25.rész Kételyek

Hey! :)

Szeretném megköszönni az előző részhez érkezett biztatásokat, nagyon édesek vagytok.

Megnyugtatok mindenkit, hogy a blogot nem szeretném itt befejezni azért mert nekem nem igazán tetszik, ha már belekezdtem akkor be is fejezem, sokszor kerültem már ilyen helyzetbe, sosem hagytam abba. Köszönöm szépen a 60 feliratkozót, kövessetek bloglovin-on is, a linket bal oldalt megtaláljátok (3. modul). 

Love ya': Nessa. xx

~*Alexis Elwood*~

A copfom ide-oda lengedezett körülöttem miközben felemelt fejjel végighaladtam a folyosón a dulakodó és röhögő diákok között. Én voltam az egyetlen, akit nem álltak körbe és nem röhögött össze senkivel, se fiúval, se lánnyal, senkivel sem, mégis emelt fővel vágtam át köztük. Megálltam a szekrényemnél, egy ideig babráltam a zár kombinációjával, majd a kezemből behánytam a könyveket a polcra és kikaptam a táskám, becsaptam a szekrényt, lezártam, majd hasonlóan, ahogy érkeztem, úgy indultam a kijárat felé is. 

A kijáratnál megálltam és kinéztem, majd egy fiú szitkozódva tolt arrébb és elviharzott előttem. Nem néztem meg ki az, helyette nagy levegőt vettem és a lila tornacipőmet bámulva én is kilibbentem az ajtón, ösztönösen néztem körbe a fekete autó után kutatva, ott volt, ő nekidőlt az autónak és elmélyülten csókolózott az osztálytársammal, Hayley-vel. A szívem összeszorult, ahogyan a gyomrom is, irigykedve néztem a szőke lányt. Lenyeltem a könnyeim, amelyek ilyenkor mindig elő akartak törni, húztam egyet a copfomon és lelépdeltem a lépcsőn.

A kapuhoz siettem, kikerülve a ,,veszélyes zónákat" és egyetlen szó nélkül elsiettem mellettük, majd futásnak eredtem. Megigazítottam a vállamon a táskám és hevesen kapkodtam egymás után a lábaim, természetesen véletlen vagy nem, megbotlottam valamiben és közvetlenül Daisy előtt estem hasra a járda közepén.

-Nahát! De kis béna vagy!-kacarászott. 

Nagyot fújtam és a sajgó tenyeremet a járdához nyomva, megpróbáltam feltápászkodni. A térdeim erősen lüktettek, a tenyereimen horzsolások voltak, de összeszorítottam a szám és nem szóltam oda neki semmi szúrósat. George szavai lebegtek a fejemben ,,csak bírd ki és az érettségi után elmegyünk". 

-Gyere.-ragadta meg valaki a derekam és csuklóm. A hangja nagyon ismerős volt, összeszorítottam a szemem, hogy ne kelljen ránéznem, miközben felsegít. 

Felszisszentem amikor talpra állított és a jobb térdembe belenyilallt a fájdalom.

-Látod, Alexis? Nem kellene így rohangálnod és akkor nem estél volna el.-szólalt fel teljesen ártatlan fejjel Daisy.

-Fogd már be a pofád!-szűrtem a fogaim közt, majd megpróbáltam kibontakozni Louis karjai közül. 

-Jól vagy?-méregetett a kék szemeivel. 

-Most miért esel így nekem?-háborodott fel.

-Daisy.-sántikáltam az irányába.-Tegyél egy szívességet kérlek, és vonszold el a nagy picsád a hülye pasidhoz! 

-Lecserélted a Styles gyereket?-vigyorgott.-Láttam mostanában egy szöszi lányért járkál, nem tudtad, hogy neki van barátnője?-bökött Louis irányába. 

Nagy levegőt vettem, kitéptem magam Louis karjai közül és mit sem törődve a fájó végtagjaimmal elindultam végig a hosszú utcán.

~*Louis Tomlinson*~

-Miért bántod?-hunyorogtam.

