26.rész Megbánod!

~*Alexis Elwood*~

Miután elment én a konyhában maradtam, próbáltam rájönni miért csókoltam vissza és most mit fogok tenni. Elvettem egy narancsot és miközben megpucoltam az agyam lázasan kattogott, kellett egy megoldás, NEM szeretem Louis-t, de... talán, nem, ha életem végéig erőlködök akkor sem szeretek belé bármit is tesz. Tudna olyan dolgokat adni amit egy szerelmes fiú megad, de mégsem lenne olyan, hiszen én nem érzek iránta semmit. Ráadásul barátnője van. Nem tudom miért kellenék neki én, az agyam lázasan parancsolja, hogy küldjem el mert ez nem helyes és csak nekem fog fájni, de mégsem akartam, mert ő az egyetlen évek óta, aki ilyen őszintén elmondta, hogy mit érez irántam. Ő az egyetlen és én ezt nem viszonzom.

A narancs leve az ujjaimra folyt, elvettem egy gerezdet és ábrándozva forgattam mielőtt a számba tettem volna. Sokadjára kívántam azt, hogy bár máshogyan ismertem volna meg. Harry-nél is ezt kívántam és most nála is. Már csak a H betűs név hallatán is megfájdult a szívem, képek úsztak az agyamba róla és a csodaszép barátnőjéről, és arról, hogy mennyire látványosan együtt vannak. Fájt. Fájt látni őket, fájt minden nap elviselnem Hayley-t, mindent, London nagyon igyekezett még jobban megutáltatni magát. Elfalatozgattam a gyümölcsöt majd felcaplattam a szobámba a hátamon az iskolatáskámmal. A táskát ledobtam az asztal mellé és lehuppantam a székre, először a tanulós házikkal kezdtem, az agyam olyan mint a szivacs, beszívja az ilyen információkat, a megértős tantárgyakkal sem volt soha problémám, addig amíg el nem kezdtem mindent leszarni. Átvergődtem magam a gimnáziumi éveken és most itt ülök Londonban, az érettségim valószínűleg nem fog sikerülni, 3 év anyagát nem tudom bevágni néhány hét alatt, itt fogok ragadni. 

Az ajtóm kinyílt és George dugta be rajta a kócos fejét.

-Szia.-erőltettem mosolyt az arcomra.

