48.rész Elfáradtam

Sziasztook! :)

Ismét eljött a kedd, ismét itt vagyok én is. Viszonylag hamar végzek a keddi napokon, de már nagyon fáradt vagyok, bárcsak még péntek lenne! Nagyon sajnálom, ha csak pár nap késéssel válaszolok a cserékre, komikra. Nagyon igyekszem, de alig van időm a tanulás mellett másra. Remélem veletek minden rendben, kitartás! :)

A zenét mindenképpen hallgassátok meg, és aki nem tudja miről szól, az olvassa hozzá a feliratot. Szerintem ez a dal nagyon illik úgy alapjában az egész történethez. 

Nessa. xx

~Zayn Malik~

Izgalmas és felettébb példaértékű dolognak lehettem a szem, fül és szaglás (?) tanúja, ugyanis én láttam, hallottam és éreztem Harry Styles-t hányni. A cucc új otthona egy bokor lett, nem messze a szórakozóhelytől, ahol Harry magánakcióba kezdett az eléggé izgalmas életű Alexis-vel, akit bár eddig kifejezetten nem kedveltem, most megsajnáltam. Kezdjünk mindent az elején. Hogy jutottunk el ide? Hol van Louis? Mi történt Alexis-vel? 

-Rohadt hülye vagy!-fortyogtam, miközben végigrángattam Harry-t a bulizó tömegben. Néha megállt és összevigyorgott valakikkel, a hüvelykujját feltartva jelezte néhány táncoló lánynak a tetszését, és a pultnál üldögélő páciensekre váró hölgyek közt is kinézett magának egyet, és már indult volna felé a pénztárcáját lebegtetve, de túlerőben voltunk, bár volt 1 szintén nem túl józan Elwood is, akinek a ma esti célja az volt, hogy Haz orrát az agyába teleportálja. Meg volt egy csendesen sírdogáló lány is, aki inkább elhúzódott 1 itallal és kimaradt ebből.

-Én csak szórakozom.-vigyorgott, bár a mondat felét érthetetlenül nyögte ki, én mégis megértettem mi a mondandója, nem egyszer cipeltem már így haza, miután kidobta 1-1 lány, sőt, Louis-t, Niall-t és Liam-et is pátyolgattam már ilyen állapotban, és ez fordítva is megvolt. Ha létezne részeghaver nyelv abból én felsőfokú nyelvvizsgát tehetnék.-Engedj már, Zayn! 

-Hogy a f...

-Zayn.-ragadta meg a karom Liam.-Menj előre és szerezz valahonnan 1 pohár hideg vizet, én addig kiviszem.

-A fejébe boríthatom?-üvöltöttem túl a zenét, nem sok hiányzott, hogy felrohanjak a DJ-hez és beleüvöltsem a mikrofonba, hogy mindenki kussoljon.

Niall a mutatóujját húzta el Harry szeme előtt, mondanom sem kell, hogy bandzsítani kezdett és inkább kiröhögte a jó szándékú szőkénket, a bandzsítást nem direkt csinálta. 

-Talán szüksége lesz rá.-túrt a hajába.-Hé!-ragadta meg Harry karját.-Maradj itt!

-Menjetek már a picsába, eljöttünk bulizni de már megint szenteskedtek.-toporzékolt.

-Amit te csinálsz, az nem bulizás.-vetettem oda haragosan. Azt hiszem jogosan haragszom rá, bár most is rosszul érzem magam amiatt, ahogy beszélek vele. Annyira sokat veszekedtünk és üvöltöttünk egymással az utóbbi időben, ideje lenne már, hogy minden a helyére kerüljön. Még mindig olyan, mintha a kisöcsém lenne, néha helyre kell tenni, rengetegszer tereltem már haza ittasan, de most nem ittas, hanem undorítóan részeg. Nem hagyjuk cserben, egyikünk sem, de kezd az idegeimre menni.

-Figyelj, Haz!-tette a kezeit a vállaira Niall, egyedül neki maradt meg a türelme, még Liam arcára is kezdett kiülni a düh.-Tudod ki az a Hayley?

-Hát, valami csaj.-vonta meg a vállát.-A Hayley az lánynév, nem?

-A barátnőd, és nagyon szereted.-világosította fel.-Gyere, menjünk haza és ha kialszod magad találkozhatsz vele.