-Tessék?-vonta fel a tökéletesen vékonyra szedett szemöldökét.
-Miért bántod Alexist?-ismételtem meg a kérdésem.
-Te valami testőre vagy? Lecserélte rád a göndört? 
-Nem.-ráztam a fejem.-Csak megkérdeztem, mert láttam, hogy nem a saját lábában bukott fel. 
Eléggé sértődött fejet vágott, de én nyugodt maradtam és az arcát fixíroztam a válaszára várva, úgy tűnt nem akarja megadni, mert a haját hátracsapva elbillegett egy rakás fiú felé. Megvontam a vállam és elindultam a nem messze parkoló kocsim irányába. Nem tudtam mit keresek itt, csak beszélni akartam vele. Beszálltam, nem néztem Harry-ék irányába és csak remélni mertem, hogy nem vett észre. Lassan indultam el, a szememmel őt kerestem és áttérve a másik utcába meg is láttam amint sántikálva, minden lépésénél felszisszenve, szakadt nadrágban biceg a járdán. Lehúzódtam az úttest szélére és letekertem az ablakot, olyan tempóban haladtam az autóval, hogy mellette tudjak maradni.
-Hazaviszlek.-szóltam ki.
-Nem szükséges.
-Alexis, kérlek, had vigyelek haza.
-Haza tudok menni.
-Szeretnék veled beszélni.
-Sietek, tanulnom kell.
Igyekeztem elrejteni a megdöbbenést, ami erre a mondatára bizonyára kiült az arcomra.
-Hamarabb hazaérsz, ha elviszlek.
-Louis, nem szeretnék veled menni, nincs miről beszélgetnünk.
-De, de igen van. Kérlek, szállj be. 
Nagyot sóhajtott, lehúzódtam teljesen az út szélére, megvártam míg megkerüli a kocsit és beszáll. 
-Köszönöm.-mosolyogtam.-Megállhatnánk a Starbucks-nál egy kávéért.
-Nem! Nem akarok oda menni! 
-Rendben.-bólintottam.-Mi ez, hogy neked tanulnod kell?
-Csak akkor mehetek haza, ha leérettségizek.-emelte rám a barna szemeit.-Haza akarok menni. 
Erre nem tudtam mit mondani, ezért csak bólintottam és az utat néztem.
-Miről akarsz beszélni velem?
-Nem egy kocsiban szeretném, nem ülhetünk be egy kávézóba vagy valami nyugodt helyre?
-Nem szeretnék, de azt hiszem most nincs otthon George. 
-Hogy van az orrod?-kérdeztem.
-3 hét alatt azt hiszem volt ideje helyrejönni. 
-A kocsi hátsóülésén van a pólód, anyu kiszedte belőle a foltokat. Mondtam, hogy ő mindent eltűntet. 
-Köszi.
Lefordultam abba az utcába, ahol az apja nagy háza van és megálltam egy közeli gyorskajálda parkolójában.
-Nem láthatják ott a kocsim.-sóhajtottam.-Sajnos innen sétálnod kell.
Bólintott és kinyitotta az ajtót, először ő szállt ki és indult a házuk irányába, néhány perc múlva követtem és amikor ő már az ajtót nyitotta a kulcsával és bement, én csak akkor értem a kerítés elé. Besprinteltem és szuszogva dőltem az ajtónak.
-Hol van a bátyád?-kérdeztem, és bementem a konyhába ahol a konyhaasztalnál ült és egy vizes zsebkendővel törölgette a bőrére száradt vért. 
-Dolgozik, egyetemre jár de miattam halasztania kell egy félévet. Nem kis pénzbe kerül egy félév a Harvardra, a következő évi tandíjra gyűjt. 
-Hű...
Elmosolyodott, majd felállt és mindenféle szégyenlősség nélkül kibújt a nadrágjából és ledobta az egyik székre.
-Le kellene fertőtleníteni.-nyeltem nagyot és a térdére mutattam.-Segíthetek?
-Felesleges, csak kimosom.
-London utcái elég piszkosak.
-A konyhaszekrényben találsz.-adta meg magát.-George felkészült a baleseteimre. 
Kinyitottam a szekrényt, nem kellett sokat kutatnom mire megtaláltam amit kerestem és egy szalvétára csöpögtettem belőle. Letérdeltem elé és az ölembe húztam a jobb lábát.
