44.rész Kérdések

~*Alexis Elwood*~

A nap úgy ahogy, de eltelt. Senki nem tudott arról, hogy ma betöltöttem a 18-at, tehát mindenki békén hagyott. Amúgy is, ha tudnának róla sem mondanának semmit, azelőtt, hogy Louis oldalán megjelentem az újságba csak azért tudták a nevem, mert Harry rendszeresen megjelent a parkolóban, akkor még értem jött. Nem is akartam én köszöntést ezektől, az egyetlen aki számít már felköszöntött. Az egyetlen jó dolog a 18. születésnapomban, hogy bár otthon még nem, itt már legálisan vehetek cigit és alkoholt.
Reggel a fejem nehéz volt és a fehérneműs fiókomba belesve láttam, hogy a kis fehér dobozkában jó néhány pirulával megcsappant a készlet. Homályosan, de emlékeztem az estére, lenyeltem néhány tablettát és átadtam magam a kellemes nyugodtságnak, mely elöntötte a testem, majd miután kellően kicsíptem magam, nemes egyszerűséggel kimásztam az ablakon és elindultam ünnepelni Louis-hoz. Ő meg elküldött valami idióta ürüggyel és azt mondta, hogy ma menjek vissza. Szóval megvan a ma esti programom, előtte viszont jelenésem van az iskolapszichológusnál egy kis beszélgetésre. Utolsó óra után lehajtott fejjel verekedtem át magam a röhögő diákokon, néhányan utánam szóltak valami nagyon kedveset, Daisy sleppje megvetően méregetett miközben a megritkult hajú vezetőjüket simogatták. Felszaladtam a lépcsőn és az irodákhoz mentem, egy szőke hajú, szemüveges nő közeledett mosolyogva. Haját kontyba fogta, ceruzaszoknyát és galléros fehér inget viselt, tipikusan úgy nézett ki, mint egy pszichológus. Nem mintha annyira sok agykurkász ismerősöm lenne.
-Szervusz, Alexis!-fogta meg a vállaim.
-Hali.-rágóztam unottan, majd megfogtam a kezét és levettem magamról. Mi a francért tapogat?
Nem reagált semmit a modoromra, valószínűleg találkozott már nálam rosszabbakkal is. Kinyitott egy ajtót és behessegetett maga előtt. Egy bőr szék, kanapé, asztal, papírok, különböző könyvek a polcokon olyan címekkel, mint "Tinédzserkori nehézségek, Dühkezelés, Depresszió". Mit keresek én itt?
-Ülj le, kérlek!
Levágódtam a kanapéra, a lábaimat felpakoltam az asztalra és felvont szemöldökkel figyeltem, ahogyan a szoknyáját lesimogatva leült. Elgondolkozva szemléltem kissé megkopott, kék Converse cipőm.
-Mesélj magadról, kérlek.
-Nincs mit.-vontam meg a vállam.
-Akkor kérdezek én.-mosolygott.-Jól kijössz a szüleiddel?
-Nem.
-Nocsak, és miért nem?
-Mi köze hozzá?
-Alexis, tanév végén jelentést kell írnom rólad, beleszámít a továbbtanulásba.
-Nem akarok továbbtanulni.
-Rendben, viszont én megpróbálnék segíteni neked, ezért vagyok. Válaszolj kérlek a kérdéseimre, ha ez megy akkor hamarabb végzünk és jövőhét szerdáig nem kell találkoznunk.
-Sokszor mondja, hogy ,,kérlek"?
-Bizonyára.-bólint.-Mi a problémád a szüleiddel?
-Tudni akarja?-dőltem előre.-Elváltak, apám ideköltözött és megpróbál teázgató, illedelmes brit nagyágyúvá válni. Kb 1 hete nem találkoztam vele, reggelente több pénzt hagy az asztalon, mint az egész rohadt iskola tanári karának a fizetése, az éjszakáit valószínűleg hozzá hasonló, dekoratív brit hölgyekkel tölti. Előtte reggelente puszival köszönt el, gyakran szörfözött és az éjszakáit az anyámmal töltötte. Oh, hogy vele mi van? Nem tudom, hülye kifogásokkal ideküldött, összejött egy sráccal, aki kb 2 évvel idősebb a bátyámnál és a legutolsó facebook profilképe alapján most épp Spanyolországban romantikáznak.
