16. rész Goodbye forever, Alexis.

~*Alexis Elwood*~

Az ujjai az állam alatt voltak, bennem pedig megfagyott a vér. Az ujjaimat a csuklója köré fontam és elhúztam onnan, de akkor a másik kezét tette az arcomra és bámult rám nagy szemekkel.
-Alex?
-Hagyj.-suttogtam.
Az ujjaim a csuklóján pihentek, a másik kezét is rátette az arcomra, én pedig lassan csordogáló könnyekkel meredtem a zöld szempárba, amely pofátlanul rabul ejtett, ami még senkinek sem sikerült egy jó ideje.
-Hogyan?
-A francba!-léptem hátrébb tőle és ellöktem a kezeit de azonnal utána kapott és a mellkasához húzott.
-Te is tudod ugye, hogy mi...
-Csak ne mond ki!-suttogtam és lehajtottam a fejem.
-Nem értem.
-Mi ebbe olyan nehéz?-léptem hátrébb és némi haraggal néztem rá. 
-Csak te...
-Én?-vontam össze a szemöldököm.-Belőlem nem nézed ki, Harry?
-Ne sírj!-lépett volna közelebb de azonnal hátrálni kezdtem. 
Kiabálni lett volna kedvem, ehelyett alig jött ki valami a számon. Nem terveztem be mára, sőt, egyáltalán semmikorra nem terveztem, hogy rájön, gyengédebb érzéseim is vannak iránta mint kellene. 
Magamnak sem akartam, csak, így alakult... 
Míg nem figyeltem rá, belépett a privát szférámba és az ujjait az állam alá téve kényszerített, hogy nézzek bele a smaragdzöld szemeibe. 1 hónappal ezelőtt ő nem volt más számomra mint egy fiúbanda elkényeztetett és feltehetőleg meleg énekese, most meg itt állok vele Londonban-ami nem kicsit van messze L.A-től-egy parkban, és bámulok a szemeibe. Soha nem lepődtem meg még ennyire mint most. Ajkait hirtelenül az enyémre nyomta és a kezei a derekamra csúsztak miközben teljesen maga felé fordított. A szívem hevesen dobogott, a karjaim a nyaka köré fontam és belekapaszkodtam. Nem értettem semmit, de annyit tudtam, hogy köztünk biztosan soha nem lesz semmi. De abban a percben egy álomba ringattam magam és kiélveztem a formás ajkainak csókját. Előttem ő nem úgy viselkedett mint egy sztárfiúcska, olyan volt mint egy átlagos 18 éves aki élvezi az életet. 
Amilyen hirtelen jött a csókja olyan hirtelen húzódott el. Lehajtottam a fejem és a sáros cipőm kezdtem fixírozni, szaporábban vettem a levegőt, a tincseim az arcomba hullottak és eltakarták azt a néhány könnycseppet ami lecsordogált az arcomon. Néhány percig kínos csöndben álltunk, én nem néztem rá ő viszont engem bámult miközben nekitámaszkodott egy fának. 
-Gyere.-nyúlt a kezem után és egy pillanat alatt eltüntette az ő nagy mancsa közt.-Üljünk le.
Nem néztem rá, de engedtem, hogy a kezemet fogva vezessen egy pad felé.
-Mielőtt kimondanád, tudom, hogy nem jelentett semmit.-mosolyogtam fel rá keserűen és megtöröltem az arcom.
Saját magam sem értettem mi történt velem. Az undok, makacs, bunkó Alex akit magamnak kreáltam egyfajta védőborokként, és akivé lettem, most eltűnt, és megint az a lány vagyok aki néhány éve voltam. Unalmas, szánalmas, célpont másoknak, akik megaláznak, és mindig egy fiú miatt történik ez. 
