9.rész Randi, szülinap, egy új iskola...

~*Zayn Malik*~

Segítettem neki lehámoznia a kabátját. A vastag szövetkabát alatt egy csinos fehér blúzt viselt, halványkék farmer takarta formás lábait, helyes kis bokacsizmába bújtatta a lábfejét. Szőke haja lazán omlott a vállára, a szemei nem túl erősen, természetes hatást keltve voltak kihúzva, ajkain rózsaszín szájfény csillogott hívogatóan.

-Régóta vársz?-mosolygott rám, miközben kihúztam neki a széket.

-Most érkeztem, attól féltem, hogy te már vársz.

-Miért féltél attól?-nevetett.

-Mert ha megvárakoztatlak talán elmész és én hoppon maradok. 

Mosolyogva megrázta a fejét, kinevetett, nekem pedig libabőrös lett a kezem. 

Valahogy nem féltem attól, hogy bárki is meglát, szinte majdnem ugyanazt az életet éli amit én, ha más nem, ő biztos tudja mivel jár egy hatalmas rajongótábor.

Leült, idegesen megkerültem az asztalt és én is helyet foglaltam vele szemben.

Egy pincér csoszogott hozzánk, letett két étlapot elénk majd csendesen megkérdezte, hogy hozhat-e valamit.

Kérdőn pillantottam rá.

-Iszol alkoholt?

Aprót bólintott, az asztal alatt tördeltem a kezem, annyira akartam, hogy ez most sikerüljön mégis olyan bénának érzem magam, mintha nem Zayn, hanem egy rakás szar ülne itt.

-Vörösbor?-tettem fel egy újabb bizonytalan kérdést, ismét csak bólintott.

A pincér magában mosolyogva indult vissza, vöröslő arcomat megpróbáltam félig-meddig elrejteni az étlappal. De nem akartam bunkónak tűnni, és ez egy randi, beszélgetnünk is kellene.

-Hogy vagy?-húztam halvány mosolyra a szám.

Gratulálok, Zayn. Ennél jobbat nem is kérdezhettél volna, kedves, érdeklődő, és gigamegabéna. 

-Jól.-eresztette le az étlapot és rám mosolygott.

Visszamosolyogtam rá. Őszinte érdeklődés csillogott a szemeiben, elfehéredő ujjakkal markoltam még mindig a papírt, habár már lejjebb engedtem. Puha kezét az enyémre tette és bátorítóan mosolygott rám.

-Nem harapok.

Egy pillanatra nagyra nyíltak a szemeim majd elfojtottam egy mosolyt.

-Sajnálom, csak...

-Tudom, Zayn.

-Tök béna vagyok.-nevettem, talán, sőt több mint valószínű, hogy kínomban.
-Nem is.-nevetett velem-Aranyos vagy, csak egy kicsit félsz.
-Attól, hogy elszúrom. 
-Nem fogod elszúrni.-kacsintott.
Egymásra mosolyogtunk, és akkor már tudtam, hogy ha nem bénáskodok tovább, akkor nem szúrom el, ha le akarna koptatni akkor most nem ülne itt velem.
A pincér kihozott két pohár bort, felé nyújtottam az étlapom és az étterem hangulatához igazodva, csendesen közöltem, hogy én csirkét kérek.
-Én pedig görög salátát és pulyka steak-et.-mosolygott Perrie.
Vacsora közben sikerült feloldódnunk, nevettünk, beszélgettünk mindkettőnk nem túl átlagos életéről, a barátainkról, miután végeztünk az étellel még maradtunk, megittunk pár bort, de nem részegedtünk le. Az nem lett volna egy túl jó befejezése ennek az estének. Odakint hullott a hó, felkaptam magamra a kabátom, majd felsegítettem rá a sajátját, némi pénzt hagytam az asztalon egy tányér alatt és kiléptünk a hóesésbe. Hideg szél és hó vágott az arcunkba, ösztönösen vontam közelebb magamhoz, nem ellenkezett és ez jó érzéssel töltött el. 
A taxit begurult elénk, kinyitottam előtte az ajtót és besegítettem majd beültem mellé. Elmondta a címet és lassan elindultunk. Óvatosan magamhoz húztam, az arcát a kabátomba dugta és óvatosan körém fűzte az egyik karját. Nem tudom mikor ölelt így utoljára egy lány, és már hiányzott. A fejemet óvatosan az övére hajtottam, szőke haja megcsiklandozta az arcom és éreztem a belőle áradó finom illatot. A szívem szabálytalanul, őrülten dobolt a mellkasomban, attól féltem, hogy még a kabáton keresztül is megérzi. 
Az ablakból figyeltem, ahogyan kihajtunk London belvárosából. Az út csendben telt, a szembejövő autók zaja sem zavart, a taxis nem beszélt, szeltük az utcákat, végül az autó lassítani kezdett és megállt egy fehérre festett, hatalmas ablakokkal ellátott ház előtt. Körbenéztem, rájöttem, hogy nem túl messze lakunk egymástól, így nyomtam némi pénzt a taxis kezébe és kivergődtem magam a kocsiból, hogy kisegítsem Perrie-t. Az autó elhajtott, egy ideig csak álltunk a hulló hóban, egyetlen autó sem jött arra. 
Előhalászott egy kulcscsomót a táskájából, kinyitotta a kaput. Egy ideig ácsorogtam ott, nekidőlt a kapunak, de még nem nyitotta ki.
-Jól éreztem magam.-mosolygott.
-Én is.
Ismét zavarba jöttem, lehajtottam a fejem, a hajam kezdett elázni a hulló hótól. Közelebb lépett, azzal egy időben araszoltam én is közelebb. Felpillantott rám, ajkai résnyire nyíltak, egyszerre hajoltunk egymáshoz, ajkaink édes, óvatos csókban találkoztak. Kezeim a derekára csúsztak, karjait a nyakam köré fonta, a csók rövid volt, bátortalan, de tökéletes. 
-Eljössz velem máskor is randizni?-suttogtam.
-Hát persze.
Puszit nyomtam rózsaszín ajkaira, hátrébb léptem, de a kezem még mindig a derekán nyugodott. 
-Jó éjszakát.-tűrtem a füle mögé egy tincset.
-Jó éjt, Zayn.

