3.rész Otthon, édes otthon.

Sziasztok! :)

Sikerült befejeznem a részt, annyi mondanivalóm lenne, hogy attól még, hogy kezdenek összefonódni a dolgok, még nem fognak gyorsabban történni az események, Louis később kerül képbe. :D Na tessék, már el is árultam magam. 

Köszönöm a 26(!) rendszeres olvasót, és a több mint 3000 oldalmegjelenítést. :)

Jó olvasást, vasárnap jelentkezem: Nessa. xx 

~*Louis Tomlinson*~

-Ott vagyunk már?

-Nem, Louis!-sziszegett idegesen Paul.

Vártam két percet, kibámultam az ablakon, miközben a lábaim folyamatosan jártak előttem. Rugóztak, csoszogtam a cipőmmel, ha a lábam megállítottam, a kezeimmel csapkodtam a combom, vagy éppen valamelyik barátom idegesítettem.

-Ott vagyunk már?

A menedzserünk megrázta a fejét, a busz zötykölődött alattunk, én pedig egyre közelebb éreztem magamhoz szeretett városkánkat, és a lányt, aki már valószínűleg a szálloda előtt várakozik.

Összenéztem a srácokkal, majd a tekintetünket egyszerre emeltük Paul-ra.

-Ott vagyunk már?

-Fiúk! Negyed óra! 

-Az sok.-motyogott Liam.

Még negyed óra, már csak negyed óra. Nem is tudom mikor láttam Eleanor-t utoljára, talán másodikán. És már huszonnyolcadika van, hosszú idő nélküle. 

Csendben figyeltem Harry kissé komor képét, amint a telefonján nyomkodott valamit. 

-Ugye, hogy kell egy barátnő?-támasztottam meg az állam a vállán és nagyokat pislogtam rá.

-Nem. 

-Naaa.-böktem oldalba, mire felnevetett és arrébb lökött.

-Le akarsz rázni?-vonta össze a szemöldökét és lebiggyesztette a száját.

-Nem én!-tiltakoztam.-Csak szar nézni a kis Hazza búskomor arcocskáját.

-Paul?-nézett fel a telefonjából Zayn.-Ott vagyunk már?

-Zayn, kérlek ne kezd te is!