Jegyzetelgetett, majd felemelte a fejét és újabb kérdéssel vájkált bele az életembe.
-Mellőzzük a csúnya szavakat, rendben? Jól kijössz a testvéreddel?-mosolygott türelmesen.
-Ja, most már.
-Értem. Mi a véleményed az osztálytársaidról?
-Elkényeztetett, tipikus brit nagyvárosi picsák és nagymenők. Legalábbis annak hiszik magukat, pedig csak egy csapat lúzer.
-Mellőzd kérlek ezeket a szavakat, nem illenek hozzád.-paskolta meg a kezeim, amiket elhúztam.-Látom nem szereted az angolokat.
-Maga egy lángész.
-Igazán kedves vagy, akkor inkább nem kínállak meg teával.
-Nagylelkű.
-Miért bántottad Darcy-t?
-He? Ha a szőke libára gondol, akinek megcsodáltam a hajkoronáját, akkor azért, mert mióta idejöttem nem tudja befogni a nagy vastag száját. Egyébként Daisy-nek hívják.
-Elnézést, igen, Daisy, rá gondoltam. Ha jól hallottam több dologba is belekeveredtél. Megütötted az osztálytársad Cole-t?
-Bántotta a barátom.-vettem nagy levegőt.-Mondja, ezt miért nem vette észre senki? Ez valami kihallgatás?
-A barátod Harry, ugye? Honnan ismeritek egymást?
-Nem mindegy?
-Szeretnélek megismerni, úgy vettem észre, hogy kedveled őt. Volt már előtte is barátod?
-Harry soha nem volt úgy a barátom.-rándult meg az arcom.-Hagyja ki őt ebből.
-Rendben, majd máskor beszélgetünk róla.-mosolygott, ami miatt kezdett elborulni az agyam.
-Máskor is megmondom, hogy hagyja őt ki ebből.
-Volt már barátod?
-Ja.-vettem nagy levegőt.
-Hány éves voltál?-igazította meg a tökéletesen megcsinált kontyot.
-14.
-Igazán? Ő volt az első barátod?
-Meg az utolsó is.-motyogtam fojtottan.
-Miért mondod ezt? Még nagyon fiatal vagy! Esetleg otthagytad őt Los Angeles-ben?
-Semmi köze hozzá.-szorítottam össze a szám.-Ehhez tényleg semmi köze! Végeztünk?
-Még nem.-mosolygott türelmesen.-Mondanál róla pár szót?
-Nem, és hagyjon békén vele, ha tovább akar turkálni az életemben! Róla nem vagyok hajlandó beszélni.
-Értem.-bólintott.-Mióta ismered a másik barátod, öhm.-kutakodott a papírjaiban.-Louis-t.
-Maga egy riporter?
-Nem.-ingatta jobbra-balra a fejét.-Iskolapszichológus vagyok. Kedveled őt?
-Elárulná, hogy ennek mi köze ahhoz, hogy megritkítottam az iskola drámakirálynőjének a haját? Szerintem semmi! Hagyja ki őket ebből!
-Szeretnél beszélgetni valamiről?
-Minden vágyam.-flegmáztam.
-Rendben. Mesélj a bátyádról, nagyon kedves fiúnak tűnik.
-Mert az.-enyhültem meg egy pillanatra.-Amint elhúzhatok innen ő visszamegy az egyetemre.
-Mikor mész haza?-kérdezte mosolyogva.
-Ha leérettségiztem.-sóhajtottam.-Ha nem sikerül akkor nekem maradnom kell itt, George nélkül meg biztos nem fogok.
-Jól kijöttök egymással?-tette fel ismét ezt a kérdést.-Az előbb azt mondtad, hogy most már. Nem így volt?
-Egy időben nem.
-Mitől változott ez meg?-hunyorgott az órájára. Biztosan már alig várta, hogy megszabaduljon tőlem.
-Szükségem van rá.-ismertem be.
-Rendben, jövőhét szerdán találkozunk.-biccentett.
Felpattantam és amilyen gyorsan csak lehetett kiléptem az ajtón.
-Alexis!-kiáltott utánam.-Boldog Születésnapot!
Egy pillanatra megdermedtem, majd szó nélkül elmentem. Az iskola kapujában ott állt George, nem számítottam rá, hogy itt lesz. Felemelte a kezét és mosolyogva intett, néhányan bámulták, többségben lányok. Szúrós pillantással adtam tudtukra, hogy a bátyám nem préda. Ezek a kígyók élve felfalnák az én jószívű, mosolygós bátyám.
-Szia.-húzott magához mosolyogva.