-Ingyen nő.-csillantak fel a szemei.-Nem megyek haza, van pénzem, hogy vegyek egyet a pultnál. Már nagyon kéne egy.-röhögött a saját hatalmas poénján. Legszívesebben tarkón vágtam volna, hogy térjen már észhez és tudja mit beszél.
Niall kihúzta Harry nadrágzsebéből a betört kijelzőjű (?) Iphone-t, feloldotta a billentyűzárat és az értetlenül pislogó, vihogó srác elé tette, arca egy pillanatra megkomolyodott, szemei elkerekedtek és idegesen a hajába túrt.
-Szédülök.-jelentette ki.
-Fasza, akkor indulhatunk.-ragadtam meg a karját. Ezúttal már nem tiltakozott annyira, de még megakart állni a pultnál kérni egy akváriumnyi koktélt
A fejem forrt, idegesítettek a fények, miközben idegesen kerestem a tekintetemmel Louis-t, ő minden gond nélkül haza tudná cipelni, de ez volt a legkevesebb amiért meg akartam találni. Tudtam, hogy látta őket, ha nem így lenne már rég pátyolgatná Harry-t. A hajamba túrtam, léptei egyre bizonytalanabbak lettek, a hangja gyakran megemelkedett és néha csak úgy röhögni kezdett, magában motyogott valamit Hay-ről is.
-Nem kell, kösz.-intettem a pultos lánynak, aki sikeresen kivívta magának Haz figyelmét.
-Nem adhatom oda másnak
Előkaptam a pénztárcám és kifizettem az akváriumban lévő kék löttyöt a benne úszkáló citromkarikákkal, ne mondja, hogy nem fizettem ki.
-Most már biztos elfogadja valaki.-motyogtam, majd karon ragadtam az érthetetlenül fecsegő barátom.
-Szivárváány.-dalolta.-Mindenhol hülye szivárvány.
-Oké, semmi baj, hazaviszünk.-magyarázott Niall.
-Baby you light up my world like nobody else...-kezdte hamisan üvölteni, hangja néha megbicsaklott és kétszer belecsuklott a szövegbe. Mindegy, üvöltsön, csak érjünk már haza. Tudtam, hogy nem kellett volna elmennünk bulizni azután a találkozás után, Liam lemaradva tőlünk folyamatosan csörgette Louis-t. Niall aggódva tekintgetett hátra, én meg egyre dühösebb lettem körülbelül mindenre.
-Zayn.-motyogta, megszakítva az előadását. Hangja furcsa volt, kábán nézett körbe, imbolyogva elindult egy útszéli bokor mellé, kis híján elesett, de még időben utolértem és megkapaszkodott bennem. Majd a térdére támaszkodva lehajolt és az eddig megivott rengeteg alkoholt kiadta magából. Niall arca lefehéredett és bánatos arccal hátrébb lépett, Liam továbbra is idegesen próbálta elérni Louis-t, de a történtekre vagyis inkább az öklendezés hangjára megfordult és zsebre dugta a telefonját. Minden undor nélkül tartottam meg a józanodni kezdő göndört, aki néhány másodperc szünetekkel újrakezdte a bokor rondítását.
-Nem érem el Louis-t.-sziszegte Liam.-Megkeresem.
-Hazament.-motyogtam.-Majd ha hazavittük őt átmegyek hozzá és őrzöm, nehogy ezt ő is megcsinálja.
Harry kábán, fátyolos tekintettel és kissé könnyes szemekkel nézett fel, majd ismét lehajtotta a fejét de ezúttal csak csendesen lélegzett, Liam a kezébe adott egy zsebkendőt, megtörölte a száját és elindult egy kuka felé. Léptei bizonytalanok voltak, mindhárman követtük, csoszogva, nehezen lépdelt, néha megállt és mély levegőt vett, olyankor valamelyikünk megtámasztotta. Nem beszéltünk, egyikünk sem volt vicces kedvében és a társaságunk hiányos volt. Elkaptam Harry karját, amíg visszanyerte az egyensúlyát tartottam, majd mindhárman körbeálltuk és csendesen lépdeltünk a kapunkig. Megpróbálta belökni de gondolom az alkohol és a rosszullét legyengítette, újra beírtam a kódot, a kapu zümmögni kezdett majd Niall egy laza mozdulattal kinyitotta. Betámolyogtunk, alig vártam, hogy Harry végre ágyba kerüljön és megkeressem Louis-t. Féltem attól, hogy talán nem is hazament vagy nem várta meg, hogy hazaérjen és leragadt valahol. Felküzdöttünk a lépcsőn, Liam a kulcsával kinyitotta az ajtót, amint beléptünk Harry rekedt hangon kezdte kiabálni hiányzó barátunk nevét.
-Gyere már!-morogtam, majd elrángattam a lépcsőig. Egy élmény lesz azon felszarakodni őt.
-Hagyjál már.-morgott, és kelletlenül megmászta az egyik lépcsőfokot.-Louis!
-Zayn.-szólított halkan és jelentőségteljesen Liam. Neki visszatért a türelme.-Hagyd, őt majd én lerendezem, menj és keresd meg Louis-t.
-Ez jó ötlet.-motyogtam, és megvártam amíg átveszi tőlem a bizonytalan lábakon álló, kiabáló Harry-t.
-Meglesztek?-pillantottam Niall-re, aki segítőkészen tartotta a karjánál fogva.
-Bealszik.
Bólintottam, majd felkaptam egy vastagabb kabátot mert a dzsekimbe már átfagytam, és egy intés után újra kiléptem a hidegbe. Kezdett elfogyni az összes türelmem, elegem lett mindenből aminek köze van ahhoz a lányhoz, erről talán nem, de egyébként mindenről ő tehet. Ki tudja, lehet, hogy erről is ő tehet, lehet, hogy csak kihasználta Harry állapotát. Fene se tudja, már nincs olyan dolog amiről nem tudom elképzelni, hogy megtenné. 
Gyorsan kapkodtam a lábaim, nem vagyok túl feltűnő jelenség és a sötétben tudok észrevétlen maradni. Amikor Louis háza elé értem kezdtem megnyugodni, mert az egyik ablak sötétítői közt fény szűrődött ki. Bepötyögtem a kapukódot, nem is tudom hány számjegyekből álló sorozatot jegyeztem már meg, majd amikor kinyílt átcaplattam a kerten és ráestem a csengőre. Louis alsónadrágban, egy sörrel a kezében nyitott ajtót, alaposan végigmértem, semmi különöset nem láttam rajta.
-Jöttél óvóbácsit játszani?
-Ja.-húztam el a szám.
-Kérsz egy sört?-lépett el az ajtóból és beengedett. 
Perceken belül kifakad majd és tombolni fog, rá sem kérdeztem a dohányzóasztalon fekvő totálisan összetört telefonra, csak bólintottam és leültem. Most már értette, hogy miért nem lehetett elérni. Vártam, hogy mikor kezd szitkozódni és kiabálni, de amikor visszajött csak a kezembe nyomta az üveget, hátradőlt és elkapcsolta a tv-t. Nagyon jól tudtam, hogy ez csak valami ,,kemény vagyok" álca, elárulta az üveges tekintete, az, hogy nem kezdett egyből hülyeségekről hablatyolni. Ez nem az a Louis volt, akit anno taknyos kölyökként megismertem.

