31.rész Én miért nem...?

~*Alexis Elwood*~

A testemben teljes zsibbadtság uralkodott, nem éreztem, hogy a mellkasom a levegővételeknél megemelkedik, olyan volt, mintha súlytalan lennék. Laposakat pislogtam, a csipogást még mindig hallottam magam mellől, de a fejemet nem fordítottam arra, egyedül voltam. Az ágy melletti asztalkán felfedeztem egy virágcsokrot, melyben vidám színű virágokat rendeztek el és egy kis plüss panda ült a közepén. Nagyot dobbant a szívem, hogy valaki ezzel kedveskedett nekem, egy kis cetlit találtam mellette, kinyújtottam a kezem és elvettem. 

Gyógyulj meg hamar! 

                                            Louis . :) xx

Egy rövid pillanatig azt hittem Harry hozta, ezúttal nem keseredtem el, jól esett, hogy Louis gondolt rám. Az utóbbi néhány napban meglátogathatott, mert néha hallottam a hangját, bár a szemeim sosem akartak engedelmeskedni, így nem láttam. Volt bent nálam Louis, Harry, apa, de legtöbbet George ült az ágyam mellett és beszélt hozzám. Nem láttam, de tökéletesen hallottam a hangját, néha, amikor felébredtem beszéltünk is azután, hogy belém nyomtak egy adag fájdalomcsillapítót. Csak néhány szavas, zavarodott beszélgetések voltak, de beszéltünk, láttam őt. 

Az ajtó lassan kinyílt, a napokban rájöttem arra is, hogy egyszerre nem volt bent nálam Louis és Harry, ketten nem, csak külön-külön, és miután az egyikőjük bejött, a másik csak hosszú órák múlva jelent meg. Szerettem volna beszélgetni velük, de akkor sosem tudtam felébredni. A mellkasom tompán lüktetni kezdett, értetlenül néztem a kezemre, és azon tűnődtem, hogy vajon ha már infúzióra vagyok kötve, miért nem abba nyomnak fájdalomcsillapítót? Miért kell mindig ledöfni egy hatalmas tűvel? A szemeim nagyra nyíltak, amikor megpillantottam a szándékosan rendezetlen hajkoronát, amikor meglátta, hogy ébren vagyok széles mosoly ült ki az arcára, és becsukta maga után az ajtót.

-Szia.-mosolygott.-Nem fáj semmid?

-Még nem.-sóhajtottam.

-Én-vakargatta a tarkóját-csak gondoltam bejövök, máskor is voltam bent, csak aludtál.-intett az asztalka felé.

-Tudom.-mosolyodtam el.

Az arca egy kicsit sápadtabb lett, nem terveztem neki elmondani, hogy hallottam az összes ,,szeretlek" és ,,nem akarlak elveszíteni" monológot. Egy fokkal viszont jobban viszonyultam hozzá, mert akkor mondta ezeket, amikor azt hitte nem hallom. Harry nem mondott ilyeneket, néha sírdogált és a kezemet szorongatta, ugyanazt tette, amit a bátyám. Feladtam, ő sosem fog rám úgy nézni, mint Hayley-re, talán el kellene fogadnom, akkor nem fájna ennyire.

-Honnan?-ült le az ágy szélére.

-Láttam a virágot, amikor felkeltem.-hazudtam.-Kicsit felengedhetnél, nem küldelek el a picsába, megmozdulni is alig bírok.-mosolyogtam rá.

-Ó.-tördelte az ujjait.

-Elmondanád, hogy mi is történt? Nem nagyon emlékszek rá.

