30.rész A ,,gödör" mélyén

Sziasztok! :)

Sokan kérdezték, itt/twitteren, hogy hány részes lesz ez a blog, szóval most itt, hogy mindenki lássa, megírom. A történet 50-55 részes lesz, mostanában nem valószínű, hogy ennél hosszabb történetbe kezdek. 

Remélem mindenkinek jól telik a nyár! :)

Nessa. xx

~*Louis Tomlinson*~

Lesütöttem a szemem, igyekeztem olyan lassan és nyugodtan magamba szívni a most igencsak kevésnek tűnő levegőt, amennyire csak lehetett. A vállaim megereszkedtek, többször próbáltam belevágni a magyarázkodásba, de valószínűleg felesleges. Tudja, mekkora baklövést csináltam akkor, ezen mit szépíthetnék? Nem szabad megtudnia, hogy most mi van. Az egyik legjobb barátom, olyan mintha a kisöcsém lenne akit kedvemre szívathatok és védhetek meg a saját hülyeségeitől, az jó testvérhez illő, hogy ekkora dolgot titkolok el előle, és hazudok neki? Egyértelműen nem, de mit tehetnék? Őszintének kellene lennem, de nem egy kórházban, nem egy olyan helyen ahol bárki meghallhat.

-Sajnálom.-suttogtam, és továbbra is lesütött szemmel meredtem a lábaimra.

-Értem.-nyögte, és a szemem sarkából láttam, hogy idegesen túrt a hajába.-A kérdés az, hogy most mi van. Egyszerre vagy vele meg, meg Eleanorral?

Rátapintottál, bár az nem nevezhető kapcsolatnak, ami köztem és Alexis között van.

-Louis, komolyan?-nevetett fel keserűen.

-Nem, nem!-tiltakoztam, és felemeltem a fejem.

Hazudozásra fel, Louis! Éljen!

-Nem.-ismételtem suttogva.-Én, én Eleanor-t szeretem, az csak egy ballépés volt, amit azóta is milliószor megbántam. 

Nem mondok olyat, ami már nem igaz. Nem mondom, hogy józanon nem csináltam volna, mert megtettem, nem is egyszer, azzal sem hazudtam, hogy szeretem Eleanor-t, mert szeretem őt, de a benn fekvő lányt is.

-Nem tudom miért, de elhiszem.-sóhajtott.

-Haragszol, ugye?-emeltem rá bűntudatos szemeim.

Nem válaszolt, az ajtó nyitódása mentett meg attól, hogy erről kelljen beszélnem vele. Legszívesebben elsüllyednék, elbújnék valahová ahol senki nem találhat meg.

George viharzott ki, ügyet sem vetett ránk, csak egy figyelmeztető pillantást kaptunk, majd feljebb rántotta a  vállán a táskáját - kísértetiesen hasonlított a mozdulat Alex-éhez -, és elindult végig a folyosón.

A szemeim az ajtót pásztázták, mely résnyire nyitva maradt és én hallottam, láttam a gépeket. Az arcáról lekerült a maszk, ajkai résnyire nyíltak, apró lábak lógtak ki a takaró alól. Harry felpattant, kérdő pillantást vetett felém, de csak megráztam a fejem és figyelemmel kísértem, amint eltűnik az ajtó mögött.

Hátradőltem a széken, a kezeim az arcom elé emeltem és lehunytam a szemeim. Lejjebb csúsztam, csukott szemeim előtt akaratlanul is megjelent egy kép, és nem a barátnőmről. Szorosan összezártam az ajkaim, a hajamba túrtam és igyekeztem elhessegetni a képet, duzzadt ajkak, sötét, hosszú haj, huncutul csillogó barna szemek. Gyorsan kinyitottam a szemeim, ezzel eltűnt a kép, de maradt valami más, felpattantam és elindultam,  hogy keressek egy kávéautomatát. Két pohárral tértem vissza a helyemre, az egyik már félig üres volt, a másik Harry-re várt, bár csak később jöttem rá, hogy mire ő kifárad addigra elhűl, meg amúgy sem rajong a kávéért. A zsebemben megcsörrent a telefonom, kis híján kiborítottam a kávét, majd miután biztonságban letettem a székre, amin néhány perccel ezelőtt Harry kotlott, előhúztam a zsebemből a készüléket. Eleanor arca villogott a kijelzőn, én pedig csak remélni mertem, hogy nem felejtkeztem meg egy újabb találkozóról.

-Szia.-próbáltam vidáman köszönni. 

-Szia, édes. Hallottam mi történt, hogy vannak?

Tipikus, aggódik, aggódik egy olyan lányért akivel megcsaltam, bár nem tudja.

