőtt sírni fogok.
Egy pillanat alatt szeltem át a köztünk lévő távolságot, gyűlöltem magam minden miatt, valahogyan én mindig mindent elrontok. Pedig ezt nem akartam.
-Ne.-kértem halkan, arcát a kezeim közé fogtam, abban a pillanatban szánkázott végig egy könnycsepp az arcán.-Hayley.-fúrtam az arcom a hajába, szorosan átöleltem, fejét a mellkasomra hajtotta és halkan szipogott.
-Néha azt kívánom, bárcsak még mindig a tévéből nézhetnélek. Annyira más vagy, Harry.
-Egy nagy csalódás.-sóhajtottam.
-Nem.-szipogott, majd felemelte a fejét és könnyes arccal nézett rám.-Csak... felháborítóan aranyos tudsz lenni, olyanokat mondasz amiket más fiú nem tenne.-nevetett szomorúan.
-Aztán elrontom.-suttogtam.
-Örülök, hogy kimondtad helyettem.
-Rendbe hozom, megígérem. Most elmegyek és rendbe hozom, Hayley, veled akarok lenni, senki mással. Alexis soha nem jelentett számomra semmit, egyszer azt hittem barátok vagyunk, de a legjobb barátom tette tönkre. Nem érdekel többé, bocsánatot kérek tőle és aztán végleg lezárok magamban mindent, amihez neki köze van. Elviszlek valahová és csak ketten leszünk.
-Erről beszélek.-simított végig az arcomon.-De most elmész hozzá...
-És nem teszek semmi hülyeséget.-túrtam a hajába.-Pár napot kérek tőled, hogy bezárkózzak és mindenki békén hagyjon, talán anyával fogok telefonálgatni, lehet, hogy felhívom a nővérem és végighallgatom, ahogy leszid. Aztán megvárom amíg leérettségizel és utána elmegyünk innen legalább 2 hétre.
-Nekem is kell pár nap.-törölte meg az arcát.
Egy pillanatra lehunytam a szemeim, mindkét karom köré fontam és magamba szívtam az illatát. Nem akartam elengedni, ugyanakkor tudtam, hogy jobb lesz, ha most néhány napig nem találkozunk. Arcát felém fordította, egyik kezemmel végigsimítottam rajta, majd lehajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam. Olyan volt, mint az első csókunk. Félénk, gyengéd, bátortalan. Nagyon reméltem, hogy ez nem az utolsó, ujjai a hajamba csúsztak, homlokát az enyémnek döntötte és a szemembe nézett. Végigsimított az arcomon, lágyan elmosolyodott és ezúttal ő húzta végig az ujját a szemem környékén.
-Soha nem akartalak megbántani.
-Tudom.-simogatta türelmesen az arcom.-Próbálok rád haragudni de nem megy.
-Én helyetted is gyűlölöm magam.
-Nem kell. Tudom, hogy sajnálod és azt is, hogy komolya gondolod amit mondasz.
Aprót bólintottam, puszit nyomtam a szájára és még utoljára végigsimítottam az arcán, egyetlen szó nélkül engedtem el, a hajamba túrva kiléptem a szobájából, ledübörögtem a lépcsőn és a házból kilépve a lábaim kapkodva mentem a kocsihoz, homlokom a kormánynak döntöttem és rámarkoltam, amíg az ujjaim teljesen el nem fehéredtek. Majd hátradőltem az ülésben, felpillantottam a házra, Hayley nem állt az ablakban, előhalásztam a kulcsom és beindítottam az autót. Határozottan tudtam, hogy rajta kívül nem akarok mást, ezen Alexis sem változtat.

~Alexis Elwood~

Lábaim remegtek, pedig nem is álltam rajtuk, óvatosan a hasamra fordultam és lecsúsztam az ágy szélére, szemeim szorosan lehunytam, nem volt túl fényes a helyzet. Látogatónk nem szándékozott leszállni a csengőről, majd lábdobogást hallottam a folyosóról, feltételezem George-nak lett előbb elege, egy kis enyhe másnaposság nem lehetett annyira durva, mint ez. Nem tudom hány szál/doboz cigit ettem meg tegnap, a bogyók számát sem tudom, pláne nem azt, hogy mennyi kis fehér porcsíkot juttattam magamba. Örülök, hogy felébredtem, illetve nem igazán, de mindegy. A lényeg, hogy még mindig élek. 