~Alexis Elwood~

-Maradj már a seggeden.-rántottam vissza George-t.

Életemben először láttam őt így, részegen, de a legkevésbé sem érdekelt, haza akartam menni és kialudni magam, ehelyett ülhettem egy boxban, őrizhettem a bátyám, aki bántani akarta Harry-t, és nézhettem, ahogyan a többi fiú hazakönyörgi őt. Az arcomat a kezeim közé fogtam, ajkaimon még ott volt a csókjának édes íze ugyanakkor éreztem azt a megvetést is, amivel csókolt, majd rám nézett. A falhoz préselt, de nem úgy csókolt ahogy szerettem volna, teljesen más volt, azt akartam, hogy befejezze, de annyira jó volt az a tudat, hogy ez ő. Megtöröltem az arcom, annyira idegesített minden, a zene, a fények, a vonagló alakok és a sarkokban szenvedélyesen csókolózó párok, csak haza akartam végre menni. Minden olyan gyorsan történt, George pillanatok alatt elvert rengeteg pénzt, miután Zayn lerántotta rólam Harry-t láttam Louis-t, ahogy átverekedte magát az emberek közt, több okból is potyogtak a könnyeim, a szőke fiú mindent figyelmen kívül hagyva odalépett hozzám és csak úgy megölelt. Biztos vagyok benne, hogy mindent tud rólam, ott volt, amikor először találkoztam Harry-vel, egyszer látott is, ahogy távoztam a házukból, mégis átölelt és azt mondta minden rendben lesz. Semmi nincs rendben és szerintem soha nem is lesz. Már csak azt akartam, hogy vége legyen mindennek, hogy mindenki békén hagyjon. Figyeltem, ahogyan az előbb említett szőke srác benyúlt Harry zsebébe és előhúzza a telefonját, szemtanúja lehettem, ahogy a mosolya lehervadt az arcáról és a zöld szemek nagyra nyíltak, sóhajtva tápászkodtam fel, megragadtam George karját és visszanyomtam, most én voltam az erősebb. Néha magában röhögött, aztán elkapta a hülyeség és menni akart, hogy elverje Harry-t amiért szerinte bántott engem. Annyira elegem volt már mindenből, de George még nem akart menni, tökéletesen jól érezte magát egyedül a poharaival. Talán nekem is ezt kellett volna tennem, lehúzni egy akváriumot és elfelejtkezni mindenről, de nem volt hozzá kedvem, ahogy ehhez a bulihoz sem. Megláttam egy szőke hajú srácot közeledni felém, tudtam, hogy nem Niall az, mert ez a srác teljesen szőke volt és a járása nem volt túl biztos, ellenben Niall egyenesen járt és nem imbolygott.
-Hello cica.-vigyorgott, és megállt az asztalunknál, ügyet sem vetett George-ra, aki a szívószálával játszott.
-Húzz innen.-morogtam rá kedvetlenül.
Nem volt csúnya, de már egyáltalán nem volt kedvem hülye, részeg fiúknak tenni az agyam, undorodtam tőle, mert izzadt volt, szeméből sütött a hülyeség és a részeg eltompultság. Valószínűleg józan állapotában sem túl értelmes, nemhogy így.
-Rossz napod van, Drága? Szívesen felvidítalak.-vigyorgott.
-Én meg szívesen bemutatlak az öklömnek, ha nem húzol el 2 másodpercen belül.
-De kemény vagy.-nézett rám meghökkenve, továbbra is vigyorgott.-A kezedet másra kell használni.
George kómásan emelte fel a fejét, meglepetten nézett az előttem álló srácra, rendezte vonásait és kissé imbolyogva felállt.
-Nem hallottad öcsi? Húzz innen!-közölte teljesen nyugodtan, kicsit sem beszélt érthetetlenül, hangja teljesen tiszta volt.
Felvont szemöldökkel nézett rá, nem hinném, hogy a srác azért ment el, mert Geogre annyira megijesztette, de végül is elment és George-on kívül ismét békén hagyott mindenki. Fáradt voltam, semmi kedvem nem volt ott ülni és nézni a részegen vonagló embereket, utáltam ezt, és annak a gondolatát is, hogy valaha ilyen társaságba tartoztam. Sőt, én rosszabb voltam ezeknél. Már nem kellett a pia, nem akartam táncolni és keresni valami az előbbihez idiótát, a gondolatától is undorodtam, hogy egy ilyen izzadt, büdös alakkal csináljak bármit is. Talán válogatós lettem, vagy csak már nem akartam azt az életmódot folytatni. Le akartam lépni, de George még nem, és nem hagyhattam ott. Ez a helyzet annyira igaz volt mindenre, nem csak innen akartam elmenni, hanem Londonból is, de megint csak őt nem hagyhatom itt. Miattam jött ide, miattam halaszt az egyetemen, tartozom neki annyival, hogy megcsinálom azt a szaros érettségit és nem hagyom magára apával. 
