6.rész Snowy morning

Hey! :)

Nem hittem volna, hogy sikerül összehoznom ezt a részt. Elég rossz napom van, és a twitteremen írtam is, hogy nem biztos, hogy lesz ma rész, de megcsináltam!

Remélem tetszeni fog! :)

Nessa. xx

~*Harry Styles*~

Furcsa volt egyedül ébredni, egy buli után általában valami ismeretlen csaj mellett ébredek, aki elég jó bőr, én mégis mielőtt felkelne, lelépek. Remélhetőleg nem is emlékszik rá, ki volt az aki megfektette. Furcsa volt a saját szobámban lenni, a zöld falak ismerősek voltak, ahogyan a polcokon heverő, kissé poros dolgaim is, itthon voltam. Kikászálódtam az ágyból, meztelen testemet látva elgondolkoztam azon, hogy talán mégis felhoztam-e valami csajt, aki hamarabb elment, mint ahogyan én felkelhettem volna. Rájöttem, hogy képtelenség, talán éjjel egy-két óráig sms-eztem Alexel, egy széken ülve a bár előtt. Aztán lehúztam néhány koktélt és végül hazahozattam magam egy taxival. Az egyetlen magyarázat a meztelenségemre, hogy a rég elfeledett kényelmes állapotomban aludtam, a saját ágyamban, és nem kellett reggel Lou hisztijét hallgatni, hogy keresztbe fekszem, kiszorítom, horkolok, blablabla. Na nem mintha ő nem csinálna ilyen dolgokat, elég idegesítő, amikor egy pikáns álmom közepén a barátom pofán csap, vagy egy ujját az orromba nyomja. Sőt, Louis szerintem a saját horkolását hallja, mert rajta kívül még senki nem jelentette ki, hogy kegyetlenül horkolok. 

Automatikusan a telefonomért nyúltam, de nem volt új üzenetem. Tulajdonképpen nem értem saját magam sem. Miért küldözgettem üzeneteket, ha fel is hívhattam volna? Egy buli közepén? Elképesztő logikád van így reggel, Harold. 

Sóhajtva előkotortam a szekrényemből egy tiszta, fehér boxert. Magamra rángattam, és mint mindig, most is elszaroztam egy ideig vele. A többi testrészemet szabadon hagytam és lecsoszogtam a lépcsőn. Összeráncolt szemöldökkel jártam végig a nagy házunkat, majd letelepedtem a konyhában és kinyitottam a hűtőt. Üres volt, csak egy doboz tej rohadt benne, ami már 2 hónapja lejárt. A macskám se szívesen inná meg, nemhogy én. Elhúztam a szám, a gyomrom éhesen felmordult, én pedig a nappaliban, a dohányzóasztalon porosodó papírkupac között kezdtem turkálni, valami éttermes papír után, ahol vállalnak kiszállítást.

Feladtam, nem volt kedvem se kínait, se semmilyen gyors kaját reggelizni, szívesebben ettem volna tojást pirítóssal, és egy nagy bögre teával. De ahhoz kénytelen leszek felöltözni. Megfordult bennem a gondolat, hogy felébresztem Niall-t, vagy Zayn-t, vagy ha esetleg itthon van, akkor Liamet. De sorra lőttem ki a gondolatokat, 1. mert nem vagyok kegyetlen, 2. Ha Niallel megyek délutánig nem szabadulok, vagy, ha Zayn-t keltem fel, hallgathatom majd a morgolódását és valószínűleg egész nap csépelni fog, vagy ha Liamhez török be, félő, hogy ott van vele Danielle is. Félre ne értsetek, Dani jó csaj és nem miatta nem mennék be, hanem mert lehet, hogy olyat látnék, amit nem akarok. Paynekonda akcióban, stb... 

Felbotorkáltam a lépcsőn, természetesen az utolsó fokba jól bevertem a kislábujjam, így egy lábon ugrálva, káromkodva tettem meg azt a pár métert a szobámig. Előhúztam egy fekete Ramones pólót, fekete szűk nadrágot, és egy fekete cipőt. Belebújtam a ruháimba, zoknit húztam a lábamra és a fürdőszobába mentem. Fogmosás közben elidőztem azzal, hogy néztem, milyen hülye képet vágok sikálás közben, és mennyire furcsán nézek ki, fehér habbal a szám sarkában. Fogkefével a számban kiröhögtem saját magam, majd öblögettem és rávicsorogtam a tükörképemre.