Tudom, valószínűleg senki nem érti mi ez, de régen egyáltalán nem ilyen voltam. Szerettem a bátyám, kifejezetten jó viszonyunk volt, és még most is nagyon szeretem őt. Tipikus amerikai lány voltam, szerettem vásárolni, de leginkább könyveket bújtam és elvoltam a magam kis világában, aztán jött ő, kirángatott ebből és egyik napról a másikra felszabadultabb lettem, egyetlen éjszakára kellettem neki. Naiv voltam, csak 15 éves, lelkileg még egyáltalán nem készültem fel arra a dologra, és főleg nem terveztem előre, nem számoltam a következményekkel. Ő 2 évvel volt idősebb nálam, pofátlanul kihasznált majd otthagyott, azután kezdődtek csak a megpróbáltatások. Az iskolában közellenség lettem, mindenki piszkálhatott anélkül, hogy bárki is kiállt volna mellettem, aztán egy nap elegem lett és visszaszóltam az engem bántóknak. Természetesen kiprodukáltak, de én jobban éreztem magam attól, hogy kiálltam magamért, és ahogy teltek a napok én úgy lettem egyre keményebb és bátrabb velük szemben. Van akik szerint ez jó dolog, de bennem akkor fokozatosan meghalt az a kedves lány aki voltam és maradt helyette egy ilyen üres, nemtörődöm valaki, akit nem ismerek. Dean csak gyilkosságot kísérelt meg Alexissel szemben, a talpnyalói, és a talpnyalóinak a talpnyalói, és folytathatnám tovább, ők végrehajtották a tervet. Vagy talán én voltam, ki tudja, teljesen mindegy már. A lényeg az, hogy amit Dean elpusztított azt Harry feltámasztotta, de most mégis eltiporni készül. 
-Reméltem, hogy nem nekem kell kimondani.-mosolygott vissza szomorúan.-Barátok?
-Nem tudom mennyire menne, de legyen. 
-Alex, én, nem akarlak megbántani.-simított ki az arcomból egy hosszú fürtöt. 
Halványan felmosolyogtam rá majd az ölembe ejtett kezeimen a körmömről kezdtem kapargatni a lakkot.
-Ezért akarsz elmenni innen?
-Többek között.-vontam meg a vállam.
Az eső lassan szemerkélni kezdett, de se én, se ő nem törődött vele. 
-És még?
-Itt sem változott semmi.
-Hogy érted? Nekem elmondhatod.
Az égre néztem, a sötét felhők ellepték a kékséget. Gondolkoztam azon, hogy elmondjam-e neki, aztán rájöttem, hogy muszáj elmondanom. Soha senkivel nem tudtam megosztani a gondolataim, egyszer az életben egy kis kesergés egy barátnak nekem is kijár. Még ha nem is igazán barát... 
-Volt régen egy barátom.-nyeltem nagyot.
A zöld szemek hirtelen sötétebben kezdtek csillogni.
-Dean. Csak 15 voltam és túl hülye, előtte még csak rám se néztek, szürke kisegér voltam, kilógtam a sorból.
-Szerintem csak különleges voltál. 
Hálásan mosolyogtam rá, de nem hittem el amit mond, csak kedves akar lenni azok után, hogy visszautasított. 
-Szóval Dean, nagymenő, kosárlabda játékos, a lányok álma. Mellette hirtelen lettek barátaim, népszerű lettem és miután ő. Szóval érted...
-Rohadék szemétláda.-suttogott visszafojtottan. 
-Mindenki ellenem fordult, bántottak és senki nem állt ki mellettem. Miután visszaszóltam egyszer, rájöttem, hogy attól jobban érzem magam, és ez lett.-tártam szét a kezeim.-Aztán jöttél te.
-Sajnálom.-simított végig az arcomon.
Szomorúan a keze után nyúltam és egy ideig néztem amint az ujjaim a tenyerén pihennek.
Az esőcseppek már sűrűbben és erősebben estek az égből.
-Menjünk haza.-dörzsöltem meg az arcom és felálltam.
Bátortalanul felmosolygott rám és nagy nehezen feltápászkodott. Szerettem volna hozzábújni, megölelni őt, és mintha olvasott volna a gondolataimban. Kitárta a karjait én pedig bűntudat nélkül léptem közéjük és a fejemet a mellkasára hajtottam. Egy pillanatra lehunytam a szemem és mélyen belélegeztem az illatát, az esőcseppek keményen ütődtek rám, a tarkómra, a hajamra és a homlokomra, kezdték eláztatni a ruháim. Hihetetlenül jól esett nekidőlni a széles mellkasának, de a pillanat nem tartott sokáig. Sóhajtva elhúzódtam, és azzal a sóhajjal végleg elengedtem ezt az érzékeny Alexet.