~*Harry Styles*~

Egy nehéz test landolt rajtam, majd követte egy második, harmadik, végül egy negyedik, ami már puhábban érkezett le a lábaimra. Felnyögtem, valamelyik belekönyökölt az oldalamba. Nemes egyszerűséggel, ahelyett, hogy megerőltettem volna magam és kinyitom a szemeim, felmutattam a bal kezem csinos középső ujját. 

-Boldog Szülinaaapooot!-kezdett hamis vinnyogásba Louis.

Egy énekes hogyan tud ennyire borzasztóan elénekelni egy ilyen dalt? Egyszerű a válasz: direkt.

-Louis, könyörgöm, ha egy kicsit is szeretsz fogd be.

-Minek hajlítasz?-kérdezte Zayn.

Szinte láttam magam előtt ahogyan felvonja a sötét szemöldökét. Zaynie tegnap este későn ért haza, és a szülinaposnak nem mondunk nemet, úgyhogy még őt is ki kell faggatnom.
-Hagyjatok aludni.-nyöszörögtem.
-Felnőtt lettél!-rugózott az ágyon Niall.
-Hurrá. 
-Ezzel vitába szállnék.-nevetett Liam.
Kinyújtottam rá a nyelvem, a szemeim résnyire nyitottam és abban a pillanatban valami tejszínes, habos dolog landolt az arcomba. Ismét felmutattam a középső ujjam, majd beletenyereltem a sütibe ami az arcomon végezte, és egy adaggal a számba nyomtam.
-Gofrinál jobbat nem érdemlek?-nevettem.
-Majd szombaton kapsz tortát!-visítozott Louis.
Lebiggyesztettem a szám, a telefonomért nyúltam, arrébb löktem Zayn-t és a fejem fölé emeltem a készüléket. Eddig 50 "Boldog Szülinapot, Harry" sms érkezett, és korán reggel van.
-A saját kezeddel fogod kisikálni a párnám, Tomlinson! 
-Jó-jó, ne morcizz már, van még lent gofri, mi csináltuk.
Felültem, az arcomról letöröltem egy adag habot, leszedtem a homlokomról a ráragadt gofri darabot és Louis arcába dobtam, majd a tenyeremet belekentem Liam hajába.
-Harry?-szólított meg csendesen Niall.
-Hm?
-Lenyalhatom az arcodról a tejszínhabot?
-Fúj, Niall.-röhögött Zayn, neki is az arcába kentem egy kis habot.
-Hogyne, Nialler! Kapsz hozzá feltétet is.-böktem a hajamra, ami rátapadt a homlokomon lefelé csordogáló tejszínhabra.
Elfintorodott, röhögve hátráltam a fürdőszobáig, a fejemet pedig a csap alá nyomtam és megpróbáltam leszedni magamról az összes tejszínhabot. Miután félig megfürödtem, egy törülközővel átdörzsöltem nedves tincseim és visszamentem a szobámba. A fiúk eltűntek, felkaptam egy boxert és egy pólót, majd lesiettem a lépcsőn. Felfordulásra számítottam, tésztára és tojásra mindenhol a konyhában, de ahhoz képest rend volt. Egy kupac gofri, nutella, lekvár és tejszínhab volt az asztalon, a szívem egy pillanatra megugrott és mosolyogva szökelltem le az utolsó lépcsőfokon. Néhány évvel ezelőtt még majdhogynem egyedül ünnepeltem ezt a napot, most meg itt vannak nekem ők és több millió rajongó. Mégsem érzem magam másnak, ugyanaz maradtam aki 2 évvel ezelőtt volt.
-Boldog Szülinapot!-mosolyogtak rám egyszerre.
-Kösz, srácok.-vigyorogtam rájuk szélesen. 
Louis a kezébe vett egy öngyújtót, feltehetőleg Zayntől szedte el, a zsebéből kikapott egy kék színű gyertyát, egy gofrit megkent nutellával, ráfújt egy fél tubus tejszínhabot, a gyertyát beledöfte és meggyújtotta. 
-Fújd el!-utasított és elém csúsztatta.
Előrehajoltam és már majdnem elfújtam, amikor Niall hevesen az asztalra csapott.
-Kívánj valamit!
-Mit?-vontam fel a szemöldököm.
Mi a frászt kívánhatnék még? Mindenem megvan, a családom sem szenved hiányt semmiben, igazán önző lennék, ha ennél is többet akarnék.
-Amit akarsz, na fújd el, mert lecsöpög a viasz!-hadonászott előttem Liam.
Még egyszer elmosolyodtam, majd lehunytam a szemem, erősen gondoltam egyvalamire, amire tényleg nagyon vágytam, de nem került senkinek egy fontjába sem. Azt kívántam, hogy örökké barátok legyünk és a One Direction-nek soha ne legyen vége. Elfújtam a gyertyát.

