32.rész Hazamenni...

Sziasztok! :)

Sokáig nem hittem, hogy képes leszek ma befejezni ezt a részt és fel fogom tenni. Tegnap este szórakozni voltam, hajnalban estem haza és délután fél 4-ig aludtam, nem hittem volna, hogy befejezem, de nekiültem és sikerült. Nem tudom mennyire lett jó, kezdek szétesni, de próbálom nem elszúrni a részeket. Még mindig úgy érzem, hogy nem elég jó a történetem, de ezt megpróbálom ráfogni a szétcsúszásomra. 

Nessa. xx

~*Alexis Elwood*~

A plafont bámulva azon tűnődtem, vajon hogyan tudom leszedni magamról az infúziót és a különböző gépeket amire rá vagyok kötve. Azt reméltem, hogy majd George betoppan és leszedet erről a sok szarságról. A mellkasom sem fájt annyira, ráadásul pisilnem is kellett. Arra gondoltam, hogy kétségbeesetten fogok orvosért kiáltozni és akkor majd csak bejön valaki aki le tud kapcsolni ezekről. Untam csak feküdni, haza akartam menni, hogy otthon ne legyek ráutalva senkire és ne kelljen várakoznom arra, hogy gépekről szedjenek le. Úgy tippeltem, 1-2 hete lehetek itt, már nagyon untam, bár ennek az időnek a háromnegyedét átaludtam, egyre kevésbé fájt a mellkasom, igazán hazamehetnék. 

Az arcom rögtön felderült, amikor az ajtó kinyílt és megpillantottam a bátyám kócos fejét.

-Szia!-üvöltöttem jókedvűen, mire teljes fordulatot vett és döbbenten nézett rám.

-Szia.-mosolygott, majd az ágyhoz sétálva puszit nyomott a homlokomra.

-Légyszi, szedess le ezekről.

-Alex, nem tudom szabad-e. Nem fáj már a mellkasod?

-Nem, és tök feleslegesen vagyok rajta ezen a sok szaron, mert enni is tudok, a fájdalomcsillapítót is mindig belém nyomják, akkor meg minek?

-Igazad van, megyek, kerítek valakit. Addig ne mozdulj!

-Hova tudnék menni?-fintorogtam.-Kint van a fenekem ebből a hülye göncből, pisilni kell.

-Bírd ki!-utasított.-Mindjárt leszedetlek. 

-Köszike.-rebegtetem meg a szempilláim.

Kis idő múlva a bátyám egy ősz hajú, köpenyes férfival tért vissza. Szúrósan néztem rá, mert ő az aki mindig belém döfte a tűket, csukva tartottam a szám és igyekeztem nem odaszólni neki valami csípőset. Nem néztem oda, amíg kiszedte a kezemből a csövet.

-Mikor mehetek haza?-néztem a szürkéskék szemekbe.

-Néhány nap, amíg biztosan nem lesznek komolyabb fájdalmai. Utána is kell majd gyógyszert szednie, és még egy darabig nem mehet iskolába, továbbá nem erőltetheti meg magát.

-De készülnöm kell az érettségire! Nem maradhatok ki ennyi ideig!

-Bizonyára van egy kedves osztálytársa, aki elviszi magának a leckét, Ms. Elwood.

-Nem, nincs! Így is lemaradtam! Ha nem lesz meg az érettségim nem mehetek haza! 

-Alex, majd megoldjuk.-csitított a bátyám.-Majd én bemegyek és elkérem.