Nógatott, hogy igyak valamit és ne vágjak már olyan fejet amilyet, de nem kellett és nem direkt csináltam, nem volt hangulatom már ehhez az egészhez. Az első italnál kedvet kaptam hozzá, de az nem tartott sokáig mert felbukkant ő, és most nem vágyok másra, csak hogy megint ott álljunk a sarokban, még ha a csókjából annyira sütött is az, hogy gyűlöl engem. Régen nem így csókolt. Előhalásztam a telefonom, a hátterem az alapháttér volt, soha nem állítottam át semmire, nem tudtam volna mit beállítani. Nem rajongok semmi olyanért, amit szívesen látnék amikor feloldom a zárat, nincs olyan barátnőm vagy barátom, akivel szélesen vigyorgós képeket készítek és kitehetném, sőt, azt hiszem nincs is semmilyen barátom. Soha nem is volt. Pedig szükségem lenne rá, olyan jó lenne egy barátnő, akivel megoszthatnék mindent, a titkaim, a gondjaim, segítene túl lenni a nehézségeken, ugyanakkor mindig felvidítana, együtt nevetnénk a semmin. Bárcsak lenne egy ilyen barátnőm... Vagy egy fiú, aki nem akar tőlem semmit, egy aranyos srác...
Lehajtottam a fejem, annyira utáltam magam, mint még soha senki más. Pedig vannak néhányan. Kicsi koromban még teljesen normális gyerek voltam, aztán egy lúzer lettem, majd egy lúzer akit átvertek és bántottak, majd szép lassan levedlettem a lúzerséget és kaptam egy sokkal rosszabb k betűs jelzőt. És az is voltam, vagyok a legrosszabb fajtából. Sosem voltam átlagos, de egyáltalán van olyan, hogy átlagos ember? Szerintem nincs, mindenki más, különbözőek, mindenkiben van valami ami különlegessé teszi. Nem létezik átlagos ember.
-George, haza akarok menni.-motyogtam.
Felemelte a fejét, ajkai közül szívószál lógott ki, kérdőn felém nyújtotta de amikor nemet intettem megvonta a vállát és szórakozottan felszívta a maradék folyadékot.
-Megverem.-motyogta.
-Dehogy vered.-ráztam a fejem fáradtan.-Menjünk már.
-Elbaszta a bulid.
-Ez nem az én bulim, George.-sóhajtottam.-Ne csináld ezt, eleget ittál, menjünk már haza.
-Jó.-dünnyögte.
Megfogtam a karját, hogy ne bukjon fel a saját lábában, kis lépésekben haladtunk az emberek közt, majd amikor kiértünk és kellemesen megcsapott a hideg hatalmasat sóhajtottam. Nem akartam taxit hívni, de tudtam, hogy George-t nem fogom tudni hazavinni egyedül. Sok pénz lapult a táskámban, ahogy körbepillantottam taxi után kutatva, a szemem megakadt egy padon összegömbölyödő alakon. Gondolkodás nélkül indultam meg felé, segíteni akartam valakin, hogy ne érezzem magam legalább egy kis időre annyira lelketlennek és undorítónak.
-Gyere!-húztam magammal George-t.
Engedelmesen követett, a táskámból elővettem azt a köteg pénzt és ketté szedtem, hogy valaki másnak is jusson belőle. A padon pihenni próbáló úr vastag, fekete kabátot viselt, melyet összehúzott magán és csontos kezeit elrejtette alatta, füléig behúzta nyakát a kabátba, arcán látszott, hogy nagyon rég borotválkozott utoljára. Nem vetettem meg. Szelíd barna szemekkel méregetett, George megtámaszkodott egy lámpánál, míg én a hidegben a rövid ruhámban odalibbentem hozzá.
-Jó estét.-köszöntött illedelmesen.-Nem fázik, kislány?
-Jó estét.-válaszoltam megszeppenten.-És maga, uram?
-Elég hűvösek itt az éjszakák.
-Tessék.-nyújtottam felé a pénzt. Nem sajnáltam odaadni neki, hiszen valószínűleg nagyobb szüksége van rá, mint nekem.-Kérem vegye el.
-Kisasszony.
-Kérem szépen.-csuklott el a hangon.
-Dehogy is, ez nagyon sok!
-Nem.-ráztam hevesen a fejem.-Vegye el kérem, nekem nincs rá szükségem.
-Bárcsak mindenki olyan jó lelkű lenne, mint magácska.-simította meg vékony ujjaival a kézfejem. Ujjaimmal megszorítottam az ő törékeny kezét és belecsúsztattam a pénzt.
-Köszönöm.-hálálkodott.
Remegve bólintottam, majd elengedtem és halk köszönés után elmentem, némileg jobban éreztem magam, 1 emberem segíthettem.
-Az sok pénz volt.-grimaszolt George.
-Te is odaadtad volna.
Csendesen lépdeltem vele a hideg utcán, a hideg levegő szinte csípett, de egy hangot sem adtam ki, gondolataim visszakalandoztak a buliba. Kíváncsi voltam, hogy hova lett és mit csinált Louis, és miért ölelt át olyan végtelen kedvességgel Niall. Biztos vagyok benne, hogy nála tisztább tekintetű fiúval még nem hozott össze a sors, vakon bízott abban, hogy minden rendben lesz. Ő még bízott benne, én már egyáltalán nem. Eszembe jutott, ahogyan Louis pár órával ezelőtt a McDonald's-ban rám nézett, amikor időt kértem. Szemei tele voltak reménnyel, melyek akkor eltűntek, amikor kilépett a pubb-ból. Megkönnyebbülés helyett inkább fájt, hogy lemondott rólam, pont úgy, ahogyan mindenki más tette. Talán most már vége. Könnyek peregtek le az arcomon, ez közel sem életem legrosszabb éjszakája, de talán megpályázza a 2. helyet, elfordítottam a fejem, hogy George ne lássa, hogy már megint bőgök. Saját magamat kiakasztom, nemhogy akkor őt. Már nem bírtam másra gondolni, csak a fiókomban lapuló apró kis tégelyre.