Az utóbbi időben a viszonyunk javult, rájöttem, hogy rajta kívül nekem már nincs nagyon senkim se, ő volt az egyetlen akihez tudtam tartozni. Rám mosolygott és belépett, a szívem nagyot dobbant amikor lehajolt és puszit nyomott a fejem búbjára, majd áthajolt a vállam felett és belepillantott a matekháziba.
-Segítsek?
A fogaim közé vettem a tollat és egy ideig néztem a félig kész feladatot.
-Azt hiszem menni fog egyedül is. Szerinted?
-Eddig jó.-borzolta össze a hajam.-Mi újság?
-Semmi.-motyogtam. 
Nem igazán voltam hozzászokva ahhoz, hogy elmondjam neki a dolgaim, de mostanában minden nap megtette azt, hogy bejött és egy kicsit beszélgetett velem. Jól esett, de egyenlőre nem nyíltam meg előtte, nem tudtam mit reagált volna arra, hogyha elmondom a Louis dolgot.
-Végeztél mára?-pillantottam az órára.
-Aha, nem vagy éhes? Hazafelé beugrottam egy pékségbe.
-Egy kicsit.
-Gyere le, addig is beszélünk egy kicsit.-húzott fel.-A matek megvár. 
-Te ilyet mondasz?-nyitottam nagyobbra a szemeim.-Ki vagy te, egy űrlény? Hol a bátyám?!
-Nagyon vicces.-dobta át az egyik kezét a vállamon.-Mit csináltál ma?
-Semmit.
Leballagtunk a lépcsőn, a fejemet egy kicsit az oldalának döntöttem, szükségem volt rá, mindig is szükségem volt rá és én elmartam magam mellől. A sírás fojtogatott de lenyeltem a könnyeim és igyekeztem nem elbőgni magam. A lábaimat nézegettem miközben megtettük az utolsó lépcsőfokokat, megcsúsztam és kis híján lebucskáztam de elkapott, viszont a térdeimbe fájdalom nyilallt. Neki eddig nem tűnt fel, hogy csak egy pólóban és bugyiban vagyok, ahogyan a sebes térdeim se, de megállított és leguggolt elém.
-Mi történt?-húzta össze a szemeit.
-Semmi, megbotlottam és elestem.
-Mostanában elég gyakran megbotlasz és elesel.-vonta fel a szemöldökét.-Szóval, mi történt?
-Mondom, hogy semmi.
-Alexis, bántott valaki?
-Nem!
-Remélem te is tudod, hogy ezt nem igazán hiszem el.-egyenesedett fel.
-Higgy amit akarsz.-fújtattam.-Mondtam már, hogy nem történt semmi! 
-Az a srác volt akinek behúztál?-fonta össze a mellkasán a karjait.
-Megbotlottam. A járdán. Futás közbe.-tagoltam. 
-Miért futottál?
-Mert nem volt kedvem nézni ahogy Harry egy másik csajjal smárol!-kiáltottam, és sarkon fordultam.
Megint el akartam rohanni, elmenekülni az elől, hogy róla kelljen beszélnem és egyáltalán rá kelljen egy röpke pillanatig is gondolnom, elkapta a karom és visszatartott. Hihetetlen nyugodtsággal vont a mellkasához pedig én csapkodva akartam kiszabadulni a karjai közül. 
-Jól van.-ölelt át szorosan, miután valamelyest lenyugodtam és már ,,csak" fuldokló sírás maradt.-Semmi baj, sajnálom, hogy felzaklattalak.
Nem tudok túllépni rajta. Túl nehéz, túl sok, hogy mindig őket kell látnom, túlságosan megszerettem és nagyon fáj. Ráadásul itt van Louis is, akinek barátnője van de idejön azzal, hogy engem is szeret. Minden a feje tetejére áll. Hova lett az az Alex, aki elintézte ezeket egy kemény beszólással? Hol van?! 
-Gyere.-emelt fel a bátyám.
Könnyedén tartotta az elgyengült testem, olyan volt mintha nem is én lennék, mintha kívülről szemlélném a dolgokat és csak egy szánalmas lányt látnék aki a testvérénél keres megnyugvást, de az nem jön. Egy roncs, szánalmas kislány akit megvert majd magára hagyott az élet, az emberek pedig mindent megtesznek, hogy újra és újra belerúgjanak a szegény, eltiport teremtésbe, aki csak annyit tett, hogy megbízott valakiben. Megbízott, szerette, az pedig kihasználta és eldobta, ő volt az aki először elbánt vele.
Magamhoz tértem, amikor George óvatosan leültetett az egyik székre és elém tett egy pohár vizet. Remegő kezekkel vettem el és belekortyoltam, arra gondoltam, mennyire jól jönne most csak egy aprócska adagnyi fehér porocska ami hosszú órákra leblokkolná az agyam azon részét, ahol a fájdalmas gondolatok vannak. Felhúztam a lábaim, a szék elég kényelmetlen volt ahhoz, hogy csak néhány percre pihenni tudjak.
Gyűlöltem őket, gyűlöltem magam. Harry-t mert nem engem szeret, Louis-t azért, mert engem is szeret amikor neki van más, magamat azért, mert nem tudom figyelmen kívül hagyni sem Harry-t, sem Louis barátnőjét, és mindezek ellenére nem tudom Louis-t szeretni. Pedig ha lenne valaki más is, aki elől bujkálni kell és titokban tartani mindent, miközben Louis éjszakákat tölt velem, izgalmasnak és szórakoztatónak találnám, ha az érzéseim sikerülne annyira elfojtanom, ahogyan azt Los Angeles-ben megtettem. Ha ez sikerülne nem érdekelne sem Harry, sem a pióca barátnője, magasról szarnék arra, hogy undorító dolgot teszek amikor egy olyan sráccal bújok ágyba, akit nálam jobban szeret egy másik lány. Mindig ott van az a ,,ha". 
Dühösen letöröltem a könnyeim és összeszorítottam a szám, mindig is gyűlöltem sírni. 
Nincs szükségem senkire a bátyámon kívül, vele nem szabad csúnyán bánnom, nem használhatom ki és nem bánthatom meg, neki még van élete, belőle lehet bármi, de én nem tudok megváltozni. Két Alex van, az egyik gyenge, összetört és szánalmas, a másik makacs, magának való és nagyszájú. Nekem pedig a másodikra van szükségem, egy olyan énem kell, akit nem érdekel senki, semmi, nyugodt szívvel gázol bele mások lelkébe, csak azért, hogy más egy kicsit is érezze, milyen az ha eltaposnak. Visszaadja a világnak azt amit kapott, bosszút álljon. 
Talán skizofrén vagyok...