Ott, mindenki előtt fontam köré a karjaim és rámosolyogtam. Nevetve simított végig a hajamon, majd a karomnál fogva húzott el a kíváncsi szemek kereszttüzéből.
-Mi volt?-kérdezte szórakozottan. Bizonyára ő viccesnek találta, hogy a ,,problémáimról" kellett beszélgetnem ezzel a ,,kedves hölggyel".
-Inkább az 1 hét felfüggesztés.-sóhajtottam.-Megpróbált mindenbe belevájkálni.
-Mindenbe?-nyíltak nagyra a szemei.
-Azt akarta, hogy meséljek neki Dean-ről.
A névre megfeszült az állkapcsa és a derekamnál fogva húzott közelebb magához.
-Mondtál valamit?
-Azt, hogy róla nem beszélek.-motyogtam.
-Talán kellene, lehet, hogy tudna segíteni.
-Nem, nem akarom, hogy egy idegen nő segítsen nekem bármiben is. Különben se tudna.-zártam össze az ajkaim, és ezzel egy időre befejeztük a beszélgetést.
Nem figyeltem merre megyünk, engem nem érdekelt London és a látványosságai. Túl rendezett, szinte azt sugározza, hogy itt mindenki milyen jól nevelt és kedves. Fenét! Nem jártak még a 21. század középiskoláiban! Csak mentem George után, majd ő megállt én pedig értetlenül néztem az épületre.
-Tortát még nem tudok sütni, de valami süti nélkül nem igazi a szülinap.-fogott kézen, mielőtt bementünk volna maga felé fordított és a szemembe nézett.-Bepótoljuk.
-Mit?-húztam el a szám.
-A tortát, mindent.-simított végig a hátamon.
-Nem kell, ugyanolyan nap ez, mint a többi.
-Európában nagykorú lettél.-mosolygott.
-Nem érek vele sokat.-sóhajtottam, és hagytam, hogy behúzzon maga után a szerinte ,,helyes" cukrászdába. 
A fehér szín motivált, az asztalok fehérek voltak, a székek szintén, a falakon képek függtek a helyről, és néhány emberről akik kivétel nélkül mindannyian vagy süteményt fogtak, vagy a pult mögött állva mosolyogtak.
-Azt eszel, amit csak akarsz.-mosolygott, és lágyan a pult felé lökdösött.-Tőlem kérhetsz mindegyikből, most kaptam fizetést.
Fizetést... nem fogom elsütizni a fizetését mert eljött ez a nyamvadt nap. George azért a pénzért keményen megdolgozott és ő azt az egyetemre szeretné fordítani, ezért törölgetett minden nap korán reggel, és ezért ugráltathatták öreg banyák és hisztis nők.
-Gyere.-kulcsolta az ujjait a kezem köré, és mosolyogva húzott maga után.
-George...
-Ne mondj semmit!-fordult felém, és a szemembe nézett.-Legalább csak ma tedd azt, amire kérlek. 
A pillantásom ide-oda cikázott a bátyám és a különböző sütemények között, vonakodva bólintottam, az arcán megjelent a mosolya és befurakodott egy csapat nézelődő lány mellé.
Ó, igen, kaptam ám megjegyzéseket és össze is súgtak mögöttem, gyorsan kiválasztottam egy sütit, majd szorosan George mellett maradva elfoglaltunk egy asztalt, elég messze a többitől. A zsebében kutakodott, majd előhúzott egy rózsaszín gyertyát.
-Ne.-fintorogtam, és halkan nevetni kezdtem.-Tedd már el!
-Miért?-ráncolta a szemöldökét és a tiltakozásom ellenére beledöfte a gyertyát a sütimbe.
-George, nem gondolod, hogy nagy vagyok én már ehhez? Ráadásul itt nem gyújthatod meg!
-Ahj, jó.-húzta ki belőle, majd az ujjával leszedte róla a habot.-De ma elfújsz egy gyertyát, világos?
-Jó, de tedd már.
-Kívánni is fogsz.
-Azt kívánom, hogy...
-Ne mondd ki!-rivallt rám hangosabban, mint kellett volna. Néhányan felénk kapták a fejüket. Mocskos hangoskodó amerikaiak vagyunk egy csendes és tisztelettudó angol társaságban. Pff...