Malik motyogott valamit az orra alatt és visszafordult a telefonjához. Úgy döntöttem egy időre békén hagyom Harry-t, előszedtem a táskám legmélyéről ( mert természetesen oda kell betenni) a fülhallgatóm, mondván, zenehallgatás közben gyorsabban telik az idő, és kicsit sem egoistaságból a saját dalainkat tettem lejátszási listára. Az ablakra tapadtam, amikor a városunk első házai megjelentek. Tenyeremet rátapasztottam az üvegre és párszor végighúztam, mert tetszett a nyom amit hagyott, majd az arcomat is hozzápréseltem, és bár az üveg sötétített, már csak szórakozásból is a nyelvemet nyújtogattam a járókelőkre. 
Vágyódva néztem az utca felé, amin mindig lekanyarodunk ha az utunk hazafelé visz, ehelyett viszont most tovább mentünk, be a belvárosba. 
-Már Londonban vagyunk?-tapadt az üvegre Niall.
-Jó reggelt!-vettem ki a fülemből a füleseket.-Jót aludtál, Niall? Hogy nem vetted észre, azt hogy már itthon vagyunk?!
-Louis.-szólított meg csendesen Liam.-Ne üvöltözz, légyszíves!
-Bocsánat.-húztam fel az orrom.
Felpattantam, pedig még csak a hotel közelében sem voltunk. A táskámat a vállamra dobtam és előhoztam a bőröndjeimet. Egyik lábamról a másikra álltam, Paul csak mosolygott rajtam. Aztán jött egy nagy döccenő, és mint a filmekben, én seggre estem, és hosszú utat tettem a legközelebbi ajtóig. A fejem kicsit, na jó, hatalmasat koppant. Káromkodás áradatot zúdítottam az ajtóra, lehordtam, csak úgy szépen angolosan, és nagyot rúgtam belé. Addigra már Harry is odaért és ordítozva ölelt magához, hevesen, mintha csak egy macskát simogatna, kezdte el lelapogatni a hajam.
-Ha az a célod, hogy addig cseszegeted  azt a púpot amíg ki nem durran és szét nem robban a fejem és kínok között meghalok miközben egy óceánnyi agyvíz távozik abból a szép és okos fejemből, akkor csak nyugodtan csináld tovább! 
Meghökkenve nézett rám, a szája ,o' alakot formált, majd felfelé húzódott és a többi fiúval egyszerre kezdett nevetni.
-Röhögjetek csak! Meg is történhetett volna! 
-Néha elgondolkozom azon, Louis, hogy te hogyan élhetted túl ezt a húsz évet.-nevetett rám Paul.
-Hosszú és kegyetlen húsz év volt.-motyogtam.
-A te felfogásoddal biztosan.
-Sajnálom, Louis!-dörzsölgette továbbra is a fejem a göndör.-Nem akartam neked fájdalmat okozni.
-Most is azt csinálod!-húztam össze a szemeim és felszisszentem, amikor a keze kegyetlenül érintette a lüktető púpot.
-Megpusziljam?-rebegtette a szempilláit Zayn.
-Majd Eleanor.
Mint egy hisztis lány, otthagytam Harry-t és az ablakhoz siettem.
-Ott vagyunk már?
-Még egy sarok, Louis. Kibírod? 
-Azt hiszem.
Előhalásztam a zsebemből a nagy érintőképernyővel ellátott telefonom, Niall kezébe nyomtam, ám a szöszi csak értetlen fejjel forgatta az ujjai közt.
-Tartsd elém.-utasítottam.
A hátlappal fordította a felém, bájos mosolyt öltöttem az arcomra, és megfordítottam a kezében a telefonom majd a hajam kezdtem igazgatni a tükörképen. Még mindig fájt hátul az újonnan szerzett nagy púp, és egy kicsit rontotta is az összehatást, ezért előkotortam a táskámból egy szürke sapkát és eligazgattam a fejemen. A busz lassított, én pedig rögtön az ajtóh oz ugrottam, arrébb lökve a többieket. A szálloda előtt visító rajongók álltak, de most nem tőlük áradt szét az adrenalin bennem.
-Rendben, srácok.-állta el az utat Paul, én pedig megpróbáltam átmászni rajta. Megragadta a kabátom és a vállamnál fogva lenyomott a földre.-Oké, srácok és Louis. Próbáljátok meg nem szétszedetni magatokat, értem én, hogy itt vannak a barátnőitek, de csak szépen nyugodtan. Világos?
Egyöntetűen bólogattunk, az ujjaimat tördeltem és erősen fogtam magamhoz a cuccom.
-Világos, Louis? 
-Igen!-toporogtam.
-Oké, hagyjátok itt a táskáitok, majd később bevisszük.
