43.rész It's OK

~*Harry Styles*~

Küzdöttél már hatalmas bűntudattal 3000 ember előtt, miközben a legjobb barátod üvöltözve rángattad, mert élettelenül feküdt egy színpad közepén? Nem? Én 2 perccel ezelőtt ezt csináltam, egészen addig, amíg engem is le nem cipeltek Lou-val együtt. Hallottam, hogy felmerült a koncert elhalasztása és a jegyek árának visszafizetése, mert a jelenlévő emberek valósággal megőrültek, hárman maradtak a színpadon és borzasztó idegesen, de próbálták csillapítani őket. De ennek a koncertnek már vége, és most ez érdekelt a legkevésbé. Engem egy másik öltözőbe cipeltek, jelen pillanatban Paul tartotta a fejem a lábaim közé, hogy valamelyest legalább én lenyugodjak, de ez a módszer nem volt túl hatásos.

-Engedj el!-próbáltam meg felegyenesedni, de ő túl erős hozzám képest, így a fejem maradt a térdeim közt, hiába erőlködtem.-Paul, engedj be hozzá!

-Nem, Harry. Itt maradsz, amíg le nem nyugszol.

Vettem két nagy levegőt, többet nem próbálkoztam a szabadulással. Ha nyugodt maradok, akkor elenged és bemehetek Louis-hoz. 2 perc múlva felhúzott, addigra elszédültem és kábán pislogtam rá.

-Tessék.-nyomott a kezembe egy üveg kellemesen hideg vizet.-Maradj itt, megnézem őt.

Bólintottam, és felbontottam a vizet. A gondolataim és az önmarcangolás olyan erővel töltötték be a fejem, hogy fizikai fájdalmat éreztem. Meg kellett volna hallgatnom, be kellett volna fognom a szám és veszekedés helyett mellette lenni, de én mit csináltam? Üvöltöztem, meg akartam ütni, megcsókoltam a Eleanor-t. Nem vagyok igazi barát, egy idióta vagyok. És most ki tudja mi fog történni vele. Felpattantam, úgy döntöttem nem várok Paulra, ha tetszik, ha nem, bemegyek Louis-hoz, mióta kell nekem engedélyt kérnem ahhoz, hogy láthassam?

