21.rész Nem tudsz semmit...

~*Alexis Elwood*~

Nem akartam elhinni, hogy neki ennyi, a bátyámnak nem tetszik valami és ő szófogadóan elmegy. Talán George szívességet tett neki ezzel és így anélkül mehet el, hogy azzal nekem fájdalmat okozna. Nem lepődnék meg, a kapcsolatunk ami csakis kizárólag a testi élvezeteken alapult felrúgtam azzal, hogy belé szerettem, ő erre rájött, ráadásul most még az a gyökér és behúzott neki. Mégsem hagyhattam, hogy elmenjen. Hosszú évek óta először, ő volt az aki nem kérte, hogy változzak, nem mellesleg gyengéd érzelmeket kezdtem táplálni iránta és fájt volna elengedni. Nem törődve a sajgó kezemmel, felpattantam és utána rohantam. Még azelőtt értem utol, hogy kilépett volna az ajtón. Szinte neki estem a mellkasának és beharapott ajkakkal kapaszkodtam meg benne. Egyre gyengébb és gyengébb leszek, évek óta nem sírtam, de azt bepótoltam az utóbbi néhány hétben. 

-Ne menj el.-markoltam a pólójába.

A meglepettséget éreztem abból, hogy egy pillanatra megfeszült, majd a karjait körém fonta.

-Igaza van, nem kellett volna...

-Nem, nincs!-szakítottam félbe és letöröltem a könnyeim.

Néhányan, köztük öregek és orvosok meglepetten néztek ránk, éreztem a bátyám égető tekintetét és a többi fiúét amint azt várják, mikor lesz már vége ennek.

-Mindig mindenki meg akarja mondani mit és hogy csináljak!-szipogtam.-Kell valaki akinek nem az a célja, hogy megváltozzak...

-Figyelj, most én elmegyek.-ölelt át.-De fel foglak hívni és majd találkozunk, ne hidd, hogy csak így lelépnék.

Elengedett és kisétált az ajtón. Hasonlóképpen tettem én is és ügyet sem vetve a minket bámuló társaságra, kiléptem az ajtón és futásnak eredtem. A szemem sarkából láttam amint Harry beül a kocsijába és elhagyja a parkolót, majd piros fény villant mellettem, a következő pillanatban pedig valaki megragadta a derekam és elrántott a piros autó elől. Elvesztettem az egyensúlyom és én meg a megmentőm is hátraestünk a betonon, de én puhára érkeztem, ellenben ő nagyot nyögve terült ki a betonon. Kiáltásokat hallottam, a kezem elképesztően fájt, nem néztem az illetőre, aki hamarosan feltápászkodott és az ölébe vett.

-Tegyél le!-nyögtem és erőteljesen rácsaptam a karjára.

-Nyugi, kislány. Most mentettelek meg a kilapulástól.

Louis hangjára összerezzentem és hevesebben próbáltam szabadulni a karjai közül.

Feladtam, mert ahelyett, hogy letett volna még erősebben szorított a mellkasára.

A bátyám hirtelen nagyon aggódóvá vált és hevesen próbált ,,magamhoz téríteni".

-Húzz a picsába.-nyögtem.

-Szerintem sokkot kapott.-hallottam meg Niall hangját.

-Nem kaptam sokkot.-néztem rá csúnyán.-Tegyél már le!

-Jól van na.-morgott.-Igazán nincs mit.

Amint földet értem elindultam nyílegyenesen.

-Próbáld meg nem kinyírni magad.-fűzte hozzá.

-Nem kellene bevinni őket megvizsgálni?-kérdezte Liam.

-Nem! A hülye haverodat kivizsgáltathatod, de én nem megyek sehova! 

-Oké.-emelte fel a kezét védekezően.

-Alex...-kezdte a bátyám.

-Fogd be! Minden a te hibád!

Egy fekete Range Rover húzódott le az út szélére, gondolkodás nélkül indultam meg felé, ám előtte körbenéztem és csak azután kezdtem futni. Bepattantam mellé, rám sem nézett csak felpörgette a motort és elindult végig az úton. 

-Miért rohantál ki az elé a kocsi elé?-kérdezte.

-Nem figyeltem, nem direkt volt.-sóhajtottam.

-Mi van köztetek Lou-val?-szakította el a tekintetét az útról, de csak egy pillanatig.-Láttam mi volt. 

-Szóval te nem tudod.-hunyorogtam.

-Mit is?

-Nem mondta el? 

-Alex!

Lefordult egy eldugottabb utcába és leállította azt autót.

-Mit nem mondott el?-borult el a tekintete.

-Figyelj, én nem tudom, hogy...

-Mond el! Leszarom mit mondott vagy mit akar! Mi van?

Idegesnek tűnt, nagyon idegesnek. A nyakán kidagadt egy ér, az arca kipirult és a haja össze-vissza állt az ujjai miatt. 