Nevetni kezdtem, megrázta a fejét és eltüntette a gyertyát az asztalról. Nem beszéltünk a szüleinkről, akik eddig még nem jelentkeztek, nem is akartam egyikőjükkel sem jó pofizni, én nem bánkódtam, George viszont kiakadt emiatt.
-George, figyelj, ne tegyünk úgy, mintha tavaly normális szülinapom lett volna, évek óta nincs, engem ez már nem rendít meg, szóval inkább hallgattasd el magad azzal a sütivel.-böktem játékosan a tányérja felé.
-Szombaton elviszlek bulizni.-jelentette ki.-Amy tud egy jó helyet.
-Hívd el őt is.-mosolyodtam el.
-Nem, ez a te szülinapod.
-George, kedvelem őt, szóval hívd csak el!
-Jó.-adta meg magát.
Eltüntettem a sütim utolsó falatját is, megittam az üdítőm és hátradőltem a széken.
-Menjél, válassz még!
-Nem.-ráztam a fejem.-Elég volt, köszi.
Sóhajtva állt fel, megfogta a kezem és a pulthoz lépett, az előzőket már kifizette, most viszont kiválasztott egy rózsaszín mázzal bevont muffin-t. Amolyan ,,jajj ne" fejjel kezdtem nevetni, amikor kiléptünk és ő elégedetten szúrta bele a gyertyát. Ellentmondást nem tűrően áthúzott az út másik oldalára, majd egy közeli park egyik padjához vezetett és meggyújtotta a gyertyát.
-Énekelni is fogsz?-nevettem.
-Szeretnéd?-vigyorgott.-Eléneklem neked az I don't care-t.
-Ne!-nevettem. George-nak kifejezetten jó hangja van és régen szerettem hallgatni, ahogy énekel, de nem akartam, hogy kutyasétáltató emberek előtt egy muffinba tűzött gyertyával a kezében nekiálljon elénekelni nekem egy Fall Out Boy dalt. 
-Akkor csak fújd el és kívánj valamit, mielőtt rácsöpög a viasz.-huppant le mellém, és a kezembe nyomta.
-Köszönöm.-dőltem a vállának, és az arcomat elrejtettem a fekete kabátjában.
Nem mutattam ki igazán, de nagyon hálás voltam neki ezért. 
A számat halvány mosolyra húztam, lehunytam a szemeim és elfújtam a gyertya kis lángját. Egy dolgot kívántam, és az sem hozzám kapcsolódott, azt akartam, hogy ő befejezze az egyetemet és helyettem is boldog legyen.
-Kívántál?-kérdezte.
Bólintottam, majd kihúztam a gyertyát a muffinból és ketté törtem a mázzal bevont piskótát, az egyik felét odanyújtottam neki, majd felhúztam a lábaim és a vállának dőlve haraptam bele a születésnapi ,,tortámba". 
-Ajándékom is van.-motyogta.
-Tiszta hülye vagy.-ráztam a fejem.
-Ha már megvettem legalább ne hülyézz le, különben is, az én dolgom, hogy mire költöm a pénzem. 
Belenyúlt a zsebébe, felemeltem a fejem, tőlünk nem messze egy idős házaspár bámult minket, amikor George elővett egy dobozkát elkerekedtek a szemeik. Gondolom valami leánykérésre számítottak. Naiv öregek.
-Becsomagolni nem tudtam, én ahhoz béna vagyok.-túrt a hajába.-Tudom, hogy nem igazán hordasz ilyeneket, de azért remélem, hogy tetszeni fog. Ha nem tetszik akkor csak tedd el, azért vettem, hogy amikor én visszamegyek a kollégiumba akkor valamiről eszedbe jussak.-mosolygott, és félénken felém nyújtotta a kis dobozt.-Boldog Szülinapot! 
Nagyot nyeltem, lopva körbenéztem és megdörzsöltem az arcom. Nem akartam sírni, még véletlenül meglátna valaki.
-Köszönöm.-húzódtam közelebb, és az arcomat a mellkasába temetve átöleltem.
Puszit nyomott a fejem búbjára, hagyta, hogy néhány másodpercig ölelgessem, majd vettem egy nagy levegőt és mosolyogva elvettem tőle a dobozt. A lélegzetem elállt, és akkor tudtam, hogy ezt a láncot soha nem fogom levenni. Tény, hogy nem hordok ékszert, főleg nem ennyire lányos darabokat, de ezt ma felteszem és soha nem fogom levenni.