Erőt vettem magamon, lábaim a papucsomba bújtattam, az egész szoba forgott velem. Megkapaszkodtam az éjjeliszekrényben és felhúztam magam, bizonytalan léptekkel hagytam el a szobám, a lépcső komoly akadálynak számított, leültem a legfelső lépcsőfokra és szép lassan haladtam lefelé. Még nem értem le, amikor már hallottam a hangokat.
Az a mély hang volt az, mely elég sok mindent kiváltott már belőlem, az a mély hang, ami miatt hevesebben kezdett dobogni a szívem, ugyanakkor elszorult a torkom. Meg kellett bizonyosodom arról, hogy nem hallucinálok és a hang tulajdonosa tényleg nálunk van. Nem voltak hangosak, George hangját is hallottam, de ő lényegesen kevesebbet beszélt. Az utolsó néhány lépcsőfokhoz érve elgondolkoztam azon, hogy visszafordulok, de kinyílt a nappaliba vezető ajtó és George háta mögött lassan rám talált egy fáradt, gyönyörűen zöld szempár. Ez a zöld a kedvenc színem.
-Alex, mi a fenét csinálsz?-kérdezte fáradtan George. Zavartan nézett rám, lassan pillantottam le magamra, egy férfi pólót viseltem, határozottan nem az én pólóm volt, nem is az övé.
Hümmögve hajtottam le a fejem, kinyújtóztattam a lábaim, akkor fedeztem fel, hogy egy rózsaszín bugyin kívül nincs rajtam semmi, azaz a lábaim teljes mértékben fedetlenek.
-Látogatód van.-közölte.
Felemeltem a fejem, Harry nem szentelt nekem túl sok kiemelt figyelmet, ajkait összezárva rezzenéstelen arccal figyelt, szemei viszont sokkal több érzelmet tükröztek.
George közelebb lépett hozzám, ahogyan lehajolt felszisszent, majd megragadta a kezeim és felhúzott a lépcsőről.
-Öltözz fel.-utasított halkan, majd az állam alá nyúlt-Milyen a szemed?
-Milyen lenne?-motyogtam, de azért lesütöttem a tekintetem.
-Alexis...
-Semmi bajom.-közöltem remegő hangon.
-Fönt leszek.-mutatott a lépcsőre.
Kétségbeesettem rezzentem össze, nem akartam kettesben maradni Harry-vel. Elképzelésem sem volt arról, hogy mit keres itt. Nyomott egy puszit a homlokomra és teljesen nyugodtan elment, egyedül hagyva engem azzal, akiért tulakdonképpen szinte már betegesen ragaszkodtam.
-Szia.-motyogta halkan. Hangjára végigfutott rajtam a hideg, nekem intéze a szavait, nem sütött belőle a megvetés. Csendes volt, kissé talán fáradt és szomorú.
Döbbenten emeltem fel a fejem és néztem rá, alsó ajkamba haraptam és magam köré fontam a karjaim, annyira jó lett volna eltűnni onnan.
-Csak azért jöttem, hogy...-kereste a szavakat.-Alexis, az Isten szerelmére, ne nézz már így!
-Bocsánat.-suttogtam megszeppenten, idegesen kezdtem gyűrögetni a pólóm.
-Leülhetnénk?-sóhajtott. Aprót bólintottam, amennyire tudtam a kanapéhoz menekültem, az egyik pokrócot magamra húztam és elbújva benne kihúzódtam az egyik sarokba. Ő a másik végében ült, jó távol tőlem.
-Szóval, tegnap este én...
Nagyot nyeltem, összébb húztam magam és arcomat elrejtettem előle, fájt a fejem, de emlékeztem a tegnap estéből mindenre.
-Sajnálom.-motyogta, majd idegesen a hajába túrt.-Alex, nem tudom összeszámolni, hogy hányszor okoztál már fejtörést nekem. Azt akarom, hogy ennek köztünk végleg vége legyen. Csak rád kell néznem, hogy tudjam mennyire szükséged van valakire, aki nem én vagyok. Egy időben bepillantást engedtél nekem az életedbe, meg voltam győződve arról, hogy te egy lázadó, nagyszájú lány vagy. Nem tudom miért beszélek erről.-motyogta idegesen.-Azt hiszem, egy időben sejtettem, hogy Louis és közted van valami, de nem érdekelt mert ott körül találkoztam először Hayley-vel. Bevallom, azután is csak azért érdekelt, mert a barátaimról volt szó, Louis-val együtt Eleanor-t is kikészítetted.
Szóval a barátaim nem takar engem is. Nem akartam közbeszólni, hogy bár én kettőjüket taszítottam szét, ő egyedül is tönkretett engem.
-Azért jöttél ide, hogy londoni pályafutásom történetét elmondd a saját szemszögedből?-kérdeztem, de a hangom inkább volt szánalomra méltó, mint ironikus.
-Nem.-rázta a fejét.-Azért jöttem, hogy ezt végre lezárjuk.
Ez a mondat szíven ütött, szóval akart még belém döfni néhányat. Mindegy, befogom a szám és csendben végighallgatom, aztán lesz, ami lesz. Néhány másodpercig, talán percekig csendben ült, én pedig nem bírtam ki, hogy ne nézzem az arcát, ajkának különleges, tökéletes vonalát, szemeit, melyek az összekulcsolt kezeit pásztázták, magával ragadott hajának édes bongyorsága.
-Nehéz úgy belefogni, hogy közben így nézel.-emelte fel hirtelen a fejét.
Az ajkamba harapva összekucorodtam, emlékek villantak át a fejemben, melyektől elpirultam és elöntött a forróság, magamban ismét Hayley-t hibáztattam mindenért. Lesütöttem a szemem, az arcom szinte lángolt és a közelsége eltiport, nem értettem, George hogyan hagyhatott egyedül vele. Pont vele.
-Nem értem, hogy miért pont én.-rázta hevesen a fejét.-Ha nem viselkedtem veled csúnyán legalább ötször, akkor egyszer sem, de már elég sokszor bebizonyítottad, mennyire kitartó vagy. Ebben rohadtul összeillesz Louis-val.
Hirtelen közelebb ült, ösztönösen próbáltam hátrébb csúszni tőle, de nem volt tovább, a kanapé sarkának legvégén kuporogtam, ő meg teljesen mellém ült és tekintetével megkereste az enyém. Egyik kezét az arcomra csúsztatta, végtagjaim ellágyultak és bár az érintésére összerezzentem, valami furcsa megnyugvás lett rajtam úrrá a hirtelen jött gyengédségtől. Felemelte a fejem, zöld szempárjával értetlenül fürkészte az arcom, ajkai nem húzódtak mosolyra és a tekintete sem a megszokott volt. Nem lángolt az irántam érzett düh-től vagy épp vágytól, jókedvtől, az biztos, hogy vegyes érzései voltak irántam.
-Amikor megismertelek még nem volt ennyire durva a helyzet.-nyelt nagyot.-Én voltam, ugye? Miattam van, hát persze, hogy miattam.-cirógatta a arcom.
-Nem tudom miről beszélsz.-suttogtam.
Szomorúan simított végig a szemem alatt az arccsontomon, a karjaiba akartam mászni, hogy örökké ezt csinálja, nagy kezét furcsa volt az arcomon érezni, de tetszett. Valószínűleg ő még egyszer sem volt velem ilyen gyengéd.
-Senki nem szólt előre, hogy ilyen leszel.-húzta kedvetlen mosolyra a száját, hüvelykujja még mindig mozgott az arcomon.-Abban sem voltam biztos, hogy vannak érzéseid.
Lehunytam a szemeim, a mellkasom szorított és annyira szerettem volna odabújni hozzá. Ha tudta volna, hogy most mennyi mindent vált ki belőlem, nem kételkedett volna többet.
-Soha nem értettelek, de most végképp nem. Nem emlékszel a tegnapra?
-De.-motyogtam alig hallhatóan.-Mit akarsz? Mit csináljak, Harry?-fakadtam ki, bár a hangom alig volt több suttogásnál.
-Gyűlölj, az elejétől fogva gyűlölnöd kellene.
-Szeretlek.-böktem ki, talán most először valaki olyannak, aki nem a bátyám.
Szabad kezével a hajába túrt, zöld szemei az arcomat kutatták, makacsul néztem rá, nem vártam, hogy bármit is mondjon, ez a szó csak egy baleset volt tőlem, soha nem akartam szemtől szembe ezt mondani nemhogy neki, hanem senkinek sem.
-Menj el, jó?-motyogtam.
-Nem.-sóhajtott nagyot, kezét lejjebb csúsztatta és mutatóujja megállapodott egy ponton a nyakamon. Mióta felfedeztem én is sokat nézegettem azt a kis piros foltot.-Még.
-Mit akarsz tőlem?-harapdáltam az alsó ajkam.
-Bocsánatot kérni.-hajtotta le a fejét.-Világéletemben egy idióta voltam, de veled túl messzire mentem. Te is hibás vagy, nekem viszont semmi jogom nem volt ahhoz, hogy felelősségre vonjalak vagy pont én magyarázzak neked. Sajnálom.
-Semmi baj.-suttogtam meglepetten.-Soha nem haragudtam.
-Tudom, és ez bosszant is.
Megvontam a vállam, nem tudtam mit mondani erre. Mondjam, hogy sajnálom, amikor nem? Nem hazudok neki...
-Valahogyan nekünk sosem jött volna össze, hogy barátok legyünk.-ejtette le a kezét.
Erre sem mondtam semmit, fáradt voltam, még takaróba bugyolálva is fáztam. Lenyűgözött, hogy így beszél hozzám, bár szívesebben hallgattam volna a piszkálódásait vagy ahogy kinevet, bár én már akkor is többet éreztem, volt egyszer egy Harry Styles nevű barátom, valahogy úgy, ahogy a Barátság Extrákkal-ban van, annyi különbséggel, hogy ennek nem valószínű, hogy boldog vége lesz.
-Sokkal több volt egy rendes barátnál.
-Ja.-horkantott rosszkedvűen.-Azt is sajnálom.
-Én nem.-dőltem hátra.-Fogalmad sincs róla, hogy rövid idő alatt mennyi mindent adtál.
-Alex...
-Már belenyugodtam, hogy én is csak egy maradok a csodálóid közül, pedig mielőtt idejöttem volna azt hittem, hogy csak egy hülye gyerek vagy nagy mázlival. Van benned valami.-tártam szét tehetetlenül a karom.-Legalább majd beleírhatom az életrajzomba, hogy egyszer nekem is volt valami barátféleségem.
Elmosolyodott, egyikünk sem repesett a boldogságtól, de tudtunk mosolyogni.
-Ha nem hiszik el, majd megmutatom az sms-eket vagy híváslistám, minden ugyanúgy van.
-Megnézhetem?
-Kínos lenne.-sóhajtottam.-Jobb, ha nem.
-Talán igazad van. Mi lesz veled?
-Mi lenne? Ami eddig, megmaradok és tovább idegesítek mindenkit, szerdánként az iskola agykurkásznak van szerencséje hozzám, leérettségizek és elmegyek innen, majd lesz velem valami. Nem érdekel.
-Remélem, hogy ezt nem gondolod komolyan.
-Mi lehetne belőlem?-néztem a szemébe.-Semmi normális.
-Modell.-tűnődött.
-Ezt te se hiszed el.
-Egyébként nem erre gondoltam.-sóhajtott nagyot. Feltűnt, hogy felváltva sóhajtozunk.-Louis és te?
-Nem.-zártam össze az ajkaim. Utáltam erről beszélni.-Hayley és te?
-Talán.-hajtotta le a fejét.-Tudja, hogy itt vagyok. Kértem tőle pár napot, amíg elrendezem magamban ezeket. Louis-val kellene lenned, ő segítene neked.
-Nem szorulok segítségre.
-De!-kapta fel a fejét.-Alexis, rád nézek és tudom mit csinálsz, nyújtsd ide a kezdet!
-Miért?-szorongattam magamon a takarót.
-Ha nem nézhetem meg, akkor biztos vagyok benne, hogy lövöd magad.
-Nem lövöm magam.
-Akkor szedsz valamit.-rázta hevesen a fejét.-Fogytál, a szemed sem túl normális, az arcod beesett és fekete karikák vannak a szemed alatt. Aki nem ismer, az elhiszi, hogy csak kialvatlan vagy, de én nem.
-Te sem ismersz.
-Lehet, de én tudom, hogy milyen az, amikor normálisan vagy nagyszájú.
-Olyan is van?-ironizáltam.
-Mutasd meg a kezed!-kért halkan, de határozottan.
-Nyugodj le.-húztam elő a kezeim, és engedtem, hogy a kezébe véve tanulmányozza mindkét csuklóm.
-Biztató. Ne szólj közbe és hallgass végig, menni fog?
-Nem garantálom.
Elmosolyodott, a szám magától húzódott mosolyra, ez a helyzet arra emlékeztetett, amikor a kocsijában ülve beszélgettünk hosszú percekig.
-Én sosem érdemeltem, hogy szeress, de ő megérdemli. A maga módján eléggé normális és ha hagynád, akkor valószínűleg jól kijönnél vele, ő alapjában hülye, neked meg megvannak a vicces beszólásaid, tudom, hogy tudnád szeretni.
-Furcsa, hogy ezt pont te mondod nekem.-motyogtam.-Nincs igazad, szét gyilkolnánk egymást.
-Miért hittem, hogy 1 percig csöndbe tudsz maradni?-vetett rám jelentőségteljes pillantást.
-Neked is vannak fura dolgaid.-fojtott el egy mosolyt.-Lehetetlenekben is hiszel.
Mosolyogva pillantott rám, biztos voltam benne, hogy egyetlen másik fiú sem tud így mosolyogni, Harry ismét megmutatta nekem azt a csibészes vigyorát.
-Hiszek a csodákban.
-Én is.-mosolyodtam el.-Hayley nagyon szerencsés lány.
-Alex...
-Ne.-motyogtam.-Minden rendben.
-Nem tudod mennyire sajnálom, hogy ezt úgy elrontottuk. Ha másképp megyek oda hozzád vagy ha soha nem történik meg köztünk minden másképp alakul.
-Az én hibám.
-Nem.-simított végig a hajamon.-Sírtál miattam valaha is? Mondd el.
Aprót bólintottam, egyik témáról a másikra ugráltunk, kezdtem összezavarodni.
-Alex, ha valaha is szerettél, térden állva kérlek, hogy adj egy esélyt Louis-nak!
-Miért, ha nem szeretem. Az elmúlt hetekben tudod mit csináltam akárhányszor összefutottunk? Összehasonlítottalak kettőtöket, mindent. Semmi értelme nem lenne, szerintem elégszer okoztam már fájdalmat neki.
-És én neked? Most mégis itt ülsz velem.
-De én nem akarom.-jelentettem ki.-Úgyis elmegyek innen.
-Egyetlen esély.-folytatta kitartóan.-Próbáld megismerni, kedvelni fogod. Nézd, ha úgy alakul mi is rendbe hozhatunk mindent, szeretnék jóba lenni Lou barátnőjével.-mosolygott.
-Ne bízd el magad.
-Semmit nem veszíthetsz.
-Biztos vagy benne?-néztem a szemébe. Végül is igaz volt, őt már nem veszíthetem el mert sose volt az enyém.
-Nem fogod megbánni. Úgy ismerem őt, ahogy talán még a szülei sem, ha tévedek én magam foglak elvinni innen még a vizsgáid előtt.
Aha, Styles beveti az Adu-Ászt.
-Legyen.-ráztam a fejem.-Nem tanulok többet.
-Nem fog az ártani.-mosolygott.-Rendben vagyunk?
-Nem tudom.-motyogtam, visszatérve az eleji félénkséghez.-Szerinted?
-Idővel.-töprengett.-Megyek, még van egy kis dolgom.
-Oké, Cupido.-mosolyodtam el, lassan kibontakoztam a plédből és kinyújtóztattam a lábaim.
-Ez az én pólóm.
Döbbenten pillantottam magamra, sejthettem volna, Louis nem hord kinyújtott nyelves Rolling Stones pólót.
Kérdőn pillantottam rá, így, hogy már biztosra tudtam, hogy ez kinek a tulajdona, nem akartam levenni vagy visszaadni.
-Tartsd meg.-legyintett.
Csendesen megköszöntem, majd elballagtam vele az ajtóig, egyik lábamról a másikra állva pislogtan fel rá.
-Megölelsz vagy szerencsétlenkedsz még?
Habozás nélkül vetődtem a karjai közé, nevetve fonta körém a karjait. Egyetlen dolog miatt nyugodtam bele és adtam meg magam Louis-t illetően, mert akkor még láthatom Harry-t. Ha nemet mondok, biztos vagyok benne, hogy most lépne ki utoljára az ajtón, nem látnám többet.

~Louis Tomlinson~

Viszonylag kipihenten ébredtem, sokat is aludtam az elmúlt napokhoz képest. Hangok szűrődtek fel, kíváncsiságom úrrá lett rajtam és lefordulva az ágyról kissé még kómásan botorkáltam végig a folyosón, egyenesen a lépcsőig. Akkor már felismertem a hangokat, Zayn, halványan emlékeztem rá, hogy ő eddig is itt volt, és Harry, aki határozottan nem volt itt tegnap.
Ahogy megpillantottak a lépcső tetején Zayn felállt és hagyva egy bögre kávét a dohányzóasztalon bement a konyhába. Harry a térdein járó ujjakkal nézett rám, egyikünk sem szólalt meg egy ideig, végül ő törte meg a csendet.
-Beszéltem Alexis-vel.
-Ha te azt beszélgetésnek hívod...
-Nem, tényleg beszéltem vele. Tőle jövök.
Felvont szemöldökkel a kezembe vettem a meleg bögrét és leültem az egyik fotelba.
-Mielőtt belefognál, Hayley tudja mi történt tegnap, elmondtam neki.
-Jól tetted.-bólintottam, miközben belekortyoltam a kissé túlcukrozott kávéba.
-Szünetet tartunk.
Kérdőn pillantottam rá, hangja szokatlanul komoly volt.  Nem tetszett ez a komolyság kettőnk között, mi nem ilyenek vagyunk.
-Aha.-hümmögtem.-Mi közöm nekem ehhez?
-Bocsánatot kértem Alexis-től és neked is jövök eggyel. Hülye voltam.
-Hülye vagy.-mosolyodtam el.
-Lehet.-vonta meg a vállát.-De beszéltem vele, hívd el randizni.
-Nem.
-Mi? Miért nem?-hitetlenkedett.
-Beszéltél vele. Mégis miről?
-Rólad, hogy adjon neked egy esélyt.
-És?
-Hívd el randizni.
-Nem hívom. Valószínűleg csak szót fogadott neked, mert te azt mondtad neki, hogy randizzon velem. Hülyeség lenne, csak miattad tenné. Kösz, de inkább nem, nem akarom semmire sem kényszeríteni.
-Tudod, hogy nagy valószínűséggel szed valami szart?
-Előbb tudtam, mint te.
-Segíthetnél neki leállni, Louis, ne most kezdj makacskodni, csak hívd el megint valahová és viselkedj magadhoz képest normálisan, ne ez a világfájdalom legyen a fejeden. Az nem túl vonzó.
-Nem, és nem miattad nem fogom. Belefáradtam és nem is esett túl jól, hogy akármit csináltam sose értékelte. Harry, ő nem engem szeret, hiába erőlködök, ha nem akarja. Már nem is akarok igazán erőlködni, belefáradtam ebbe, perpillanat az a legnagyobb gondom, hogy Lottie haragszik rám.
-Most akarod feladni?
-Most.-vontam meg a vállam.-Előbb kellett volna, sőt...
-Idióta vagy.-rázta a fejét.