Kinyitottam az ajtót, a vizet magammal vittem, hátha szüksége lesz rá. Tudtam hol keressem, láttam hova vitték be. Félve nyitottam be, nem lepődtem volna meg, ha ezek után elküld melegebb éghajlatra. A homlokán egy nedves törülköző volt, két összetolt széken pihent, melyekről kétoldalt lelógtak a lábai.
-Haz?-nézett rám meglepedtem.
Engem az lepett meg, hogy tudatánál van, valamint az, hogy hozzám szólt, ráadásul a becenevemen szólított. Elszorult a torkom és ügyetlenül botladoztam be, felhúzta magát a széken és kissé kábán pislogott rám.
-Haz, te miért nem vagy a színpadon?
-Szerinted képes lennék nyugodtan énekelgetni, amikor 10 perce még ott feküdtél?
-Minden rendben, menj vissza nyugodtan.-mosolyodott el.
-Én ma már nem megyek fel oda. Itt maradok.-jelentettem ki.
-Az ott nálad ásványvíz?-szegezte tekintetét a kezemben tartott üvegre.
-Megihatod.-léptem közelebb és a kezébe nyomtam.
-Kösz.-ivott bele mohón.
Szemügyre vettem, még sokkal sápadtabb volt, mint amikor felmentünk, a szája fehér volt, de lassan kezdett visszatérni belé az élet. Külső jelei nem nagyon voltak a hatalmas esésnek.
-Mi történt?-kérdeztem, miközben az ujjaimat tördeltem.
-Mr. Tomlinson túlterheli magát, keveset pihen és keveset eszik és iszik, elfáradt.-lépett be egy középkorú férfi, fehér köpenyben és orvosi táskával a kezében.-Jó napot Mr. Styles, ön jól érzi magát?
-Azt hiszem.-motyogtam.
-Harold, kértelek, hogy maradj a helyeden!-lépett be az orvos mögött Paul.-Menj ki, légyszíves!
-Nem.-makacskodtam.-Jogom van itt maradni.
-Érvelj a jogaiddal a folyosón. Nem kell visszamenned a színpadra, de ne lábatlankodj itt, Dr. Parks szeretné megvizsgálni Louis-t.
-Ami azt illeti, Mr. Styles-t is szeretném.-szólt közbe, miután megkérte Lou-t, hogy vegye le a pólóját.
-Ülj le és maradj csendben!
Bólintottam, és elfoglaltam egy széket a sarokban. Füleltem, az orvos minden szavát lestem, de csak magában motyogott, miközben megvizsgálta Lou-t.
-Nincs semmi baj. Sportoljon többet Louis, egyen rendesen és igyon sok vizet, ne felejtsen el normálisan, legalább napi 8 órát aludni!
-Rendben.-bólintott.-Visszamehetek a színpadra?
-Nem, ma már csak haza mész.-jelentette ki Paul.
-De...
-Nincs de! 1 percre visszamehetsz, hogy közöld, jól vagy, utána viszont lejössz és amíg tart a koncert eszel valamit.
-Hogy érzed magad, Harry?-guggolt le elém az orvos. Nem tudom, hogy 18 évesnek látott-e, vagy 8-nak.
-Jól vagyok.
-Nagyon megijedtél?
-Igen.-bólintottam.-Nézze, velem minden rendben, a barátom jól van?
-Igen.-bólogatott.-Szeretnélek megvizsgálni.
-Nem szükséges, minden rendben, nincs semmi bajom.
-Biztos vagyok benne, de nyugodtabb lennék, ha elvégezhetnék egy alapvizsgálatot.
-Jó.-vontam meg a vállam.
Levettem a pólóm, hagytam, hogy a kis kütyüjével megvizsgáljon, majd miután megbizonyosodott róla, hogy nekem nincs semmi bajom, összepakolta a cuccát, még egyszer tájékoztatta Louis-t a normális étrendről, azután elment.
-Ne nyírjátok ki egymást!-tápászkodott fel Paul, és ő is kiment.
Ketten maradtunk, sokáig meg sem mertem mozdulni és csak ültem csendben.
-Megütötted magad?-kérdeztem.
-A fejem.-vonta meg a vállát.-Nem tudom mi történt.
-Eldőltél.-nyeltem nagyot.-Én meg megijedtem, mindenki nagyon megijedt.
-Visszamegyek.-próbált felállni.-Ha ülve is, de befejezem ezt a koncertet.
-Úgysem engedik.-motyogtam.
-Akkor legalább te menj vissza, hogy megnyugodjanak.
-Nem fognak, mert te nem leszel ott, én meg nélküled nem megyek fel.-ráztam a fejem.
-Nem kell ez, Harry. Tudom, hogy haragszol, menj vissza, jól vagyok.
-Nem.-ráztam a fejem.-Szeretném, ha visszaköltöznél.
Szemei nagyra nyíltak, érdeklődve nézett rám.
-Sajnálom, az egészet. Hogy kiabáltam, megsértődtem, mindent, rossz barát vagyok.
-Semmi baj.-mosolygott.-Én is sajnálom...
-Tudom.-hajtottam le a fejem.-Én is csináltam egy nem túl helyes dolgot.
-Igen?-fürkészett.
-Megcsókoltam, izé... Eleanor-t.
-Tessék?-döbbent le.
-Elmentem hozzá, hogy egy kicsit felvidítsam. Elakartam vinni a Starbucks-ba meg sétálni, de aztán elkezdett sírni és inkább otthon maradtam vele, filmet néztünk, közben meg felhívtad...
-Állj!-emelte fel a kezét. Megszeppenten elhallgattam.-Rendben, láttam, hogy Hayley-vel jöttél. Elmondtad neki?
-Igen.-bólintottam.
-Oké, jól tetted.
-Nem haragszol?-néztem rá döbbenten.
-Nekem ehhez már semmi közöm.-tördelte az ujjait.-Elcsesztem, szakított velem, de inkább veled csókolózzon, mint Tom Parkerrel.
Egyszerre nevettünk fel. Nevettünk. Együtt.
-Sajnálom, hogy hazudtam nektek, Haz. Én is utálom magam minden miatt.
-Hazajössz?
-Nem.-rázta a fejét.-Még nem.
-Miért?-kérdeztem szomorúan.
-Jobb, ha még ott maradok. De ha ennek vége, akkor gyertek el mindannyian hozzám, van sör, rendelhetünk kaját és ismétlik a Barca-Manchaster meccset.
-Oké.-vigyorodtam el.
-De!-mutatta fel a mutatóujját.-Menj vissza és énekelj.
-Lou...
-Haz, ők a One Direction-t akarják.
-De nélküled nem vagyunk One Direction.-hajtottam le a fejem.
-Lehet, de a 4/5 több, mint a 3/5.
-Matematikus lettél?-nevettem.
-Megyek veled, azután lejövök és oldalról végignézem a koncertet, oké?
-Jó.-sóhajtottam, majd felálltam és fiúsan megöleltük egymást.
Egymás mellett léptünk ki, a fiúk hangja máshogy csengett, a visítás is inkább volt rémült, mint vidám. A Same Mistakes végén léptünk be, a visítás felerősödött és egy pillanat alatt megváltozott.
-Sziasztok!-emelte a szájához a mikrofonját.
Mindhárman kérdőn néztek rám, mosolyogva bólintottam és végignéztem a megkönnyebbült közönségen. A többiek is, egy olyan ,,na, végre" mosolyt villantottak, körbeálltuk Louis-t, kezemet a vállára tettem és biztatóan mosolyogtam rá, amíg azt vártuk, hogy csillapodjanak a hangok.
-Sajnálom, hogy megijesztettelek titeket.-szólalt meg.-Nem direkt volt.-mosolygott, ezt a mondatot könnyed nevetés kísérte.-Én most lemegyek, mert Paul nem engedi, hogy itt maradjak és énekeljek, pedig jól vagyok. Az utóbbi hetekben nem viselkedtem túl felnőttesen, mostanában nem figyeltem az étkezésre és ezért lettem rosszul. Sajnálom, hogy megijesztettelek titeket, igyekszem majd jóvá tenni, és kárpótolni a nem egész One Direction koncertet. Oldalt leszek és nézni fogom a srácokat, érezzétek jól magatokat, később találkozunk!-intett, majd pacsizott velünk és hangos visongással kísérve lesétált a színpadról.