Csak valamit motyogtam az orrom alatt, összehúzott szemekkel figyeltem az orvost, aki még utoljára végigmért, majd kiment.
-A ruháimat akarom!-ültem fel.
George az ölembe tette a táskám, majd ő is kiment. Megkönnyebbülten vettem fel a fehérneműim, ezek nélkül mindig hülyén éreztem magam miközben egy fiúval beszéltem. Belebújtam egy szürke, hosszú ujjú pulcsiba. Óvatosan mozogtam, féltem attól, hogy ha hirtelen mozdulatot teszek megfájdul a bordám. Felhúztam egy fekete rövidnadrágot és bizonytalanul, kissé imbolyogva álltam fel. Napok óta csak feküdtem, jó érzés volt új testhelyzetet felvenni. Az ajtóig csoszogtam, meztelen talpam csattogott a kövön.
-Merre van a mosdó?-kérdeztem a bátyámtól.
A folyosó végére mutatott, lassú léptekkel botorkáltam el. A tükörképemtől hátrahőköltem, a szemeim karikásak voltak, a hajam kócos, az arcom beesett, az ajkaim szárazak.
-Hello, Szörnyella, rég láttalak. Nem csoda, hogy ilyen fejjel nem érdekled Harry-t-fintorogtam- Ha csak ez lenne az egyetlen baj.-sóhajtottam.
Az arcomat hideg vízzel megmostam, ujjaimmal végigszántottam kócos tincseimen, mást most egyenlőre nem tudtam csinálni. A pulcsim lógott rajtam, a combomig ért és nem látszott a nadrágom, csak a csupasz lábaim. Sóhajtva a nyelvem a tükörképemre nyújtottam, majd kisétáltam az ajtón.
-Jól vagy?-mért végig George.
-Úgy nézek ki, mint egy hulla.-fintorogtam.
-Dehogy.-mosolygott, és a kezét a hátamra tette.-Menjünk be!
Törökülésben az ágyamra telepedtem, George gyanakodva méregetett. Kinyújtóztattam a lábaim és a csak bámultam magam elé.
-Utálom ezt a helyet, büdös van, túl nagy a tisztaság, nem csinálhatom azt amit akarok. Ha innen kikerülök elmegyek bulizni.
-Akkor, ha már teljesen jól leszel!
-Igenis, anyuci.
-Visszatértél!-fonta körém a karjait.
-Hozd el majd a tanulnivalót, unom Londont és az esőt. Napsütést akarok, tengerpartot. Téged anya felhívott azóta, hogy elpaterolt engem?
-Nem paterolt el. Hívott, mindem héten hív.
-Aha.-sóhajtottam.
Egyszerre kaptuk fel a fejünket, amikor nyílt az ajtó. A gyomromban csapkodni kezdtek a pillangóim, a szívem megdobbant és széles mosoly költözött az arcomra. Hallottam, amint George bosszúsan felhorkant.
-Uhm, bocsi.-kezdett magyarázkodásba.-Én, öhm, nem tudtam, hogy... visszajövök később!
-Ne!-kiáltottam.
George feltápászkodott, kimért pillantást vetett Harry-re.
-Elmegyek, hozok neked valami ehető kaját.
-Uhh, az nagyon jó lenne.-szorítottam a kezeim a hasamra.-George, kérek olyan almás pitét a Mekiből.
-Oké.-mosolygott.
Kilépett, Harry pedig bizonytalanul közeledett felém. A szívem öngyilkosságot akart elkövetni, akkorákat dobbant, hogy belefájdult a bordám. Göndör haját édesen felzselézte, Converse cipőbe bújtatott lábait ide-oda húzgálta a padlón. Egy pillanatra elmerengtem és csak bámultam őt. Tökéletes, szív alakú ajkainak látványától, eszembe jutott, milyen finom és puha a szája. Megborzongtam, lesütöttem a szemeim.
-Jó téged így látni.-mosolygott.-Nem vagy gépeken és a saját ruháidban vagy. Jobban érzed magad?
-Aha.-motyogtam.-Csak már haza akarok menni.
-Még néhány nap.-vigasztalt.
-Utána beszabadulok egy pubba és kikapcsolódok.
Egyszóval befűzök valami csávót aki kér nekem piát, és a sárga földig leiszom magam. Csak az alkohol és én, nem veszünk be harmadik tagot, ez egy kétszemélyes party.
-Hayley szeretne majd meglátogatni.-tördelte az ujjait.
Nem. Nem akarom.
-Miért?-kérdeztem, megpróbáltam nem bunkón odavetni, hogy ,,minek?!".
Az ajkát harapdálta, lesütöttem a szemem és nem gondoltam arra, hogy mennyire szexi amikor ezt csinálja.
-Beszélgetni.
-Harry, én...
-Tudom.-nézett rám fájdalmas szemekkel.-Kérlek, csak hallgasd végig.
-Őt? Miért, mi mondanivalója van? 
-Nem tudom.-sütötte le a szemét.-Nem mondja meg, amikor beszélni akartam veled én csak bocsánatot akartam kérni, azt nem tudom, hogy ő mit szeretne mondani. 
-Nem akarom.
Gyerekes, hogy ezt mondtam, gyerekes, hogy nem hallgatom meg, de nem akarom. Nem akarok beszélgetni vele, nem akarom nézni, ahogyan egymás száján lógnak, hogy boldogok. Nem akarom megint azt érezni, hogy nekem sosem lesz ilyen barátom. Talán irigy vagyok, féltékeny, és haragszom rá. Talán... 
-Jól van.-sóhajtott.-Nem nyaggatlak ezzel, nem is ezért jöttem be. 
Meglepett, hogy ilyen könnyen feladta, valószínűleg a rövid ismeretségünk során rájött arra, hogy amit nem akarok, azt nem teszem meg, vagyis... tulajdonképpen már tettem, Louis-val sem akarom már, mégis mindig itt van. De ezt nem csinálom, én nem fogok jó pofizni Hayley-vel, még Harry miatt sem.
-Kösz.-motyogtam.
-Engem azért meghallgatsz?-húzta szomorkás mosolyra a száját.
Aprót bólintottam, az ölébe ejtett kezeit idegesen tördelte, miközben az ajkai néha el-elnyíltak és megpróbált belekezdeni a mondanivalójába. Ahogyan őt néztem, a gondolataim elkalandoztak és amikor a zöld szemei találkoztak az enyémmel, az arcom pirosba borult és lesütött szemekkel fordítottam el a fejem.
-Sajnálom.-suttogta.-Sajnálom, hogy egy undorító alak voltam már az első percben is, ha tehetném visszacsinálnám és nem úgy ismerkednénk meg, egy tapló vagyok, bárcsak visszacsinálhatnám, de nem tehetem. Felfoghatatlan, hogy te ezek ellenére is képes vagy máshogy nézni rám, miközben engem gyötör a bűntudat, hogy rajtad kívül még hány lánytól kellene bocsánatot kérnem. Hülye vagyok, sajnálom, hogy megbántottalak, hamarabb kellett volna rájönnöm, hogy nem volt helyes amit tettem, már késő, úgyhogy csak annyit tehetek, hogy bocsánatot kérek mindenért. Sajnálom, Alex.
Csak döbbenten ültem, átöleltem felhúzott lábaim és a homlokom a térdemnek döntöttem. Soha, senki nem kért még tőlem bocsánatot, főleg nem egy fiú. 
-Semmi baj.-suttogtam, és lenyeltem a könnyeim.
Nekem mennyi mindenért kellene bocsánatért esedeznem rengeteg embernek, de én nem vagyok olyan jó mint ő, nekem nincs merszem ahhoz, hogy megtegyem.
-Én is.-fűztem hozzá halkan.
Mielőtt elhúzódhattam volna, karjai körém fonódtak és az arcát a hajamba temette. Időbe telt míg eljutott az agyamig, hogy ő ölel át, és talán nekem is meg kellene ölelnem, én nem szeretek ölelkezni, azt hiszem, jó ideje csak a bátyámnak jutott ki belőle. A fejem előrebukott a vállára, óvatosan fontam köré a karjaim, nehéz volt felfognom, hogy így ölel át. Ruhában, túlfűtött érintések nélkül. Mielőtt kiábrándulhattam volna, aznap ért egy harmadik meglepetés is, amikor még a második is tartott. Rózsaszín, szív alakú ajkai óvatosan az arcomhoz értek. 