-Csípni fog egy kicsit. 
Óvatosan értem a sebhez, amelyből már a port és az egyéb mocskokat kitisztította, felszisszent amikor hozzáértem, igyekeztem gyors és kíméletes lenni. 
-Mindig ott vagy ha történik velem valami.-sóhajtott.
-De legalább tudok segíteni.-mosolyogtam fel rá.
Nem mosolygott vissza, a szemeivel nyomon követte a mozdulataim, nem csillogott benne semmi pimaszság, semmi olyan ami Alexé teszi őt. Leeresztettem a jobb lábát és a balt vettem kezelésbe.
-A tenyered?
-Az nem vérzik.-mutatta felém a kezeit.-Mit akarsz tőlem?
-Beszélgetni.-sóhajtottam.
Felegyenesedtem, a szalvétákat kidobtam a kukába és a kezemet megmostam a csap alatt. Félve tettem át a székről a nadrágját egy másikra és leültem közel hozzá. 
-Tudom, hogy mit csinált az a tapló.
-Milyen tapló?
-Hát, Harry.
A névre a szája sarka megrándult és lehajtotta a fejét, néhány hét alatt a haja még hosszabb lett, a háta közepét verdeste és ülve leért a köldökéig, legalábbis a pólón keresztül úgy határoltam be, hogy ott van. 
-Nem akarok róla beszélni.
-Én sem róla akarok.-ráztam a fejem.-Rólunk.
-Milyen rólunk, Louis?-emelte fel a fejét.
-Rólad és rólam.
-Így jobb, nincs olyan, hogy mi! Te vagy, meg én vagyok.
-Értem, figyelj... én, nem tudom mi történt.
-Tudom, Louis. Felejtsük el.
-Nem.-böktem ki.-Nem tudom. Bűntudatom van, mardos akárhányszor csak Eleanor elé merészkedek, mert tudom, hogy ő nem ezt érdemli, nálam sokkal jobbat érdemel és gusztustalan amit tettem, de mégis, nem tudok szakítani vele, szeretem. Szeretem, de nem tudom mit kellene tennem mert azt hiszem... azt hiszem, hogy téged is szeretlek. 
-Tessék?-kerekedtek el a szemei.-Ugye most csak viccelsz?!
-Bár viccelnék.
-Ne!-fogta a kezei közé az arcát.-Ne, én ezt nem akarom. Menj el! Ez nem lehetséges, inkább utálj!
-Szerinted nem próbáltam?-mosolyodtam el keserűen.-Utáltalak, haragudtam rád amiért Eleanor-t megcsaltam és azt hiszem ezt elég csúnyán kimutattam, de mióta ki kellett szöknöm a szobád ablakán, nem tudok másra gondolni csak rád.
-Nem, te nem engem szeretsz. Ugyan azt akarod csinálni velem mint Ő!
-Nem.-fogta meg a kezét és elhúztam az arca elől.-Nem, dehogy akarom.
-De azt teszed.-nézett rám a könnyei mögül.-Csak ő kibaszottul nem vallott nekem szerelmet! Menj vissza a barátnődhöz és felejts el!
-Szerinted mit csináltam az utóbbi 3 hétben? Nem megy. 
-Nem leszek a bejárónőd, hogy amikor n-nincs ott a csajod akkor jó legyek én.
-Nem is akarom, félreértesz. 
-Persze, mindig én értek félre mindent.-kémlelt dühös tekintettel miközben az arcán szaporán csordogáltak a könnyei. 
Az ujjammal letöröltem őket és leguggoltam a lába elé, megpróbáltam a szemébe nézni de elhúzta a fejét. 
-Nem leszek senkinek a kurvája, főleg nem még egy kis popsztárocskának. 
Az álla alá nyúltam és végre a szemébe néztem, a pulzusom egyre gyorsabban emelkedett, az arcáról ijedtséget olvastam le, az ajkamba haraptam és fel akartam állni, helyette viszont a füle mögé tűrtem egy sötét tincset és közelebb hajoltam hozzá. Elakadt a lélegzete, átkoztam magam, mert megint ugyanabba a hibába estem. Megcsókoltam, de nem is volt igazi csók, a szám az övéhez ért, de egyikünk sem mozdult meg, majd felsóhajtott és a karjait a nyakam köré fonta.