~*Niall Horan*~

Jóízűen falatoztam a rajongóktól kapott kajákat, nem tudom, hogy az utcán miért hordanak magukkal chipset, gumicukrot és ezekhez hasonló finomságokat. Talán olyanok mint én, mindig éhesek és erre a legváratlanabb pillanatokban jönnek rá, akkor már logikus és bölcs dolog tartani magunknál egy kis kaját. Véletlenül futottam velük össze, csak egy kicsit sétálni akartam a napsütésben, de számítottam arra, hogy összefutok néhányukkal és ma igazán ölelgetős kedvembe vagyok, miért ne adhatnék nekik ölelést? Ők igazán megérdemlik, hogy valaki egy kicsit szeretgesse őket. A számba dobtam egy szirom hagymás chipset és a zsebemből előszedtem a kulcsaim. Beledugtam a zárba, de csak félig ment bele, azt hittem valami baj van vele és csak megakadt a kulcs, ezért erősen próbáltam beletuszkolni, de nem ment tovább.

-Mi a...-motyogtam és a chipses zacskót a fogaim közé vettem, míg a felbontatlan szamóca alakú cukorkás zacskót a térdeim közé szorítottam. Kihúztam a kulcsot, szemügyre vettem, majd ismét beledugtam a zárba azzal a reménnyel, hogy a rövid szuggerálás alatt történt vele valami és most már bele fog menni, de nem így lett. Lenyomtam a kilincset, lehet én vagyok a hülye és az ajtó nyitva van csak belülre van dugva a kulcs. Megfogtam a zacskókat és lenyomtam a kilincset de az ajtó nem nyílt, az agyvizem lassan kezdett langyosodni, két lehetőség van. 1. A zár elromlott és egyikünk sem juthat be az ajtón. 2. Valamelyik idióta belülről bezárta és benne hagyta a kulcsot a zárban, így lehetetlen bemenni amíg ki nem veszi és/vagy ki nem nyitja az ajtót.

-A kurva életbe.-káromkodtam és levágtam magam a lépcsőre.

A számba nyomtam egy újabb darabot, úgy döntöttem megvárom míg valaki haza jön és velem együtt fog itt dekkolni, vagy ha esetleg valaki tartózkodik odabent, hajlandó lesz kinyitni az ajtót vagy kiveszi a kulcsot a zárból, hogy bejuthassak. Liam nemszemüveg mögé rejtett arcát pillantottam meg az utcám, felpattantam és elé rohantam a kapuhoz, rácsimpaszkodtam a vasrudakra, a lábaimat megtámasztottam egy vízszintesen és rávigyorogtam a barátomra.

-Szia!-tolta a fejére a napszemüveget.

-Elromlott a zár.-közöltem.-Amúgy szia.

-Hogy érted?-nyomta le a kilincset és annak ellenére, hogy a kapun lógtam, kinyitotta.-Hát, beledugom a kulcsom de csak félig megy, utána megakad. 

-Niall, nincs esetleg nyitva az ajtó?-vonta fel a barna szemöldökét. 

-Nincs!-ugrottam le a kapuról.-Próbáltam, be van zárva.

-Nem lehetséges, hogy Louis vicces kedvében van és bezárta belülről, hogy hülyét csináljon belőlünk? 

-Nincs itt a kocsija.-tártam szét a karjaim.

-Zayn?

-Egyszerre mentünk el itthonról.

-Akkor Harry felhozott egy csajt.

-Biztos vagy te ebben? Most rózsaszín felhőkőn úszkál, nem hiszem, hogy képes lenne megcsalni azt az aranyos lányt.