~*Harry Styles*~

A finom vonások megkeményedtek és rám se nézve elindult a park kijárata felé. Nagyon utáltam magam azért, mert nem tudok rá úgy nézni. Pedig esküszöm, hogy akarok. Mert én nem hagynám, hogy őt bárki is még egyszer bántani merje. Sóhajtottam, majd elindultam utána. Szótlanul lépdeltünk vissza a kocsihoz, az út hasonló csöndben telt, halkan dúdoltam az egyik dalunkat, ő pedig a fejét az üvegnek támasztva figyelt. Szakadni kezdett az eső, bármennyire is meglepő. A gondolataim még mindig akörül forogtak amit elmesélt, azt a Dean gyereket nem ártott volna valakinek jól elverni. Sőt, az még túl kevés büntetés lett volna, most bizonyára nyugodtan tengeti a napjait és nem gondol arra, hogy tönkretett egy ilyen csodás lányt. 

Ha beledöglök sem fogom hagyni, hogy őt még egyszer egyetlen szóval is, bárki bántani merje. Eltaszíthat magától, de akkor sem hagyom. 

Sóhajtva fordultam be az utcába és lassítani kezdtem, amikor megálltam az ajtókat még zárva hagytam és leállítottam a motort. 

-Ugye nem haragszol?-kérdeztem, és féltem a válaszától. 

-Nem.

-Akkor, holnap érted mehetek?

-Ha még mindig szeretnél.

-Természetesen.-vigyorogtam, és reméltem, hogy legalább egy kis halvány mosolyt kapok. 

-Kinyitnád?-bökött az ajtó felé. 

Az arcát fürkésztem, a haja lágy hullámokban omlott a hátára, az ajkai pirosak voltak és kissé megduzzadtak. Tényleg, őszintén átkoztam magam amiért nem tudom úgy szeretni, ahogyan azt ő szeretné. 

Egy kattanással kinyíltak az ajtók, ám mielőtt kiszállt volna puszit nyomtam a homlokára.

-Szia.-érintette meg lopva a kezem. 

-Szia, Alex. 