-Uhm, inkább majd a bátyád.-nézett a szemembe.-Én nem voltam ott, csak Harry elmondta az meg elég zavaros.
-George sem volt ott.
-Nem emlékszel semmire?
-Hát, vannak reklámok.-kuncogtam.
Az arcán aprócska mosoly jelent meg, fáradt voltam és kábult ahhoz, hogy bunkó legyek vele. A mellkasom tompán lüktetett.
-Harry kezd rájönni, hogy én...
Összeszorítottam a szám, nem akartam, hogy megtudja.
-Zayn-nek elmondtam, mert már nem bírom magamban tartani. Én... Alex, már nem tudom mit érzek. Az életem egy nagy hazugság! Hazudok a barátnőmnek, a legjobb barátaimnak, a szüleimnek, több millió Directionernek! Kikészít.
-Akkor állj fel, menj ki és ne gyere vissza.-javasoltam.
-Mi van, ha nem megy?-hajolt közelebb az arcomhoz, és kétségbeesett kék tekintetét az enyémbe fúrta.
A közelsége nem zavart, voltam már ennél sokkal közelebb is hozzá.
-Az szívás.-sóhajtottam.
-A legdurvább az, hogy én osztottam az észt Harry-nek, amikor sokkal rosszabb vagyok mint ő.
-Hanyagolhatnánk Harry-t?
-Bocsi. Haragszol rá?
Nagy levegőt vettem, a mellkasomban éles fájdalmat éreztem és csak az ajkaimba mélyesztett fogaim akadályozták meg, hogy felordítsak.
-Alex?! Hívom az orvost!
-Ne!-szuszogtam.-Még ne, nem fáj annyira.
Ijedt, gyanakvó tekintettel méregetett, majd vonakodva leeresztette a hátsóját a takaróra.
-Nem haragszom rá. Megpróbálok túllépni rajta, belefáradtam mindenféle erőlködésbe és az ,,Én miért nem...? Engem miért nem...? önkínzásba.
Halkan hümmögött, bizarrnak találtam, hogy egymásnak panaszoltuk el a problémáinkat, miközben azoknak egy része kettőnk miatt van. Az ő problémáink egy része biztosan.
Óvatosan, kevés levegőt vettem, de fájt.
-Mikor mehetek el innen?-kérdeztem.
-Ameddig fáj itt kell maradnod, csak pihenj, gyógyulj meg és hazamehetsz.
-Majd rákapcsolok.-sóhajtottam, ezzel előcsaltam a megbúvó fájdalmat. -Louis?-pillantottam rá.-Most már jöhet az oltás.
Elnyílt ajkakkal nézett rám, majd amikor eljutott az agyáig amit mondtam, felpattant és kiáltozva rontott az ajtóhoz. Már egészen megszoktam a szurkálást, mégis úgy éreztem magam mint valami kísérleti példány amit kedvükre injekciózhatnak az emberek. A kezemet fogta, bár ez nem űzte el azt amit  éreztem, lejjebb húztam magamhoz, és amíg a tűt belém nyomták az arcom a pólójába rejtettem. Az illata megcsapott, más volt mint Harry illata, de ez is nagyon kellemes és férfias volt.
-Mond meg azoknak az idiótáknak, hogy tegyenek inkább egy nagy adag cuccost a zacsimba és ne döfködjenek.-sziszegtem kábultan.
-Beszélek az érdekedben.-simított végig a hajamon.
Mielőtt átadtam volna magam a fájdalommentes kábultságnak, még éreztem az ajkát az enyémen. Lehet, hogy belefáradtam és ki akarok szállni, de ennek a játéknak nem itt van vége, csak most kezdődik. Hű, tisztára mint a Fűrészbe, csak ez kevésbé undorítóan véres. De attól még undorító, még mindig csalja a barátnőjét. 
Mi a jó oldala? Azon kívül, hogy két nyálcsorgatós kategóriába tartozó One Direction taggal volt már dolgom, semmi. Még csak nem is vicces. 