-Egyetértek. Sosem kellett volna belemennem ebbe, ha akkor nem vagyok részeg vagy van egy kis eszem Eleanor még itt lenne velem.
-De nincs, viszont van valaki akinek szüksége van rád.
-Nem rám van szüksége, sokkal inkább rád. Hagyjuk ezt, nem, engem már nem érdekel.-ráztam meg a fejem és megittam az utolsó korty kávét is. Sokkal könnyebb volt kimondani, mint hittem, viszont fájt. Tudtam, hogy jól döntöttem, ezzel megkímélem saját magam a szenvedéstől, talán majd szép lassan rendbe jön minden, biztos nem olyan rossz szinglinek lenni. Majd elmegyek csajozni Niall-vel.
-Mégsem vagy annyira kitartó, mint hittem.-tápászkodott fel.-Délután próbálnunk kell, remélem tudsz róla.
-Jó.-vontam meg a vállam.-Maradsz?
-Nem.-rázta a fejét.-Nem hiába kértem szünetet Hayley-től, de ahhoz képest, hogy rendbe akarok hozni mindent magamban, egyre inkább kezdek összezavarodni.
-Ezzel nem kell foglalkoznod, Haz. Az én dolgom, nézd, ő sem veszít semmit, ez nem olyan, mintha elutasítanám.
-Biztos igazad van.-bólintott.-Majd találkozunk.
Bólintottam, csendben figyeltem, amint bemegy elköszönni Zayn-től, majd a cipőjét magára rángatva intett egyet és szó nélkül kilépett az ajtón. Jó dolog, hogy megjött az esze és tudott bocsánatot kérni, de ez tényleg nem az ő dolga, Alexis valószínűleg csak örülni fog neki, hogy békén hagyom.

48.rész Elfáradtam

Sziasztook! :)

Ismét eljött a kedd, ismét itt vagyok én is. Viszonylag hamar végzek a keddi napokon, de már nagyon fáradt vagyok, bárcsak még péntek lenne! Nagyon sajnálom, ha csak pár nap késéssel válaszolok a cserékre, komikra. Nagyon igyekszem, de alig van időm a tanulás mellett másra. Remélem veletek minden rendben, kitartás! :)

A zenét mindenképpen hallgassátok meg, és aki nem tudja miről szól, az olvassa hozzá a feliratot. Szerintem ez a dal nagyon illik úgy alapjában az egész történethez. 

Nessa. xx

~Zayn Malik~

Izgalmas és felettébb példaértékű dolognak lehettem a szem, fül és szaglás (?) tanúja, ugyanis én láttam, hallottam és éreztem Harry Styles-t hányni. A cucc új otthona egy bokor lett, nem messze a szórakozóhelytől, ahol Harry magánakcióba kezdett az eléggé izgalmas életű Alexis-vel, akit bár eddig kifejezetten nem kedveltem, most megsajnáltam. Kezdjünk mindent az elején. Hogy jutottunk el ide? Hol van Louis? Mi történt Alexis-vel? 

-Rohadt hülye vagy!-fortyogtam, miközben végigrángattam Harry-t a bulizó tömegben. Néha megállt és összevigyorgott valakikkel, a hüvelykujját feltartva jelezte néhány táncoló lánynak a tetszését, és a pultnál üldögélő páciensekre váró hölgyek közt is kinézett magának egyet, és már indult volna felé a pénztárcáját lebegtetve, de túlerőben voltunk, bár volt 1 szintén nem túl józan Elwood is, akinek a ma esti célja az volt, hogy Haz orrát az agyába teleportálja. Meg volt egy csendesen sírdogáló lány is, aki inkább elhúzódott 1 itallal és kimaradt ebből.

-Én csak szórakozom.-vigyorgott, bár a mondat felét érthetetlenül nyögte ki, én mégis megértettem mi a mondandója, nem egyszer cipeltem már így haza, miután kidobta 1-1 lány, sőt, Louis-t, Niall-t és Liam-et is pátyolgattam már ilyen állapotban, és ez fordítva is megvolt. Ha létezne részeghaver nyelv abból én felsőfokú nyelvvizsgát tehetnék.-Engedj már, Zayn! 

-Hogy a f...

-Zayn.-ragadta meg a karom Liam.-Menj előre és szerezz valahonnan 1 pohár hideg vizet, én addig kiviszem.

-A fejébe boríthatom?-üvöltöttem túl a zenét, nem sok hiányzott, hogy felrohanjak a DJ-hez és beleüvöltsem a mikrofonba, hogy mindenki kussoljon.

Niall a mutatóujját húzta el Harry szeme előtt, mondanom sem kell, hogy bandzsítani kezdett és inkább kiröhögte a jó szándékú szőkénket, a bandzsítást nem direkt csinálta. 

-Talán szüksége lesz rá.-túrt a hajába.-Hé!-ragadta meg Harry karját.-Maradj itt!

-Menjetek már a picsába, eljöttünk bulizni de már megint szenteskedtek.-toporzékolt.

-Amit te csinálsz, az nem bulizás.-vetettem oda haragosan. Azt hiszem jogosan haragszom rá, bár most is rosszul érzem magam amiatt, ahogy beszélek vele. Annyira sokat veszekedtünk és üvöltöttünk egymással az utóbbi időben, ideje lenne már, hogy minden a helyére kerüljön. Még mindig olyan, mintha a kisöcsém lenne, néha helyre kell tenni, rengetegszer tereltem már haza ittasan, de most nem ittas, hanem undorítóan részeg. Nem hagyjuk cserben, egyikünk sem, de kezd az idegeimre menni.

-Figyelj, Haz!-tette a kezeit a vállaira Niall, egyedül neki maradt meg a türelme, még Liam arcára is kezdett kiülni a düh.-Tudod ki az a Hayley?

-Hát, valami csaj.-vonta meg a vállát.-A Hayley az lánynév, nem?

-A barátnőd, és nagyon szereted.-világosította fel.-Gyere, menjünk haza és ha kialszod magad találkozhatsz vele.

-Ingyen nő.-csillantak fel a szemei.-Nem megyek haza, van pénzem, hogy vegyek egyet a pultnál. Már nagyon kéne egy.-röhögött a saját hatalmas poénján. Legszívesebben tarkón vágtam volna, hogy térjen már észhez és tudja mit beszél.
Niall kihúzta Harry nadrágzsebéből a betört kijelzőjű (?) Iphone-t, feloldotta a billentyűzárat és az értetlenül pislogó, vihogó srác elé tette, arca egy pillanatra megkomolyodott, szemei elkerekedtek és idegesen a hajába túrt.
-Szédülök.-jelentette ki.
-Fasza, akkor indulhatunk.-ragadtam meg a karját. Ezúttal már nem tiltakozott annyira, de még megakart állni a pultnál kérni egy akváriumnyi koktélt
A fejem forrt, idegesítettek a fények, miközben idegesen kerestem a tekintetemmel Louis-t, ő minden gond nélkül haza tudná cipelni, de ez volt a legkevesebb amiért meg akartam találni. Tudtam, hogy látta őket, ha nem így lenne már rég pátyolgatná Harry-t. A hajamba túrtam, léptei egyre bizonytalanabbak lettek, a hangja gyakran megemelkedett és néha csak úgy röhögni kezdett, magában motyogott valamit Hay-ről is.
-Nem kell, kösz.-intettem a pultos lánynak, aki sikeresen kivívta magának Haz figyelmét.
-Nem adhatom oda másnak
Előkaptam a pénztárcám és kifizettem az akváriumban lévő kék löttyöt a benne úszkáló citromkarikákkal, ne mondja, hogy nem fizettem ki.
-Most már biztos elfogadja valaki.-motyogtam, majd karon ragadtam az érthetetlenül fecsegő barátom.
-Szivárváány.-dalolta.-Mindenhol hülye szivárvány.
-Oké, semmi baj, hazaviszünk.-magyarázott Niall.
-Baby you light up my world like nobody else...-kezdte hamisan üvölteni, hangja néha megbicsaklott és kétszer belecsuklott a szövegbe. Mindegy, üvöltsön, csak érjünk már haza. Tudtam, hogy nem kellett volna elmennünk bulizni azután a találkozás után, Liam lemaradva tőlünk folyamatosan csörgette Louis-t. Niall aggódva tekintgetett hátra, én meg egyre dühösebb lettem körülbelül mindenre.
-Zayn.-motyogta, megszakítva az előadását. Hangja furcsa volt, kábán nézett körbe, imbolyogva elindult egy útszéli bokor mellé, kis híján elesett, de még időben utolértem és megkapaszkodott bennem. Majd a térdére támaszkodva lehajolt és az eddig megivott rengeteg alkoholt kiadta magából. Niall arca lefehéredett és bánatos arccal hátrébb lépett, Liam továbbra is idegesen próbálta elérni Louis-t, de a történtekre vagyis inkább az öklendezés hangjára megfordult és zsebre dugta a telefonját. Minden undor nélkül tartottam meg a józanodni kezdő göndört, aki néhány másodperc szünetekkel újrakezdte a bokor rondítását.
-Nem érem el Louis-t.-sziszegte Liam.-Megkeresem.
-Hazament.-motyogtam.-Majd ha hazavittük őt átmegyek hozzá és őrzöm, nehogy ezt ő is megcsinálja.
Harry kábán, fátyolos tekintettel és kissé könnyes szemekkel nézett fel, majd ismét lehajtotta a fejét de ezúttal csak csendesen lélegzett, Liam a kezébe adott egy zsebkendőt, megtörölte a száját és elindult egy kuka felé. Léptei bizonytalanok voltak, mindhárman követtük, csoszogva, nehezen lépdelt, néha megállt és mély levegőt vett, olyankor valamelyikünk megtámasztotta. Nem beszéltünk, egyikünk sem volt vicces kedvében és a társaságunk hiányos volt. Elkaptam Harry karját, amíg visszanyerte az egyensúlyát tartottam, majd mindhárman körbeálltuk és csendesen lépdeltünk a kapunkig. Megpróbálta belökni de gondolom az alkohol és a rosszullét legyengítette, újra beírtam a kódot, a kapu zümmögni kezdett majd Niall egy laza mozdulattal kinyitotta. Betámolyogtunk, alig vártam, hogy Harry végre ágyba kerüljön és megkeressem Louis-t. Féltem attól, hogy talán nem is hazament vagy nem várta meg, hogy hazaérjen és leragadt valahol. Felküzdöttünk a lépcsőn, Liam a kulcsával kinyitotta az ajtót, amint beléptünk Harry rekedt hangon kezdte kiabálni hiányzó barátunk nevét.
-Gyere már!-morogtam, majd elrángattam a lépcsőig. Egy élmény lesz azon felszarakodni őt.
-Hagyjál már.-morgott, és kelletlenül megmászta az egyik lépcsőfokot.-Louis!
-Zayn.-szólított halkan és jelentőségteljesen Liam. Neki visszatért a türelme.-Hagyd, őt majd én lerendezem, menj és keresd meg Louis-t.
-Ez jó ötlet.-motyogtam, és megvártam amíg átveszi tőlem a bizonytalan lábakon álló, kiabáló Harry-t.
-Meglesztek?-pillantottam Niall-re, aki segítőkészen tartotta a karjánál fogva.
-Bealszik.
Bólintottam, majd felkaptam egy vastagabb kabátot mert a dzsekimbe már átfagytam, és egy intés után újra kiléptem a hidegbe. Kezdett elfogyni az összes türelmem, elegem lett mindenből aminek köze van ahhoz a lányhoz, erről talán nem, de egyébként mindenről ő tehet. Ki tudja, lehet, hogy erről is ő tehet, lehet, hogy csak kihasználta Harry állapotát. Fene se tudja, már nincs olyan dolog amiről nem tudom elképzelni, hogy megtenné. 
Gyorsan kapkodtam a lábaim, nem vagyok túl feltűnő jelenség és a sötétben tudok észrevétlen maradni. Amikor Louis háza elé értem kezdtem megnyugodni, mert az egyik ablak sötétítői közt fény szűrődött ki. Bepötyögtem a kapukódot, nem is tudom hány számjegyekből álló sorozatot jegyeztem már meg, majd amikor kinyílt átcaplattam a kerten és ráestem a csengőre. Louis alsónadrágban, egy sörrel a kezében nyitott ajtót, alaposan végigmértem, semmi különöset nem láttam rajta.
-Jöttél óvóbácsit játszani?
-Ja.-húztam el a szám.
-Kérsz egy sört?-lépett el az ajtóból és beengedett. 
Perceken belül kifakad majd és tombolni fog, rá sem kérdeztem a dohányzóasztalon fekvő totálisan összetört telefonra, csak bólintottam és leültem. Most már értette, hogy miért nem lehetett elérni. Vártam, hogy mikor kezd szitkozódni és kiabálni, de amikor visszajött csak a kezembe nyomta az üveget, hátradőlt és elkapcsolta a tv-t. Nagyon jól tudtam, hogy ez csak valami ,,kemény vagyok" álca, elárulta az üveges tekintete, az, hogy nem kezdett egyből hülyeségekről hablatyolni. Ez nem az a Louis volt, akit anno taknyos kölyökként megismertem.

