37.rész Don't let me go

~*Louis Tomlinson*~

Megnyugtatólag hatott rám, amikor Eleanor ajtót nyitott előttem és megajándékozott a gyönyörű mosolyával. Egy pillanat alatt elfelejtkeztem az otthoni gondokról, Zayn-ről, Harry-ről, Alexis-re pedig még csak nem is gondoltam. A telefonom kikapcsolva hever a táskám mélyén, és nem fogom bekapcsolni ezalatt a hétvége alatt egyetlen percre sem, ha valami nagyon fontosat akar valaki, akkor megkeres, engem aztán most semmi nem érdekel az előttem álló lányon kívül. A szívem abban a pillanatban össze is szorult, hamarosan nem fog rám így mosolyogni.

-Szia.-mosolyogtam rá, és vágyódva tártam ki a karjaim.
-Louis!-ugrott a karjaim közé.-Szia, hiányoztál.
-Te is, baby.-suttogtam.
Hátrébb lépett, a karomnál fogva húzott be a lakásba, amint becsukódott mögöttünk az ajtó egymás ajkának estünk. Hiányzott az ajkának málnás íze, az orromba kúszó kellemes szappan és gyümölcsös testápoló illata, leheletnyi parfümmel. A karjaim erősebben fontam köré és gyengéden a falhoz nyomtam a hátát, halkan kuncogni kezdett, amikor a kezem bekúszott a pólója alá és a hüvelykujjam csiklandós területet érintett a hasán. Mindketten nevettünk, megcsiklandoztam a derekát, nevetés közben a csípője elemelkedett a faltól és kényes területet érintett. Jól halható morgással temettem az arcom a nyakába, csak jobban kezdett kacagni.
-Csináltam vacsorát.-nézett rám csillogó szemekkel.-Tészta, bolognai mártással.
Puszit nyomtam a nyakára, majd felemeltem a fejem és a homlokom az övének döntöttem, kisöpörtem egy barna tincset az arcából.
-Egy üveg borral.-folytatta.-Néhány illatos gyertyával, mit szólsz hozzá?
-Jól hangzik.-krákogtam.-Mi van azzal a meglepetéssel? Tudod, amit mondtál, hogy reméled tetszeni fog nekem.
-Azt is megnézheted.-nyomta az ajkát az arcom jobboldalához.
-Alig várom.
-Többet is vettem.-harapott az ajkába.
Fészkelődni kezdtem, az ajkamba haraptam és hátrébb léptem.
-Dobd le a cuccaid a hálószobában.-simított végig a karomon.
-Nem tudtam mik a terveid, szóval szmoking sajnos nincs nálam és a bőr alsónadrágom is otthon maradt.
-Akkor már mehetsz is kifelé, Louis Tomlinson!-komorult el a hangja. Olyan élethűen csinálta, hogy ha nem tudnám, csak hülyéskedik, valószínűleg megszeppenve elszaladnék.
-Te sem viselsz szegecses melltartót!
-Honnan tudod?-fürkészte ártatlan tekintettel az arcom. Lelki szemeim előtt megjelent ő, egy olyan ruhadarabban...
-Beviszem a cuccom.-hadartam gyorsan, és elmenekültem a hálószoba felé. Belépve valami furcsa érzés kerített hatalmába, szeretem ezt a szobát, ezt a lakást, ahol néha a közös életünket éltük. Nem akarom őt elveszíteni.
-Louis?!-hallottam meg a hangját, nem sokkal később pedig karcsú alakja felém közeledett. A pillantásom végigjárta a szobát, a falakat, az ágyat, a szekrényeket, a puha padlószőnyeget, ami tökéletes volt, ha nem jutottunk el az ágyig. Minden annyira tele volt velünk...
-Minden rendben?-kérdezte.
Ledobtam a földre a táskám és magamhoz húztam. Hogy lehetek ennyire rohadék, szemétláda, hazug, undorító, beszari mocsok?! Hiszen vele minden tökéletes, ő tökéletes. Én pedig nem érdemlem meg őt...