-Ma is lélegzetelállítóan nézel ki, Harry.-mondtam.

Röhögve magamra nyújtottam a nyelvem, az ujjaimmal próbáltam valami rendet teremteni a hajszálaim közt, majd megvontam a vállam és visszamentem a szobámba. Felvettem egy fekete bőrkabátot, úgy döntöttem, ma nem dugom el magam a rajongók elől, ezért nem vittem magammal semmit ami elrejthetne. Előkotortam a pénztárcám, a mobilommal együtt a zsebembe süllyesztettem, majd lementem a lépcsőn. 

Kinyitottam az ajtót, kiléptem a hűs, Londoni időbe. Szállingózott a hó, a fák csupasz ágai magányosan nyújtóztak az ég felé, még várniuk kellett a tavaszra.

Gyalog indultam, most nem volt itt Louis, hogy furikázzon, de holnaptól már nem is lesz rá szükségem, betöltöm a 18-at és megcsinálom a jogsim, akkor majd lesz aki vezesse az Audit, a Range Rovert, és valószínűleg veszek még majd néhányat. Az utcán még nem sokan voltak, magam sem értettem, hogyan kellhettem fel ilyen korán. Jártam az ismerős utcákat, jól esett kikapcsolni és cél nélkül bolyongani, majd a háborgó gyomrom emlékeztetett arra, hogy ideje lenne enni valamit. Kisebb sétálgatás után végre találtam egy helyes kis kajáldát, ahol nem voltak túl sokan, és elég eldugott helyen volt. 

Kiszemeltem hátul egy asztalt, megindultam felé, majd a kabátomat levettem és leültem. Egy vörös hajú, 40 év körüli nő lépett oda hozzám (bezzeg a sarokban ücsörgő öreg bácsihoz a szőke bögyös ment), eldaráltam mit szeretnék reggelizni, felírta magának, majd megpaskolta a fejem (?) és elment. 

Elővettem a telefonom, felnéztem twitterre de nem írtam ki semmit, helyette mosolyogva figyeltem az üzeneteket amiket kaptam. Titokban csinálták, mégis ahelyett, hogy csak annyit írtak volna: Harry, a twitter felhasználónevem szerepelt. Azt hitték úgyse olvasom el, én pedig, hogy ez ne legyen így, sorra nyomogattam a "favorit" gombot, néhányukét retweet-eltem. Megdobogtatta a szívem, hogy más országokból, olyan lányok készítenek "Boldog Szülinapot, Harry" videókat, akiket nem ismerek. Néhány évvel ezelőtt a családomon kívül más nem tudta, hogy mi van február 1.-én, most lányok milliója beszél az ÉN születésnapomról, és készítenek NEKEM videókat, képeket. A pincérnő kihozta a reggelim, a tojás mennyeien illatozott a tányéron, mellette a pirítós is még meleg volt, nem is beszélve a gőzölgő teámról egy egyszerű fehér bögrében. Csendben meghúzódva ettem, kibámultam az ablakon, és élveztem, hogy egyenlőre még senki nem vett észre, láthatatlannak lenni néha jó dolog, bár ha odajött volna hozzám néhány lány, nem küldtem volna el melegebb éghajlatra. Nem tudom mikor ettem utoljára rendes ételt, alapvetően próbáltunk rendesen enni, de azok mindig műkaják voltak, és bár finom volt, több zsír volt benne mint vitamin, és ezt a hasamon létrejött "bébihájam" igazolja. Rajta leszek, hogy eltüntessem. 

Szívesen maradtam volna még, elgondolkoztam rajta, hogy eszek még valamit, de a gyomrom már nem kívánta, csak a szemem. Kinyújtóztattam a lábaim, felálltam és a kasszához mentem.

-Köszönöm.-mosolyogtam a mögötte álló nőre.

Némi pénzt tettem le, majd felvettem a kabátom és amilyen halkan érkeztem, olyan halkan távoztam is. 