~*Eleanor Calder*~

Lehajtott fejjel lépdeltem végig az utcán, szaporán szedtem a lábaim, alig vártam, hogy találkozhassam Louis-val és elmondhassam neki, hogy sikeresek lettek a vizsgáim. Táskám még ott lógott a vállamon, szerettem volna már lerúgni a cipőm és meginni vele egy kávét a Starbucks-ban. Amikor megláttam a kedvenc kávézóm a szívem nagyobbakat dobbant, de cseppet sem a kávé miatt. Beléptem, kíváncsian néztem körbe de egyik asztalnál sem ült ott. Az órámra pillantottam és nyugtáztam magamban, hogy nem késett el, én érkeztem a megbeszéltnél korábban. Letelepedtem az egyik asztalhoz és úgy döntöttem, hogy amíg nem érkezik meg, átnézem a a holnapi házi feladatot. 

-Szia, Eleanor!-lépett oda hozzám az ismerős szőke lány, aki minden alkalommal kiszolgált és időközben igencsak jó barátnők lettünk.-Mit kérsz?

-Szia, egyenlőre semmit, megvárom Louis-t.-mosolyogtam.

-Rendben akkor majd ha megérkezik visszajövök.

Rámosolyogtam és miután elment visszafordultam a jegyzeteimhez, azt reméltem nem sokáig kell egyedül görnyednem, Louis elég pontos szokott lenni és legtöbbször hamarabb a megbeszélt helyen van mint én.

Amikor nyílt az ajtó felkaptam a fejem, de egyszer sem ő tért be. Az órámat néztem, egy idő után már nem tudtam odafigyelni és az emberek is furán néztek rám. Mit keres egy lány egy rakás füzettel kávé nélkül egy kávézóban? 

-Skye!-szólaltam meg amikor elhaladt mellettem.-Kaphatnék mégis egy Karamellás Frappuccino-t?

-Hogyne.

Kezdtem elkeseredni, előhalásztam a táskámból a telefonom és megnéztem, hogy nem-e írt vagy próbált felhívni, de se sms-s, se nem fogadott hívás nem volt. Úgy döntöttem megiszom a kávém, hátha addig megérkezik, ha pedig nem, akkor utána haza megyek.

Csendben szürcsöltem el, az ajtót szuggeráltam és vártam, hogy mikor jön be. A poharam kezdett kiürülni, összeszedtem a dolgaim és szomorúan dobáltam bele őket a táskámba. Egyre inkább kezdett olyan érzésem lenni, hogy már nem szeret. Elhessegettem ezt a gondolatot, talán csak be kellett menniük a stúdióba vagy valami interjúra és elfelejtett szólni.
De sosem felejti el. 

Kikerestem a telefonomban Liam számát és a fülemhez emeltem a készüléket. Az egyenletes búgást Liam vidám hangja szakította meg.

-Szia, Eleanor! Mi újság?