-Harry egész jól, bár magát okolja.

-Szegénykém, vigyázz rá!

-Igyekszem.-sóhajtottam.

-És a lány? 

-Az orvos szerint szerencséje volt.-közöltem kissé összeszorított fogakkal.-Csak zúzódások, de megsérült az egyik bordája.

Számomra ez volt az egyik legsokkolóbb az egészben, a szavak úgy hagyták el a számat, mintha legalább azt mondtam volna, hogy soha nem fog többet felkelni abból az ágyból. 

-Mi történt?

-Harry is elég zavarosan mondta el.-sóhajtottam.-Majd elmondom ha innen hazamentünk. Alszol ma nálunk?

-Nem zavarnék?- szinte láttam magam előtte ahogyan az ajkát harapdálja,

-Ne kérdezz butaságot!-mosolyodtam el. 
Szükségem van rá, hogy elterelje a gondolataim.

~*Alexis Elwood*~

Ha ez a halál, akkor valami nagyon jó helyre kerültem. Sötét volt, de meleg, nem volt fájdalom, a nagy semmi közepén voltam, mégis egész kellemes volt. Az idill-t viszont hamar megtörte egy idegesítően pittyogó hang, mely nem akart megszűnni, folyamatosan ismétlődött. 
Valaki fogta a kezem, hiába próbáltam elhúzni, a testrészem nem reagált az agyam által küldött parancsra. Nem akarok még meghalni, még egyszer hadd lássam Harry-t, utána elragadhat a fekete csuklyás ember, csak egyszer, még egyetlenegyszer anélkül, hogy összevesznénk.
 A szemeim kipattantak, abban a pillanatban pedig elvakított az erős fény, a hangok felerősödtek és éreztem az ujjaimmal összekulcsolódó hosszú, vékony ujjakat, amiket ezer kéz közül is felismertem volna. A szívem hevesebben dobogott, hallottam, ahogyan a gép gyorsabban adja ki azokat az idegesítő hangokat. A mellkasomra mintha ráült volna valaki, valaki aki 200 kg fölött van, mintha az a valaki szándékosan ketté akart volna törni.

-Alex?-hallottam meg a mély, rekedtes hangot.

-Fáj.-nyögtem.-Harry, ez nagyon fáj!

Elengedte a kezem, összehúzott szemekkel követtem minden lépését, ahogyan az ajtóhoz ment és teli tüdőből kezdett ordibálni. Nehezen kaptam levegőt, nem így akartam vele utoljára találkozni. Zöld szemei kétségbeesetten csillogtak, amikor megfordult és rám nézett. Erőtlenül emeltem fel a kezem, levegőért kapkodtam, akárhányszor megmozdult a mellkasom erőteljes fájdalom nyílalt bele. Az ágyhoz lépett és a kezei közé fogta az én erőtlen kezem, egy orvos rontott be, láttam a kezében a hatalmas tűt, az izmaim reflexszerűen feszültek meg, erősebben szorítottam a kezét.

-Minden rendben lesz.-suttogott és megpuszilta a homlokom.

Amikor tökéletesen metszett szája a homlokomhoz ért, az izmaim elernyedtek és csak egy szúrást éreztem, mely végigkísérte azt az időt, amikor ajka a fejemen pihent. Az izmaim mintha elfolytak volna, megszűnt a fájdalom a mellkasomban, laposakat pislogtam a fölém magasodó fiúra, aki kissé elnyílt ajkakkal simogatta a hajam.

-Minden rendben lesz.-beszélt.

-Mi történt?

A saját hangom mintha csak nyöszörgés lett volna, a szemhéjaim elnehezedtek és puszta akarattal tartottam még nyitva a szemem.

-Elmondom, ha jobban leszel.

Élveztem, ahogyan hosszú ujjai a tincseimmel szórakoznak, szerettem volna ha mellém fekszik és hozzábújhatok, de tudtam, hogy ez csak egy kísértő vágy, ami soha nem történik meg. Kezdtek visszatérni az emlékképek, Hayley, Harry, rohanás, Cole, a kocsi, fékcsikorgás és fájdalom. Annál sokkal elviselhetetlenebb, mint amit néhány perccel ezelőtt éreztem. Keze az arcomra csúszott, a szemeim kipattantak, valamiért azt reméltem megcsókol, de persze, hogy nem tette.

-Maradj itt.-kértem csendesen.

-Amíg a bátyád szét nem rúgja a seggem itt leszek.-villantotta meg szomorkás mosolyát.-Most aludj!

