34.rész Fő az őszinteség!

Sziasztok! 

Először is, köszönöm szépen a több mint 40 000 oldalmegjelenítést és a rendszeres olvasókat, bloglovin követőket. :)

Másodjára, UGYE HALLOTTÁTOK A BEST SONG EVER-T? 
Én tegnap egész nap a laptopom előtt görnyedtem és egyik rádióról a másikra ugráltam, nagyon büszke vagyok rájuk, mindig képesek valami újat mutatni. A klipről pedig... a szüleimtől el-vissza rohangászok minden nap és mutogatom nekik a trailereket, nem tudom milyen ,,története" lesz a klipnek, viszont én tűkön ülve várom, hogy mit alkottak. :D 
23.-án jelentkezem, ami véletlenül pont a banda 3 éves évfordulója lesz. :) 
Remélem mindenkinek jól telik a nyár, mára ennyi lennék, olvassátok az új részt, én pedig ezzel búcsúzom: 

Nessa. xx

~*Alexis Elwood*~

Mély levegő vettem, a szmogos londonszag átjárta a tüdőm, nem az igazi, ez nem LA. sós, óceánszagú levegője, de a saját lábaimon állok, a saját ruháimban, a szabadban, nem vagyok bezárva egy épületbe.

A bátyámra mosolyogtam, aki egyik kezében a táskám szorongatta, a másikat gyengéden a hátamra helyezte és gyalog indultunk ki a kórház udvarából. Egy fekete autót fedeztem fel, melynek ajtajához lazán nekitámaszkodott a göndör hajú fiú. Sötét csőnadrágot viselt, ami tökéletesen simult csinos lábaira, sosem láttam még fiút ilyen jó lábakkal. Fekete Ramones pólója tökéletesen mutatott a mellkasán, zöld szemeit fekete keretes Ray-Ban napszemüveg takarta előlem.

-Csukd be a szád.-hajolt a fülemhez George.

A szemeim Harry-t pásztázták, valamiért egy bukott angyal jutott róla eszembe, talpig feketében, maga a színtiszta tökéletesség. Lazán ellökte magát a kocsitól, a napszemüveget a fejére tolta, hátradúrva ezzel a haját, mi egészen idáig rendezetlenül omlott az arcába. Nagyot nyeltem és kipréseltem magamból egy mosolyt, amikor megállt előttem és a mellkasához vont. Legszívesebben csak álltam volna, hogy magamba szívjam a látványát.

A fejét egy rövid másodpercre az enyémre hajtotta, majd a hátam mögött álló bátyámhoz intézte szavait.

-Hazavihetlek titeket?

Kérlek mondj igent George, légyszi!

-Elfogadjuk.-közölte semleges hangon.

Még mindig öleltem, és nem akartam elengedni, az illata az orromba kúszott, teste az enyémhez simult.

-Szállj be, Lexi!-engedett el.

Ha nem fájt volna még a mellkasom hátrébb ugrok, de így csak elléptem tőle és próbáltam rá csúnyán nézni, a hevesen dobogó szívem ellenére.

-Még az elején megmondtam, hogy kizárólag Alex vagy Alexis, Harold.

-De a Lexi sokkal aranyosabb.-terelt mosolyogva a kocsi felé.

-Leszarom.-horkantottam.-Nem akarok aranyos lenni.

-Késő.-motyogta az orra alatt és kitárta a hátsó ajtót.
A kezével intett, hogy szálljak be, beszívtam az alsó ajkam és úgy kerestem meg a zöld, pajkosan csillogó tekintetet. Szarom én le, hogy barátnője van! Bámulni szabad, nem? Milliók bámulják, csorgatják rá a nyálukat, én is megtehetem, Hayley ide- vagy oda.

-Az én helyem elől van.-vitatkoztam.

George arckifejezéséből rájöttem, hogy ő nagyon jól szórakozik a gyerekes vitánkon, és valószínűleg azon is, ahogy bámulok az előttem álló fiúra. Félretolt és befészkelte magát a nekem szánt hátsó ülésre.