-Szia.-próbáltam jókedvet erőltetni a hangomba, pedig már nyoma sem volt.
Nem tudtam megkérdezzem-e, hogy velük van-e Louis, az olyan lenne mintha nyomoznék utána. 
-Liam?
-Tessék?
-Louis veletek van?
-Nem tudom, nem vagyok a fiúkkal. Miért?
-Értem, akkor semmi. Nem zavarlak, szia.
-Ne, várj! Miért kérdezed? Ráérek, elmondhatod.
-Semmi különös.-nyeltem nagyot.-Csak megbeszéltük, hogy találkozunk a Starbucks-ban de már másfél órája várok rá. Biztos közbejött valami és elfelejtett szólni. 
-Igen, elég kelekótya mostanában. 
Eléggé. De nem kelekótya hanem furcsa a viselkedése. 
-Semmi gáz, hazamegyek majd később beszélünk. Szia.
-Szia.
Nagyot sóhajtottam és a zsebembe tuszkoltam a telefonom, a táskámat a vállamra vettem és intettem Skye-nak.
-Nem azt mondtad, hogy Louis is jönni fog?
-Hát, nem jött.-vontam meg a vállam.-Biztos van valami dolga és elfelejtett szólni. Hazamegyek, majd beszélünk.-integettem.
Kiléptem az ajtón, a fejem előrebukott valakinek a mellkasára.
-B-bocsánat, nem figyeltem.-emeltem magam elé a kezem és arrébb álltam.
-Eleanor?
-Louis?-vontam össze a szemöldököm.
-Kicsim!-ölelt át és felkapott.-Ne haragudj, elaludtam és csak most keltem fel.
Az arcát néztem, a kék szemek furcsán csillogtak, elkapta a tekintetét és az arcát a hajamba fúrta.
-Rendben.-böktem ki.-Semmi baj, de nekem mennem kell.
-Had kárpótoljalak valamivel, ittál már kávét? 
-Igen, de nem kell semmi.
-Hazaviszlek.-húzott a kocsija felé.-Nincs kedved átjönni hozzánk? Nincs otthon senki. 
Becsapta a kocsiajtót majd megkerülte és bepattant mellém a vezetőülésbe, túl szeleburdi volt, a megszokottnál sokkal jobban pörgött, mintha megivott volna egy karton energiaitalt. Hadart és kapkodott. 
-Tanulnom kell.-döntöttem a fejemet az üvegnek.
-Értem.-sóhajtott fel.
Az út csendben telt, ő a napszemüvegén keresztül az utat figyelte én pedig kifelé bámultam az elsuhanó parkokat, majd amikor a külvárosba értünk a házakat. Lassítani kezdett, megpillantottam a kis téglaházat és miután leállította az autót felkaptam a táskám és kinyitottam a kocsiajtót. Ő is kiugrott és a kulcsával bezárta az ajtókat, követett. Előkotortam a zsebemből a kulcscsomóm és kinyitottam az ajtót.
-Szeretnél bejönni?-pillantottam rá.
Beslisszolt és levette a napszemüveget, jobban megnéztem magamnak. Kék inget viselt, fekete nadrágot, a haja pedig édes kócosságban díszelgett a fején egy kis zselével rendezve. 
-Tudom, hogy haragszol.-húzott magához.-Sajnálom, nem figyeltem az időt.
A fejemet a vállára hajtottam és mélyen magamba szívtam az illatát.
-Szeretsz?-motyogtam a nyakába.
-Tessék?-simított végig a hátamon.
-Szeretsz, Louis?-ismételtem meg érthetőbben és hangosabban a kérdést.
-Persze, Baby. Ne kérdezz butaságot. 
-Akkor jó. Én is szeretlek. 
Elmosolyodott, arcát a hajamba fúrta és édesen szuszogott bele. Végigsimítottam a tarkóján és egy rövid pillanatra behunytam a szemem. Fogaival megcsípte a nyakamon a bőrt és halkan kuncogott, eltoltam magamtól és a szája felé nyújtózkodtam.
-Azt mondtad tanulnod kell.-motyogott mielőtt megcsókolt volna.
Orrával megbökte az enyém, kezei a derekamon pihentek. 
-Csak azt szeretném ha megcsókolnál, semmi többet.
Elhúzta a száját és halkan hümmögött. Amikor a szánk összeért meggondoltam magam és erősen kapaszkodtam a nyakába. A hátát az ajtónak vetette és erősen szorított magához, ujjaim megpihentek kócos hajában miközben a kezei bevándoroltak a pólóm alá és gyengéden simogatták a derekam. A fenekem alá nyúlt és felkapott, lábaim a dereka köré fontam miközben elindult felfelé a lépcsőn. Nem tudom miért képzeltem azt, hogy nem szeret vagy hogy van egy harmadik. Erősen magához szorítva belökte a szobám ajtaját,  lefektetett a szépen bevetett ágyra és a lábaim közt elhelyezkedett fölöttem. Az ujjaimmal egy ideig csak szórakoztam a kék ing gombjaival, csókja egyre hevesebbé vált, megfogta a kezem és úgy, hogy az nekem ne fájjon, rántott egyet a gombon ami a kezében maradt. Halkan felnevettem és a többi gombot én bújtattam ki a kis résekből, hogy az ing valamelyest épségben maradjon.