-Honnan tudjuk, hogy nem pont azzal a lánnyal van? Talán rendes barátnak kellene lennünk és megvárni amíg maguktól ki nem nyitják az ajtót, addigra biztos, hogy végeznek.

-Holnap reggelig kint akarsz ülni?-szökött magasba a szemöldököm.-De, hát, éjjel tudod milyen picsa hideg van?!

-Niall, már megint csúnyán beszélsz.-küldött felém jelentőségteljes pillantást.

-Inkább szerezzünk kavicsokat és dobáljuk meg az ablakát, te úgy is nagyot tudsz dobni. 

-Várjunk egy kicsit.

-1 órája kint dekkolok a teraszon és már most kezd beborulni.-hadonásztam.-Vár a f...fene!

-Ebből kivágtad magad. Én itt maradok, valakinek ki kell majd engesztelni amikor órákig sértődöttet fog játszani.

-Jó.-húztam fel az orrom.-De nekem nincs kedvem felfázni és éjszaka összehugyozni magam, szóval Harold gyorsan intézze el. 

Elvágtattam a kert azon végébe, ahol egy kis út volt, apró, szürkés kövekkel behintve. Felmarkoltam néhányat, majd elcaplattam az ablaka alá, de mire odaértem a kövek fele kipotyogott. A sorban legközelebb Zayn fog füvet nyírni, jobb ha nem tudja meg, hogy én szórtam el a kavicsokat.

Felkaptam egyet és az ablak felé céloztam, ám a kő a falhoz ütődött és elindult lefelé. Elmenekültem előre és új helyet keresve ismét megcéloztam a sötétkék sötétítővel takart ablakot. Aha, biztos, hogy valaki van vele, mert csak akkor húzza be fényes nappal, azaz késő délután a sötétítőt. A kő ezúttal célba ért és halkan koppant az üvegen.

-Nyisd ki azt a k... az ajtót!-kiabáltam.

~*Harry Styles*~

A szívem nagyokat dobbant, utolsó puha csókok csattantak el köztünk, majd az ablakomhoz valami hozzácsapódott és ijedten összerezzent, azzal egy időben pedig fájdalmasan felszisszent.

-Sajnálom.-suttogtam.