-Annyira szeretlek.-suttogtam a fülébe.
-Én is, Boo Bear.
Órákig maradtam volna ott, a szobánk közepén, vele a karjaimban elzárva a világ elől, csak mi ketten.
-Menjünk.-fogtam kézen.
Hozzám bújt, tudtam mi merre van, így én vezettem el az ebédlőbe. Rendszerint a konyhában eszünk az asztalnál, kómásan, pizsamában, de különleges alkalmakkor elfoglaljuk az otthonos kis ebédlőt. Ez egy különleges alkalom, ez a mi esténk. Végignéztem rajta, lábaihoz tökéletesen simuló farmert viselt, szűk, mélyen dekoltált spagettipántos felsővel, haja természetes hullámokban keretezte gyönyörű arcát, lábain csak egy kis fehér mamusz volt, de én ezzel láttam őt tökéletesnek. Annyira Eleanor volt, csinos, mégis otthonos és... tökéletes. Végignéztem magamon, sötétkék farmer, világoskék ing nem teljesen begombolva, a hajamon csak végighúztam a kezem mielőtt elindultam. Megpusziltam az arcát, egymás mellé ültünk, egy öngyújtóval meggyújtottam az asztal közepén lévő gyertyát.
-Milyen volt a családoddal?-kérdezte.
A tányérokra előre kiszedte a még meleg vacsorát, a villám köré tekertem némi tésztát és az evőeszközt a szája elé tartottam.
-Nyugodt, hangos.-mosolyogtam.
-Jól érezted magad?-kérdezte, és ezúttal ő tolta a villáját az arcomba. Élvezettel hümmögtem, tudtam, hogy jól főz, de sajnos ritkán vannak olyan estéink, amikor ilyet eszünk. Bólogattam, és lenyeltem a tésztát.
-Isteni.-dicsértem. Elmosolyodott, a gyér fényben is jól láttam, hogy elpirult, a gyertya lángjától csak még jobban csillogott a szeme. 1 éve együtt vagyunk, és ilyen kedvességekkel is zavarba tudom hozni.
Egymást etettük, maszatos puszik csattantak el köztünk, a tészta után csendesen borozgattunk, nem kellett beszélnünk ahhoz, hogy megértsük egymást. Elfojtottam magamban minden érzést az iránta érzetteken kívül, a kezeink összekulcsolva pihentek köztünk, az üveg ürült, a puszik elhúzódtak.
-Jól laktál?-kérdezte.
Válaszul halkan hümmögtem, megcsókoltam, a pulzusom és légzésem egyre gyorsult, a kezeim kicsúsztak az ujjai közül és a derekát öleltem át. Elég kényelmetlen helyzet volt, egyszerre álltunk fel, kibotorkáltunk az asztal mögül, a feneke alá nyúltam és megemeltem. Lábai szorosan kulcsolódtak a derekam köré, ujjbegyeit a vállamba nyomta, kétségbeesetten kutattunk valami után egymás szájában. El kellett szakadnom az ajkától, míg elfújtam a gyertyákat, azután megemeltem és elbotladoztunk a szobáig. 
-Tegyél le!-suttogta.
-Nem, ne is álmodj róla.
-Akkor nincs meglepi.-sóhajtott.
Bosszúsan felsóhajtottam és a szobaajtóban leeresztettem a lábaira. Nekem így is tökéletes, de tudom, hogy meg akarja mutatni amit vett, kénytelen voltam várni.
-Várj itt!-húzott az ágyhoz.
-Siess.-dünnyögtem, és újból megcsókoltam.
Csinos ujjai végigszántották a hajam, vonakodva engedtem el, sietve tűnt el a fürdőszobaajtó mögött. Néhány percet kellett várnom, majd az ajtó kinyílt és félve dugta ki a fejét. Éhesen dőltem előre, arckifejezéséből leheletnyi félelmet és zavart olvastam le, eddig még nem csináltunk semmi extrémet, ez csak egy valószínűleg állati szexi fehérneműszett, de képes beparázni miatta.