-Pazar.-mérte végig belülről az Audit, melyet egész jól megismertem rövid ,,barátságunk" alatt, jelenleg nem tudom, hogy állunk.

-Kösz.-villantotta meg a gödröcskéit a mellettem ácsorgó fiú.

Elém lépett, immáron az anyósülés felőli ajtót nyitotta ki és udvariasan segített beszállni. Megkerülte a drága járgányt és beugrott mellém.

-Hogy érzed magad?-kérdezte, miközben felpörgette a motort. George elismerően hümmögött hátul.

-A csajod múltkor bejött.-mondtam, cseppnyi éllel a hangomban.

-Hallottam róla.-morogta.-Bocs, mondtam neki, hogy ne menjen de úgy tűnik nem érdekli amit kérek.

-Vihar a Paradicsomban?-pillantottam rá. Próbáltam leplezni a kárörvendő mosolyom, úgy tettem, mintha ásítanék.

-Ja.-motyogta.

-Hanyas évjárat?-szakította félbe a beszélgetésünk George.

-2011.-pillantott hátra.-A jogsim megszerzése előtt vettem, a Rover után.

Az utat végigbeszélték az autókról, csendben hallgattam őket, bár néha egy szót sem értettem a mondataikból. Most először hallottam őket normálisan beszélni egymással, nem szóltam közbe, Harry rekedtes baritonja simogatta a dobhártyám, a gondolataim elkalandoztak oda, amikor a fülcimpám harapdálva, pihegve sugdosott mocskos dolgokat. Elpirultam, a fejemet elfordítottam és kibámultam a kissé borús tájra.

Tűnődve szakítottam meg a férfias beszélgetést.

-Hogy-hogy nem voltatok bent az elmúlt néhány napban?

-Hmm, gondok vannak.-motyogta.-Louis pedig hazautazott a családjához.

-Aha.-dünnyögtem, ő meg folytatta az autókról való dumálást a bátyámmal.

Néhány perc múlva lassítani kezdett, majd leállt a házunk előtt. Meghökkenve figyeltem, ahogy kezel  George-val.

-Majd hívlak.-mosolygott rám, és megpuszilta az arcom.-Pihenj, oké? Ne erőltesd meg magad és kérlek, máskor ne menekülj előlem, legfőképpen pedig nézz körbe, mielőtt rohanni kezdesz. Sokkal rosszabbul is járhattál volna, és ne feledkezz meg róla, hogy elsőként is történhetett volna ez, csak akkor elkapott Louis.

-Igenis, apa.-motyogtam.-Majd áldozatot mutatok be Tomlinson istenség tiszteletére.

-Semmit ne nyírj ki.-nevetett.-Szia, Lexi.

-Majd gyümölccsel csinálom. Csá, Harold.

Kissé kábán tártam ki az ajtót, a lábaim a betonra helyeztem és George segítségével megszereztem az egyensúlyom, becsaptam az ajtót, a pillantását magamon éreztem, így amikor kiléptem a járdára megfordultam és mosolyogva intettem. Mielőtt a gázra taposott volna még megmutatta nekem a gödröcskéit és rám kacsintott, nevetve dőltem George-nak, figyeltem ahogyan az autó lassan felgyorsulva halad végig az utcán. A bátyám röhögve rázta a fejét, miközben nekem egy túl lányos sóhaj szökött ki a számon.

-Gyere már!-fogta meg a kezem és behúzott a kapun.-Nem izgat, hogy barátnője van, ugye?

-Őszintén?-pislogtam kábán.-Kurvára leszarom.

Halkan nevetett rajtam, miközben egymás mellett fellépdeltünk a lépcsőn. Apa kocsija nem állt a feljárón, a bátyám előhalászta a kulcsait és kinyitotta az ajtót. 

-Sosem adtad fel könnyen.-simított végig a fejemen.

Szembe fordultam vele, elhúztam a szám és a fejem a mellkasának döntöttem.

-Ezt már rég feladtam. De bámulhatom, nem? 