Hideg szél csapott az arcomba, havat is fújt, de morgolódás helyett kinyújtottam a nyelvem, hátha ráesik néhány hópihe. Az Amerikai nyár után, most jól esik a jellegzetes Angliai hideg, és most már élvezhetem is. Figyeltem a hulló hópelyheket, a külváros most kezdett feléledni, az emberek felhúzták a redőnyöket, néhány udvarban már a kisgyerekek örültek a kései, kevés hónak. Útközben a homlokomra csaptam, hiszen nem vettem semmit a fiúknak reggelire. Megfordultam és visszasiettem egy élelmiszerbolthoz, alig hallhatóan köszöntem, és rámosolyogtam a pénztár mögött álldogáló nénire. Elvettem egy kosarat, elsősorban tejet és kenyeret vettem, azután néhány felvágottat, nem sokszor vásároltam, főleg nem ilyen aprócska üzletben, de egy kisfiúval vásárolgató fiatal, szőke hajú lányon kívül senki nem volt ott. Elgondolkoztam, mire van szükségünk még otthon, beledobtam 3 fajta gabonapelyhet és egy müzlit a kosárba, chipset, gumicukrot és üdítőt, majd a pulthoz mentem, hogy fizessek. A kisfiú kis híján belém szaladt, de még idejében megálltam.

-Mike!-fogta meg a kezét a lány.-Kérj bocsánatot amiért majdnem nekimentél a bácsinak!

Bácsi? Na ne! 

-Semmi gond.-dadogtam zavartan.

-Bocsánat.-nézett fel rám ragyogó kék szemekkel a szöszi kis srác. 

-Nem baj.-mosolyogtam le rá.

A lánynak a kisfiúéhoz hasonló, tengerkék, csillogó szemei voltak, egy pillanatra elakadt a lélegeztem. Gyönyörű volt. Az arcáról megdöbbenés tükröződött, de nem szólt egy szót sem, nem sokkal lehetett fiatalabb nálam, talán 16 éves lehetett, a haja a háta közepéig ért, és olyan szőke volt, hogy azt hittem egy párszor kiszívták, de mégis, valahol tudtam, hogy természetesen ilyen. 

-Menj nyugodtan.-intett a pult felé. 

Az arcát néztem, gyönyörűen szimmetrikus volt, nyálas leszek, de ránézésre teljesen olyan volt, akár egy angyal. De angyalok nem léteznek, és ha lennének is, mit keresne pont itt, egy kisboltban, egy kb 4 éves gyerekkel? 

-Nem.-köhintettem.-Menjetek csak. 

-Köszi.-ült ki halvány mosoly az arcára.

Elém lépett, letette a kosarat és míg a néni számolta az árukat, vagy nem tudom mit csinált, a kisfiú egy piros játékautót, brümmögve tologatott az asztalon. Emlékeztetett saját magam 4 éves változatára. Szerettem volna megszólítani a lányt, de valami miatt mégsem tettem, míg ők arrébb mentek, és az én dolgaim kezdte számolni a pultos néni, én meg csak csendben figyeltem.

-Haylie!-rángatta a kis srác a lány kabátját.

A nevét már tudom.

-Ide adod a nyalókám?

És ő szó nélkül letette a papírzacskót, és a feltúrta a nyalókért. A pénzt letettem a pultra, és felvettem a papírzacskót, mire odanéztem, ők már sehol nem voltak.

~*Louis Tomlinson*~

A januári halvány napfény besütött az ablakon, résnyire nyitottam a szemem, túl messze volt ahhoz, hogy elérjem, és nem volt kedvem felkelni ahhoz, hogy behúzzam. Eleanor mocorogni kezdett a karjaimban, egyik kezét átdobta a derekamon, arcát a mellkasomon pihentette, a szívem nagyokat dobbant, kócos, barna haja elterült félig a mellkasomon, félig az ágyon. Átöleltem és óvatosan megcsókoltam, ujjaimmal a haját simogattam és figyeltem nyugodt arcát. Egyenletesen szuszogott, furcsa volt, hogy nem egy szállodai szobában vagyunk, felismertem Eleanor szobáját. Körbetekintettem, néhány dolgom ott volt a szekrényen, az éjjeliszekrényen néhány képünk, arcomat a hajába fúrtam és belélegeztem az illatát.

Halkan dünnyögött, vigyorogva húzódtam el és a szemét fürkésztem, résnyire nyitotta, elmosolyodott, és mint egy kiscica közelebb bújt. 

-Jó reggelt.-simítottam végig az arcán.

-Neked is.-mosolygott.