~*Louis Tomlinson*~

Még egy ideig mellette maradtam, attól függetlenül, hogy már nem szólt hozzám. Ilyenkor mindig attól féltem, hogy Harry akkor jön be amikor én is itt vagyok, de ő általában reggel és késődélután időzött itt, míg én 2-3 óra tájban, ahogyan most is. Legalábbis a legjobb információim szerint akkor jött be, de ki tudja.
Alex eddig sosem ébredt fel olyankor, amikor én voltam itt, megnyugtatott, hogy beszélgethettem vele egy kicsit. Nem akartam mellőle elmozdulni, jól esett figyelni a nyugodt arcát, ahogyan a mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, tudtam, hogy most nem fáj neki. 
A kezét az enyémbe vettem és elgondolkodva figyeltem az ujjait, hüvelykujjammal végigsimítottam rajta, az utóbbi napokban teljesen összezavarodtam. Nem tudtam mit érzek Eleanor iránt, rettegtem attól, hogy minden kiderül, az életem már nem az enyém volt. Most mégsem tudtam kisétálni, és nem jönni többet hozzá, véget vetni mindennek. Talán ha nincs ébren amikor bejövök sikerült volna, de így nem, így az is nehezemre esett, hogy elengedjem a kezét és úgy menjek el, hogy holnap ismét bejövök. 
Kiléptem a kórház ajtaján, a napszemüvegem felcsúsztattam az orromon és lehajtott fejjel vágtam át a parkolón. Nem tudtam hova megyek, mit csinálok, csak beugrottam a vezetőülésbe és kihajtottam. Nem volt kedvem hazamenni, Eleanor-hoz sem akartam beállítani, pont elég, hogy a nap 24 órájában kétszínűnek érzem magam, nem akarok még előtte bűntudattal is gyötrődni, nehéz a szemébe néznem. Túl nehéz látnom, hogy ő tényleg szeret, míg én nem vagyok vele őszinte és mellette van más is. Nem hidegültünk el egymástól, pedig úgy könnyebb lenne pontot rakni a történetünk végére, a kapcsolatunk forróbb lett, menedéket kerestem a karjaiban, el akartam mindent felejteni és csak vele lenni.
Céltalanul pocsékoltam a benzint, megnyugtató volt csak a vezetésre koncentrálni, nem terelte el a figyelmem egyetlen lány, vagy legjobb barát se. Megcsörrent a telefonom, lehúzódtam az út szélére - nem szándékoztam begyűjteni egy bírságot - előhúztam a zsebemből a készüléket és sóhajtva húztam el a zöld ikont.
-A kórházban vagy?-sziszegte Zayn.
-Nem, már eljöttem.
-Akkor jó, mert Harry most indult.
Ha 20 perccel tovább maradok ott...
-Kösz, hogy szóltál.-dőltem hátra az ülésben, és lehunytam a szemem.
-Merre vagy?
-Nem tudom, ürítem a kocsim tankját. 
-Haza kellene jönnöd.
-Minek? Nincs kedvem.
-Louis, ne csináld már ezt!
-Mit?
-Teljesen más lettél, a többiek kezdik észrevenni a változásod, alig vagy velünk, nem ontod a hülyeségeidet, teljesen elzárkózol. 
-Akkor majd bevetem a csodás színészi képességeim.
-Ne vess be semmit, gyere haza és csináljunk valamit, megvárjuk Harry-t este meg lelépünk bulizni. Na?
-Nincs kedvem bulizni.
-Mondhatok bármit, neked semmihez nincs kedved.-mondta szemrehányóan.-Döntsd el mit akarsz, Lou. Eleanor-t vagy azt a lányt, akit alig ismersz?
-Te tudnál dönteni? Nem olyan könnyű ám.
-Nem tudom, el kellene mondanod a többieknek is és együtt kitalálnánk valamit, barátok vagyunk.
-Mint egy csapat lány.-horkantottam.-Beszéljük meg pizsamában egymás gondjait, zabáljunk szar kajákat meg sírjunk egymás vállán, attól majd jobb lesz. Te hozod a fagyit!