Elengedtem a bőröndöm, egy jól irányzott rúgással arrébb küldtem az útból, majd félretoltam az utamból Pault, és vártam, hogy kinyíljon előttem a busz ajtaja.
Amint ez megtörtént, vigyorogva szívtam be a Londoni, kissé szmogos levegőt, majd a tekintetemmel Eleanor-t kerestem a rajongók között. Vigyorogva integettem a ránk váró lányokra, akik fülsüketítő visítással köszöntöttek minket. Paul elém durakodott, hogy ne tapossanak el/szedjenek szét, de a legkevésbé sem a saját testi épségem érdekelt, megtaláltam Eleanor barna loknijait, amint szerényen meghúzódott a visító lányok között. A vállamról lecsúszott a táskám, még éppen be tudtam dobni a buszba, majd a tömegen keresztül futva indultam meg felé. 
-Louis!
A karjaimba zártam, olyan erősen szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam, anélkül, hogy fájdalmat okoztam volna neki. Arcomat a nyakába fúrtam és mélyen belélegeztem, a jellegzetes, könnyed virágillatot ami belőle áradt. Akkor éreztem csak igazán, mennyire hiányzott. 
Lehúztam a fejéről a sapkáját, puszikkal hintettem be az arcát, és egy időre kizártam mindenkit aki körülöttünk volt. Ajkaimmal megkerestem az övét, könnyed, óvatos csókban üdvözöltük egymást, de csak pár másodpercig tartott, ráeszméltem, mennyien látnak minket.
-Hiányoztál.-csavartam az ujjam köré egy tincsét.
Szemei kissé elhomályosodtak, nevetve dörzsölt el egy könnycseppet, miközben megpuszilta az arcom.
-Te is, Lou.
Szeretek turnézni, szeretem a rajongóinkat, ami most van, ezt az életet nekik köszönhetem, de az borzasztó amikor nem látom őt hetekig. A füle mögé tűrtem egy tincset, megfordultam, kezemet az övébe csúsztattam.
-Menj!-mosolygott rám.-Megvárlak, ők már itt vannak órák óta.-bökött a sikítozó lányok felé.
-Szia Eleanor!-jelent meg előttünk Harry vigyorgó arca.
Kezében papír volt és egy toll, de oda durakodott hozzánk és szorosan átölelte a barátnőm.
-Szia.-nevetett rá Eleanor.
A mosolyától egy röpke pillanatig belém szorult a levegő, aztán egy papírcetlit dugtak az orrom alá. Rámosolyogtam az előttem álló szőke lányra, aláfirkantottam neki a papírt, majd kivettem a kezéből a telefonját, magamhoz öleltem és szélesen belevigyorogtam a kamerába. Körbenéztem Eleanor-t keresve, csak akkor nyugodtam meg, amikor megpillantottam őt, és Dani-t lányt Paul mellett. Odacsapódtam a srácokhoz, és mosolyogva dedikáltam mindenkinek, szélesen mosolyogtam a képeken, aztán Paul eloszlatta a tömeget, csak azok maradtak, akiknek még nem volt aláírásuk, majd szépen lassan miután ők is megkapták, hazamentek. Mosolyogva köszöntöttem Danielle-t, majd Eleanor kezét fogva kiszedtem a buszból a hátrarugdosott bőröndöm, és bementünk a nagy ajtón. 
Harry udvarias volt, és felajánlotta, hogy elmegy sétálni, ha kettesben akarunk maradni. És én semmire sem vágytam jobban, minthogy kettesben maradjak Eleanor-al.
Az utazgatások alatt már ,,megszoktam", hogy elég gyakran ismeretlen szobákban alszom el, így már fel sem tűnt, hogy ez a szoba világoskék, az előző pedig bézs színű volt, csak ledobtam a bőröndöm és magamhoz szorítottam Eleanor-t. 
-Annyira nagyon nagyon hiányoztál!-motyogtam a hajába.
-Te is, Loui.
Megborzongtam, amikor az ujjai lehúzták a fejemről a sapkám, és végigsimított a fejemen. Ellentétben Harry-vel, ő nem úgy simogatta meg a fejem, mint egy macskának aminek ki akarja törni a nyakát. Keze megakadt a fájó ponton.
-Meg sem kérdezem mit csináltál megint.-nevetett.
-Elestem és hátracsúsztam a buszban, beütöttem a fejem, ráadásul Harry még meg is akart ölni.-panaszkodtam.
-Szegénykém.
Halkan hümmögtem miközben apró puszit adtam a nyakára. Vonakodva elhúzódtam tőle, egy ujjam az álla alá tettem és megcsókoltam. Hiányzott. Borzasztóan, szinte már fájdítóan hiányzott.