~Alexis Elwood~

-Maradj már a seggeden.-rántottam vissza George-t.

Életemben először láttam őt így, részegen, de a legkevésbé sem érdekelt, haza akartam menni és kialudni magam, ehelyett ülhettem egy boxban, őrizhettem a bátyám, aki bántani akarta Harry-t, és nézhettem, ahogyan a többi fiú hazakönyörgi őt. Az arcomat a kezeim közé fogtam, ajkaimon még ott volt a csókjának édes íze ugyanakkor éreztem azt a megvetést is, amivel csókolt, majd rám nézett. A falhoz préselt, de nem úgy csókolt ahogy szerettem volna, teljesen más volt, azt akartam, hogy befejezze, de annyira jó volt az a tudat, hogy ez ő. Megtöröltem az arcom, annyira idegesített minden, a zene, a fények, a vonagló alakok és a sarkokban szenvedélyesen csókolózó párok, csak haza akartam végre menni. Minden olyan gyorsan történt, George pillanatok alatt elvert rengeteg pénzt, miután Zayn lerántotta rólam Harry-t láttam Louis-t, ahogy átverekedte magát az emberek közt, több okból is potyogtak a könnyeim, a szőke fiú mindent figyelmen kívül hagyva odalépett hozzám és csak úgy megölelt. Biztos vagyok benne, hogy mindent tud rólam, ott volt, amikor először találkoztam Harry-vel, egyszer látott is, ahogy távoztam a házukból, mégis átölelt és azt mondta minden rendben lesz. Semmi nincs rendben és szerintem soha nem is lesz. Már csak azt akartam, hogy vége legyen mindennek, hogy mindenki békén hagyjon. Figyeltem, ahogyan az előbb említett szőke srác benyúlt Harry zsebébe és előhúzza a telefonját, szemtanúja lehettem, ahogy a mosolya lehervadt az arcáról és a zöld szemek nagyra nyíltak, sóhajtva tápászkodtam fel, megragadtam George karját és visszanyomtam, most én voltam az erősebb. Néha magában röhögött, aztán elkapta a hülyeség és menni akart, hogy elverje Harry-t amiért szerinte bántott engem. Annyira elegem volt már mindenből, de George még nem akart menni, tökéletesen jól érezte magát egyedül a poharaival. Talán nekem is ezt kellett volna tennem, lehúzni egy akváriumot és elfelejtkezni mindenről, de nem volt hozzá kedvem, ahogy ehhez a bulihoz sem. Megláttam egy szőke hajú srácot közeledni felém, tudtam, hogy nem Niall az, mert ez a srác teljesen szőke volt és a járása nem volt túl biztos, ellenben Niall egyenesen járt és nem imbolygott.
-Hello cica.-vigyorgott, és megállt az asztalunknál, ügyet sem vetett George-ra, aki a szívószálával játszott.
-Húzz innen.-morogtam rá kedvetlenül.
Nem volt csúnya, de már egyáltalán nem volt kedvem hülye, részeg fiúknak tenni az agyam, undorodtam tőle, mert izzadt volt, szeméből sütött a hülyeség és a részeg eltompultság. Valószínűleg józan állapotában sem túl értelmes, nemhogy így.
-Rossz napod van, Drága? Szívesen felvidítalak.-vigyorgott.
-Én meg szívesen bemutatlak az öklömnek, ha nem húzol el 2 másodpercen belül.
-De kemény vagy.-nézett rám meghökkenve, továbbra is vigyorgott.-A kezedet másra kell használni.
George kómásan emelte fel a fejét, meglepetten nézett az előttem álló srácra, rendezte vonásait és kissé imbolyogva felállt.
-Nem hallottad öcsi? Húzz innen!-közölte teljesen nyugodtan, kicsit sem beszélt érthetetlenül, hangja teljesen tiszta volt.
Felvont szemöldökkel nézett rá, nem hinném, hogy a srác azért ment el, mert Geogre annyira megijesztette, de végül is elment és George-on kívül ismét békén hagyott mindenki. Fáradt voltam, semmi kedvem nem volt ott ülni és nézni a részegen vonagló embereket, utáltam ezt, és annak a gondolatát is, hogy valaha ilyen társaságba tartoztam. Sőt, én rosszabb voltam ezeknél. Már nem kellett a pia, nem akartam táncolni és keresni valami az előbbihez idiótát, a gondolatától is undorodtam, hogy egy ilyen izzadt, büdös alakkal csináljak bármit is. Talán válogatós lettem, vagy csak már nem akartam azt az életmódot folytatni. Le akartam lépni, de George még nem, és nem hagyhattam ott. Ez a helyzet annyira igaz volt mindenre, nem csak innen akartam elmenni, hanem Londonból is, de megint csak őt nem hagyhatom itt. Miattam jött ide, miattam halaszt az egyetemen, tartozom neki annyival, hogy megcsinálom azt a szaros érettségit és nem hagyom magára apával. 
Nógatott, hogy igyak valamit és ne vágjak már olyan fejet amilyet, de nem kellett és nem direkt csináltam, nem volt hangulatom már ehhez az egészhez. Az első italnál kedvet kaptam hozzá, de az nem tartott sokáig mert felbukkant ő, és most nem vágyok másra, csak hogy megint ott álljunk a sarokban, még ha a csókjából annyira sütött is az, hogy gyűlöl engem. Régen nem így csókolt. Előhalásztam a telefonom, a hátterem az alapháttér volt, soha nem állítottam át semmire, nem tudtam volna mit beállítani. Nem rajongok semmi olyanért, amit szívesen látnék amikor feloldom a zárat, nincs olyan barátnőm vagy barátom, akivel szélesen vigyorgós képeket készítek és kitehetném, sőt, azt hiszem nincs is semmilyen barátom. Soha nem is volt. Pedig szükségem lenne rá, olyan jó lenne egy barátnő, akivel megoszthatnék mindent, a titkaim, a gondjaim, segítene túl lenni a nehézségeken, ugyanakkor mindig felvidítana, együtt nevetnénk a semmin. Bárcsak lenne egy ilyen barátnőm... Vagy egy fiú, aki nem akar tőlem semmit, egy aranyos srác...
Lehajtottam a fejem, annyira utáltam magam, mint még soha senki más. Pedig vannak néhányan. Kicsi koromban még teljesen normális gyerek voltam, aztán egy lúzer lettem, majd egy lúzer akit átvertek és bántottak, majd szép lassan levedlettem a lúzerséget és kaptam egy sokkal rosszabb k betűs jelzőt. És az is voltam, vagyok a legrosszabb fajtából. Sosem voltam átlagos, de egyáltalán van olyan, hogy átlagos ember? Szerintem nincs, mindenki más, különbözőek, mindenkiben van valami ami különlegessé teszi. Nem létezik átlagos ember.
-George, haza akarok menni.-motyogtam.
Felemelte a fejét, ajkai közül szívószál lógott ki, kérdőn felém nyújtotta de amikor nemet intettem megvonta a vállát és szórakozottan felszívta a maradék folyadékot.
-Megverem.-motyogta.
-Dehogy vered.-ráztam a fejem fáradtan.-Menjünk már.
-Elbaszta a bulid.
-Ez nem az én bulim, George.-sóhajtottam.-Ne csináld ezt, eleget ittál, menjünk már haza.
-Jó.-dünnyögte.
Megfogtam a karját, hogy ne bukjon fel a saját lábában, kis lépésekben haladtunk az emberek közt, majd amikor kiértünk és kellemesen megcsapott a hideg hatalmasat sóhajtottam. Nem akartam taxit hívni, de tudtam, hogy George-t nem fogom tudni hazavinni egyedül. Sok pénz lapult a táskámban, ahogy körbepillantottam taxi után kutatva, a szemem megakadt egy padon összegömbölyödő alakon. Gondolkodás nélkül indultam meg felé, segíteni akartam valakin, hogy ne érezzem magam legalább egy kis időre annyira lelketlennek és undorítónak.
-Gyere!-húztam magammal George-t.
Engedelmesen követett, a táskámból elővettem azt a köteg pénzt és ketté szedtem, hogy valaki másnak is jusson belőle. A padon pihenni próbáló úr vastag, fekete kabátot viselt, melyet összehúzott magán és csontos kezeit elrejtette alatta, füléig behúzta nyakát a kabátba, arcán látszott, hogy nagyon rég borotválkozott utoljára. Nem vetettem meg. Szelíd barna szemekkel méregetett, George megtámaszkodott egy lámpánál, míg én a hidegben a rövid ruhámban odalibbentem hozzá.
-Jó estét.-köszöntött illedelmesen.-Nem fázik, kislány?
-Jó estét.-válaszoltam megszeppenten.-És maga, uram?
-Elég hűvösek itt az éjszakák.
-Tessék.-nyújtottam felé a pénzt. Nem sajnáltam odaadni neki, hiszen valószínűleg nagyobb szüksége van rá, mint nekem.-Kérem vegye el.
-Kisasszony.
-Kérem szépen.-csuklott el a hangon.
-Dehogy is, ez nagyon sok!
-Nem.-ráztam hevesen a fejem.-Vegye el kérem, nekem nincs rá szükségem.
-Bárcsak mindenki olyan jó lelkű lenne, mint magácska.-simította meg vékony ujjaival a kézfejem. Ujjaimmal megszorítottam az ő törékeny kezét és belecsúsztattam a pénzt.
-Köszönöm.-hálálkodott.
Remegve bólintottam, majd elengedtem és halk köszönés után elmentem, némileg jobban éreztem magam, 1 emberem segíthettem.
-Az sok pénz volt.-grimaszolt George.
-Te is odaadtad volna.
Csendesen lépdeltem vele a hideg utcán, a hideg levegő szinte csípett, de egy hangot sem adtam ki, gondolataim visszakalandoztak a buliba. Kíváncsi voltam, hogy hova lett és mit csinált Louis, és miért ölelt át olyan végtelen kedvességgel Niall. Biztos vagyok benne, hogy nála tisztább tekintetű fiúval még nem hozott össze a sors, vakon bízott abban, hogy minden rendben lesz. Ő még bízott benne, én már egyáltalán nem. Eszembe jutott, ahogyan Louis pár órával ezelőtt a McDonald's-ban rám nézett, amikor időt kértem. Szemei tele voltak reménnyel, melyek akkor eltűntek, amikor kilépett a pubb-ból. Megkönnyebbülés helyett inkább fájt, hogy lemondott rólam, pont úgy, ahogyan mindenki más tette. Talán most már vége. Könnyek peregtek le az arcomon, ez közel sem életem legrosszabb éjszakája, de talán megpályázza a 2. helyet, elfordítottam a fejem, hogy George ne lássa, hogy már megint bőgök. Saját magamat kiakasztom, nemhogy akkor őt. Már nem bírtam másra gondolni, csak a fiókomban lapuló apró kis tégelyre.