Valamiért szót fogadtam neki, engedtem a kísértésnek, hogy lecsukjam a szemem. Átadtam magam a sötétségnek, mely fokozatosan ellepte az agyam és visszakényszerített oda, ahonnan csakis miatta hajlandó voltam előjönni. Még egyszer ránéztem, csak azért, hogy lássam, még mindig itt van.

~*George Elwood*~

Ruhákat dobáltam a hátizsákjába. A fekete Adidas táskát üresen tettem az ágyra, a fiókokat kihúztam és a belegyűrt ruhákból gondosan kiválogattam néhányat, amiket összehajtogattam és betettem a táskámba. A fehérneműkkel már nem vacakoltam ennyit, annyira ciki nem volt, mintha a barátnőm bugyijai közt turkálnék, de mégis kínosnak éreztem

Összeszedtem néhány színes francia bugyit, melltartókat, és betettem a táska egy másik rekeszébe. Csak ruhákat tettem el, nem tudtam mire lehet még szüksége. Nem akartam az asztalán és a dolgai közt turkálni, egy táskát kerestem, amiben a hajához való dolgokat és a sminkjeit tartja. Miután megtaláltam a fürdőszobájában, rácsörögtem apára és elmondtam neki mi történt, nem repestem attól, hogy nekem kell ezt közölni az apánkkal, de másnak nem mondhattam, hogy hívja fel. Hirtelen lett zaklatott, és addig amíg el nem mondtam, hogy nincs annyira komoly baj, be akart jönni. 

A vállamra vettem a táskát, becsuktam magam után az ajtaját, ledübörögtem a lépcsőn, a taxi már kint várakozott a ház előtt, bezártam az ajtót és lekocogtam. 

Útközben próbáltam összeszedni magam, elsőként azért, hogy ne vágjam orrba Harry-t amikor odaérek. Nem vagyok túl erőszakos, de a húgomért bármit megtennék, éppen ezért nem akarom bántani azt a gyereket, nem szeretném ha megharagudna rám. A percek lassan teltek, nem volt kedvem beszélgetni a taxissal, éppen ezért csak szó nélkül hallgattam, ahogyan jelentéktelen dolgokról beszélt hozzám.

-Köszönöm.-nyomtam a kezébe néhány bankjegyet, majd kiugrottam az autóból és elindultam befelé.

A recepció mellett csak elmentem, az ott ülő nő nem állított meg, valószínűleg azért, mert nem olyan rég még itt voltam. Nem vacakoltam azzal, hogy a liftre várakozzak, kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hamarosan ismét Alexis szobájának ajtaja előtt álltam. Louis - akit szintén nem akartam itt látni - a kezébe temetett arccal, elég zaklatottan ült a széken, Harry nem volt mellette.

-Történt valami?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Felébredt-emelte rám a tekintetét-kapott egy adag fájdalomcsillapítót. 

Feltéptem az ajtót, az ágy mellett ülő göndör hajú fiú összerezzent. A tekintetem a kezére kalandozott, amit Alex fogott, lefeszegette róla a húgom ujjait, majd leszegett fejjel indult felém.

-Sajnálom.-állt meg előttem.-Csak bocsánatot akartam kérni tőle, nem tudtam, hogy el fog szaladni.

-Megértem.-nyeltem nagyot.-De csak azért nem váglak képen mert szeret téged, és nem akarom, hogy megharagudjon rám. 

-Értem.-bólintott.-Meglátogathatom majd?-nézett rám könyörgőn.

Vonakodva bólintottam.

-Felébredt.-közölte.-Hívtam az orvost mert kiabált és nehezen vette a levegőt, megijedtem. 

Erősen fogtam a táskát, akaratlanul is az alvó testvéremre pillantgattam, vette az adást és egy intés után kiment. Lerogytam a székre, a táskát letettem magam mellé és vizsgálódva néztem nyugodt arcát, amin néhány apróbb seb, és kékes árnyalatú folt éktelenkedett, de még így is gyönyörű volt. Mindig is tudtam, hogy a kishúgom egy különlegesen szép lány, ezért mindig, mindentől meg akartam védeni, ez sajnos nem mindig sikerült. Megfogtam a kezét és a hüvelykujjammal végigsimítottam a kézfején, annyira rossz volt őt így látni. Eszméletlenül, sebekkel teli, gépekre kötve. Gyengének tűnt, olyannak, akit már túl sok fájdalom ért, borzasztó volt ezt látnom. 

-Néha a lábad elé nézhetnél.-suttogtam.

Meg sem mozdult, arca nyugodt volt, halkan szuszogott, a gép idegesítő, de számomra megnyugtató hangjelzéssel mutatta az egyenletes szívdobbanásait.