~Louis Tomlinson~ 

Zayn nem nyaggatott, amiért hálás voltam neki, magamtól viszont nem szándékoztam elkezdeni beszélni. A tv ment, és én üres tekintettel bámultam, semmit nem fogtam fel a műsorból, elmerültem a saját gondolataimban. Láttam magam előtt Harry-t és Alexis-t, láttam, ahogyan a könnyek végigszelik az arcát, mégis úgy csókolta vissza a barátom, ahogy engem valószínűleg soha. Irigy voltam és egy kicsit haragos is, mert itt én voltam az egyetlen, az a naiv, végtelenül hülye gyökér, aki az utolsó pillanatban is azt remélte, hogy majd csak úgy, egyik napról a másikra minden megváltozik, én küzdöttem egyedül. Bárcsak ne lettem volna gyenge és képes lettem volna elutasítani még a legelején.
-Meddig akarod még nézni ezeket a jósokat? Nem is tudom mik ezek...-motyogott Zayn.
A tv-re pillantottam, egy kerek asztalnál ülő férfi türelmesen hallgatta Margaret néni meséjét, majd turkálni kezdett a kártyáiban és mondott valami lehetetlen baromságot.
-Elkapcsolhatod.
-Ne rágódj ezen.-sóhajtott, miközben elvette a távirányítót.-Nem éri meg, ez a lány nem hozzád való.

-Nem ismered őt.-túrtam a hajamba.-De lehet én sem. Szeretném visszakapni Eleanor-t.

-Louis.-hajtotta le a fejét.-Te is nagyon jól tudod, hogy az nem fog sikerülni.