-Persze.-simított végig a vállamon.

-Ez a kedvenc elfoglaltságom.-sóhajtottam.

A karjait körém fonta, sosem szerettem ölelkezni, mint már egyszer említettem, mostanában csak neki jár ki ebből.

-Vigyázz már magadra egy kicsit jobban.-suttogta.

Minek? Valami érthetetlent dünnyögtem, tudtam mire érti. Drogok, pia, fiúk, nagyon sok fiú, most pedig ez, igaza volt Harry-nek, járhattam volna rosszabbul is, elsőként tényleg Louis mentett meg, és akkor csak bunkóztam vele. Ideje lenne visszatérni ahhoz az életmódhoz.

~*Louis Tomlinson*~

-Jó éjt!-suttogtam, és gyengéd puszit nyomtam Fizzy homlokára. Vékony karjait a nyakam köré fonta, átöleltem és a hajába szuszogtam, mire felnevetett.
-Ugye holnap is itt leszel?-kérdezte.
-Muszáj lesz elviselned, nagylány.
-Szeretlek Louis.-nyomott cuppanós puszit az arcomra.
-Én is téged.-mosolyogtam, majd felegyenesedtem és végig simítottam az arcán.
-Jó éjt!-fordult hasra és az arcát félig a párnába fúrta.
Mosolyogva intettem, a szemem végigjártattam a húgom szobáján. A falon képek voltak rólunk, testvérekről. Külön 1-1 keretben olyan képek, melyeken a fiúkkal pózol. Kiléptem az ajtón, benyitottam az ikrek szobájába, néhány perce fektettem le őket de máris aludtak, halkan beléptem és feljebb húztam mindkettőjükön a takarót. A következő célponton Lottie szobája volt, legidősebb húgom a telefonját nyomkodta.
-Szia.-léptem be.
Félretette a készüléket, a fejemet szemüveg díszítette, nem szeretem hordani de ha fáj a fejem mindig felveszem, már csak megszokásból is, mert anyu mindig rám parancsolt.
-Nem akarsz itt aludni?-emelte fel a takarót.
-Most anyával leszek lent, mire feljövök már úgy is aludni fogsz, de holnap mindannyian együtt alszunk, oké?
-Oké.-bólintott.-Mi a baj, Louis? Olyan furcsa vagy és nem is szóltál, hogy hazajössz.
Utálok hazudni, utálok hazudni. Ő a húgom, nekem kislány attól függetlenül, hogy egy bizonyos Martin nevezetű kölökért van oda-nem mellesleg el fogok beszélgetni az úriemberrel. Nem mondhatom el neki, hogy mi történt, azzal talán lerombolnám a rólam kialakított képét. Elég lesz elmondani anyának...
-Semmi, csak már hiányoztatok, haza akartam jönni.-húztam mosolyra a szám.
-Máskor El-t is hozod.
-Veletek akarok lenni pár napot, Eleanor megérti.
-Ühüm.-hümmögött.
-Most már aludj!-nyomtam puszit a homlokára.
-Oké, jó éjt Lou.
-Jó éjt.-hajoltam le egy pusziért.
Az ajtóból még ránéztem, lejjebb csúszott az ágyban, a telefonját a szekrényre tette és nagyot ásítva húzta magára a takaróját.
Csendesen surrantam le a lépcsőn, elhagyva ezzel a húgaim birodalmát, ahol az én szobám az egyetlen férfias terület.
Anyu a kanapén ült hálóingben, a kezében egy bögre teát a szorongatott. A konyhába mentem és öntöttem magamnak is egy bögre forró Yorkshire teát, majd mezítláb eltrappoltam a kanapéhoz és leültem anya mellé.
-Alszanak?-kérdezte.
Bólintottam, és belekortyoltam a teába. A forró folyadék égette a szám és kis híján ki is köptem, gyorsan lenyeltem, égette a torkom. A nyelvem kinyújtva próbáltam hűteni  felhevült szám, anya jót derült rajtam, majd a tarkómnál fogva húzott magához és puszit nyomott a fejemre.
-Forró.-világosított fel.
-Igazán?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Óvatosan.-simított végig az arcomon.
A bögrét grimaszolva a dohányzóasztalra tettem, hátradőltem és néhány pillanatra lehunytam a szemem.
-Szeretnél beszélni róla?-kérdezte.
-Kellene.-sóhajtottam.
Nem nyaggatott, percekbe telt, mire összeszedtem magam és sóhajtva beszélni kezdtem.