-Kijössz?-mosolyogtam bátorítóan. Felálltam, az ajtóhoz léptem és kitártam.-Szent szar!
A kezeim a derekára csúsztak, a szemeim nem tudtam levenni róla, magamhoz húztam és az arcom a hajába fúrtam. Nem a fehérnemű miatt, nem csak amiatt -, bár azok is igencsak vadítóak, főleg rajta- hanem úgy egészében, a lábai, a lapos hasa és a megfelelő helyeken kerekedő teste. A derekáról lejjebb vezettem a kezeim, és a mutatóujjam végighúztam a fehérnemű csipkés részén, úgy nézett ki, mintha egy kis fodros szoknya lenne, egy iszonyúan rövid szoknya. Megcsókoltam a nyakát, kezei a vállamra csúsztak és lassan eltolt magától. Az ujjaim összefonódtak az övévivel, vissza akartam húzni magamhoz, de a kezeit a mellkasomra tette és az ágyhoz tolt. Lehuppantam rá, a kezeim visszacsúsztak a derekára és akaratosan húztam az ölembe.
Lábaim ösztönösen húztam széjjel, amikor Eleanor az ölembe ereszkedett. A kezeim a fenekére csúsztattam, kábán, szinte faltam a szemeimmel a testét, melyet csak a krémszínű csipkecsoda fedett.
-Úristen!-szűrtem a fogaim közt.
Karjait a nyakam köré fonta, lábai közbezárták az enyémeket, feneke a nadrágba zárt ágyékomon pihent. Ujjai a tarkóm cirógatták, levegőért kapkodva simítottam kezeim fedetlen combjaira, barna haja előre esett, rám mosolygott és gyengéden a nyakamba csókolt. Hümmögve dőltem előre, az alsó felem lüktetni kezdett, pedig még nem csináltunk semmit. A fejem a mellei közt pihent, csókokkal borítottam a bőrét és a kezeim felvándoroltak a mellkasán.
-Vedd le, kérlek.-pihegtem.
-Nem tetszik?-biggyesztette le alsó ajkát. A szám égett az ajka után, beszéde huncut volt, szórakoztatta, hogy ennyire kétségbeesetten vágyok rá.
-De, de igen.-csókoltam meg az anyag fölötti pontot.-Kérlek.
-Nagyon hízelgő, hogy így kérlelsz de rajtad sokkal több ruha van mint rajtam. Nagyon tetszik az inged, de a mellkasod és a hasad még annál is jobban, dobd le, Louis.
Készségesen, kapkodva nyúltam az ingem gombjaihoz, a kezem remegett, a segítségével megszabadultam tőle és a szoba sarkába dobtam.
Játszva simogatta a mellkasom és a karjaim, az ajkait akartam, de kuncogva húzta el a fejét.
-Eleanor!-krákogtam panaszosan.
Elmosolyodott és a hajamba vezette az ujjait, ajka gyengéden ért az enyémhez, mohón könyörögtem bejutásért. Fészkelődni kezdtem, a csípőm akaratosan emeltem meg és nyomtam az ágyékom a fenekéhez.
Ujjai az övemhez kalandoztak, kipattintotta, majd megérintette a dudorodó pontot, az ujjaimmal próbáltam megszabadítani az idegesítő daraboktól, de nevetve tolta arrébb a kezem.
Gyorsan kaptam fel, az ágyra fektettem és hagytam lecsúszni a farmerem, kiléptem belőle, az ágyra hasaltam és elhelyezkedtem fölötte.
-Vegyük le.-simítottam meg a csípőjét.
-Még nem, Louis.-fordított a helyzetünkön, és a combomra ült.
Csukott szemmel, pihegve szorítottam a derekát, az ágyékom felemeltem és mozgattam magamon a testét, nem tudtam irányítani a végtagjaim, az egész testem az alsó felemnek engedelmeskedett és nem az agyamnak.