~Louis Tomlinson~ 

Zayn nem nyaggatott, amiért hálás voltam neki, magamtól viszont nem szándékoztam elkezdeni beszélni. A tv ment, és én üres tekintettel bámultam, semmit nem fogtam fel a műsorból, elmerültem a saját gondolataimban. Láttam magam előtt Harry-t és Alexis-t, láttam, ahogyan a könnyek végigszelik az arcát, mégis úgy csókolta vissza a barátom, ahogy engem valószínűleg soha. Irigy voltam és egy kicsit haragos is, mert itt én voltam az egyetlen, az a naiv, végtelenül hülye gyökér, aki az utolsó pillanatban is azt remélte, hogy majd csak úgy, egyik napról a másikra minden megváltozik, én küzdöttem egyedül. Bárcsak ne lettem volna gyenge és képes lettem volna elutasítani még a legelején.
-Meddig akarod még nézni ezeket a jósokat? Nem is tudom mik ezek...-motyogott Zayn.
A tv-re pillantottam, egy kerek asztalnál ülő férfi türelmesen hallgatta Margaret néni meséjét, majd turkálni kezdett a kártyáiban és mondott valami lehetetlen baromságot.
-Elkapcsolhatod.
-Ne rágódj ezen.-sóhajtott, miközben elvette a távirányítót.-Nem éri meg, ez a lány nem hozzád való.

-Nem ismered őt.-túrtam a hajamba.-De lehet én sem. Szeretném visszakapni Eleanor-t.

-Louis.-hajtotta le a fejét.-Te is nagyon jól tudod, hogy az nem fog sikerülni.

Összeszorított szájjal bólintottam, be kellett ismernem saját magamnak, hogy ha a bocsánatát elnyerem is, őt már soha nem fogom visszakapni. Eljátszottam a bizalmát és összetörtem a szívét, én sem fogadnám vissza annyi hiba után, amit én elkövettem vele szemben. Nem mondtam ki, de tudtam. Könnyebb volt úgy elhinni, hogy talán mégis, hogy nem mondtam ki a kegyetlen valóságot. Megint én voltam az egyetlen, aki még reménykedett. Már nem tudom mit akarok, Alex vagy Eleanor, mindkettőjükért kegyetlenül küzdenem kellene, valószínűleg reménytelenül. Eleanor sosem bízna meg bennem újra, Alexis... érte pedig olyan régóta küzdök, egyszerre próbáltam meg nemet mondani és csak egy kicsit belopni magam a szívébe, olyan dolgokat mutattam meg neki amiket valószínűleg senki más nem. Mégsem ért semmit. Fel kellene adnom, hiszen a reménytelenért küzdök még mindig, ma ezt láttam is, mégsem tudom feladni. Képtelen vagyok rá.
-Harry rohadtul leitta magát.
-Gondolom.-motyogtam.-Hazavittétek?
-Aha.-hümmögött.-Liam egész végig téged próbált elérni.
-Összetört a telefonom.
-Összetört vagy összetörted?-érdeklődött csendesen.
-Összetörtem.-vallottam be halkan.-Belefáradtam.
-Tudom. Hagynod kellene.
Egy bólintással hoztam tudtára, hogy ezt bizony én is tudom.
-Nem megy. 
-Remélem tudod, hogy nem kedvelem őt és egyáltalán nem támogatom ezt.-sóhajtott.
Ismét bólintottam, Zayn amennyire csak lehetséges utálja Alexis-t, pedig pont neki nem ártott semmit, de ő valószínűleg helyettem is gyűlöli mindenért.
-De a te dolgod, Louis.-sóhajtott nagyot.-Mindenesetre ma megsajnáltam, Harry jól kitolt vele. Ha Harry volt. 
-Mi történt?-dörzsöltem meg az arcom. Úgy hittem képes vagyok nyugodtan végighallgatni.
-Te is láttad. Azután, hogy leléptél Harry-t elrángattam onnan, a csajhoz meg odament Niall. Tudod milyen...
-Aha.-húztam kicsit felfelé a szám, Niall mindenkivel kedves.
-Magyarázott neki valamit, mert sírt, aztán ölelgette, bár nem hiszem, hogy ő az a lány akit lehet ölelgetni vagy éppen örül neki.
Halkan horkantottam, annyira nem volt igaza, Alexis pont erre szorult rá, egy kis szeretetre volt szüksége, amit nagyon ritkán kapott meg.
-Nem tudom mi történt azután, én Harry-t próbáltam rábírni, hogy fogja be a száját és menjünk haza. Ma este nagyon túl lépett egy határt, szerintem nem boldog Hayley mellett.
-Mi?-szaladt össze a szemöldököm.-Dehogynem, látnod kellene ahogy ránéz.
-Látom.-bólogatott.-De szerintem nem úgy szereti, ahogy kellene. Mit tudom én, mindig is nehezen lehetett kiigazodni rajta. 
-Azt biztos.-mosolyodtam el.
-Mindketten ugyanabba a hibába estetek, csak te jobban, de végül is egy dolog, megcsaltátok a barátnőiteket. Te boldog voltál Eleanor mellett?
-Ne kérdezz baromságot. Zayn, nem tudom miért történt, hagyjál már ezzel, légyszíves.Te boldog vagy Perrie mellett, nem? Foglalkozz vele és te ne csinálj baromságot, mert nekem elhiheted, hogy rohadtul meg fogod bánni.
-Kösz a tanácsot, ezt megfogadom.-mormolta.-Akkor viszont rohadt nagy barmok vagytok mindketten.
-Szerintem tudjuk.-túrtam a hajamba. Hagytam, hogy a hajszálaim kicsússzanak az ujjaim közül, fáradtnak éreztem magam, annyira fáradtnak, mint még soha. Ezt a napot egyáltalán nem így terveztem, csak akartunk egy jót bulizni, de persze ő megint felbukkant, számíthattam volna rá, valamiért mindig akkor futunk össze amikor nem kéne. 
-Haragszol rá?-kérdezte.-Mármint Haz-ra.
-Nem.-ráztam a fejem.-Bár néha nagyon szívesen nyakon vágnám, többek között most is, de csak a viselkedése miatt. Paraszt volt, ennek semmi köze Alexis-hez.
-Jobb, hogy nem hallottad amiket utána mondott.
-Egyáltalán nem tudott Hayley-ről?-kérdeztem.
-Addig nem, amíg Niall meg nem mutatta neki a telefonja hátterét, utána elhallgatott és magától indult meg kifelé, szerintem rájött, hogy mit csinált. Útközben hányt egy bokornál, hazavittük és szerintem most alszik.
Halkan hümmögtem, nem tudtam mit mondani erre, nem tudtam mi volt az oka annak, hogy Harry ennyire kiütötte magát, jó régen nem csinált már ilyen meggondolatlan dolgokat. Lehet, hogy ki akart kapcsolni, de azt sem tartom kizártnak, hogy van valami komolyabb a háttérben. De én nem láttam rajta semmi különöset és a minap még olyan boldogan mesélt Hayley-ről. Lehet, hogy csak mi reagáljuk túl és igazából csak szórakozni akart, de ez kicsit rosszul sült el. Majd kiderítem.
-Alexis-hez nem mentél oda?-rágtam feszülten az ajkam. Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon vele mi történt a kis találka után.
-Nem, mondtam, hogy őt Niall pátyolgatta. Sajnáltam, de annyira nem, hogy odamenjek és gügyögjek neki hülyeségekről. Pont ugyanannyira tehet erről az egészről, mint Harry. Előtted őt hülyítette. Különben meg honnan tudjuk, hogy nem pont ő ment oda Harry-hez?
-Zayn, nem tudsz róla semmit.
-Az a vicces, hogy nem is akarok.-fintorgott.-Köszönöm, elég volt belőle ennyi, szeretném ha mindkettőtöknek megjönne az a kibaszott esze és nem foglalkoznátok vele, ez egy kislány, aki figyelmet akar olyanoktól, mint ti. 
-Nem.-hajtottam le a fejem.
-Vak vagy, Louis. Hülyét csinál belőletek.
-Nem.-szorítottam össze az ajkaim.-Kibaszottul szerelmes Harry-be, én csinálok hülyét magamból, mert ennek ellenére is azt remélem, hogy majd egyszer elfelejti őt és észrevesz engem. Láttam mit csinált Harry, tudom mi volt köztük, ott voltam, amikor először lejött vele a lépcsőn és utána én próbáltam leállítani! Azt mondta, hogy ha egyszer olyan helyzetbe kerülök vele akkor nem fogok tudni leállni, és rohadtul igaza lett!-csaptam ököllel a lábaimra.-Csak Harry sosem szerette, én meg igen, most is szeretem és szar volt látni, ahogy ma ránézett, azt mondta nekem, hogy időt kér, de már kezdek rájönni, hogy ez csak valami szar kifogás, hogy kopjak már le róla. Soha nem bántottam, próbáltam megmutatni neki, hogy milyen, amikor valaki úgy elfogadja és szereti, ahogy van, de szart sem ért! 
Zayn csendben hallgatott, nem mondta, hogy hallgassak el és ne üvöltözzek meg csapkodjak, megértően nézett rám, amíg a levegőm el nem fogyott és még egy utolsó csapást mértem a kanapéra.
-Oké.-bólintott.-Elhiszem.
Nagy levegőt vettem, az agyam folyamatosan lepte el valami, amitől dühös lettem, és már nem tudtam visszatartani.
-Láttam egy tamponnal az orrában, egy hatalmas kávéfolttal a pólóján, megvédtem, amikor valami idióta csaj bántotta, láttam sírni! Nem ítéltem el, amikor hatalmas pupillákkal nézett rám! Könyörögtem neki, hogy engedjen közelebb magához és legyen a barátnőm! Érte mentem, amikor hajnalban elveszett Londonban és megázott, és még akkor is kértem, hogy legyen a barátnőm!-túrtam mindkét kezemmel a hajamba.-Láttam mindenhogy, Zayn! Mindenhogy! És tetszett, mert megmutatta nekem magát, segíteni akartam, mert segítségre van szüksége, de bármit csinálhatok akkor is Harry a minden, Harry a szent, a tökéletes. Pedig ő sosem volt vele olyan, mint én! Biztos vagyok benne, hogy sosem mondta neki, hogy szereti! Én kimondtam!-kiabáltam az utolsó mondatot.
Dühös könnycseppek szántották végig az arcom, a tarkóm lüktetett, hátrahanyatlottam a kanapén és felkaptam egy párnát, amit még utolsó dühös elkeseredésemben teljes erőből a falhoz vágtam, majd egyszerűen az arcomat a tenyerembe ejtettem és némán rázkódó vállakkal markolásztam ami éppen a közelemben volt. Valamivel jobban éreztem magam, mert kiadhattam mindazt ami az eltelt néhány hét folyamán felgyülemlett bennem. De ez rádöbbentett arra, mekkora szerencsétlen vagyok.
Zayn nem szólt közbe, nem próbált leállítani és nem kezdett okoskodni, csendben figyelte és tűrte a kifakadásom.
-Jól van.-veregette meg a vállam.-Most jobb, ugye?
Bólintottam, hatalmas sóhaj hagyta el a szám. Erőt vett rajtam a fáradtság és legszívesebben elaludtam volna, nem volt már kedvem semmihez, öntudatlan alvást akartam, álmok és hülye emlékek nélkül, csak nyugodt sötétséget.
-Nem a te hibád.-próbált vigasztalni.-Gyere, igyunk meg valamit.
-Nem kell.-krákogtam.-Fáradt vagyok.
-Oké, akkor menj fel és aludd ki magad. Szerintem senki nem fog korán kelteni, ha meg megpróbál valaki majd elküldöm melegebb éghajlatra.
-Itt maradsz?-emeltem fel a fejem.
-Ja, hacsak nem akarod, hogy hajnali 3-kor hazagyalogoljak.
-Nem.-dörzsöltem meg kissé borostás arcom.-Használj amit akarsz, csak ne menny be abba a szobába, ami közvetlenül a lépcsőnél van. A saját érdekedben. 
-Oké.-grimaszolt.-Üvölts, ha kell valami. Most nem leszek bunkó.
-Kösz.-sóhajtottam, majd nehézkesen feltápászkodtam.-Mindent. Képzelem mennyire elegetek lehet már belőlem.
-Hé, te is húztál már ki a szarból engem és a többieket is.-lökte meg a vállam.-Szedd össze magad, nem szeretnénk hozzászokni a fancsali fejedhez, ennél még a vinnyogásod is jobb.
Erőtlen és kedvetlen mosolyra húztam a szám.
-Ez még nem az igazi.-mosolygott vissza szintén nem túl vidáman.-Gyakorold még.
-Majd próbálkozom. Jó éjt.
-Neked is.-fojtott el egy ásítást.
Lustán ballagtam fel a lépcsőn, a telefonom összetörve, felismerhetetlen darabokban hevert az asztalon. Nem tudtam, hogy a kártyám épségben maradt-e, vagy a készülékkel együtt egy új telefonszámra is szükségem van-e. De nem is érdekelt igazán. Majd holnap felhívom anyát Zayn telefonjáról, amúgy is beszélnem kellene már a lányokkal, Lottie még mindig haragszik rám, meg is értem őt. Fáradt voltam, de szükségem volt a zuhanyzásra, koszosnak és büdösnek éreztem magam, a ruháim otthagytam, ahová leestek, elvonszoltam magam a fürdőszobáig és szinte beestem a zuhanyfülkébe. Elképesztő, hogy mennyire lefáraszthat egy dühkitörés, de volt egy olyan érzésem, hogy nem csak az az oka a fáradtságomnak. Nem tudom mikor aludtam utoljára rendesen. Az erőm addig tartott ki, amíg a fülkéből kilépve elbotladoztam az ágyamig és a lezuhantam rá, a takarómat magamra rángattam és néhány percig vakon bámultam a sötétségbe. Szerettem volna, ha érzem, ahogyan egy puha test mozgolódik a karjaim közt, ha egy jellegzetes illat kúszik az orromba, és hosszú hajszálak csiklandozzák az arcom, de ez mind csak az volt, amire vágytam. Egyedül éreztem magam, borzasztóan egyedül. 