~*Alexis Elwood*~

Én, Alex Elwood, nyögvenyelősen jelentem ki, hogy hajlandó voltam elhagyni apám házát, és elmenni a boltba egy kis chipsért. Kövezzetek meg! Anélkül jöttem ki, hogy az apám észrevette volna. Annyira elmerült a papírmunkájában, hogy még azt sem vette észre, hogy a lánya elhagyja ezt a hatalmas házat. Mintaapa.

Életembe, de még az előző életeimben sem járhattam Londonban, mert fogalmam sem volt merre induljak, hogy találjak egy boltot, ahol árulnak chipset. Esznek a britek chipset? Elég nehéz elképzelni, ahogyan az angol királynő a teája kecses szürcsölgetése közben jó kis paprikás chipset falatozik. 

Előhalásztam a telefonom, egy tábláról lenéztem az utcanevet, bepötyögtem a telefonomba és az úti célhoz beírtam: élelmiszerbolt. Elég hülyén nézhettem ki, amint a telefonomat bújva, szitkozódok miközben a telefonom azt dumálja: 200 méter múlva, forduljon jobbra. De! Megtaláltam amit kerestem, és egy rakás chipsel felszerelkezve, vissza is találtam a házhoz, ahol jelenleg kénytelen vagyok élni. Bár a boltban eléggé meglephettem az öreg eladónénikét a viselkedésemmel. Kiderült, hogy volt chips a konyhaszekrényben és potyára szarakodtam annyit a bolt megtalálásával, ráadásul a szegény nénit sem kellett volna meglepnem, ha ezt tudom. Magamhoz szorítottam a gumicukrot, citromos Pepsi-t, és a 3 csomag chipset amit vásároltam, ledobtam a kabátom és felszaladtam a lépcsőn. A bátyám szobáját könnyű volt megtalálni, az enyémhez hasonló névtábla díszelgett rajta amint nagy, kék betűkkel a neve állt. Benyitottam, George az ágyán feküdt és a laptopján pötyögött valamit, ő már kipakolt, bár ő már az érkezéssünkor megtette, és már két napja itt vagyunk. A szobája királykék színű volt, és fehér bútorokkal rendezték be, csakúgy mint az enyém. Nem voltam hajlandó megjegyzést tenni rá. A bátyám az egyetlen, akivel jelen pillanatban szívesen társalgok. A szívesen túlzás, maradjunk annyiban, hogy szívesebben mint az apámmal, vagy bárki mással. Tulajdonképpen, ha belegondolok, ő az egyetlen akivel tudok, úgymond ,,beszélgetni", ha a kiakasztás annak nevezhető.

-Kell?-nyújtottam felé az egyik csomag szerzeményem. 

-Ha már ennyire kedves vagy, elfogadok egyet.-villantotta meg a mosolyát.

Az őrületbe kerget... 

Az ágyára dobtam, majd hátat fordítottam a vigyorgó fejének és kifelé indultam.

-Alex?!

-Mi van?-forgattam a szemeim.

-Nem maradsz egy kicsit? 

-Hacsak nem tudsz egy jó kis pubbot amiről szeretnél beszámolni a kishúgodnak, akkor maradok. Ha nem, akkor pá!

-Alex.-sóhajtotta a nevem.

-George.

-Alex. 

-George! Mi van? -csattantam fel.

-Arra gondoltam, hogy a korodbeli lányok...

-Miért te olyan öreg vagy, hogy úgy beszélsz ,,a korombeli lányok"? Ne felejtsd el, hogy te is csak tizenkilenc vagy!

Szája megrándult és felfelé görbült. 

-Szóval, azt akartam mondani, hogy a hozzád hasonló lányok szeretik azt a fiúbandát, a One Directiont. Ha akarod, szerzek neked jegyet a holnapi turnézáró koncertjükre.

-Nagylelkű vagy, de kösz nem kell, hacsak... van after party?

-Oda nem mehetsz be. Azt nem tudom megoldani.

-Oh, pedig valamelyik jóhiszemű biztos fizetett volna nekem valami fincsit.-csettintettem a nyelvemmel.-Ha szépen nézek.

Elfintorodott, szinte láttam ahogyan a gondolatai cikáznak a fejében. Hogy lehet neki, Mr. Mindigmosolygok-nak egy ilyen szemtelen, perverz kishúga... Nevetve kiléptem az ajtón és hagytam, hogy a bátyám magában vigyorogva töltse a nap hátralevő részét. 