-Csak legyen meg az a szar papír és többet nem kell idejönnöd.-beszéltem hozzá, és egy kicsit megszorítottam a kezét.-Ha anya nem kötötte volna ki ezt a feltételt, már réges régen elvittelek volna innen. Addig meg a nyomodban leszek és idegesíteni foglak, hogy ne történjen még egy ilyen.

A szemembe könnyek gyűltek, kipislogtam őket és a fejemet a fehér lepedőre hajtottam. 

~*Harry Styles*~

Nem tudtam hova tenni Louis-t, nem voltam biztos benne, hogy a teljes igazságot mondta el nekem, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy tovább faggassam, amíg kiszedem belőle a teljes igazságot. Úgy vágtam neki ennek a napnak, hogy ha törik ha szakad bocsánatot kérek tőle, hogy végre teljes nyugodtságban tudjak élni, és talán barátok legyünk. Ehelyett mindent elbaltáztam, most miattam van kórházban, miattam sérült meg.
Nem vágytam semmi másra, csak a puha ágyamra és alvásra. Hayley többször hívott, de nem volt kedvem visszahívni, csak egy sms-t küldtem neki amiben megnyugtattam, hogy nincs komolyabb baj és én is élek, ezután kikapcsoltam az összes készüléket. Csendben, lehajtott fejjel lépdeltem Louis mellett.

-Paul elhozta az autódat a parkolóból.-közölte halkan.

-Oké.-rántottam meg a vállam, majd beültem a kocsijának anyósülésére 

A fejemet az ablaknak döntöttem és becsuktam a szemeim, de minduntalan előjött az a kép, amikor eltalálta az a kocsi. Már-már attól féltem, erről fogok álmodni, hogy még ott sem maradhatok békében.

-Jobban lett?-kérdezte.

-Elaludt.

-Rendben.-motyogta.

Nem figyeltem az utat, egyenesen a Temzébe is hajthatott volna, az sem érdekelt. Tudtam, hogy úgyis csak hazamegyünk, csukott szemmel is elvezettem volna odáig. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor bekanyarodott az ismerős utcába, néhány perc múlva pedig kitárult a kapu és behajtott. Zombiként estem ki a kocsiból, elvonszoltam magam az ajtóig, miután beléptem lerúgtam a cipőm és egy intéssel üdvözöltem a fiúkat, akik Eleanor társaságában valamin vitatkoztak, miközben a tévében egy buta mese ment.

-Harry!-pattant fel Liam.-Hogy vagy?

-Fáradt vagyok.-motyogtam.

-És a lány?-kérdezte nagyra nyílt szemekkel Niall.

Zayn bizalmatlanul fürkészte az éppen belépő Louis-t, megrovó pillantásokat küldött felé, majd ellágyult az arca. Niall kérdésére csak csalódottan megvontam a vállam és elindultam felfelé a lépcsőn. Most nem vágytam társaságra, csendet akartam, nyugalmat, kipihenni ezt a napot. Nem akartam velük bunkó lenni, ők is tudták, hogy ilyenkor nem szeretek semmit se csinálni ezért nem kérdezősködtek, nem próbáltak meg felvidítani, tudták, hogy majd magamtól kiheverem. A szobámban csak előkaptam egy tiszta alsónadrágot a szekrényből, és elcipeltem magam a fürdőszobáig. Jól esett kibújni a nehéz ruhákból, a nadrágomból kihúztam az övet és a nehéz farmert begyűrtem a mosnivalók közé, utána küldtem a pólóm és az aslónadrágom, majd megnyitottam a vizet és beálltam a zuhany alá. Az izmaim ellazultak a forró víz hatására, fáradtan nyúltam a tusfürdőmért, minél hamarabb végezni akartam és ágyba kerülni. Nem vacakoltam hajmosással, hagytam, hogy a fürtjeim elázzanak, de nem dörzsöltem át samponnal, lusta voltam hozzá. Néhány perc alatt végeztem, a csípőm köré tekertem egy törülközőt és csöpögve léptem a mosdókagylóhoz, a tükörben megpillantottam az arcom, esküdni mertem volna, hogy reggel nem néztem ki ennyire szarul. A szemeim kissé kipirosodtak, fáradt karikák keretezték, a szám a megszokottal ellentétben most lefelé görbült, elfordítottam a fejem és a saját profilomon való szörnyülködés helyett elővettem a fogkefém. Átsúroltam a fogaim, miután végeztem a hajam átdörzsöltem egy száraz törülközővel, lekaptam a csípőmről a vizes darabot, a testem nagyjából megszáradt. A boxert otthagytam a fürdőszobában és meztelenül vágódtam be az ágyamba, magamra húztam a takarót és erősen lehunytam a szemeim, hogy minél hamarabb elaludjak.