~*Louis Tomlinson*~

Nem is tudom mikor töltöttünk együtt utoljára egy ilyen napot, Alexis távozása után, mintha mi sem történt volna visszamentem a nappaliba. Bezabáltuk a pizzákat, söröztünk, teletömtük magunkat édességgel és chipssel, felforgattuk a nappalit és hatalmasakat röhögtünk. Van, aki azt hiszi, egy csapat fiú mást nem tud nézni a tévében, csak bizonyos 18-as karikákkal ellátott szösszeneteket este 11 után, na, mi nem tartozunk abba a rétegbe. Mi Spongyabobot néztünk, aztán egy nyálas sorozat ismétlését, aminek a végén Niall bőgni kezdett. Délután 2-ig aludtunk, majd elmentünk a közeli Nando's-ba kajálni és átlagos fiatalokként röhögve jártuk a várost, meg-megállva aláírásokat adni és fényképezkedni néhány lelkes lánnyal, akik kivétel nélkül mindannyian kifejezték az aggódásukat és hatalmas ölelésekkel jutalmaztak. Nem gondoltam Eleanor-ra, és addig, amíg egyedül nem maradtam Alexis-re sem. Este 10-kor fáradtságra hivatkozva indultam haza, Harry szerette volna ha velük megyek, de én inkább a saját lakásom választottam, annak ellenére, hogy azért jöttem el otthonról, hogy egyedül legyek, Zayn is jött velem és esélyem se volt az egyedüllétre. Utáltam, hogy megint abba a hibába esek amiből éppen csak kilábaltam, megint eltitkolok előlük valamit.

Amint becsuktam az ajtót úrrá lett rajtam egy furcsa érzés. Eddig mindig én voltam az, aki elment hozzá valamiért, most fordult a kocka és ő jelent meg az én ajtómban. Vannak még meglepetések. 

Lezuhanyoztam, felvettem egy farmernadrágot és egy fekete pólót, a hajamat hagytam megszáradni, így elég kócosan állt mindenfelé, elintéztem azzal, hogy beletúrtam, majd elfoglaltam a nappalit. Tudtam, hogy az lenne a helyes ha felmennék és lefeküdnék aludni, mert eddig nem igazán tartottam be, amit az orvos tanácsolt. De nem küldhettem el megint. Nem tudtam mi lesz, ha idejön, én szeretnék vele beszélgetni, ő nem valószínű, hogy arra vágyik. Éjfélig vártam, akkor már azt hittem, hogy nem fog jönni, éppen felállni készültem, amikor csengettek. 

A hajamba túrtam, nagyot sóhajtottam és a kulcscsomómmal a kezemben indultam az ajtóhoz. Sokkal természetesebben festett, mint tegnap. Sminkje nem volt olyan sötét, ajkai vörös helyett rózsaszínben pompáztak, fekete, lábaihoz tökéletesen simuló vékony nadrágot viselt, fehér, feliratos pólóval és egy ujjatlan, szegecses farmermellénnyel, a haja kissé kócos volt, mintha sokszor hátratúrta volna. A látványától is kirázott a hideg, elsősorban azért, mert annyira lengén öltözött fel, ujjai közt egy fekete bőrkabátot szorongatott.