-Lefeküdtünk.-tártam szét a karjaim.-De azt hittem tudtad, elvégre ti olyan legjobb barátnők vagytok.-nevettem.

-Ezt nem hiszem el.-döntötte a fejét a kormánynak.

Egy pillanatra azt hittem elfogta a féltékenység, de ismét csalódnom kellett. 

-Elmondtam neki, hogy nem csinálom többet veled mert azzal csak rosszat tennék erre ő...de, de mi van Eleanorral?! 

Elhúztam a szám és lecsúsztam az ülésen.

-Ne! Ez egy barom.-verte a fejét a kormányba.-Tudtam, hogy nem kellett volna elmennem! 

-Hazasétálok.

-Nem! Majd én hazaviszlek.-fújt nagyot. 

Mielőtt tiltakozhattam volna elfordította a kulcsot és a megengedettnél gyorsabban indult el. 

-Azt hiszem a bátyádnak igaza van, már értem a többesszámot is.

Nem szóltam semmit, makacsul összeszorítottam a szám és kifelé bámultam az ablakon. 

~*Louis Tomlinson*~

Úgy éreztem azok után ami történt nincs jogom kérdőre vonni Harry-t, ám amint belépett az ajtón és elindult felfelé a szobájába, nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá.

-Merre jártál?

-Nem mindegy?-vetette oda ingerülten.

-Azok után amit Alexis bátyja levágott, nem igazán.-szólalt meg a lépcső tetejéről Liam.-Szóval, miért hajtottál el azzal a kis csajjal?!

-Mert kiakasztja a bátyja, kellett neki egy kis nyugi. 

-Aha, nyugi.-fintorogtam.

-Te befoghatod.-lövellt felém haragos pillantást.

Megfordult a fejemben, hogy esetleg rájött, vagy az a... Alexis elmondta neki mi is történt szombat éjjel. 

-Egyre felelőtlenebb vagy!-hadonászott ,,legérettebb" barátunk. 

-Ha te mondod.-motyogott.

A lépcső tetején Liam mellett feltűnt Zayn és Niall is, de ők nem csatlakoztak a vitába, csak csendben álltak és leselkedtek. Háború készülődik. 

-George kezdett idegbeteg lenni és szerintem komolyan gondolja, hogy nem találkozhattok. Hol van? Hazavitted?

-Ja.

-Mi baj?-lágyult el a hangja.

-Semmi.

Már meg sem lepődtem amikor elindult felfelé a lépcsőn, hogy elbújjon a szobájában és napokig gyerekesen viselkedjen. Utánairamodtam és mielőtt becsapta volna az ajtót a lábam odatettem, így a fa kicsit sem gyengéden a lábamba ütközött és felszisszentem.

-Ne kezdj kioktatni!-vetett rám gyilkos pillantást.-Ne okoskodj, ne mond azt, hogy mennyire nagy hülyeséget csinálok már megint, csak hagyj békén! Nem kell, hogy mindenki beleszóljon mindenbe amit csinálok! 

-Oké.-vontam meg a vállam.

Arra ugyanis már én is rájöttem, mennyire nincs jogom ezek után úgy tenni mint aki egy kis angyal és sosem hibázott. Én nagyobb hibát követtem el mint ő összesen az eddigi 18 éve alatt. 

-Nem akarsz meginni valamit? Leléphetnénk, állítólag nyílt egy új hely. 
-Nincs kedvem.-morgott.
-Most rám haragszol?-vontam fel a szemöldököm.
-Ohh, neem! Miért haragudnék?-vágott hitetlenkedő arcot. 
-Nem tudom.-motyogtam.
-Nem, Louis, nincs semmi bajom veled.-mosolygott, bár elég erőltetetten és inkább tűnt grimaszolásnak. 
-Hát jó.-sóhajtottam.-Mi lett Alexis kezével?
Gyanakvó tekintettel méregetett, szerintem legalábbis elég haragos és gyanakvó volt, majd megvonta a vállát és hátradőlt az ágyon.
-Behúzott annak a gyereknek?-nevettem.
-Ja, gondolom holnaptól megint én leszek a címlapokon vele, de teljesen mindegy. Tudod, ahelyett, hogy megvédeném inkább egyre nagyobb bajokat okozok neki, jobb lenne ha hallgatnék a bátyjára és békén hagynám.
Igen, szerintem is. Minél távolabb van tőlünk annál jobb. 
-Te tudod. 
Felvont szemöldökkel nézett, összeszorította a száját és a feje fölé emelte a telefonját. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, tudja mi történt és nagyon haragszik rám, ezért ilyen. Akármennyire is meg akartam kérdezni, nem tettem, mert talán csak én képzelődök és nem is sejt semmit, ha elmondanám és kiderülne, hogy nem is ez a baja, lebuknék és az csak rontaná a helyzetet. Így is kezdtem úgy érezni, megingott a barátságunk. És vajon miért? Hát persze, hogy az Alexis nevezetű átok miatt. 