~*Louis Tomlinson*~

Az ölemben pihent Niall gitárja, az ujjaim esetlenül mozogtak rajta, nem találtam meg a ritmust, csak zavartan pengettem a húrokat, miközben a gondolataim idegesítően kavarogtak a fejemben. Véget akartam vetni neki, így céltalanság helyett az ujjaim egy rendesen begyakorolt dalt kezdtek játszani a hangszeren. More Than This. Halkan dúdoltam a szöveget, majd az ajkaim elnyíltak és suttogó éneklés áradt szét a halk szobámban, már annyira sok volt mindenből, lenne már vége. csak kívülről látszottam nyugodtnak, legbelül kedvem lett volna felkapni a hangszert és darabjaira törni a legelső kemény eszközzel, de nem tettem, mert a barátomé. Az ajtóm nyikorogva nyílt ki, egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy ne rontsak rá a belépőre, amiért megzavart. Becsuktam a szám és félbehagytam a dalt, az ujjaim megálltak a húrokon.

-Dalt írsz?-kérdezte halkan.

-Nem, csak játszottam.

Liam kissé bizonytalanul csukta be maga mögött az ajtót és ült le az ágyam szélére. Kinyújtóztattam a lábaim és félretettem a gitárt.

-Minden rendben, Louis?-kérdezte.