Összeszorított szájjal bólintottam, be kellett ismernem saját magamnak, hogy ha a bocsánatát elnyerem is, őt már soha nem fogom visszakapni. Eljátszottam a bizalmát és összetörtem a szívét, én sem fogadnám vissza annyi hiba után, amit én elkövettem vele szemben. Nem mondtam ki, de tudtam. Könnyebb volt úgy elhinni, hogy talán mégis, hogy nem mondtam ki a kegyetlen valóságot. Megint én voltam az egyetlen, aki még reménykedett. Már nem tudom mit akarok, Alex vagy Eleanor, mindkettőjükért kegyetlenül küzdenem kellene, valószínűleg reménytelenül. Eleanor sosem bízna meg bennem újra, Alexis... érte pedig olyan régóta küzdök, egyszerre próbáltam meg nemet mondani és csak egy kicsit belopni magam a szívébe, olyan dolgokat mutattam meg neki amiket valószínűleg senki más nem. Mégsem ért semmit. Fel kellene adnom, hiszen a reménytelenért küzdök még mindig, ma ezt láttam is, mégsem tudom feladni. Képtelen vagyok rá.
-Harry rohadtul leitta magát.
-Gondolom.-motyogtam.-Hazavittétek?
-Aha.-hümmögött.-Liam egész végig téged próbált elérni.
-Összetört a telefonom.
-Összetört vagy összetörted?-érdeklődött csendesen.
-Összetörtem.-vallottam be halkan.-Belefáradtam.
-Tudom. Hagynod kellene.
Egy bólintással hoztam tudtára, hogy ezt bizony én is tudom.
-Nem megy. 
-Remélem tudod, hogy nem kedvelem őt és egyáltalán nem támogatom ezt.-sóhajtott.
Ismét bólintottam, Zayn amennyire csak lehetséges utálja Alexis-t, pedig pont neki nem ártott semmit, de ő valószínűleg helyettem is gyűlöli mindenért.
-De a te dolgod, Louis.-sóhajtott nagyot.-Mindenesetre ma megsajnáltam, Harry jól kitolt vele. Ha Harry volt. 
-Mi történt?-dörzsöltem meg az arcom. Úgy hittem képes vagyok nyugodtan végighallgatni.
-Te is láttad. Azután, hogy leléptél Harry-t elrángattam onnan, a csajhoz meg odament Niall. Tudod milyen...
-Aha.-húztam kicsit felfelé a szám, Niall mindenkivel kedves.
-Magyarázott neki valamit, mert sírt, aztán ölelgette, bár nem hiszem, hogy ő az a lány akit lehet ölelgetni vagy éppen örül neki.
Halkan horkantottam, annyira nem volt igaza, Alexis pont erre szorult rá, egy kis szeretetre volt szüksége, amit nagyon ritkán kapott meg.
-Nem tudom mi történt azután, én Harry-t próbáltam rábírni, hogy fogja be a száját és menjünk haza. Ma este nagyon túl lépett egy határt, szerintem nem boldog Hayley mellett.
-Mi?-szaladt össze a szemöldököm.-Dehogynem, látnod kellene ahogy ránéz.
-Látom.-bólogatott.-De szerintem nem úgy szereti, ahogy kellene. Mit tudom én, mindig is nehezen lehetett kiigazodni rajta. 
-Azt biztos.-mosolyodtam el.
-Mindketten ugyanabba a hibába estetek, csak te jobban, de végül is egy dolog, megcsaltátok a barátnőiteket. Te boldog voltál Eleanor mellett?
-Ne kérdezz baromságot. Zayn, nem tudom miért történt, hagyjál már ezzel, légyszíves.Te boldog vagy Perrie mellett, nem? Foglalkozz vele és te ne csinálj baromságot, mert nekem elhiheted, hogy rohadtul meg fogod bánni.
-Kösz a tanácsot, ezt megfogadom.-mormolta.-Akkor viszont rohadt nagy barmok vagytok mindketten.
-Szerintem tudjuk.-túrtam a hajamba. Hagytam, hogy a hajszálaim kicsússzanak az ujjaim közül, fáradtnak éreztem magam, annyira fáradtnak, mint még soha. Ezt a napot egyáltalán nem így terveztem, csak akartunk egy jót bulizni, de persze ő megint felbukkant, számíthattam volna rá, valamiért mindig akkor futunk össze amikor nem kéne. 