~*Louis Tomlinson*~

Mintha egy hatalmas követ vettek volna le rólam, Harry beszélt hozzám, nem kiabált, nem illetett csúnya jelzőkkel, beszélt mindenféle hülyeségről, buta, kissé disznó vicceket mesélt amin a fiúkkal együtt nevettem. Egyel kevesebb gond, mert velünk már minden rendben. Ha nem leszek rosszul, talán ez nem történt volna meg, talán úgy ülne, mint amikor jöttünk. Csendben, egyedül. Most minden más volt, néhány óra alatt megváltozott minden, mert együtt nevettünk, egyetlen lány sem került szóba mert ahelyett, hogy mindenki ment volna a maga dolgára, a csajok együtt hazamentek, mi meg beszálltunk a buszba és úti célként az én lakásomat adtuk meg. Fogalmam sincs, mikor volt utoljára olyan, hogy egyszerűen csak elnyújtóztunk a kanapén, söröztünk és tévéztünk. A fejem tompán lüktetett, de kaptam fájdalomcsillapítót és ez a fájdalom csupán valami enyhén bezavaró dolog volt, nem foglalkoztam vele. Harry mellettem ült, nem vetett rám utálatos pillantásokat, zöld szemeiben szórakozottság és vidámság csillogott, nem úgy sikerült ez a koncert, ahogy kellett volna, de történt valami az este folyamán, ami minket kárpótolt. Újra együtt volt a kis társaságunk, nagyjából minden olyan volt, mint régen. A koncertet oldalról néztem végig, kaptam kaját és két üveg vizet, amíg ők énekeltek, én jobban szemügyre vettem a közönségünket, az utolsó két számra felmehettem, és leültem a színpad egy ,,lépcső" részére a zenekarunkhoz, természetesen nem két dalt énekeltem, majdnem kihagytam a fél koncertet, annyival tartoztam, hogy maradok néhány ráadás dalra. 