-Harry-vel egyszer kilógtunk bulizni, az éjszaka közepén beállított a szobámba és én belementem. Előtte öhm, ő megismerkedett egy lánnyal, szóval, tudod... 
-Értem.-mosolygott.
-Nem volt köztük semmi, csak az.-köhintettem. Ennél kínosabb nem is lehetne.-Szóval, elmentem vele, már a kijutás is elég nehézkes volt és a buliba ott volt az a lány. Nagyon sokat ittam, Harry eltűnt egy vörös hajú lánnyal és hozzám meg odajött ő, és én...
-Louis!-hüledezett. 
Az arcomat a tenyerembe temettem és az ujjaim a hajamba vezettem. 
-Folytasd!-simított végig a fejemen.
-Elég csúnyán viselkedtem vele, amikor rájöttem mi történt. Sokáig csak véletlenül találkoztunk, el akartam mondani Eleanor-nak de megijedtem, hogy elhagy. Aztán megint összefutottunk, véletlenül ráborítottam egy kávéját.
-A póló.-motyogott.-Amit elküldtél. 
-Igen.-sóhajtottam.-Hazakísértem, mert ragaszkodtam hozzá, hogy elküldöm neked a pólót és te kiszeded a foltot. Lefejelte az ajtót és az orra vérezni kezdett, segítettem neki elállítani a vérzést, és aztán minden olyan gyorsan történt. 
-Jajj, kisfiam!-szörnyülködött. 
A szememet elöntötték a könnyek és bűntudatosan nyúltam a forró bögréért.
-Ki kellett szöknöm az ablakon, mert beállított a testvére Harry-vel. Az a lány fülig szerelmes belé.-sóhajtottam.-Bűntudatom volt, most is az van, nagyon. Ha tehetném... nem is tudom. Aznap volt egy randim Eleanorral, amiről elkéstem de még az utolsó pillanatban odaértem, az egész kezdett túl sok lenni és egyszer nagyon berúgtam, mondanom sem kell, hogy aznap is elmentem hozzá, és aznap is randiztam volna Eleanorral. Berúgtam és amikor hazakeveredtem ő ott volt, meg sem tudtam állni rendesen a lábamon. Nem nagyon emlékszem arra a napra. Másnap tényleg el akartam neki mondani mindent, előtte viszont Zayn kérdőre vont, egyedül ő, és most már te tudod, hogy mit csináltam. Eleanor ajtajában megint megijedtem...
-Louis, ez az a kislány, aki benne volt az újságba Harry-vel, és akit elütöttek az egyik iskola parkolójában?
-Igen.-motyogtam.
A fejemet a vállára ejtettem, karjait körém fonta, már nem tudott az ölébe ültetni mint régen. 
-Sajnálom.-motyogtam.-Nem tudom mit csináljak, mert... azt hiszem őt is szeretem, de Eleanor-t is, nem akarom elveszíteni. Akkora egy idióta vagyok!
Könnyek fojtogattak, a szememet szorosan csukva tartottam és próbáltam mélyeket lélegezni. Emiatt még nem sírtam, de úgy tűnik most ez is eljött. 
-Hazudtam Eleanornak, a fiúknak, Harry is kezd gyanakodni, ahogyan El is.-szipogtam.
-Semmi baj.-simogatta a fejem, és puszit nyomott az arcomra.-Mindenki hibázik, Louis.
-De nem ekkorát.
-Sokkal nagyobbat, olyat amire nincs mentség.
-Miért, erre van?-pislogtam rá szomorúan.