47.rész Rég találkoztunk

Sziasztok! :)

Na, hát megint elérkezett a kedd. Még mindig nem tudom, hogy összesen hány részes lesz a blog, már nem mondok számokat vagy időpontokat, amikor úgy érzem, hogy itt vége, akkor majd lezárom a történetet. Mi újság veletek? Hogy megy a suli? Remélem mindenki jól van és megy a suli. Láttátok a This Is Us-t? Én már kétszer megnéztem, elvittem magammal az anyukám is. :D 

Jól van, nem dumálok többet, további sok sikert a suliban, jövőhét kedden itt vagyok! :)

Nessa. xx

~Alexis Elwood~

Matek, irodalom, töri, Louis, Harry, George, apa, minden kavargott a fejemben, ami ezek miatt fájdalmasan lüktetett, de nem álltam fel, erőszakosan összpontosítottam az előttem heverő történelem füzetre, csak azt nem tudtam, miért látom Harry mosolygós arcát Edward király képén. A hajamba túrtam, annyira fáradt voltam fizikailag és lelkileg is, hogy már a sírás kerülgetett. Párnám alatt könyvekkel aludtam, hátha belerepül amit tudnom kell, elvettem az üveg vizet, amit odakészítettem az asztalomra, de pechemre teljesen üres volt, megragadtam a hajszálaim és azokat markolásztam. Hirtelen egy kéz ragadott meg, lefejtette a kezeim a hajamról, majd a tiltakozásom ellenére felhúzott az asztaltól és kilökdösött a szobámból.

-Sétálni megyünk.-jelentette be a bátyám komoly hangnemben, majd a kezembe nyomta a kabátom.-Ma már többet nem tanulsz, világos? Elveszem a cuccaid, mindent.

-De Geogre...

-Azt mondtam, nem. Majd holnap folytatod, most pedig elmegyünk fagyizni.

Motyogva hagytam, hogy felhúzza rám a kabátom, majd lehúzzon maga után a lépcsőn.

-Igazán nem érdekelnek a homo sapiensek.-rázta a fejét.-Fejezd be, le kell állnod, egész nap ezt csináltad!

-Az a feltétel, hogy leérettségizzek.-néztem makacsul a szemébe.

-Hagyjuk a feltételeket, rendben? Biztos vagyok benne, hogy fáj a kezed, a hátad és a fejed tele van mindennel, csak bámulod a papírt és valami teljesen máson gondolkozol.

-Honnan tudod?

-Én is érettségiztem.-mosolygott.-Na, gyere menjünk.

-Meki?-haraptam az ajkamba.-A McFlurry annyira finom.

-Mehetünk oda is, nekem mindegy, csak addig ne terheld az agyad azzal a sok baromsággal.