-Szétdurranok.-lihegtem.
A háta mögé nyúlva pattintotta ki a zavaró darab kapcsát, a bokszerem sötétkék anyagán még sötétebb folt terjedt szét. A szemeim lecsukódtak, cifra káromkodások csúsztak ki a számon, hallottam a halk nevetését, percekig azt sem tudtam hol vagyok, kihasználta az alkalmat és a csípőmnél megragadta a szűk alsónadrágom. Hallottam, ahogyan az anyag halkan puffan amikor földet ér, kinyitottam a szemem, ami azon nyomban le is csukódott és az ajkaim résnyire nyíltak. Hosszú ujjai magabiztosan fonódtak kemény, lüktető testrészem köré, a csípőm megugrott és rekedtes, visszafojtott hang szaladt ki az ajkaim közül. Lassan mozgatta a kezét fel-le, a levegőt mely a tüdőmbe jutott kevésnek éreztem, kapkodva kerestem a kezeit.
-El, uhm.-nyöszörögtem.-Baby, kérlek...
Halkan kuncogott, szabad kezét felvezette a hasamon, gyengéden simogatta a V vonalam környékét és a vékony kis csíkot, ami a nadrágomban ér véget, addig, míg meg nem fogtam. A csuklója köré fontam az ujjaim, próbáltam visszanyerni az elszállt erőm.
A fejem hátracsuklott, ujjai összefonódtak az enyémmel.
-Semmi baj, Louis.-hajolt a fülemhez. Kezének mozgása abbamaradt, lihegve nyitogattam a szemeim.
-A rohadt életbe annyira kívánlak.-súgtam feszülten.-Hagyd abba, nem így akarok másodjára is elmenni ma éjjel. Hadd kényeztesselek téged.
-Nem.-nyomott finom csókokat a nyakamra.
Megragadtam a derekát, az erőm visszatért az idő alatt, míg nem mozdult a keze, és könnyedén fordítottam a hátára, karjait a feje fölé emeltem és megcsókoltam.
-De.-súgtam.-Tetszeni fog neked.
A hangom mélyen csengett, fogadni mertem volna rá, hogy a szemem kékje már nem látszódik, a levegőt forrónak éreztem és a tarkómon izzadság gyöngyözött.
Elengedtem a kezét és lejjebb csúsztam, összezárt lábait szétfeszítettem és csókokkal borítottam a belső combját, lassan szabadítottam meg a tetszetős fehérneműtől, szórakozottan piszkáltam a csipkét, majd a vállam fölött búcsút intettem a darabnak. Mutatóujjammal gyengéden kerestem az érzékeny pontját.
-Louis.
-Igen, gyönyörűm.-krákogtam, és egy ujjam becsúsztattam.
Ajkaimmal rásegítettem, gyengéd puszikkal hintettem, majd kidugtam a nyelvem és nehéz légzéssel kényeztettem, amikor már elég nedves volt még egy ujjam csatlakozott, gyengéden pumpáltam.
-Ez az.-suttogtam.-Élvezz el nekem!
Sosem mondtam még ilyeneket. A kapcsolatunk, ezzel együtt az éjszakáink is bensőségesek voltak, rendszerint pedig egyáltalán nem szorultunk rá ilyesmire, de ezután a nap után semmire sem vágytam jobban, mint minél többre Eleanor-ból. A teste minden pontját csókokkal akartam borítani, simogatni ott, ahol csak tudom, a hangját hallani, elrepíteni egy másik helyre, ahol tényleg nincs senki kettőnkön kívül.
-Louis!-suttogott és ujjait a hajamba vezette.