~*Alexis Elwood*~

Már egy ideje forgattam az ujjaim közt a telefonom, ritkán kellett felköszöntenem bárkit is a születésnapján, és az utóbbi években a bátyámnak is csak odavetettem valamit. Harry nem várta volna el, hogy felhívjam és énekeljek neki, vagy nyáladdzak, hogy milyen nagy és tehetséges fiú, alig egy hete ismerem. 

Az idő szorított, hála a jó égnek apuci beíratott valami neves londoni középiskolába, szegénykém még mindig abban a hitben él, hogy ha beírat valami elit gimnáziumba, tökéletes gyerekek közé, akkor az ő pici Lexikéje is megjavul. Álmodik a nyomor. Rányomtam a nevére, és vártam, hogy felvegye, egy csörgés, kettő, három...

-Szia!-szólt egy élénk hang.

-Szia, izé, boldog szülinapot!

-Kösz, Alex. Nem akarsz beugrani hozzánk? A fiúk csináltak reggelit, örülnék ha te is itt lennél.

-Iskolába kell mennem.-motyogtam.

-Tessék?

-Iskolába kell mennem!-ismételtem meg hangosabban.

-Ó. Hová fogsz járni?

-Nem tudom a nevét, azt sem, hogy hol van. Apa elvisz.

-Ühüm.-hümmögött.

-Alexis!-jött az ajtón kívül.-Indulás, ha nem akarsz rögtön az első nap elkésni!

-Mennem kell.-sóhajtottam.

Mélyről jövő nevetéssel díjazta a lelkesedésem.

-Sok szerencsét.

Horkantottam, még jobban kezdett nevetni.

-Csáó.-dünnyögtem.

-Alex?

-Hm?

-Próbálj normális barátnőket szerezni magadnak.

-Nem fogok picsákkal barátkozni.

-Nem olyanra gondoltam. Szia.

-Hello.

Leeresztettem a telefont, nem is volt annyira bonyolult. A zsebembe csúsztattam majd a vállamra dobtam a táskám és kiléptem a szobámnak nevezett helyiségből. A hajam egy copfban lengedezett a fejem tetején, néhány tincsem göndören hullott le, világosbarna csőnadrágban és egy fehér pólóban álltam meg a nappali közepén. Felrángattam a lábamra a csizmám, belebújtam a kabátomba és megálltam apával szemben.

-Csinos vagy.-dicsért meg.

George csoszogott le a lépcsőn. Bezzeg neki nem kell iskolába mennie, a kis G okos, ügyes kisfiú aki egyetemre jár, de egy évet halaszthat amíg Londonban őrzi a pici, rosszcsont húgocskáját.

-Sok sikert.-hajolt az arcomhoz, de mielőtt megpuszilt volna elhúzódtam.

-Kösz.-dünnyögtem.

Apa előrement és kiállt a kocsival, nem törődtem a hóval, sem a boxerben, félmeztelenül feszítő bátyámmal, kiléptem az ajtón és bevágódtam apa luxuskocsijának hátsó ülésére.

Az út szó nélkül telt és amikor az autó lassítani kezdett egy épület előtt, én fintorogva bámultam a csapatokban bevonuló, röhögő diákcsoportokra.

-Ügyes legyél.-fordult hátra apa.-Mutatkozz be, és legyél udvarias.

-Majd annak tettetem magam.-nyögtem.-Csá.

Kiugrottam a kocsiból, kis híján neki egy magas, sötét hajú srácnak. Becsaptam a kocsiajtót, ő meg csak állt ott csendben és hülye vigyorral a képén bámult.

-Mivan?-vetettem oda.

A vigyora még szélesebb lett, apa elhajtott én pedig elfordultam tőle és elindultam befelé. Éles füttyentést hallottam magam mögött, a fejem fölé emeltem a kezem és felmutattam a középső ujjam.