-Még mindig nem tudom, hogy ki vagy te.-ráztam a fejem.
-Nem akarom, hogy úgy érezd, én vagyok a mintagyerek. Nem vagyok az, soha nem voltam. Szoktam csúnyán beszélni, flegmázni meg bunkózni is szoktam, de mindig jó példát akartam mutatni neked. Inkább volt ez gáz és idegesítő, mint példamutató.-nevetett.
Hümmögve bólogattam, közben magamban eldaráltam az angol királyi családfát egészen Kate Middleton-ig.
-Figyelsz?-húzta el kezét az arcom előtt.
Megint csak hümmögtem, ám ezúttal az arcára néztem és mosolyogtam is.
-Menjünk bulizni!-fordult felém hirtelen.-Mit szólsz hozzá? Még nem is ünnepeltük meg rendesen a születésnapodat!
-Segítesz a gyökvonásban?
-Majd holnap vagy holnapután.-sóhajtott.-Menjünk kajálni, aztán bulizunk!
-G...
-Nincs választási lehetőség.
-Nincs kedvem ehhez.-nyöszörögtem.
-Nem baj, majd ha ott leszünk kedvet kapsz hozzá.-karolta át a vállam.-Figyu, kiakasztjuk apát! Mit szólna hozzá, ha a gyerekei részegen kóvályognának haza? Gondolj bele milyet dühöngene!
Elvigyorodtam, félszemmel rápillantottam, majd nagyot sóhajtva bólintottam. Ha bulizni nincs is, apát kiakasztani mindig van kedvem. Befordultunk egy sarkon, már csak pár lépés választott el minket a célunktól, megragadta a kezem és futva húzott maga után. Nevetve estünk be az ajtón, néhányan ránk néztek, aztán visszafordultak a kajájukhoz vagy beszélgetőpartnerükhöz.
-Kaphatok Happy Mealt?-súgtam oda George-nak.-Spongyabobos ajándék van benne.
-Nekem is az kell.-pillantott csillogó szemekkel a pult felé.
Beállt az egyik sorba és lassan araszolni kezdtünk, gondolom nem kell lemondanom, hogy ebben a gyorsétteremben aztán zajlik az élet. Egy tejfölszőke hajú lány nézett a bátyámra, rólam nem vett tudomást, a pultra könyökölt, mélyen kivágott pólója láthatóvá tette a dekoltázsát. Haját átdobta a válla fölött, majd valami nagyon széles mosollyal nézett a bátyámra, aki kedvesen mosolyogva próbálta magában eldönteni, hogy melyik játékot válassza.
-Mit adhatok?-nyávogta.
-Kettő Happy Mealt.-pillantott rá magabiztosan.
Nevetve döntöttem a fejem a vállának, amikor a szőke lány úgy fordult meg, hogy a haját dobálgatta.
-Elviszed?-fordult vissza olyan modelles mozdulattal.
-Nem.-simított végig megnyugtatóan a hajamon, ám ettől csak még jobban nevetnem kellett.
A lány szemöldöke a homlokáig szaladt és kissé lesajnálóan nézett rám.
-Éhesek vagyunk.-hoztam a tudatára. Elvégre nem azért jöttünk, hogy a produkcióját nézzük.
A mondatomra George is halkan nevetni kezdett, kissé megszorította a vállam és türelmesen mosolygott.
Mögöttünk morgolódó sor állt, a kajánkat egy fenékrázós műsorral együtt kaptuk meg. Nem mondták még neki, hogy twerkelni nem menő? Miután leültünk egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés, ezt csak fokozta a blokkra felírt telefonszám.
-Hívd már fel.-böktem oldalba.
-Dehogy hívom!
-Na, légyszi.-húztam el az i-t.-Letiltjuk a számot és rendelünk egy Big Mac-et külön sztriptízműsorral neked.
-Majd később.-piszkálta az ajándékát.-Egyél.
-Szóval később akarod azt a műsort.-nevettem, mire válaszul meglegyintette a fejem.
Beleharaptam a csekély méretű hamburgerbe, közben elfalatozgattam a krumplim és elszürcsöltem a kólám.
Csendben kiröhögtük a lányt, mert amikor nem egy helyes fiú állt előtte, akkor teljesen unottan csinálta a munkáját. Összerezzentem, amikor hirtelen felsikoltott és kirohant a pult mögül, kiszolgálatlanul hagyva az előtte álló kisgyerekes anyukát.
-Ne nézz az ajtóra!-fogta meg a kezem George.-Kérlek.
De akkor már késő volt, a lány körbe visongta őket, Zayn karjába csimpaszkodott és folyamatosan beszélt. Rám meg két különböző szempár tapadt, egy zöld és egy kék. Harry megfordult és mondott valamit a mögötte álló kiskutya tekintetű fiúnak de ő csak a fejét rázta és megragadta a karját.
Nem bírtam levenni róla a tekintetem, nadrágja szűk volt és a lábai eszméletlenek voltak benne, fekete Rolling Stones pólója tökéletesen simult kidolgozott izmaira, bőrkabátja olyan hatást keltett, mintha egy akció film szereplője lenne, haja rövidebb volt és már nem lógott a homlokába. Utolsó találkozásunk óta rengeteget változott, de a tekintete ugyanaz maradt, hidegen nézett rám, majd megölelte a sírdogáló Mekis lányt. Tekintetem tovább vándorolt Louis-ra, kezeit zsebre dugta és kék szemeit egészen addig rajtam tartotta, amíg Zayn meg nem ragadta a pólóját és valamit mondott neki.
-Menjünk innen.-zavart meg George hangja. Teljesen elfelejtettem, hogy ő és mások is vannak itt.
-Nem.-haraptam az ajkamba.-Mi voltunk itt előbb, ha nem akarnak látni akkor majd elmennek ők.
Körülöttünk a fiatalabbak sugdolózni kezdtek, el-vissza tekintgettek köztem és az 5 fiú közt. A szőke lány is felém nézett, szája o betűt formált és szemei nagyra nyíltak.
-Tudtam, hogy valahol már láttalak.-tátogta.
Megvontam a vállam, lehajtott fejjel haraptam bele a hamburgerbe és megpróbáltam nem őket nézni. A hangokból ítélve fényképeket csináltak, aláírásokat osztogattak, aztán elcsörtettek a pulthoz és beálltak a sorba.
-Gyertek előre.-ugrándozott a még mindig névtelen szőke.
-Jó lesz nekünk itt is.-mosolygott rá Zayn.-Nem kell sietni, ráérünk.
Csak hárman voltak, Louis és Harry megálltak az egyik asztalnál és beszélgettek, valahonnan tudtam, hogy rólam esik szó. Bólogattak, majd egymásra mosolyogtak és kezeltek, aztán elindultak felénk. A számba tömtem némi sült krumplit és megpróbáltam láthatatlanná válni.
-Szia Alex.-hallottam meg Louis bizonytalan hangját.
Felemeltem a fejem, nem álltak meg az asztalunknál, Harry a másik irányba nézett, Louis arcán félénk mosoly ült.
-Sziasztok.-motyogtam.
Harry felém kapta a fejét, nem mondott semmit, szemeivel végigmért majd kikerült egy asztalt és kedvesen rámosolygott az ott ülőkre. Nem is olyan régen még rám is tudott így mosolyogni.
Nem mentek el, beálltak a sorba és amikor ők következtek egymás szavába vágva kezdték elmondani, hogy mit akarnak enni. Azt reméltem, hogy elviszik majd a kajákat, de nem tették, letelepedtek az egyik asztalhoz és evés közben egymással beszélgettek. Nem keltettek túl nagy feltűnést, viszont az egész McDonald's elcsendesedett és az emberek többsége őket vagy engem figyelt. Egyszer próbáltam meg rájuk nézni, akkor a szőke fiú pislogott felém, aranyosan elmosolyodott, ám én elkaptam a pillantásom és inkább megittam a maradék kólám.
-Mehetünk.-motyogtam.
-Nem mész oda?-kérdezte csendesen George.
-Mi?-nyíltak nagyra a szemeim.-Én? Oda? Miért mennék?
-Hát, ott van Louis...
-Nem.-zártam össze szorosan az ajkaim, ezzel jelezve, hogy nem kívánok róluk beszélni.-Menjünk, ha bulizni akarsz. Nekem sok idő kell elkészülni.
-Még nem is ettünk McFlurry-t.-húzta el a száját.
-Akkor vegyél, majd útközbe megesszük.
-Jó.-sóhajtott, majd felemelte a tálcáját. 
Utána mentem, lehajtott fejjel lépdeltem végig az asztalok között, valaki elém tette a lábát, de egyetlen szó nélkül átléptem rajta és haladtam tovább, aztán még egy láb került elém és még egy, amit nem vettem észre és kis híján elhasaltam, de az utolsó pillanatban egy erős kar ragadott meg és visszanyertem az egyensúlyom, csak a tálcámon lévő kiürült dobozok és papírpoharak estek a földre. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam kinek a mellkasa feszül a hátamhoz.
-Hagyjátok őt békén.-motyogta, majd lehajolt és felszedte a földre hullott dobozokat.
Meglepett, hogy Harry jelenlétében odajött hozzám, meglepett, hogy nem hagyta, hogy elessek és még rá is szólt a támadóimra.
-Engem miért nem akartok kibuktatni?-kérdezte feszülten, majd karon ragadott és letette a tálcát.-Jól vagy?
-Persze.-bólintottam elkeseredetten. 
Szúrós pillantással nézett körbe, továbbra is fogta a karom, nagyon sokan bámultak minket. Éreztem, hogy az arcom felforrósodik, pedig régebben soha nem jöttem zavarba attól, ha sokan néznek engem.
-Kérsz valamit?-pillantott a menüket reklámozó táblákra, tudtam, hogy csak a feszültséget akarja oldani köztünk.
-Nem, köszi.-motyogtam.-George már vár...
A bátyám tőlünk néhány méterre két poharas fagyival a kezében ácsorgott, szemeit rajtunk tartotta de néha figyelmeztető pillantással nézett körbe.
-Ne törődj velük.-sóhajtott.-Nem tudnak semmit, ha bárki bántani akar csak szólj nekem, rendben?
-Nem szükséges.-vettem nagy levegőt.-Túlélem.
-Megvan a számom, ugye?
-Igen.-bólintottam.-Szia Louis.
-Várj!-szorította meg nem túl erősen a kezem.-Nem gondoltad meg magad?-nézett kérlelően a szemembe.
-Adj egy kis időt.-suttogtam.
-Rendben, bármennyit!-vágta rá azonnal.-Köszönöm.-húzott magához, és ott, mindenki előtt átölelt és apró puszit adott az arcomra.-Köszönöm.-ismételte.
Halványan elmosolyodtam. Nem tudtam mit akarok, ez csak úgy kicsúszott a számon, eltelhet bármennyi idő, nem tudom, hogy valaha fogom-e tudni úgy szeretni őt. Nagyot nyeltem, óvatosan az asztaluk felé pillantottam, nem figyelt minket senki, vagy ha igen, az nem volt túl feltűnő, fájdalmas sóhaj hagyta el a szám és keserűen elmosolyodtam, kék szemeivel az arcom fürkészte, majd Harry-re nézett és hozzám hasonlóan ő is elég szomorkás mosolyra húzta a száját. Jobb keze az arcomra csúszott, az ajkamba haraptam és hátrébb húzódtam, túl sokan figyeltek minket, annyi ember volt ott, nem akartam, hogy mindenki így lásson engem vele, bár már teljesen biztos voltam benne, hogy pár napon belül megint én leszek a fő téma a rajongóik körében. Akin lehet csámcsogni, aki miatt lehet sírni és szabadon lehet csúnyán beszélni.
-Találkozhatunk valamikor?
Bólintottam, majd hátrébb léptem és vissza sem nézve rá elsiettem George-hoz, magam után húzva kisiettem a Mekiből és futni kezdtem.
-Alex!-kiáltott, könnyen beért, hosszabbak a lábai és többet sportol, mint én. Elkapta a derekam és magához szorított.-Ne rohanj már.
Fejemet oldalra döntöttem a mellkasára, a hazautunk csendben telt, tulajdonképpen ő irányított engem, csak a kezeim mozogtak a szám és a kissé olvadozó fagyi közt.
-Menj, vegyél fel valami csinosat.-utasított, miután beléptünk a házba.
Bólintottam, majd kimásztam a karjai közül és elindultam a lépcső felé. Nem sírtam, az állapotom teljesen semleges volt, számíthattam volna rá, hogy ha egyszer összefutunk Harry-vel, akkor már nem fog odajönni poénkodni és nem próbál majd jobb kedvre deríteni, akármennyire is fáj beismerni, iszonyúan hiányzik már csak az is, hogy néha, amikor kedve tartja beugorjon és elvigyen egy körre a kocsijával. Már rég lemondtam róla, mert minden nap ott parkol az autója az iskola előtt, és minden nap Hayley-t hozza-viszi, én meg mindig reménytelenül pislogok, de már csak azt akarom, hogy néha lássam őt nevetni. Louis megint csak meglepett, nem számítottam rá, hogy ennyi ember - többek között a barátai és Harry - előtt elkap, és ráadásul megvéd. Nem adja fel túl könnyen, annak ellenére sem, hogy már biztosan visszautasítottam vagy háromszor. 
Mielőtt beléptem volna a gardróbomba szembenéztem a tükörképemmel, perceken át vizsgáltam magam, a külsőm nem sokat változott mióta itt vagyok, talán a hajam lett hosszabb. Viszont belsőleg azt hiszem teljesen megváltoztam, jó és rossz értelemben is, gyengébb lettem, már nem tudom úgy tartani magam, ahogyan azelőtt, hogy megismertem volna Harry-t és Louis-t, a változásom egyetlen előnye az, hogy George-val végre testvérek lettünk, úgy igazából, ahogy azt kell. 
Kiválasztottam egy lila színű, felsőrészben teljesen szűk, testhezálló ruhát, aminek az alja fodros volt, úgy döntöttem nem fogok órákig válogatni, máskor elindultam már egyszerű cicanadrágban is, ha ezt a ruhát felveszem akkor már kicsíptem magam. Kiválasztottam egy lapos talpú, lila balerinacipőt, egyébként ezekkel én még egyszer sem találkoztam, nem én hoztam ezeket a ruhákat Londonba, soha nem hordtam ilyesmiket. Lezuhanyoztam, majd megszárítottam a hajam és bedugtam a göndörítőt. Felhúztam a ruhát, percekig fintorogva szemléltem magam a tükörben, annyira nem én voltam, hiányzott a koszos tornacipő, az egyszerű farmer, fehér póló és a szegecses mellényem, amit úgy szeretek, a lábaim egészen jól mutattak benne, nem húztam harisnyát. Kellően kiemelte azt, amit kell, de nem volt túl kihívó, lesimogattam a szoknyát és nagyot sóhajtva bújtattam a lábaim a cipőmbe, a hajamat lágy loknikba göndörítettem és egy részét frufruként feltűztem, a szemeimet feketével füstösre festettem és feldobtam némi lilával, végezetül az ajkaimra rózsaszínű szájfényt vittem fel. Kiválasztottam a szekrényből egy táskát - ami szintén nem az enyém - beledobtam a telefonom és a pénztárcám, fújtam magamra némi parfümöt és lesiettem a lépcsőn. George a kulcsai közt kutakodott, kissé ülepes, szürke nadrágot, mintás fehér pólót és fehér Supra cipőt viselt, az orrán ott figyelt egy mostani divatos fekete keretes szemüveg, haja a homlokába hullott. A bátyám úgy néz ki, mint aki most lépett ki egy tinimagazinból. 
-Hűha.-kapta rám a tekintetét.-Hol a húgom?
-Nagyon vicces vagy.-motyogtam.
.Gyönyörű vagy.-húzott magához mosolyogva, és megpuszilta a homlokom.-Gondolj bele milyen irigyek lesznek, amikor belépek veled az oldalamon. Ha tudnák, hogy a húgom vagy.-kacagott jóízűen.
-Rám biztos irigyek lesznek.-mosolyodtam el.
A tükör elé húzott és a derekamat átölelve nagyokat pislogott a tükörképünkre. A számat elhúzva vizsgáltam magam, majd sóhajtva léptem el onnan és kinyújtottam magamra a nyelvem. Megrázta a fejét, majd felvette a kabátját és rám is felsegített egy rövid, fekete bőrkabátot.
-Hívtam taxit.-közölte.
-De tele vagyunk pénzzel.-vontam fel a szemöldököm.
-Ha már apa a fejünkhöz vágta, hogy nem költjük el a pénzt amit itt hagy.-vonta meg a vállát.-Költekezzünk, elverjük mindet.-nyitotta ki a vastag pénztárcáját.
-Várj!-emeltem fel a kezem, majd beszaladtam a konyhába és felkaptam a pultról a nekem szánt pénzt, szerintem azóta ott van, hogy idejöttünk.-Mehetünk.-tömtem bele a pénztárcámba.
-Tudod mit akartam mindig is kipróbálni?-vigyorgott.
-Mit?
-A pénzben fetrengést.-nevetett.
-Majd holnap, úgyis ott lesz két másik köteg. Ezzel most más terveim vannak.
-Igen?-nyitotta ki az ajtót előttem. A ház előtt tényleg ott parkolt egy taxi.
-Bizony.-bólintottam, és nem arra gondoltam, hogy én ezt ma mind eliszom. Valami sokkal jobbat terveztem, hogy legalább egy kicsit jól érezhessem magam a bőrömbe.
George bezárta az ajtót, a kulcsot a helyére tette, majd kézen fogott és együtt sétáltunk el a kocsiig, beszálltunk a hátsó ülésre és elmondta a címet. Az út csendben telt, én az ablakon bámultam ki, ő a telefonját nyomkodta. Kétszer annyi pénzt adott a sofőrnek, mint amennyit kellett volna, George elkezdett kamaszodni. Egyik kezével átkarolta a derekam és bevezetett a két biztonsági közt, megvette a belépőnket, majd elindultunk a szórakozóhely VIP (!) részlege felé. Tehetős fiatalok közt szambáztunk be, egyből kiszúrtam néhány olyan embert, akiket már láttam a tévében. A pulthoz vezetett és kért kettő mentolos koktélt, tekinteteket éreztem magamon, majd megfordultam, és egy elképesztően zöld szempárral találtam szemben magam, a szórakozóhely másik végéből figyelt, göndör haja sötét fürtökben göndörödött a füle mögött, elöl felzselézte, fehér inget és fekete nadrágot viselt, Mekis találkozásunk alkalmával alig nézett rám, most viszont feszélyezettség nélkül bámult. Úgy éreztem, én nem léphetek ki anélkül az utcára, hogy ne történne velem valami. Valamennyire ez igaz is.