Csípője vonaglott a kezeim közt, a nevem mondogatta, úgy éreztem nem sokáig bírom már én sem, a szám az ő tökéletes ajkára tapasztottam, élveztem, ahogy remeg a karjaim közt, hangja a számban halt el. Feljebb csúsztam, nedves felsőteste az enyémhez tapadt, szinte magához láncolt a lábaival és karjaival, halkan sóhajtott az ajkaim közé. Kénytelen voltam kibontakozni az öleléséből, kirántottam a fiókot, az egészet feltúrtam, mire a kezembe akadt a keresett dobozka. Sietve téptem fel a kis ezüstcsomagolást, miután elvégeztem a szükséges óvintézkedést magam felé fordítottam, nedves, lány csókok csattantak el kettőnk között. Szeretem ezt, ő olyan gyengéd, szükségem van rá, ezt a gyengédséget próbálom viszonozni. A haját és a hátát simogattam, majd a kezem a derekára csúszott, bejártam  hasát, a melleit, majd a combját és az egyik lábát az enyémre tettem. A testemmel az ágyhoz szegeztem, apró kezei kettőnk közt, a hasamnál kutakodtak, amint megérintettem a két apró kéz kapkodva ragadta meg a vállam. A szemeim tágra nyíltak, sosem fogom megszokni, hogy így látom őt, óvatosan toltam előre a csípőm, levegőért kapkodott, ujjai a vállamba nyomódtak, majd kezei felcsúsztak a hajamba. Hosszú percekig csak feküdtem rajta, a csípőm lágyan ringott előre-hátra, elmerültem a tekintetében és gyönyörködtem abban, ahogyan a vonásai változtak, laposakat pislogott, hol az ajkába harapott, hol hagyta kiszökni azokat az édes hangokat. Körülöttünk minden annyira forró volt, egyre melegebb lett. Nem zavart a lassú tempó, szeretem ezt, mindkettőnk szereti, az érzés intenzív és sokkal tovább tart, ráadásul bensőségesebb és szerelmesebb is. Lágyan megcsókoltam, a csípőm továbbra is mozgott, ajkai mohón kaptak az enyém után, ujjai a karom simogatták, majd felcsúsztak a hátamra és a keze megállapodott a csípőmnél, gyorsabb mozgásra ösztönzött. Egyenletesen gyorsítottam, a fejét hátrahajtotta, felfedve ezzel a nyakát, melyet gyengéden szívogattam és csókokkal halmoztam el, lehunytam a szemem, a testem átjárta a bizsergés. A nevem szakadozva, több szótagban hagyta el a száját. 
-Én mindjárt...
-Tudom.-suttogtam rekedten.-Tudom, kicsim.
-Gyorsabban!-kért halkan, mintha bűn lenne. 
A mozgásom egyik pillanatról a másikra vált rendezetlenné, combjai a derekam szorították, az egész teste velem mozgott, csupán a gondolattól, hogy együtt ringatózunk, nehéz volt nem remegve omlani rá. Próbáltam megtalálni a számunkra tökéletes, gyorsabb ritmust, de most az egyszer nem találtam. Az arcom a nyaka hajlatába ejtettem, összeszorítottam a szám, a takaróba markoltam és remegve nyitottam ki a szemeim, elmerültem a tekintetében. Egy ideig gyorsabb tempót diktáltam, majd a testem meg-megremegett, sarka a fenekemhez nyomódott, ő pedig az arcát a nyakam hajlatába temetve csókokat hagyott a felhevült bőrömön, az artikulálatlan hangok nem engedték, hogy a gondolataim elkalandozzanak róla. A testem elöntötte a forróság, a mozgásom lassult és hanyagabb lett, a fejem hátrahajtottam és visszatértem a kezdeti, előre-hátra ringáshoz.
-Olyan gyönyörű vagy.-suttogta teljesen tisztán az alattam fekvő lány. Egy kicsit megdöbbentett ez a mondat, sosem tartottam magam elég jónak, régebben volt is egy lány, aki elküldött melegebb éghajlatra azért, mert nem feleltem meg az elvárásainak. Az egész testem lángba borult, az ajkam mosolyra húztam és a homlokom nekidöntöttem az ő homlokának, melyen izzadtság gyöngyözött, kisöpörtem az arcából a ráragadt tincseket és óvatosan megcsókoltam.
-Szeretlek.-suttogtam. 