A karjaim a fejem fölé emeltem és nagyot nyújtóztam, kezét a mellkasomra tette, ujjaival apró köröket rajzolt rá. Egész nap tudtam volna ott feküdni vele, megfogtam a kezét, a számhoz emeltem, és belecsókoltam. A szabadságunk megérdemelt napjait vele fogom tölteni, aztán hazamegyek vele Doncaster-be. Várt még rám egy buli, Harry születésnapja, azelőtt nem akartam lelépni, bár csak hétvégén ünnepeljük meg, és a kis Hazz holnap lesz 18 éves. Kinyújtóztattam a lábaim, feljebb húztam magunkon a takarót, bár én Eleanor testének melegével is tökéletesen meg lettem volna. A plafont bámultam, egyetlen pókhálót, de még porszemet se láttam, ezzel szemben az én szobámba már valóságos pókpopuláció költözhetett, és saját porcica farmom van. 
-Kérsz kávét?-ült fel, és maga elé fogta a takarót.
Nem értem őt, látom meztelenül, meztelenül aludtunk, de reggel csak úgy hajlandó felállni, ha körbetekeri magát egy takaróval. Mosolyogtam rajta, lábfejét kidugta és a bolyhos papucsa után kutakodott. Aprót bólintottam, majd lehúztam magamhoz és megcsókoltam. Vigyorogva húzódott el, kisimítottam egy rakoncátlan tincset az arcából, majd figyeltem ahogyan feláll. Fehérneműt vett elő a fiókjából, egy pólót a szekrényről, majd rám dobta a takarót, és még mielőtt bármit is láttam volna, eltűnt a fürdőszobaajtó mögött, később pedig csak már "felöltözve" lépett ki. Rányújtottam a nyelvem, ő is rám, majd csókot dobott felém és fent hagyott egyedül a szobájában. 

~*Alexis Elwood*~

Csodálatos, esik a hó. 

Az ablakban ültem és kifelé bámultam az utcára. Semmi kedvem nem volt kidugni az orrom, max a repülőtérig mentem volna, hogy felszálljak a legközelebbi LA.-be tartó repülőre és hazamenjek oda, ahol nem esik ez a mocskos hó. 

George ellenben velem, nagyon örült neki. Nyaggatott, hogy menjünk el és igyunk valami meleg italt, vagy csak sétáljunk egyet a hulló hóban, de nem volt hangulatom a bátyám vigyorgását nézni, és a vigyorgáshoz tartozó mindenféle hülye dologról való dumáját hallgatni. George az George, és ő mindig ilyen lesz. A leghülyébb dolgokról is órákig tudna süketelni. A polcon ott volt néhány könyv, eszembe jutott, hogy régebben mennyit olvastam, valóságos kis stréber voltam, az iskola lúzere, aki a délutánjait folytonosan egyedül, egy könyv társaságában töltötte. És szerettem azt az időt, de már elmúlt, ez egy új Alex. A gyomrom éhesen megkordult, de makacsságból ismét nem akartam normális kaját enni, pedig apa megpróbált mindig valami szart összefőzőcskézni, de én helyette gabonapelyhet ettem. Ha anorexiás leszek visszamehetek LA.-be, de azért ez nem igazán érné meg. 

George egyedül is elment, valószínűleg neki itt már vannak haverjai akik hasonló vigyorgósak mint ők, és jól érzi velük magát, nekem meg itt van Harry, egy világsztár akivel tegnap a fél éjszakám sms-ezéssel töltöttem, és élőben talán fél órát beszélgettem vele. Hideg van ahhoz, hogy elmenjek vele valahová, sőt, valószínűleg nem mutatkozna velem túl szívesen, viszont lenne egy-két tippem, hogy mivel forrósítsuk fel ezt a hideget.

-Alexis!-nyitott be apa.-Kincsem, el kell mennem elintézni néhány dolgot az új iskoláddal kapcsolatban, hétfőtől kezdesz. Meg leszel addig egyedül?

-Ja, mikor jössz?

-Elég későn, mert még be kell ugranom munkaügyben is valahová. Este 8-ra itthon leszek, George valószínűleg hamarabb hazajön.

Délelőtt 11 óra van, és apa este 8-kor szándékozik hazajönni. Remek! És ez most nem az a bunkó remek, nagyon is örülök neki.

-Ok, hali. 

-Szia, drágám.-mosolygott.

Az ablakból figyeltem, ahogyan kb 5 perc múlva kimegy, kiáll a fekete kocsijával és elhúz. Én pedig abban a pillanatban rányomtam Harry nevére a telefonom kijelzőjén. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz ellenére egy kis szórakozás. Tegnap ő akart kezdeményezni, most megkönnyítem a dolgát.