-Nyisd ki azt a az ajtót!
Ez a felettébb értelmes mondatot valaki igencsak dühös ír akcentussal üvöltötte, majd még egyszer koppant valami az ablakon.
-Niall.-suttogtam bosszúsan.
Próbáltam még egy rövid időre elvonatkoztatni attól, hogy egy dühös, szőke, ír srác dobálja valamivel az ablakom és még egy ideig az alattam fekvő lányra figyelni.
-Harry.-pihegett.-Engedd be.
-Van kulcsa.-suttogtam és megpusziltam a nyakát.
-Valamiért mégsem tud bejönni.
-De várni azt tud.-motyogtam és a kezem lejjebb vezettem.
-Harry, nyisd ki neki az ajtót.
-De te még nem...-próbáltam neki ellent mondani.
-Nem baj.-mosolygott.-Ez túl sok.
-Sajnálom.-nyomtam csókot a homlokára.-Nagyon rossz?
Összeszorította duzzadt ajkait, szőke fürtjei mögül élénken csillogó szemekkel fürkészte az arcom, megsimította a tarkóm. Ebből tudtam következtetni a válaszára, bűntudatom volt, ugyanakkor a szívem nagyokat dobbant a tudatra, hogy ennyire megbízott bennem. 
-Harold Edward Styles, ha nem nyitod ki az ajtót betöröm az ablakod egy macskával!
-Kezd mérges lenni.-nevettem.
-Igyekezz.-szorította össze a szemeit. 
Megpróbáltam a lehető legóvatosabban leszállni róla, de még úgy is többször felszisszent és a fürtjeimet szorította.
-Megvagy?-dőltem le mellé.
-Most megyek és kerítek egy macskát!-kiabálta félig énekelve.
Aprót bólintott, eligazítottam rajta a takarót, aprócska, félő puszit nyomtam az ajkaira majd felálltam és eltakarva magam felszedtem a földről az alsónadrágom. Más esetben meztelenül slattyogtam volna le, de nem akartam előtte parasztnak tűnni ezért felvettem az anyagot, már elég jól hozzászoktam, mert az együtt alvásainknál kénytelen voltam felvenni, de megérte. 
Sóhajtva léptem ki, az ajtót gondosan behúztam magam mögött és ledübörögtem a lépcsőn. A nappaliba érve rájöttem miért nem tudott bejönni, a nagy sietségben az ajtó bezárásakor a kulcsot a zárban hagytam. Sóhajtva elfordítottam és kitártam, Liam a lépcsőn üldögélt és szórakozottan figyelte a kertben tevékenykedő szőke társunkat.
-Bocs.-fordult felém.-Én mondtam, hogy ne csinálja.
Megborzongtam, kezdett elég hűvös lenni és annyira szőrös nem vagyok, hogy melegítsen.
-Végre!-caplatott felém Niall.
-Csak a macska miatt.-húztam össze a szemeim.-Meg fogod bánni, Horan!
-Jó-jó.-slisszolt el mellettem.-Ó Szentséges Kinder Pingvi, itt az én drága hűtőm! Hogy vagy, Lucy? Ma milyen meglepetést tartogatsz Niall bácsinak? 
-Elvigyem?-egyenesedett fel Liam.-Elcsalhatom a Nando's-ba, van egy olyan sejtésem, hogy Lucy teljesen üres.
-Nem szükséges.-legyintettem és megfordultam.
-Várj!-kapta el a karom és halkabbra fogta a hangját.-Ugye az van fent akit remélek, hogy fent van.
-Ha azt reméled, hogy Hayley van fent  akkor igen.-vigyorogtam szélesen.
-Oké.-veregette meg a csupasz vállam.-Csak biztos akartam lenni. 
-Megnyugodhatsz.
Felcammogtam a lépcsőn, az ajtóm előtt egy kicsit megingott az önbizalmam, nagyon reméltem, hogy nem útra készen várt. Félve nyitottam ki az ajtót, ugyanúgy volt ahogyan fent hagytam, betakarózva, kissé kócosan, és még mindig egy ártatlan angyalkának tűnt, még az én ágyneműmbe bugyolálva is.
Egy ideig csak álltam a becsukott ajtónak dőlve és néztem őt, amikor a fejét felemelte, hogy jobban lásson, ellöktem magam és odaléptem az ágyhoz.
-Visszajössz?-fogta meg a kezem.
Nagyot nyeltem és tétovázva figyeltem, az arca nem tükrözött semmit sem felém, úgy viselkedett ahogy szokott.
-Szeretnéd?
Aprót bólintott, felhajtottam a takarót és óvatosan becsusszantam mellé, alig értem hozzá, túlságosan féltem tőle, hogy fájdalmat okozok neki. Az agyam folyamatosan zakatolt, gondolatok ezrei akartak maguknak utat törni, a legfontosabb a volt, hogy talán túl rövid ideje vagyunk együtt és csak a hév miatt döntött úgy, hogy az enyém lesz.
-Mi a baj?-emelte rám a szemeit.
Megráztam a fejem és a testemmel felé fordultam, a kezem megtalálták a derekát és megnyugtatóan simogattam. A takarót magához fogta, nem ért össze a mellkasunk.
-Nem bántad meg?-szuszogtam.
Leeresztette a kezét és sziszegve csúszott közelebb, a karjaim köré fontam és az arcom a hajába temettem. Annyira szeretem ezt a szőke hajat, puha, jó illatú, megnyugtató, mintha védelmet nyújtana.
-Nem, legfeljebb Mike egy ideig hanyagolja, hogy belém csimpaszkodik.-nevetett fel csilingelően.
Elmosolyodtam és az arcom elhúztam a nyakától, a tekintetem a plafonra vezettem, miközben valószínűleg Niall eldübörgött az ajtóm előtt, majd csattanás hallatszott és ír akcentussal szitkozódni kezdett. Kétség kívül Niall az. 
-A nyakad.-suttogott és a mutatóujját egy ponthoz nyomta.
Megfogtam a kezét és a tenyerébe pusziltam, tudtam mit mutat.
-Tündércsókok.-mosolyogtam.
Egy másik gondolat csendesen, aljasan tört utat magának a fejemben és fájdalmasan csapott le rám. Legutóbb Alexis hagyott ilyen nyomokat rajtam.