Az ágyékaink egymásnak feszültek, az ujjai közé fogta a hajam, a fejem hátrahajlott és átadtam magam az érzésnek, nyitva tartottam a szemem és végignéztem, ahogyan vonaglik alattam, a teste gyönyörű ívben emelkedett el a matractól, csípőjét az enyémhez préselte, majd egyszerre estünk vissza, ő a matracra, én az ő törékeny testére. Élesen lélegeztünk, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, a fejem megpihent a mellein és csukott szemmel hallgattam a szívének ütemes, erős dobbanásait.
-Szeretlek, Louis.-suttogta, és végigsimított a hátamon. 
Percekig pihentem rajta, majd óvatosan eltávolodtam és fáradtan huppantam a matracra, a használt óvszerre görcsöt kötöttem és elsüllyesztettem a kuka legmélyére. Egymás felé fordultunk, a lábaink összefonódtak, köré fontam a karjaim és az arcom elrejtettem a vállában, nedves csókok és finom érintések közepette merültünk álomba. Borzasztó volt ez a nap, de megint bebizonyosodott, hogy ő az a bizonyos fény az életemben, kirángat a sötétségből és bearanyozza az életem a legrosszabbkor is. Bárcsak mindent visszacsinálhatnék. 

~*Alexis Elwood*~

A bőgés nem megoldás, nem éri meg miatta sírni, NEM SÍRHATOK MIATTA. Ő egy görény, egy igazi görény... szeretem, szeretem. Szeretem a görényeket. Dean egy mocskos patkány volt mindig, de Harry... ő nem, ő más.

-George!-suttogtam. 

A vállam remegett, annyi mindennek lehordta itt előttem, miután hisztérikus bőgés és fuldoklás közepette sikerült kihúznia belőlem, hogy mi történt. Minden erejével bizonygatta, hogy nem éri meg sírnom miatta, hogy nem érdemli meg, hogy én ennél sokkal erősebb vagyok. De a picsába, ez nem igaz! 
-Figyelj csak!-sóhajtott, és mosolyt erőltetett az arcára.
Órák óta térdelt előttem és a kezemet fogva magyarázott, de sokszor még csak nem is válaszoltam neki. Azzal, hogy Harry-t csúnya szavakkal illette egyáltalán nem segített, csak még rosszabb lett.
-Lépjünk le, tudok egy jó szórakozóhelyet. 
George nem volt még bulizni mióta itt vagyunk, ő sosem csalt volna el engem egy buliba, fel kellene élénkülnöm arra a mondatra, hogy ,,tudok egy jó szórakozóhelyet". Ehelyett összevont szemöldökkel, könnyes szemekkel, értetlenül bámultam rá.
-Ki vagy te, és hol a bátyám?
-Komolyan mondom, kapd össze magad és lépjünk le.
-Holnap dolgozol.-suttogtam.
-Le van ejtve.
Tipikus, George nem mond olyat, hogy leszarom. Elmosolyodtam, hiszen ő ilyen helyzetben is annyira George...
-Na?-vigyorgott, és lehuppant mellém az ágyamra. Hisztis kislányosan rugózni kezdett rajta-Légyszi, légyszi, légysziii!
A kezeim közé vettem az arcát és mélyen a szemébe néztem.
-Elraboltak az ufók?! Fogadok, hogy te E.T vagy és nem a bátyám!
-Még nem is buliztál velem.-biggyesztette le a száját.-Kérlek, Alex!
-Nem akarok.
-Akkor téged raboltak el az ufók! Komolyan Alex, nem fogom hagyni, hogy amiatt a gyökér, elszállt popsztárocska miatt egész este csak sírj, nem érdemli meg. 
-Én viszont igen.-néztem a szemébe.-Teljesen jogos amit mondott.