-Haragszol rá?-kérdezte.-Mármint Haz-ra.
-Nem.-ráztam a fejem.-Bár néha nagyon szívesen nyakon vágnám, többek között most is, de csak a viselkedése miatt. Paraszt volt, ennek semmi köze Alexis-hez.
-Jobb, hogy nem hallottad amiket utána mondott.
-Egyáltalán nem tudott Hayley-ről?-kérdeztem.
-Addig nem, amíg Niall meg nem mutatta neki a telefonja hátterét, utána elhallgatott és magától indult meg kifelé, szerintem rájött, hogy mit csinált. Útközben hányt egy bokornál, hazavittük és szerintem most alszik.
Halkan hümmögtem, nem tudtam mit mondani erre, nem tudtam mi volt az oka annak, hogy Harry ennyire kiütötte magát, jó régen nem csinált már ilyen meggondolatlan dolgokat. Lehet, hogy ki akart kapcsolni, de azt sem tartom kizártnak, hogy van valami komolyabb a háttérben. De én nem láttam rajta semmi különöset és a minap még olyan boldogan mesélt Hayley-ről. Lehet, hogy csak mi reagáljuk túl és igazából csak szórakozni akart, de ez kicsit rosszul sült el. Majd kiderítem.
-Alexis-hez nem mentél oda?-rágtam feszülten az ajkam. Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon vele mi történt a kis találka után.
-Nem, mondtam, hogy őt Niall pátyolgatta. Sajnáltam, de annyira nem, hogy odamenjek és gügyögjek neki hülyeségekről. Pont ugyanannyira tehet erről az egészről, mint Harry. Előtted őt hülyítette. Különben meg honnan tudjuk, hogy nem pont ő ment oda Harry-hez?
-Zayn, nem tudsz róla semmit.
-Az a vicces, hogy nem is akarok.-fintorgott.-Köszönöm, elég volt belőle ennyi, szeretném ha mindkettőtöknek megjönne az a kibaszott esze és nem foglalkoznátok vele, ez egy kislány, aki figyelmet akar olyanoktól, mint ti. 
-Nem.-hajtottam le a fejem.
-Vak vagy, Louis. Hülyét csinál belőletek.
-Nem.-szorítottam össze az ajkaim.-Kibaszottul szerelmes Harry-be, én csinálok hülyét magamból, mert ennek ellenére is azt remélem, hogy majd egyszer elfelejti őt és észrevesz engem. Láttam mit csinált Harry, tudom mi volt köztük, ott voltam, amikor először lejött vele a lépcsőn és utána én próbáltam leállítani! Azt mondta, hogy ha egyszer olyan helyzetbe kerülök vele akkor nem fogok tudni leállni, és rohadtul igaza lett!-csaptam ököllel a lábaimra.-Csak Harry sosem szerette, én meg igen, most is szeretem és szar volt látni, ahogy ma ránézett, azt mondta nekem, hogy időt kér, de már kezdek rájönni, hogy ez csak valami szar kifogás, hogy kopjak már le róla. Soha nem bántottam, próbáltam megmutatni neki, hogy milyen, amikor valaki úgy elfogadja és szereti, ahogy van, de szart sem ért! 
Zayn csendben hallgatott, nem mondta, hogy hallgassak el és ne üvöltözzek meg csapkodjak, megértően nézett rám, amíg a levegőm el nem fogyott és még egy utolsó csapást mértem a kanapéra.
-Oké.-bólintott.-Elhiszem.
Nagy levegőt vettem, az agyam folyamatosan lepte el valami, amitől dühös lettem, és már nem tudtam visszatartani.
-Láttam egy tamponnal az orrában, egy hatalmas kávéfolttal a pólóján, megvédtem, amikor valami idióta csaj bántotta, láttam sírni! Nem ítéltem el, amikor hatalmas pupillákkal nézett rám! Könyörögtem neki, hogy engedjen közelebb magához és legyen a barátnőm! Érte mentem, amikor hajnalban elveszett Londonban és megázott, és még akkor is kértem, hogy legyen a barátnőm!-túrtam mindkét kezemmel a hajamba.-Láttam mindenhogy, Zayn! Mindenhogy! És tetszett, mert megmutatta nekem magát, segíteni akartam, mert segítségre van szüksége, de bármit csinálhatok akkor is Harry a minden, Harry a szent, a tökéletes. Pedig ő sosem volt vele olyan, mint én! Biztos vagyok benne, hogy sosem mondta neki, hogy szereti! Én kimondtam!-kiabáltam az utolsó mondatot.