-Szia.-mosolygott.

A szemét néztem, pupilláit most is nagyobbnak láttam a normálisnál. Félreálltam az ajtóból és hagytam, hogy belépjen. Fekete Converse cipőjét lazán lerúgta, majd kérdőn fordult felém.

-Mit csinálsz itt?-hebegtem zavartan.

-Tegnap azt mondtad, jöjjek vissza ma este. Itt vagyok.-tárta szét a kezeit.

A gyér fényben a nyakában megcsillant egy nyaklánc, amit határozottan nem láttam még rajta. Sőt, semmilyen ékszert nem láttam még rajta. Közelebb léptem, az álla alá nyúltam és a szemébe néztem, szemeinek barnája csak egy vékony vonalként látszott, mintha csak egy néhány milliméteres keretet adna a fekete örvénynek. 

-Miért teszed ezt?-kérdeztem.

-Mire gondolsz?-billentette oldalra a fejét, és egyik karját átdobta a vállamon. Pillanatok alatt borzasztóan közel került hozzám, aminek köztudott, hogy nehezen ellenállok. Valószínűleg szórakoztatta, mert az ajkait mosolyra húzta és a szemei játékos feketeségben csillogtak.

-A szemed...

-Csak egy kis extra, hogy jól érezzem magam.

-Alex, ezzel le kell állnod.

-Ne foglalkozz ezzel, el tudom dönteni, hogy mi a jó nekem. Amúgy sem azért jöttem, hogy a szentbeszéded hallgassam.

-Gondoltam, viszont beszélnünk kellene.

-Úgy már nem izgi, hogy nincs barátnőd, ugye?-vonta fel a szemöldökét. Tudtam, hogy csak provokálni akar.

-Hülyeségeket beszélsz.-ráztam a fejem.

-Sokkal izgalmasabb volt, amikor fent állt a lebukás veszélye.-mosolygott.-Így már nincs benne semmi különleges.

-Fejezd be!-léptem közelebb, és megfogtam a csuklóját.-Ez nem igaz.

-Bizonyítsd be.-biggyesztette le az ajkát.

Megragadtam a derekát, ajkaim mohón nyomtam az övére. Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy nemet mondjak neki és figyelmen kívül hagyjam, ahogy provokál. Nevetni kezdett, fejét félredöntötte, amíg elfordítottam a kulcsot a zárban, lecsuktam a villanyt, megragadtam a kezét és vakon húztam a lépcső felé. Nevetése betöltötte az egész csendes lakást, dübörögve értünk fel a folyosóra, a szemem hozzászokott a sötétséghez, már láttam őt, és a tárgyak körvonalait. Közelebb húzódott, teste az enyémnek feszült, az ajkamba haraptam, az lett volna a helyes, ha nemet mondok, de mostanában mindig azt teszem, ami nem helyes. 

-Mi a baj?-simította meg a tarkóm.-Szeretnéd ha várnánk addig, amíg fel nem szedsz egy lányt, akit becsaphatsz?