A szobámban a polcokon volt néhány film és CD, köztük megtaláltam annak az öt bájgúnárnak is a lemezét. Csak nem értem apa miből következtethetett arra, hogy olyan előadók tetszenek, mint pl: Justin Bieber? Majd pont. Már rég túl vagyok a High School Musical korszakomon, örülhet ha nem dobom ki rögtön a kukába, vagy adom el. Na de mégis, One Direction és Justin Bieber? Mi vagyok én? Egy biztos, nem visongó tíz éves. Azok a CD-k nyugodalomban, érintetlenül fognak megporosodni a polcon. A saját táskámból előszedtem néhány filmet, találomra kiválasztottam egy horrort, úgy, hogy még csak a címét sem néztem meg, majd befészkeltem magam az ágyba, és felbontottam egy zacskó sajtos chipset. Unottan bámultam a tévét, minden volt a film, csak épp ijesztő nem. Betermeltem mindent amit vásároltam, a zacskókat, üveget kidobtam, hogy mégse tengessem a napjaim egy szemétdombnak álcázott ágyon. Az utcáról hangokat hallottam, kinéztem az ablakon, ahol kabátban megpillantottam egy göndör, egy fekete és egy szőke hajú fiút, amint fennhangon nevetgélnek. 
A bőröndömből (amit nem pakoltam ki), előrántottam egy sötétkék sapkát, egy kissé megigazítottam a hajam, hogy ne nézzek ki úgy mint egy szurikáta, és lerobogtam a lépcsőn. A külsőmmel egyébként az ég világon semmi problémám, egész aranyosan nézek ki, csak túl jó kislányos az arcom. Meghazudtol. 
Felkaptam a kabátom és elhaladtam a laptopja felett görnyedő pénzeszsák apám mellett, a lábamra húztam a csizmám, és mielőtt hozzám szólhatott volna, kilibbentem az ajtón. A tekintetem elidőzött a három srácon miközben ők elhaladtak a kapu előtt. A göndör felemelte a fejét, és amint meglátott, a szája perverz vigyorra húzódott. Ő lesz az én emberem.
-Hé, srácok!-állította meg a mellette elhaladó két másik fiút.
Rekedtes hangja volt, csábítóan zöld szemei, és széles, aranyos, mégis nagyon perverz mosolya. Sugárzott róla, hogy szereti a nőket, vagyis, inkább azt, ami nekünk van. 
-Hali.-varázsoltam az arcomra ellenállhatatlan mosolyt.
A kabátom cipzárját szándékosan nem húztam fel így rálátott a V kivágású fehér pulcsimra, és bár a bőrömnek rossz volt a hideg, elviseltem.
-Szia.-mosolygott rám kedvesen a szöszi.
Ő túl jó kisfiús, nem játszana egy lánnyal.
A fekete hajú, nagy barna szemeivel gyanúsan méregetett.
A göndörnek elidőzött a tekintete a pólóm kivágásán, miközben őket fürkésztem leesett kikkel akadt dolgom. Az a három csávóka állt előttem, akik a szobámon, egy nem kívánatos CD borítóján vigyorognak. Nem baj. Ha már itt Londonban kell megrohadnom, távol a melegtől, a tengerparttól, és a vad LA-i buliktól, megtalálom a módját, hogy itt is jól szórakozzak. Henrik vagy Hugo, mit tudom én ki, elég nyíltan kifejezte a tetszését és magasan tett rá, hogy a másik, a sötét hajú a kabátját rángatja. 
-Szia.-villantotta rám a mosolyát, és lazán nekitámaszkodott a kerítésnek.-Nem láttalak még.
-Azért lehet, mert csak tegnap érkeztem. Anya elpaterolt otthonra.
-Ejnye.-húzódott még szélesebb mosolyra a szája-Miért? 
-Hülyeségek.-vontam meg a vállam.
-De udvariatlan vagyok.-kapott a fejéhez.-Harry vagyok, Harry Styles.
Áháá, Harry. 
-Alex.
-És ők, Zayn és Niall.-mutatott a másik kettőre, akik csak a kezüket lógatva bámultak ránk.
Kinyitottam a kaput, kiléptem rajta és nekidőltem a mintás, rácsozott kerítésnek.
Harry nem vette le rólam a szemét, és mit számít az, ha híres, nyávogó énekes? Jól néz ki, abba a ,,huhh" kategóriába tartozik, elég erősen, ráadásul nem titkolja, mik játszódnak le a fejében. És én is nyerek vele ha kicsit ,,összemelegedünk". Bulik, pénz, és talán még hírnév is.