A kézfejével megtörölte az arcom, nagyot sóhajtott és néhány másodpercig a szemembe nézett. Nyugtalanul kaptam el a tekintettem és jobban bújtam a karjaiba, teljesen mindegy, hogy 5, 10, vagy 20 éves vagyok, esetleg 40. 
-Őszintének kell lenned, tudom, hogy nehéz, de csak úgy tudsz kilábalni a problémákból, ha őszinte leszel.
-Elfog hagyni.-suttogtam keserűen.-Ezt én sem bocsájtanám meg. 
-Kicsim, elsőként talán megbocsájtotta volna, de remélem tudod, hogy az ital nem mentség. A többinél gondolkoznod kellett volna, Louis.
-Tudom.
-A fiúk melletted lesznek, azzal a lánnyal pedig tisztáznod kell mindent, ahogyan Eleanorral is. Te is tudod, ha nem te mondod el, akkor egyszer megtudják mástól, főleg a te esetedben, bármikor rajtakaphat egy szemfüles fotós.
-Azon csodálkozom, hogy eddig még nem történt ez.-horkantottam.
-Légy őszinte!-puszilta meg a homlokom.-El kell döntened, hogy mit szeretnél. 
-Én magam sem tudom.
-Minden rendben volt köztetek Eleanorral? 
-Minden a legnagyobb rendben.
-Valami miatt mégis kerestél egy másik lányt. Szereted őt, vagy csak ragaszkodsz hozzá, esetleg nem akarod megbántani?
-Szeretem.-sóhajtottam.-Ebben teljesen biztos vagyok.
-Mindig is nehéz eset voltál, Louis.-simította meg szeretetteljesen a fejem.-Okos vagy, magadtól is tudod, hogy mi a helyes. Akkor leszel igazi férfi, ha ki mersz állni elé és elmondod az igazat, ha szerencséd van akkor értékelni fogja az őszinteséged. 
-Ha meg nincs akkor egyedül maradok, mondjuk így is úgy is, képtelenség, hogy erre azt fogja mondani, hogy felejtsük el.
-Sosem leszel egyedül.-sóhajtott ezúttal ő, és szorosabban ölelt magához.-A másik lány tudja, hogy mit érzel?
-Igen, nem különösebben érdekli. Ő más mint a többi lány, elég... fhu, nemtörődöm és nagyszájú, én csak púp vagyok a hátán. El sem hiszem, hogy pont én osztottam az észt Harry-nek, sokkal rosszabb vagyok mint ő.
-Egyikőtök sem rossz, az emberek hibáznak. Tudom, hogy haragszol magadra, Louis, de sose feledd el, hogy az őszinteség a megoldás mindenre. 
-Köszönöm.-pusziltam meg az arcát.-Te vagy az egyetlen akivel így beszéltem erről.
-Ezért vannak az anyukák. Nem szeretném, ha rossz kedved lenne mialatt itt vagy velünk, ne rágódj ezen, ha visszamész Londonba először a szerinted legegyszerűbbel kezd és beszéld meg mondjuk Harry-vel.
-Ez egyáltalán nem egyszerű.
-Akkor szépen lassan mindenkivel, Liammel, vele biztos tudsz beszélgetni róla. 
-Biztosan.-sóhajtottam.-Megyek, lefekszem. 
Kinyújtóztattam a lábaim és kibontakoztam anya öleléséből, megpusziltam az arcát.
-Jó éjszakát!-suttogtam.
-Neked is, Boo Bear!
Elmosolyodtam, majd felegyenesedtem és elindultam a lépcső felé. A teher a vállamon talán egy leheletnyit könnyebb lett attól, hogy elmondhattam valakinek és ő nem kezdett veszekedni velem, hanem megpróbált segíteni. Bátornak kell lennem, ha hazamegyek először a fiúknak számolok be mindenről, az elejétől a végéig.