-Fiúk!-kiabált hátra Paul.-Szálljatok ki!

Egyszerre pattantunk fel, Niall-t dobta fel a legjobban, hogy nem vitatkozunk egymással, és ezt az estét nálam töltjük. Elhúzta a kisbusz ajtaját és kiugrott a kocsiból, egymás után szálltunk le, a fejem miatt egy kis segítségre szorultam, Harry és Liam segített kiszállni, majd elköszöntünk Paul-tól és miután kinyitottam a kaput kisgyerekek módjára rohamoztuk meg a bejárati ajtót.

Niall és Harry a tévéhez indultak, Liam a konyhába, Zayn maradt mellettem és felvont szemöldökkel, mosolyogva várta, hogy mondjak valamit.

-Mi volt?-kérdezte.

-Megbeszéltük.-vontam meg a vállam.

-Ideje volt.-bólintott, majd a kezembe csapott és bement a nappaliba, ahol Niall és Harry egymás kezéből kikapva a távirányítót, fetrengett a kanapén. Harry a focit akarta nézni, kapcsolgatás közben viszont Niall kiszúrta az egyik zenecsatornán Justin Bieber egyik klipjét, így ő értelemszerűen azt akarta nézni. Az sem érdekelt volna, ha szétszedik a nappalit, mert végre minden a régi volt.

Bementem Liam után a konyhába, a hűtőből kivett 5 üveg sört és 5 kis dobozos Pepsi-t. Én előszedtem a szekrényből az összes chipset, majd bedobtam egy csomag popcorn-t a mikróba, és míg az kipattogott, leültem az egyik székre.

-Nem fáj a fejed?-kérdezte.

-Kicsit.-tapogattam meg a fájó pontot.-Nem baj, majd elmúlik.

-Látnod kellett volna magad.-rázta a fejét.-Félelmetes volt, ahogy eldőltél, utána meg mindenki megőrült, az emberek üvöltöztek és elkezdtek lökdösődni, Harry meg sírt és kiabált.

-Nem direkt volt.-biggyesztettem le a szám.

-Gondoltam.-forgatta a szemét, majd nevetni kezdett.-Ezt nem akarom még egyszer átélni.

-Mi volt azután, hogy engem levittek?

-Harry-t is cipelték magukkal, nekünk meg fent kellett maradni a színpadon és valahogy megnyugtatni a közönséget, két kislány megsérült, őket ellátták, páran meg annyira sírtak, hogy elszédültek és őket ki kellett vinni. 

-Megint én leszek a téma.-sóhajtottam.

-Majd megunják egyszer és leszállnak rólad, addig meg ne foglalkozz velük.

Bólintottam, majd felálltam és kivettem a mikróból a forró popcorn-os zacskót. Kiborítottam egy tálba, azután a chipsekkel felpakolva bementem a nappaliba. A Harry vs Niall meccs végeredménye az lett, hogy Niall megnézhette a Justin Bieber klip utolsó 30 másodpercét, azután Harry némi morgolódás után átkapcsolt a sportcsatornára, Zayn meg jót röhögött rajtuk.

-Rendelünk kaját?-pislogott rám Niall.

Az asztalra böktem, ahol volt néhány szórólap különböző éttermekről, amik vállalnak kiszállítást. Természetesen egyikünk sem akart garnélarákot enni focimeccs közben, inkább maradtunk egy közeli pizzéria kínálatánál, és tekintettel Niall hatalmas étvágyára, rendeltünk 7 pizzát, majd elfoglaltuk a nappalit. Sokáig csak a chipses zacskók csörgését és a tévében magyarázó pasas hangját lehetett hallani, háttérzajként pedig, hogy Niall tátott szájjal ropogtatott. Ritka pillanatok egyike, amikor együtt vagyunk és ekkora a csend. Nem kínos csend volt, hanem csak mindannyian a tévét néztük, a meccs végére értünk haza, addigra az állás 3-1 egy volt, az utolsó 20 percet viszont látni akartuk. Egyszerre dőltünk előre, amikor az egyik játékos piros-kék mezben megindult a másik kapu felé, hatalmasat rúgott a labdába és az egyenesen bevágódott a hálóba.