Halkan hümmögtem válaszul. Annyira meg akartam valakivel osztani, hogy nincs minden rendben, Zayn próbált segíteni, de általában csak összekaptunk, segíteni próbált de nem sikerült neki. Úgy akartam valakinek elmondani, hogy nem mondom ki mi a bajom. Ebben a társaságban lehetetlen úgy előállni a történetekkel, hogy ,,az egyik barátom..." mert mindenki ismeri mindenki barátját, meg amúgy is túl átlátszó.

-Nem.-sóhajtottam.-Kezd elegem lenni.

-Tudom, de gondolj arra, hogy a lányaink számítanak rád. 

-Haza szeretnék menni a családomhoz.-hunytam le a szemem.-Hiányzik az anyukám, apa, a húgaim, csak Louis akarok lenni, legalább egy kis időre. 

Az a Louis aki nem tökéletes, nem tud mindenkinek megfelelni és hibázik, talán túl sokat. 

-Szünet van, Lou, most hazamehetsz, ha szeretnél.

-Az jó lenne.-bólogattam.

-3 hét múlva elkezdjük felvenni az új dalokat.-figyelmeztetett csendesen.

-Nem lesz 3 hét, csak néhány nap. Haza kell mennem, kezd túl sok lenni ez az egész.

-Tudom, hogy van valami amit nem mondasz el nekünk.-állt fel.-Nem foglak faggatni, megtanultam, hogy elmondod ha van valami baj, csak szeretném ha tudnád, hogy mi mindannyian meghallgatunk.

-Tudom, Liam.-mosolyogtam rá halványan.-Köszi.

Belecsaptam a kinyújtott kezébe, elmosolyodtam, majd figyeltem ahogyan elhagyja a szobám. Felálltam, előhúztam az ágyam alól a legnagyobb bőröndöm, kicipzároztam és beledobtam néhány ruhát. Hálás voltam neki azért, mert nem kezdett faggatni, nem oktatott ki és valamelyest segített is, hogy egy kicsit megértett. Ma este már nem indulok útnak, kezd sötét lenni és nem engednének. A telefonommal a kezemben letelepedtem az ágyam szélére és megnyomtam anyu képét a telefonkönyvemben. Néhány másodpercet kellett csak várakoznom, amíg meg nem hallottam anyukám vidám hangját, örülhetett a hívásomnak.
-Szia, Louis!-üdvözölt.
-Anyu?-bizonytalankodtam.-Szia.
-Hogy vagy, drágám?
-Szeretnék hazamenni.-motyogtam, és hirtelen iszonyú gyerekesnek éreztem magam.
-Minden rendben, Boo Bear? 
Elmosolyodtam a becenevem hallatán, most nem szóltam le, hogy ne hívjon Boo Bear-nek, megnyugtató volt a hangját hallani, és hirtelen rádöbbenten, hogy még mindig mennyire szükségem van az anyukámra. Lehetek akármekkora popsztár, vagy felnőtt, aki meg tudja oldani a problémáit, nekem még szükségem van rá, még nem vagyok egészen felnőtt. 
-Nem.-túrtam a hajamba.-Hazamehetek?
-Ne kérdezz butaságot, tudod, hogy szívesen várunk.
-Rendben.-sóhajtottam.-Holnap reggel elindulok.
-Mi a baj, kisfiam? Összevesztetek a fiúkkal, vagy Eleanorral?
-Nem, neked elmondom ha ketten leszünk és látlak, de nem leszel büszke rám. 
-Bármit csinálsz, Louis, a kisfiam vagy és büszke vagyok rád.
Akkor verj fejbe valamivel. 
-Szeretlek, anya.
Néhány hosszú másodpercig csend volt, majd remegő hanggal szólalt meg újból.
-Én is, kicsim.
-Kérhetek valamit?-piszkáltam az ágyam tiszta lepedőjét.
-Hogyne!
-Ne mond meg a lányoknak, hogy hazamegyek. Szeretnék meglepetés lenni. 
-Rendben.-kuncogott bizalmasan.-Már nagyon hiányzol nekünk. 
Legalább még van, aki várja, hogy láthasson, nekik az a Louis hiányzik aki otthon vagyok. Egy átlagos fiú, aki csinál hülyeségeket, akit megbántanak, és ő is bánt meg embereket, hogy aztán bocsánatot kérhessen, egy fiú tele hibákkal, akinek szüksége van barátokra és a családjára.