Morogva nyúltam a lábai alá, combjait nevetve fonta a csípőm köré, belöktem az első utamba kerülő szoba ajtaját és az ajkára tapadva botorkáltam be. Az ablakhoz léptem és elhúztam a sötétítőt, fel akartam oltani az éjjeli lámpát, de nem hagyta. A sötétben szinte világított az ágyon elterülő, érintetlen fehér ágynemű, fészkelődni kezdett, ujjai bekalandoztak a pólóm alá és én sóhajtva eresztettem le az ágyneműre. Sötét haja szétterült a párnán, mutatóujjával mosolyogva hívogatott magához, lazítottam a szorító övemen és sóhajtva zuhantam fölé. Kuncogni kezdett, amikor ajkaim megtalálták a nyakát és a csípőjét szándékosan hozzám préselte. Gyér reményeket kezdtem táplálni az iránt, hogy talán adna nekem egy esélyt, elvégre ő jött ide hozzám. Megtámaszkodtam a kezeimen és a szemébe néztem, tudtam, hogy ha engedné akkor én segítenék neki leállni azzal, amivel most éppen rontsa magát, ha adna egy esélyt jóvá tenném azt, amit elcsesztem.
Lassan kibújtattam a mellényből, a ruháit óvatosan leejtettem a földre majd a hátamra gördültem és hagytam, hogy azt tegyen velem amit akar. Nem sietett, komótosan hámozta le a nadrágom, miközben én nyugodtan nézegettem csupán fehérnemű takarta testét. Olyan gyönyörű, és én nem tudom miért ilyen, de nekem az is tetszik, amikor éppen elküld a fenébe. 
Félresöpörtem dús, sötét hajkoronáját, mutatóujjammal gyengéden simogattam a tarkóját, csodálkozva nézett rám. Szabad kezemmel megfogtam a derekát és félig ülő helyzetbe tornázva magam a falnak döntöttem a hátam és az ölembe húztam. Combjai közrefogtak, kissé fölém magasodott, haja előrehullott a válla fölött és szeme barnája helyett csillogó ónixtekintettel fürkészett. Nem voltunk még igazán gyengédek egymással, gyorsan lezavartuk, azután mindenki ment a maga dolgára. Ezt másnak éreztem, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, az ösztöneimre hagyatkoztam és hagytam, hogy minden úgy történjen, ahogy kell. Nem tudtam, hogy vele volt-e valaha gyengéd egy fiú, csókjai hevesek voltak, de én maradtam a saját, lusta tempómban, aminek köszönhetően szép lassan, de megtaláltuk a megfelelő ritmust. A hátára fordítottam és lassan megszabadítottam a fehér, csipkefehérneműtől, egy pillanatra lehunytam a szemem, meglepetésként ért, amikor vékony ujjai a hajamba csúsztak. Szinte elsüllyedt az ágyneműben, teste tejfehéren olvadt az illatos, fehér paplanba, sötét haja volt az egyetlen, ami kitűnt a fehérségből. A tekintetét kerestem, keze lecsúszott a mellkasomon és ajkát mosolyra húzta a reakcióm miatt. Megkerestem a nyaklánca kapcsát, de mielőtt levehettem volna megfogta a kezem és elhúzta onnan.
-Ez marad.-motyogta.
Beleegyezően bólintottam, levettem az alsónadrágom, és sóhajtva kerestem meg a pénztárcám. A mellkasomra húztam és lágy csókokkal hintettem a nyakát és puha arcát, kezeim lassú felfedezőútra indultak.
-Louis.-sóhajtott halkan, soha nem mondta még így a nevem.
Fölé gördültem, lábait a csípőm köré fonta. Figyeltem, ahogyan az arckifejezése folyamatosan változik, vonásai ellágyultak, száját hol összeszorította, hol résnyire nyitotta vagy az alsó ajkába harapott. Szemeit néha kinyitotta és lustán pislogott, lábait néha ösztönösen próbálta összezárni, amit nem hagytam. Kezeivel nem tudott mit kezdeni így hol a hátamba mart, hol a saját hajába túrt, miközben vonaglott alattam. Ujjainkat összefontam és úgy támaszkodtam a feje két oldalán. A kis pillangó medál beszorult közénk, a fém először hideg volt, de a forró helyzet miatt hamar elmúlt az idegen érzés. Szemeim végig rajta tartottam, az arcához hajoltam és gyengéden megcsókoltam, levegőért kapkodva csókolt vissza. Fejét hátrabillentette és ujjai erősen szorították a kezem, homályos tekintettel néztem a reakcióját. Felsőteste elemelkedett az ágytól és hozzám préselődött, ajkait az enyémre simította, csípőjét szorosan nyomta az ágyékomhoz, majd teste elernyedt és a nevemet ismételgetve visszazuhant az ágyra. Légzése nehéz volt és szempilláit rebegtetve nyitogatta a szemét.
-Alex.-suttogtam, és óvatosan legördültem róla.
Teste kissé remegett, magunkra húztam a takarót és idétlenül próbáltam összeszedni a gondolataim. Szemeit a plafon felé irányította, egyik kezemet a takaró alatt a derekára csúsztattam és gyengéden fordítottam magam felé. Még a sötétben is láttam, hogy pupillái lényegesebben kisebbek lettek.
-Legyél a barátnőm, kérlek.-suttogtam.