-Nem ezt mondtam.-sóhajtott.-Tudod mit? Most te viselkedsz úgy, mint egy hisztis csaj! Pontosan azt csinálod, mint Harry! De ha visszaemlékeznél, te is ugyanúgy nyaggattad őt, mint most én téged.
-Tegyél egy szívességet. Miután befejezted a kioktatást, te ne csald meg Perrie-t. 
-Te meg húzd haza a segged és takarítsd el a fejedről a fancsali képed, egy kis életkedvet is pumpálhatnál magadba!
-Majd próbálkozok. 
-Ne csak próbálkozz, gyere haza, este meg lelépünk bulizni csajok nélkül.
-Hátha összeszedek egy harmadikat is.
-Akarod, hogy képen vágjalak?
-Megérdemelném. Nyúlj át a telefonon és jól csapkodj meg.
-Szedd már össze magad!
-Jó, mindjárt hazamegyek.-sóhajtottam, és a választ meg sem várva kinyomtam.
Semmi kedvem nem volt ehhez, nem akartam se hazamenni, se elvánszorogni valami szar buliba, ahol úgy is csak poharak mellett fogok ücsörögni. Csak azért egyeztem bele, mert nem volt kedvem a nyaggatását hallgatni. Nehezemre esett elfordítani a kulcsot és hazavezetni, főleg úgy, hogy tudtam, ha belépek az ajtón mindhárman lerohannak. Zayn feltehetőleg most Harry-t zaklatta a hülye ötletével, bár őt biztosan nem kellett annyi ideig unszolni, mint engem.
Niall most is - mint mindig - vidáman fárasztott mindenkit, össze-vissza rohangált egyik helyről a másikra, az összes tükörnél megállt és hülye pofákat vágott amiken jókat nevetett, egy kicsit jobban éreztem magam, mert a ,,régi időkre" emlékeztetett, amikor még nem gyűlt meg a bajom lányokkal.
Harry is megérkezett, a néhány napja az arcán díszelgő savanyú pofa helyett, most izgatottan vigyorgott és kezdett készülődni. Reméltem, hogy ma minden olyan lesz, mint régen. Becsípünk, csak annyira, hogy még jobb legyen a hangulat, és csak öten, lányok nélkül jól érezzük magunkat. Mivel hétköznap volt, senki nem hozhatta magával a barátnőjét, mert Eleanor és Hayley holnap iskolába mennek, Danielle turnézni van az X-Factorral, Niall-nek most nincs barátnője, Zayn pedig direkt nem hívta el Perrie-t, hogy ne lógjon ki a sorból.
-Még mindig nincs kedved?-csapódott mellém.
-Nem sok.-vontam meg a vállam.-Ne hagyd, hogy kettesben maradjak valami lánnyal.
-Nem fogom.-vigyorgott, és a vállamra csapott.-Ne legyél már elkenődve.
-Jó.-sóhajtottam, és elfintorodtam.
Megállt a tükör előtt, az ujjaival eligazította a haját, majd felkiabált a többieknek. Harry a szokásos cuccában - világos nadrág, fehér ing nem teljesen begombolva, Converse cipő - ledübörgött, mindig csak ő csípi ki ennyire magát, mi mindannyian pólóban feszítettünk, kivéve Zayn-t, aki fekete ingben parádézott. 
Úgy döntötten, itt és most egy kis időre befejezem az önsajnálatot, és jól fogom érezni magam.
-Hello, Baby.-vontam össze a szemöldököm és göndör hajú barátomra pillantottam.
Az arcára értetlenkedés ült ki, majd elvigyorodott.
-Szexi vagy, cica.-jegyezte meg fülig érő szájjal.
-Ne.-fogta a fejét Liam.-Ezt ne csináljátok, ha odamegyünk!
-Ne hozz zavarba!-kaptam az arcomhoz.
Zayn csak a fejét rázta, Liam legyintett egyet és kilépett az ajtón, míg Niall jót röhögött a kis jelenetünkön. Harry-be karoltam és magam után húztam, legalább egy szerelmemmel ne legyenek gondjaim, bár azt hiszem már ezt is jól elcsesztem.