~Harry Styles~

Valahol legmélyebben tudtam, hogy nem helyes amit teszek, hogy nem kellene bámulnom mert barátnőm van, mégis annyira vonzott, annyira kívántam. Már nem érdekelt semmi, annyira részeg voltam, hogy nem érdekelt sem Hayley, sem az, hogy Louis mélyebb érzéseket táplál iránta, mint én valaha is fogok, egyetlen dolog vezérelt, az, amit egészen idáig könyörtelenül elnyomtam tündéri barátnőm miatt. Megfordult, ajkai közül egy vékony szívószál figyelt, valami megmozdult bennem. Rövid ruhát viselt, tekintetem levándorolt a lábára, majd fel, a dekoltázsa nem látszott, mégis annyira vonzó volt, haja hullámokban omlott a vállára. Utáltam emiatt, utáltam, mert mindig is túlságosan vágytam rá, mindig ott járkált a fejemben, amikor Hayley-vel voltam, azért is utáltam, mert Louis könyörög neki, én meg egy szavammal megkaphatnám. Szemei elkerekedtek, csodálkozva nézett rám, majd pupillái kitágultak, tökéletesen láttam őt még a villódzó fényekben is. Körbepillantottam, Louis Niall mellett állt, ő még nem vette észre, Liam egy barna hajú lánnyal beszélgetett, Zayn Josh-val iszogatott valamit. Egyedül voltam, azt csinálhattam, amit akarok. Lábaim maguktól indultak meg felé, csodálkozva nézett rám, majd a mellette ülő fiú felé fordult, súgott neki valamit, leugrott a bárszékről és bizonytalanul nézett rám. Tudtam mit akarok, és azt is, hogy nem fog nekem nemet mondani. Magabiztos léptekkel, bár kissé ködös tekintettel indultam el felé, nem tudtam a nevét, már nem. Karjaim a dereka köré fonódtak, teste megmerevedett, majd elernyedt és nagy szemekkel nézett rám.

-Harry...

-Szia.-búgtam a fülébe.-Rég találkoztunk.

Megborzongott, elégedetten mosolyodtam el, orrom súrolta a nyakát és ajkammal szándékosan érintettem a bőrét. Tetszett, ahogyan ellágyult, magamhoz szorítottam és megfogtam az egyik kezét, levezettem egészen a nadrágomhoz. Megszeppenten rántotta el, majd a mellkasomra tette és megpróbált elhúzódni. Jókedvűen nevettem rajta. Tetszett amit kiváltok belőle, mégis gyűlöltem őt emiatt.

-Régen volt egy közös hobbink.-néztem a szemébe mosolyogva.-Emlékszel?
Alsó ajkába harapott és aprót bólintott, nevetve simítottam el egy tincset az arcából, barna szemeit rajtam tartotta, kissé megmerevedett, de összességében én tartottam.
-Feleleveníthetnénk az emlékeket.
Nagyot nyelt, zavartan fürkészte az arcom, nem mozdult, nem tudtam eldönteni, hogy mit reagált.
-Részeg vagy.-suttogta, de én még az üvöltő zenében is hallottam a hangját.
-Louis is részeg volt.-kacsintottam, és nyelvemmel benedvesítettem az alsó ajkam. Engem ezzel nem ráz le.
Játékosan az ujjam köré tekertem egy sötét tincsét, körbepillantottam, túl látható helyen álltunk, bár látszólag mindenki a saját párjával volt elfoglalva, azok, akiktől óvakodnom kellett még mindig nem figyeltek rám, a pultnál ülő srác egy akváriumot készült elpusztítani, halványan emlékeztem rá, hogy én is legyűrtem egy olyat.
Kézen fogtam, mosolyogva vezettem át az emberek közt, annyira naiv és buta, bárcsak tudnám miért engem akar, amikor Louis leugrana miatta egy felhőkarcolóról én meg soha nem akartam tőle semmi komolyabbat.
Nem túl erősen, csípőjénél fogva a falnak döntöttem, kezdett meginogni az elhatározásom, Louis egyszer mondott valami olyasmit, hogy ha ilyeneket teszek vajon jó példakép vagyok-e. Kétségtelen, hogy nem, de ő is tett olyanokat, amik miatt rohadtul nem jó példakép, én sem vagyok egy angyal, soha nem is voltam. A médiának mutatni kell valamit, és józanabb pillanataimban én az a Harry vagyok, aki szerelmes dalokat énekelget kislányoknak, aki annyira rendes és aranyos, hogy a fél világ meg akarja kapni. De néha nekem is elegem van. Tudtam, hogy nagyon megbánom majd, de annyira nem érdekelt már semmi.
Egyik szemöldököm felvontam és a számat apró mosolyra húztam, ujjai az ingem markolták és kissé ijedten jártatta rajtam a szemét, gondolkodás nélkül hajoltam oda hozzá, gyűlöltem, mert szinte azonnal úgy kapott utánam, mint egy szomjazó a friss vízért, elengedte az ingem és a hajamba túrt, mellkasom hozzápréselődött a melleihez és a kezem lecsúszott a combjaira. Nem tiltakozott, a düh fokozatosan egyre nőtt bennem, mert nem tudott nemet mondani. A falhoz nyomtam, egész testével hozzám préselődött, szinte kapaszkodott belém, halványan érzékeltem, hogy az arca nedves. Keze az én arcomra csúszott és gyengéden végigsimított rajta, szerettem volna megnézni, hogy miért érzem nedvesnek az arcát, de valami miatt mégsem tettem. Éreztem, hogy valami megragadja hátulról az ingem, az egész egy pillanat alatt történt, megtántorodtam és kis híján hátrazuhantam, de állva maradtam, mert az ingem még mindig valakinek a kezében volt.
-Te egy barom vagy.-hallottam meg Zayn dühös hangját a fülemnél.
Értetlenül néztem körbe, az élet zajlott tovább, szerintem vége se szakadt, Liam és Niall egymás mellett álltak, Alexis a falnak dőlve, kipirult és könnyes arccal nézett rám, Louis-t viszont sehol nem láttam.

~Louis Tomlinson~

Fejemben még mindig az előbb látott képek kavarogtak, nagy levegőt vettem és összehúztam magamon a kabátot. Nem ülhettem autóba, mert már ittam, meg amúgy is taxival jöttünk, amit viszont nem volt kedvem hívni. Jobb volt, hogy sétáltam, legalább kiszellőztethettem a fejem és elmerülhettem a saját gondolataimban. Nem haragudtam én senkire, csak fájt azt látnom, amit, mert könyörtelenül rádöbbentett arra, hogy tehetek bármit, ígérhet nekem bármit, sosem lesz az enyém. Talán jobban kellett volna küzdenem, de én rögtön az elején elrontottam, mindketten, hárman, négyen elrontottuk, már azt sem tudom mi és hogyan történt. Minden annyira zavaros és bonyolult, hogy kezdődött és hogyan lesz vége? Egyszer reményt ad, aztán lerombolja, eltaszít, majd közelebb enged magához, én meg nem tudom azt mondani, hogy most már elég, mert csak azt látom, hogy segítségre van szüksége. Hatalmasat rúgtam az egyik ház elé kitett kukába, nem borult fel, viszont az én lábam sajogni kezdett, a fejemre rántottam a kapucnim és megszaporáztam a lépteim, minél hamarabb otthon akartam lenni a saját menedékemben. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak sosem ismertem volna meg, bárcsak sosem hibáztam volna ekkorát és még itt lenne velem Eleanor. Vele minden könnyebb és jobb volt, miatta valószínűleg nem szenvedtem és küzdöttem ennyit, eltűnődtem azon, hogy az utóbbi időben vajon hányszor akartam visszaforgatni az időt és mindent rendbe hozni. Bárcsak megtehetném, visszacsinálnék mindent a turné utolsó előtti állomásáig, bárcsak még mindig azon türelmetlenkedhetnék, hogy mikor ugorhatok már le a turnébuszról és ölelhetem őt magamhoz. Gondolkodás nélkül húztam elő a telefonom, kikerestem a nevét, percekig szemeztem vele de nem szántam rá magam, hogy felhívjam. Pedig annyira akartam hallani a hangját, de ha felhívom a problémáimmal akkor elküld a francba, pont nem neki sírhatom el a bánatom. Akkor annyira gyűlöltem magam és Alexis-t, amennyire csak lehetett, együtt tettünk tönkre mindent, de ha rendbe akarom hozni, akkor azt egyedül nekem kell. Jelenleg egy dolog volt amitől jobban éreztem magam, teljes erőből földhöz vágtam a telefonom, a kijelző azonnal megrepedezett, de ha ez nem lett volna elég még két lábbal ráugrottam. Nem sokat segített, viszont vehetek majd egy új telefont.