Miután becsapta az ajtót még megvártam, hogy beérjen. A szinte fekete tincsek vidáman rugóztak minden könnyed lépésénél, vissza sem nézett, pedig én szinte felkenődtem az ablakra. Tetőtől talpig végigmértem, egyszerű, farmer csőnadrágot viselt, a lábán élénksárga converse cipő volt, tökéletesen illett a sárga derekáig érő kabáthoz és az alóla kikanandikáló felsőhöz. Eltűnt az ajtó mögött, egy ideig még bámultam a házat, majd felpörgettem a motort és elhajtottam. 
Ez az egész az én hibám is, nem szabadott volna belemennem ebbe a ,,játékba". 
Direkt a hosszabb úton mentem és többször is körbe-körbe hajtottam. Jól esett csak ülni a volán mögött és a vezetésre koncentrálni. Régóta akartam már jogsit, az autókat csak vettem, de nem tudtam vezetni őket , mostmár ezt is meg tudom tenni. 
Jó ideig tartott mire rászántam magam és felhajtottam a feljáróra, de nem volt kedvem kiszállni az autóból. Hátradőltem az ülésben és lehunytam a szemem, a lányok túl bonyolultak nekem. 
Nagyot fújtam és végül kiszálltam. Befelé vettem az irányt, lerúgtam a cipőm és füleltem, hogy vajon van-e itthon valaki. Ha nyitva van az ajtó akkor biztos. Jól sejtettem, Louis a kanapén összebújva romantikázott Eleanorral.
-Sziasztok.-intettem és a konyhába mentem, hátha megtalálom ott Niall-t.
El kedvesen mosolyogva intett, Louis felemelte a kezét én pedig belecsaptam.
-Mizu?-kérdezte. 
Megvontam a vállam és bevonultam a konyhába.
-Többiek?
-Niall elmenekült valahová.-összenevettek a barátnőjével én pedig elfintorodtam.-Liam már akkor sem volt itthon amikor én hazajöttem, Zayn meg randizni van a jövendőbelijével.
-Jövendőbeli?-vontam fel a szemöldököm.
Nincs tudomásom közelgő esküvőről.
-Jaja, tudod volt az X-Factorban az a lánybanda.
-Amelyik megnyerte?-vettem ki a hűtőből a tejet.
-Igen, szóval, abból a bandából a szöszi lánnyal találkozgat.
-Én ezt miért nem tudtam?
-Mert az Alexeden kívül más nem nagyon érdekelt mostanában.
-Louis!-szólt rá keményebben Eleanor.
-Tudom.-sóhajtottam, mire mindketten meglepetten néztek rám.
Elővettem a kakaóport, jó sokat belekanalaztam a bögrémbe és borítottam rá tejet, majd belöktem a mikróba. 
-Történt valami?-vonta fel a szemöldökét.
-Majd elmondom.-legyintettem.-Szóval, mi van Zayn meg a szöszi közt?
-Eléggé összemelegedtek. 
Kivettem a mikróból a kakaóm és leültem vele az asztalhoz. Ez a meleg ital mindig mindenre jó. 
Elgondolkozva forgattam benne a kanalat, majd egy húzásra megittam és a bögrét a mosogatóba tettem. 
-Sziasztok!-száguldott be Niall majd röhögve nézett a kanapén összebújó párra. 
-Fogd be!-vetette oda neki szintén röhögve Louis és hozzávágott egy halványkék díszpárnát. 
Lemaradtam valamiről? 
Nekidőltem a konyhapultnak, majd kikaptam egy twixet a szekrényből és elindultam a lépcső felé. Alig tűntem el a szobám ajtaja mögött, Louis már ott is volt és az ajtónak dőlve vizsgált a kék szemeivel.
-Szóval, mi történt?
-Ő...
Nehéznek tűnt kimondani, beletúrtam a hajamba és segélykérően bámultam rá. A szemei nagyra nyíltak majd elröhögte magát.
-Szerelmet vallott? 
-Nem igazán, de az a lényege.
-Hogy érted, hogy nem igazán?
-Ez bonyolult.-legyintettem. 
-És erre te?
-Megcsókoltam.
-Igen?-szökött magasba a szemöldöke.-És akkor ti?
-Aztán megmondtam neki, hogy nem jelentett semmit.
-Idióta vagy.-rázta a fejét.-Tapló. 
-Kösz, magamtól is tudom. 
-Aztán?
-Elkezdett sírni.
-Az a csaj szokott sírni?-nevetett fel cinikusan. 
-Louis, egyáltalán nem olyan mint amilyennek hiszed. 
-Oké.-vonta meg a vállát.-Hazaviszem Eleanort. 
Bólintottam, megvártam míg kimegy és hátradőltem az ágyon. Tudhattam volna, hogy ez lesz. A lányok mind ilyenek. De Alex az elmondottak alapján nem akarja, talán jobb is, hogy nem szeretem. Csak megbántanám, ahogy mindig mindenkit. Mert ez vagyok én, a kicsit sem tökéletes Harry Styles.