~*Eleanor Calder*~

A nedves törülközőt a szárítóra tettem, kifésültem hosszú, nedves hajam, mely lágy hullámokban keretezte az arcom. Pizsamában hagytam el a fürdőszobát és mezítláb átszaladtam a szobámba. Ritkán alszom egyedül ebben a nagy házban, Danielle sokat van itt, vagy ha nem ő, akkor Louis-val osztom meg az ágyam, ezúttal viszont egyedül maradtam. Máskor is volt már ilyen, nem félek. 

Lekuporodtam az ágyamra, felkapcsoltam az éjjeli lámpát és rámosolyogtam a mellette elhelyezett fotóra, amin szélesen mosolygok Louis karjai közt. Szeretem ezt a képet.

Megértem, hogy hazautazott, elég régen volt már a családjánál és talán emiatt volt feszült az elmúlt néhány napban, most én sem tartottam vele, felajánlotta, de elutasítottam, hadd legyen most egy kicsit a húgaival és az anyukájával. Elég volt csak rágondolnom, az én mosolygós barátomra. A telefonom csörgése zavarta meg a csendet és Louis arca tűnt fel a kijelzőn, az arcomra széles mosoly költözött és elhúztam a kis zöld ikont. Szerelmes tiniként hanyatlottam a párnák közé, és egy pillanatra lehunytam a szemem.

-Szia, édes!-köszöntöttem, miközben a mosolyom egyre szélesedett, bár ezt nem látta.

-Szia, Baby.-hallottam a hangján, hogy valószínűleg ő is mosolyog, bár egy kicsit furcsán csengett a nevetős hang.-Mi újság?

-Itt semmi lényeges, délelőtt tanultam, délután pedig elmentem Danivel vásárolni, vettem valami olyat, ami remélem, hogy tetszeni fog neked.-utaltam ezzel a szekrénybe eldugott Victoria's Secret fehérneműkre.

-Tényleg?-kérdezte, a hangja pedig egy kicsit megváltozott.-Mi az?

-Majd meglátod.-nevettem.-Veled mi újság? Hogy van a családod? Örültek neked, ugye?

-Jól vannak, puszilnak téged. 

-Én is őket.-lágyult el még jobban a hangom.

-Örültek, az egész délutánt a kertben töltöttük, játszottunk meg beszéltek a srácokkal, holnap téged is felhívunk együtt.

-Várom! Meddig maradsz?

-Azt hiszem pénteken megyek haza, majdnem egy hétig. Ha valami közbejön akkor előbb hazamegyek, de most olyan jó itt lenni velük, egy kicsit piszkálhatom a húgaim is.-nevetgélt.-Beszédem lesz egy bizonyos Martinnal is.

-Lottie aranyos barátja, ugye?

-Majd én eldöntöm, hogy aranyos-e.-komorult el a hangja.

Felnevettem és az ujjam köré tekertem egy barna tincseim, a lábaim felhúztam és mosolyogva szorítottam a fülemhez a telefont.

-Ne légy ilyen szigorú, a képeken nagyon édesek.

-Akkor is tudni akarom, hogy mik a tervei a húgommal!

-Jajj, Lou.-nevettem.-Csak gyerekek. 

-Én is gyerek vagyok.

-Legyél kedves.

-Mindig kedves vagyok.-nevetett.-Az leszek. Mit csinálsz holnap?

-Ugyanazt mint ma, délelőtt magolok hétfőre, délután meg Perriékkel elmegyek meginni valamit.

-Érezd jól magad, kicsim.

-Te is, Louis.

-Most leteszem, fáradt vagyok és téged is hagylak aludni, még nem is zuhanyoztam. Jó éjt, édes! Szeretlek.

-Szeretlek.-mosolyogtam.-Jó éjt! 

Megvártam míg leteszi, és csak azután eresztettem le a készüléket. Egy ideig csendben mosolyogtam a hátteremre, majd az éjjeliszekrényre tettem a tenyérnyi nagyságú telefont, és azzal együtt leoltottam az éjjeli lámpát. Magamra húztam a takarót és egy ideig csak mosolyogva pislogtam magam elé a sötétben.