-Nem, nem az! Ő erősködött annyira, ő nem hagyott békén téged, miatta kerültél kórházba és sokszor annyira szívesen szájba vágtam volna, de tudod miért nem tettem? Miattad! Mert nem akartam, hogy az amúgy is elég törékeny kapcsolatunknak emiatt a kis hülye gyerek miatt legyen vége! De kezd elegem lenni, most legszívesebben felállnék, hívnék egy taxit és elvitetném magam hozzájuk, leszarom a rajongót meg az újságírókat, senki nem beszélhet így a húgommal! 
A kis beszédével csak saját magát idegesítette fel.
-Teszek rá, hogy ő Harry Styles aki az Atyaúristennek képzeli magát! A szememben akkor is egy rohadék kis takony, aki miatt már nem tudom hanyadjára rángattalak fel a padlóról!
-Jogos volt.-suttogtam.
Nem várt reakciót kaptam, a bátyám szinte tajtékzott a düh-től.
-Fejezd be!-kiáltott rám. Összerezzentem és megpróbáltam minél kisebbre összehúzni magam, mindenki csak kiabál, Louis teljesen biztos, hogy gyűlöl engem és azért nem hív vissza, mert leszarja, hogy mi történik velem.
-Sajnálom!-ölelt magához George.-Sajnálom, Alex. Nem akartam kiabálni, nem rád vagyok dühös, hanem arra a seggfejre.
-Jogos volt.-ismételgettem.-Jogos volt. Én egy... én egy hülye r...
-Alexis!-rázta meg a vállam és mélyen a szemembe néz.-Bevettél valamit?! Te jó ég, hatalmasak a pupilláid!
-Vigyél haza! Haza akarok menni, George! Utálom ezt a helyet.
Az ölébe húzott, egyik kezét a fülemre tapasztotta és a mellkasához szorított.
-Hazaviszlek.-simogatta a hátam.-Minden rendben lesz, elmegyünk innét.
Az arcomon patakzottak a könnyek, a gondolataim annyira zavarosak, fáj a fejem, Louis nem hív vissza, Louis nem hív vissza! George süket ígéreteket tesz, nem fog elvinni innen, itt kell maradnom, meg fogok őrülni.
-Jogos volt.-suttogtam.-Én... Louis-nak barátnője van.
A fejem rázni kezdtem, hátha eltűnik az a sok minden, hátha eltűnik Louis és Harry. Nem akar látni, nem hív fel. Nem szeret. George erősen fogta meg a fejem és a mellkasához szorított.
-Mit vettél be?-suttogta teljesen nyugodtan.-Szeretném tudni, hogy mit vettél be!
-Semmit.-hazudtam, nem szabad megtudnia.
-Alexis.-sóhajtott fáradtan.-Beviszlek a kórházba.
-Ne, ne, kérlek!-suttogtam.-Menjünk bulizni!
-Nem, hülye ötlet volt.-simogatta a hajam.-Nincs semmi baj.
-Szeretnék aludni.
-Rendben, aludj csak.
Óvatosan emelt fel, az ujjaim megmarkolták a pólóját és újabb könnycseppek szánkáztak le az arcomon.
-Maradj itt!
-Oké, oké itt maradok. Ne sírj, kérlek!
Szipogva néztem rá, alig láttam valamit, minden olyan homályos. Kibújt a nadrágjából, az öv csörögve esett a földre, hangokat hallottam, apa a nevünket mondta. George meg sem rezzent, mielőtt ellenkezhettem volna kigombolta a nadrágom és lehúzta rólam. Elhúzta a sötétítőket, majd felemelte a takarót, bemásztam alá.
-George! Alexis! Itthon vagytok?!
-Két perc, csak hogy ne kiabáljon a falnak.-nyugtatott.-Visszajövök.
Kezdek megőrülni, száz százalék, hogy megbolondultam. George kiment, apa elhallgatott, majd a bátyám visszajött hozzám, óvatosan bemászott mellém és hagyta, hogy hozzábújjak. Ő az egyetlen biztos pont az életemben, ő mindig itt van, mindig visszajön hozzám, mindig megvéd, egy púp vagyok a hátán, miattam halasztott az egyetemen, mindenről én tehetek. Hüppögve öleltem át, felém fordult és erősen húzott a mellkasához.