Dühös könnycseppek szántották végig az arcom, a tarkóm lüktetett, hátrahanyatlottam a kanapén és felkaptam egy párnát, amit még utolsó dühös elkeseredésemben teljes erőből a falhoz vágtam, majd egyszerűen az arcomat a tenyerembe ejtettem és némán rázkódó vállakkal markolásztam ami éppen a közelemben volt. Valamivel jobban éreztem magam, mert kiadhattam mindazt ami az eltelt néhány hét folyamán felgyülemlett bennem. De ez rádöbbentett arra, mekkora szerencsétlen vagyok.
Zayn nem szólt közbe, nem próbált leállítani és nem kezdett okoskodni, csendben figyelte és tűrte a kifakadásom.
-Jól van.-veregette meg a vállam.-Most jobb, ugye?
Bólintottam, hatalmas sóhaj hagyta el a szám. Erőt vett rajtam a fáradtság és legszívesebben elaludtam volna, nem volt már kedvem semmihez, öntudatlan alvást akartam, álmok és hülye emlékek nélkül, csak nyugodt sötétséget.
-Nem a te hibád.-próbált vigasztalni.-Gyere, igyunk meg valamit.
-Nem kell.-krákogtam.-Fáradt vagyok.
-Oké, akkor menj fel és aludd ki magad. Szerintem senki nem fog korán kelteni, ha meg megpróbál valaki majd elküldöm melegebb éghajlatra.
-Itt maradsz?-emeltem fel a fejem.
-Ja, hacsak nem akarod, hogy hajnali 3-kor hazagyalogoljak.
-Nem.-dörzsöltem meg kissé borostás arcom.-Használj amit akarsz, csak ne menny be abba a szobába, ami közvetlenül a lépcsőnél van. A saját érdekedben. 
-Oké.-grimaszolt.-Üvölts, ha kell valami. Most nem leszek bunkó.
-Kösz.-sóhajtottam, majd nehézkesen feltápászkodtam.-Mindent. Képzelem mennyire elegetek lehet már belőlem.
-Hé, te is húztál már ki a szarból engem és a többieket is.-lökte meg a vállam.-Szedd össze magad, nem szeretnénk hozzászokni a fancsali fejedhez, ennél még a vinnyogásod is jobb.
Erőtlen és kedvetlen mosolyra húztam a szám.
-Ez még nem az igazi.-mosolygott vissza szintén nem túl vidáman.-Gyakorold még.
-Majd próbálkozom. Jó éjt.
-Neked is.-fojtott el egy ásítást.
Lustán ballagtam fel a lépcsőn, a telefonom összetörve, felismerhetetlen darabokban hevert az asztalon. Nem tudtam, hogy a kártyám épségben maradt-e, vagy a készülékkel együtt egy új telefonszámra is szükségem van-e. De nem is érdekelt igazán. Majd holnap felhívom anyát Zayn telefonjáról, amúgy is beszélnem kellene már a lányokkal, Lottie még mindig haragszik rám, meg is értem őt. Fáradt voltam, de szükségem volt a zuhanyzásra, koszosnak és büdösnek éreztem magam, a ruháim otthagytam, ahová leestek, elvonszoltam magam a fürdőszobáig és szinte beestem a zuhanyfülkébe. Elképesztő, hogy mennyire lefáraszthat egy dühkitörés, de volt egy olyan érzésem, hogy nem csak az az oka a fáradtságomnak. Nem tudom mikor aludtam utoljára rendesen. Az erőm addig tartott ki, amíg a fülkéből kilépve elbotladoztam az ágyamig és a lezuhantam rá, a takarómat magamra rángattam és néhány percig vakon bámultam a sötétségbe. Szerettem volna, ha érzem, ahogyan egy puha test mozgolódik a karjaim közt, ha egy jellegzetes illat kúszik az orromba, és hosszú hajszálak csiklandozzák az arcom, de ez mind csak az volt, amire vágytam. Egyedül éreztem magam, borzasztóan egyedül.