Gyalog vágtunk neki az éjszakának, tudtuk, hogy mindegyikünk fog alkoholizálni, ezért nem mehettünk kocsival, taxit meg nem akartunk hívni mert abba nem férünk el öten. A Funky Buddha meg amúgy sincs túl messze, részegen is hazatalálunk onnan, meg itt van nekünk a felelősségteljes, ámde nagyon swag Daddy Direction. Egy kis csapatba verődve, egymáson jókat nevetve jártuk London kivilágított utcáit, majd amikor feltűnt a kedvenc szórakozóhelyünk, futva közeledtünk felé.
A kidobó régi ismerősként, barátságosan köszöntött minket. Az első alkalommal amikor idejöttünk eléggé paráztunk tőle, aztán egyre gyakrabban jártunk ide és ,,haverok" lettünk. 
Bent már villództak a fények, a zene hangosan szólt és lányok vonaglottak a tánctéren, vagy egy pasi ölében. Ezt a  részét nem szeretem a szórakozásnak, fiatal egyetemisták apró ruhákban pénzért szórakoztatnak náluk sokkal öregebb fószereket, itt becserkészik, majd elmennek egy lakásba ahol folytatják az estét. Nem szeretem látni, túl visszataszítónak tartom, de nem ítélem el őket, az nem én vagyok. Én sosem fogom megtapasztalni azt az érzést, amikor valahogyan össze kell kaparnom a lakbért és fizetnem kell a tandíjat, nincs jogom ahhoz, hogy ítélkezzek.
Lerohantuk a pultot és mindegyikünk kért egy kis bevezetőt, nem bámultunk lányokat, nem pontoztuk őket, mint más korunkbeliek, hülyeségeken röhögtünk és a poharak egyre csak gyűltek, Liam csak egy koktélt ivott, utána ő elvolt a kólájával, de velünk együtt nevetgélt. Ebben a társaságban nem kell részegnek lenni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Nem táncoltunk, azt csak akkor tesszük ha már eléggé beálltunk, vagy velünk vannak a lányok is. 
Elsőként talán Harry fejébe szállt a megivott alkohol, ő is tudta hol a határ, ezért egy ideig üres pohárral üldögélt és jót derült a semmin. Megpillantottam közeledni felénk egy vörös hajú lányt, talán néhány évvel idősebb volt nálunk, 22 éves lehetett.
-Csajriadó.-sziszegtem, mire mindannyian a lány felé fordultak.
Amint közelebb ért emlékek kúsztak a szemem elé, ez volt az a lány akivel Harry lelépett akkor, amikor én Alexel voltam.
-Szia, Harry!-tette a kezét a vállára, és mielőtt észbe kaptunk volna már két puszit is nyomott az arcára.-Hello, fiúk.
A körme hosszú volt, nem természetes, és pirosra volt lakkozva. Elég ijesztőnek és veszélyesnek találtam, már a mérete miatt is. 
Egyöntetűen eldünnyögtünk egy sziát, míg Harry hunyorogva méregette, próbált rájönni honnan ismeri. A fiúknak gondolkodni sem kellett rajta, hogy a barátunk hogyan tett szert erre az ismeretségre. 
-Á!-vigyorodott el.-Öhm, tudom ám, hogy ki vagy!
Niall arckifejezése eddig nem látott undort tükrözött, amikor a vörös lány a karjait Harry nyaka köré fonta és a hosszú körmét végighúzta a karján. 
-Harry.-köhintett Liam.-Öhm, Hay...
Be sem kellett fejezni a mondatot, akármennyire is részeg volt, megfogta a lány kezét és gyengéden lefejtette magáról.
-Bocsi, de van barátnőm.-villantott meg egy kedvesnek szánt mosolyt.
Mindannyiunk arcára kiült a meglepettség, amikor ez a rövid, ám lényegre törő mondat elhagyta a ,,csajfaló" hírében álló, nem kicsit részeg fiú száját.
Én miért nem tudtam ezt kinyögni?!