-Semmi baj.-simogatta az arcom.
-Sajnálom, mindent tönkreteszek.
-Dehogy.-mosolygott rám.-Megoldom.
-Mindig te oldod meg a hülyeségeim, mindig te hozol rendbe mindent és miattam kihagytad az első éved, amikor végre megszabadulhattál volna tőlem.
-Nem akarok megszabadulni tőled. A kishúgom vagy, szeretlek.
Megpuszilta a homlokom, ő olyan nyugodt volt, míg nekem a fejem szét akart robbanni, Harry-nek annyira igaza volt.
-Én is szeretlek.-suttogtam.
A fejem a mellkasába fúrtam, nem akartam őt elengedni, már nem maradt senkim. 

~*Harry Styles*~

Elbújni a szobámban sokkal egyszerűbb volt, mint kimenni a fiúkhoz, végighallgatni a beszédüket, és ne adj Isten összefutni Louis-val, bár sejtéseim szerint nincs itthon, ha itt lenne már rég az ajtóm előtt magyarázkodna. Biztosan lelépett a kis szeretőjéhez, vigasztalódjanak csak együtt, megérdemlik egymást, csak Eleanor-t sajnálom, ő nem érdemli ezt. Már lenyugodtam, talán még a parkban lenyugodtam, de csak itthon éreztem ezt igazán, a fiúk meg sem próbáltak zaklatni, még zenét sem kellett üvöltetnem, hogy elnyomjam a hangokat. Felfogták, hogy nem vágyok társaságra és ha idejönnek akkor csak újból felhúzom magam. 

Sosem próbálkoztam igazán a dal írással, egyszerűen kijelentettem, hogy nem megy. A fiúkkal összesen 3 dalt kapartunk össze az új albumra, bár én nem ontottam a rímeket, most sem tudom miért ülök az ágyamon egy gitárral és füzettel előttem. Nem hiszem el, hogy egy ilyen nap után tör rám a hirtelen ihlet, ráadásul egy ilyen lány miatt írok egy ilyen dalt, már nem tudok kiigazodni magamon. Minden olyan zavaros. Ezt a dalt nem adom ki a kezeim közül, a fiúk sem fogják látni, talán egyszer majd úgy döntök, hogy beadom a közösbe és megjelenik egy lemezen, de az nem most lesz, majd akkor, ha már képes leszek nem felhúzni magam, ha arra a lányra gondolok, akiről szól. Hazudhatnám, hogy Hayley-ről szól, de egyáltalán nem pártolom még a kegyes hazugságokat sem ezután a nap után, írtam egy szerelmes dalt Alexis-ről, és még azt sem tudom miért. Kedvem lenne felismerhetetlen darabokra tépni és lehúzni a WC-n, de valahogy nem akaródzik.

Valaki halkan kopogott, bosszúsan felsóhajtottam és felemeltem a párnám, hogy a fülemre szoríthassam.

-Harry!-hallottam meg Liam nyugodt hangját.-Teszek le kaját az ajtó elé, oké?

A kaja szóra a gyomrom összerándult, órák óta nem ettem. Felálltam, az ajtóhoz lopakodtam és a fülemet a fához nyomtam, hátha hallok valami árulkodót, hogy még itt áll az ajtóm előtt és besurranni készül, hogy aztán beszédet tartson nekem. Nem hallottam semmit, elfordítottam a kulcsot a zárban és gyorsan  felkaptam az ajtó elől a tálcát, melyen két melegszendvics és egy pohár kakaó illatozott. Visszazártam az ajtót és befészkeltem magam a fotelomba, egyáltalán nem éreztem jól magam, kérdések tömkelege kavargott a fejembe, de nem érdekelt a válasz. Nem akarom tudni, hogy miért tette ezt Eleanor-ral, nem érdekel Alexis sem, Louis meg pláne, csak hagyjanak engem békén.