-Mekkora gól!-üvöltött fel Harry és felpattant, majd nagyot húzott a saját üveg söréből.

Csengő hangja zavarta meg az örvendezésünket, azt hittem a pizza érkezett meg, felkaptam a pénztárcám és vidáman mentem ajtót nyitni, becsuktam magam mögött a nappalit és az előszobát elválasztó ajtót, hogy ne rémisszék halálra a pizzás srácot, de a várva várt ételt kihozó tizenéves helyett egy sötét hajú lány állt a házam ajtajában. Döbbenten néztem rá, megfordultam, hogy megnézzem rendesen becsuktam-e az ajtót. A lehető legrosszabbkor jött ide, ha most Harry kijön és itt találja...

-Szia.-mosolygott.

-Alex...-hebegtem idegesen.

Szemeit füstös, fekete sminkkel dobta fel, pupillái hatalmasra tágultak, és innen tudtam, hogy valami nincs rendben vele. Ez nem normális. Ajkait vörös rúzs takarta, haja lágy hullámokban keretezte az arcát, mélyen kivágott felsője kilátszott a rövid farmerkabát alól, és a dekoltázsa egy pillanatra elterelte a figyelmem.

-Mit keresel itt?-néztem hátra idegesen.-Alex, most nem a legjobbkor jöttél.

-Miért?

-Itt vannak a srácok.-harapdáltam idegesen az ajkam.

-Harry is?-vonta fel a szemöldökét.

-Igen-bólintottam.-Egyáltalán, mit keresel te itt?

-Unatkoztam.-biggyesztette le vörösre rúzsozott alsó ajkát, és megvonta a vállát.

Az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét, hogy jobban megnézhessem a szemét. Közelebb húzódott, dereka hozzám ért és mosolyogva fonta karjait a nyakam köré.

-Alex.-toltam el magamtól.-Mit vettél be?

-Semmi különöset.-mosolygott.-Na, beengedsz?

-Menj haza.-túrtam a hajamba.-Kérlek.

-Kihagysz a buliból?-rebegtette hosszú szempilláit.

-Gyere vissza holnap.-suttogtam.

-Jó.-sóhajtott.-De holnap nem rázhatsz le.

Bólintottam, a háta mögött láttam a ház előtt megálló robogót, melyről leszállt a pizzás srác, és a kezében egyensúlyozva a 7 dobozt közeledett felénk.

-Hazatalálsz?-kérdeztem halkan, az előttem álldogáló lánytól.

Nem kellene hagynom, hogy ilyen állapotban egyedül hazamenjen. 

-Igen.-mosolygott, majd lábujjhegyre állt és mielőtt tiltakozhattam volna, ajkait az enyémre nyomta, majd megfordult és nevetve elment.

-Mennyi lesz?-túrtam a hajamba, és elővettem néhány fontot. Kifizettem a pizzát, majd becsuktam az ajtót és nekidőltem, a tükörben megnéztem magam, feltűnő rúzsa hagyott némi nyomot az ajkaimon. megtöröltem a szám, nagy levegőt vettem és a pizzákkal a kezemben visszamentem a kanapén elnyúló társasághoz. Ezt jobb, ha inkább nem mondom el nekik...

~*Alexis Elwood*~

Ki kellett találnom hogyan jutok vissza a házba, nem így terveztem ezt az estét, de hát ez most nem sikerült. Sóhajtozva, kissé fájó fejjel, kábán léptem be a kapun, kifelé a szobám ablakán át jöttem, befelé nem tudom hogy megyek, nem vagyok Pókember, hogy felmásszak a ház oldalán. Arra számítottam, hogy George már alszik, így halkan a zárba dugtam a kulcsom és elfordítottam, a házban sötétség volt, levettem a tiszta, fekete Converse cipőm, a kezembe fogtam és miután visszazártam az ajtót lábujjhegyen osontam fel a lépcsőn. Mindjárt éjfél, apa még nincs itthon, gondolom van valami szeretője akinél az éjszakát tölti, George szobájából nem szűrődött ki sem fény, sem hang, halkan settenkedtem el előtte, majd bemenekültem a szobámba. Nyugodt voltam, a pulzusom a megszokottnál gyengébb volt, de én nem éreztem magam rosszul, csak fáradt voltam, ennek ellenére nem éppen aludni indultam Louis-hoz.