~*George Elwood*~

Nem tudom miért töröm még mindig magam azért, hogy visszahozzam a régi kishúgom. Elutasít, undok, bunkó és néha azt hiszem kifejezetten utál is engem, pedig csak jót akarok neki. Valahogy a beszélgetéseink mindig vitába torkollanak, hülye beszólásokat és megjegyzéseket tesz rám. Én pedig csak nyelek és nyelek, mert el kell viselnem, hiszen akármit is tesz a húgom, vigyáznom kell rá.

Ideges voltam, ahogyan apa is. Igazán meglepődtem, apánk még csak meg sem próbált úgy igazán foglalkozni a lányával, eddig. Most viszont nagyon dühösnek és feszültnek tűnt.

Összerezzentem amikor kinyílt az ajtó és ő megjelent a kissé sáros tornacipőjében. Ügyet sem vetve ránk lerúgta a cipőjét, a kabátját hanyagol a fogasra dobta és elhaladt mögöttünk.

-Alexis!-szólt szigorú hangnemben apa.

-Ja, hogy ez is itt van meg te.-bökött megvetően és haragosan felém.-Mivan?! George árulkodott, hogy milyen veszett, rossz kislány voltam?

-Semmi köze ehhez a bátyádnak és kérlek ne szájalj.

-Akkor?-vonta fel flegmán a szemöldökét.

Ezt nagyon szereti csinálni, néha azt hiszem a szemöldöke külön életet él és ki van éleződve az ilyen helyzetekre. Tudja mikor kell akcióba lépnie. 

-Ülj le.

-Nem haladhatnál?-csuklottak meg a térdei és leeresztette a vállait.-Annyira nincs kedvem itt lenni. 

-Nekem sincs kedvem ehhez, drágaságom. Felhívott az igazgató úr, hogy sorra, ahogy te mondanád ,,balhékba" keveredsz. Igaz, hogy megütöttél egy fiút?

-Az a fiú megütötte Harry-t.-sziszegett.-Még szép, hogy igaz! 

-Ki az a Harry?

-Ennyit arról, hogy tényleg ismersz.-mosolygott keserűen.-Tedd azt amit eddig csináltál és szard le magasról mi van velem. Ne tegyél úgy mintha érdekelne, nagyon nem áll jól, apuka. 

A kezemet tördelve néztem őket, nem akartam beleszólni mert jól tudtam, hogy azzal csak még jobban magamra haragítanám. Bár nem tudom ennél jobban haragudhat-e még, hisz' ha úgy mondjuk, eltiltottam a kis ágybarátjától. 

-Megütötted azt a fiút, azért mert ő megütött egy másik fiút aki neked  a barátod vagy valami olyasmi, ezt nagyjából értem. De miért löktél a sárba egy lányt? Azt hallottam már máskor is történt ilyen. 

-Semmit nem tudsz.-borult el a tekintete.-Egyikőtök se tud semmit. 

-Akkor mond el.-szólaltam meg halkan.

-Ha annyira jó testvér lennél mint amennyire annak tartod magad, tudnád magadtól is. Nagyon régóta nem tudsz semmit rólam.

-Mert akármit kérdezek jössz azzal, hogy semmi közöm hozzá!

-Talán ha figyelnél egy kicsit is, rájönnél magadtól is. De te csak annyit tudsz az egészből, hogy Harry az egész iskola előtt megcsókolt. Azt nem tudod miért tette, ahogy azt sem mit tesz Cole meg Daisy, de már megszoktam, hogy akármit teszek abból mindig én jövök ki szarul. Semmi baj nincs ezzel, de legalább ne vedd el tőlem az egyetlen olyan embert aki egyenlőre nem akarja, hogy változzak és nem veszekszik velem minden szaron. 

-És akinek csak egyvalamire kellesz.-fintorogtam.

Apa kiment a nappaliból, jellemző, ha vita van elmenekül, pedig ezt most ő robbantotta ki, valamelyest. 

-Lehet, de azon kívül is jól érzem magam vele, ha tudni akarod, már nincs köztünk semmi olyan! De különben is, neked...

-Semmi közöm hozzá. Tudom, már nagyon sokszor mondtad.

-Na látod, megy ez neked.-mosolygott.

-Talán egy keveset te is tehetnél azért, hogy megértelek.

-Miért? Te vagy George a tökéletes, boldog gyerek. 

-Mert a kishúgom vagy.-nyeltem nagyot.-És tudni akarom mi van veled. 

-Szóval tudni akarod.-sóhajtott.-Gyűlölök itt lenni! Cole meg a kis picsája nem hagy békén, de ha visszaszólok vagy teszek valamit ellenük, valamiért mindig ők lesznek az ártatlanok! Teljesen mindegy, hagyj békén.