Kibújtam a ruháimból, majd fehérneműben mentem a fürdőszobába és megnéztem magam a tükörben. Erős smink, kissé zilált, hullámos haj, a pupilláim árulkodtak a lenyelt fehér pirulákról, a fejem nehéz volt, és már egyáltalán nem volt jó kedvem. Szívesen maradtam volna Louis-nál egy kicsit mókázni, de hát lerázott. Viszont holnap... a holnap az egy különleges nap lesz.
Egy pillanatra megszédültem, megkapaszkodtam a mosdókagylóban és lehunytam a szemeim, vettem egy nagy levegőt, majd elmosolyodtam és megszemléltem a tükörképem. Láttam rajta, hogy tetszik neki amit lát, mégis lerázott és olyan furcsa volt. Ott volt a házban Harry, ha kijön és meglát engem valószínűleg kiakadt volna, nem túl jó értelemben. Jobb is, hogy beleegyeztem a holnap éjszakába, és elmentem, ki tudja miket vágott volna a fejemhez.
Felgumiztam a hajam egy kócos kontyba, úgy döntöttem, majd holnap reggel zuhanyozok, mert félő, hogy most felébreszteném George-t, és kérdőre vonna, hogy miért zuhanyozok másodjára, ráadásul az éjszaka közepén. Nem utolsó sorban, ő azonnal észrevenné az árulkodó szemeim. A fejemet a csap alá dugtam, hideg vizet folyattam az arcomra, ujjaimmal megdörzsöltem a szemem, ezzel elkentem a fekete szemceruzát és szempillaspirált, ajkaimról lemostam a vörös rúzst, majd megtöröltem az arcom egy törülközővel és a maradék fekete sminket eltávolítottam egy kis sminklemosóval. A víztől kissé kitisztult a fejem, a pupilláim sem voltak már annyira hatalmasak. A ruháim bedobtam a szennyes tartóba, levettem a melltartóm és felhúztam egy bő pólót. Az ablakpárkányra ültem, felhúztam a lábaim és kibámultam Londonra. Mindenhol fények voltak, pedig ez nem a belváros, az utca néhány része sötétségbe burkolózott, a lámpák alatt viszont teljes volt a világosság. Elmúlt éjfél, de én nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek, a gyomrom megkordult, jelezve, hogy jó régen volt már az a vacsorára megevett szendvics. Leszálltam az ablakpárkányról és kinyitottam a szobám ajtaját, csendesen osontam le a lépcsőn, felkattintottam a konyhában a villanyt, a fény elvakított egy pillanatra, nagyokat pislogva próbáltam visszanyerni a látásom. Megdörzsöltem a szemem és a hűtőhöz léptem, kivettem a tejet, a szekrényből pedig a müzlis dobozt, majd egy tányérral és kanállal a kezemben leültem az asztalhoz. Halkan ettem, egyáltalán nem csaptam zajt, miután végeztem a mosogatóba tettem a tányért, visszapakoltam a szekrénybe és a hűtőbe, mielőtt viszont visszamehettem volna a szobámba, egy kar fonódott a derekam köré. George fáradt arccal nézett rám, haja kócos volt és bágyadtan mosolyogva vont a mellkasára.
-Boldog Szülinapot!-suttogta a fülembe, és végigsimított a hátamon.
Egy pillanatra elszorult a torkom, a fejemet a vállára hajtottam és magamhoz öleltem. Várható volt, hogy ő nem felejti el, de apa... ő itthon sincs. Nem baj, nem is kell, hogy itt legyen, évek óta nem játszik túl nagy szerepet az életemben, igazán nem számít, hogy elnyög-e két szót vagy nem.
-Kösz.-sóhajtottam, és az arcomat a nyakába fúrtam.
Eltolt magától, lesütöttem a szemem, ő pedig puszit adott a homlokomra majd ismét átölelt.