24.rész A kiborulás peremén

Sziasztok! :)

Hogy telik a nyár? 

Igazából, nem tudom miért de nem vagyok megelégedve ezzel a résszel, sőt, az egész történettel nem vagyok elégedett. Attól tartok, hogy unalmas. :/ 

Nessa. xx

~*Alexis Elwood*~

Talán mégsem vagyok annyira kemény mint hittem. Én sem tudok mindent rezzenéstelen arccal, gúnyos mosollyal az arcomon túlélni. Minden csak álca, ez nem én vagyok. Száműztem magamban a lelkem érző részét, kizártam mindent és mindenkit, szórakozni akartam, felejteni. De jött ő és mindent elrontott, tönkretette amit felépítettem. Érzéseket csalt ki belőlem, ezzel pedig legyengített. 

Szokásomhoz hűen, az ágyamon feküdtem és a plafont bámultam, miközben szép lassan csordogáltak a szememből a könnyek. 

Londonban tartózkodásom óta egyetlen nagyon fontos dologra jöttem rá, mégpedig arra, hogy a bátyámon kívül nekem nincs már senkim. A szüleim elváltak, anya Los Angeles-ben valószínűleg kiélvezi azt, hogy nem rontom a levegőt, apa valószínűleg szándékosan nincs itthon sosem, hogy ne kelljen látnia. Harry pedig... talán soha nem is tartozott igazán hozzám, csak azt akartam és hittem. George az egyedüli, akit még érdekel, hogy élek vagy halok-e, ma pedig bebizonyította, hogy számíthatok rá annak ellenére is, hogy számtalanszor kigúnyoltam és nem viselkedtem vele úgy, ahogyan azt egy testvérnek kellene. 

A szobám ajtaja halkan nyikorogva kinyílt és bedugta rajta a fejét. A haja kócos volt és apró mosoly bujkált a szája sarkában, tipikus George megjelenése volt. A kezében egy zacskót tartott, halkan beosont, az ajtót becsukta és a sötétben az ágyamhoz lépdelt.

-Csússz arrébb!

A hasamra fordultam, majd ismét a hátamra és kíváncsiságot erőltetve magamra, figyeltem amint lehuppant a nagy franciaágyra és ráborította amit hozott. többféle gumicukor, chips, Oreo keksz, két üveg citromos pepsi és egy DVD. Nem kellett tovább erőltetnem a kíváncsiságot, jött az magától. Kiemeltem a DVD-t és megszemléltem a borítóját. That's my boy. Adam Sandler.

-Tudom, hogy szereted a filmjeit és inkább nézetek veled egy hatalmas hülyeséget, mint valami szerelmes filmet amin csak sírni fogsz.

Megtöröltem a szemem és elolvastam a DVD hátulján lévő leírást a filmről. Tényleg hatalmas hülyeség. 

-Tedd be.-nyújtottam felé.

Feltápászkodott az ágyról és elindította a filmet, majd visszajött és egy párnát a háta mögé téve hátradőlt és felbontogatta a kajákat. Hasonlóképpen hozzá, én is a hátam mögé csaptam egy puha párnát, majd a fejemet a vállára hajtottam és onnan néztem a filmet.

Egy ideig csak a halk nyammogásunk keveredett a film ,,zajával". Tényleg elég értelmetlen volt, de mi jól szórakoztunk rajta. Régebben még a legrosszabb, egyáltalán nem vicces filmeken is jókat nevettünk együtt. A nem vicces ,,poénokon" egymáson fetrengve röhögtünk.

-George?-pillantottam rá.

-Hmm?

A szája sarkából egy gumicukor giliszta lógott, eléggé gyerekes látványt volt ezzel és a nagy hajával, meg a pajkosan csillogó szemeivel.

-Kösz.-nyomtam puszit az arcára.

Összeborzolta a hajam és magához ölelt, az arcomat a pólójába fúrtam miközben a hajam kezdte igazgatni. Ha másra nem, rá szükségem van.

~*Louis Tomlinson*~

Próbálta nem elárulni magam, így teljesen átlagosan viselkedtem, amikor Harry búskomor ,,öljetek meg" fejjel besétált az ajtón. Bár úgy éreztem magam mint a mosott szar és a bűntudat most erősebben gyötört mint legutóbb, mosolyt erőltettem az arcomra és utánamentem a konyhába.
-Szia.-köszöntem rezzenéstelen arccal.
-Hello.
-Kaját! Adjon valaki kaját!-rohant be Niall.
-Tudod hol a hűtő.-intettem a nagy, fehér háztartási gép irányába.
-Nincs itthon semmi! 
-De, reggel én voltam bevásárolni.-pillantott rá Harry.
-Ezek szerint az már elfogyott mert üres!-hadonászott a nyitott hűtőajtó előtt.-Ha nem kapok 10 percen belül kaját éhen fogok pusztulni. Ezt akarjátok?! EZT?!
-Nyugi, Nialler.-tettem a kezeim a vállára.-Nagy levegő, kifúj.
-Fejezd be, Louis! Éhes vagyok! 
-Akkor vedd elő a telefonod és rendelj magadnak kaját.-jelentette ki göndör barátunk, majd a poharát a mosogatóba tette és kivonult a nappaliba.
-Mi baja már megint?-lépett be Zayn.
-Nem tudjuk.-mondtuk egyszerre a szőkével.
-Zayn! Liam ugye kajáért van?
-Nem, Niall. Liam elment Danielle-el.
-Meg fogok halni.-szorította a kezeit korgó hasára.-Szükségem van csirkére! Louis, te tudsz vezetni...
-Inkább rendeljünk, jó? 
-Az is tökéletes, csak...kell...csirke!
A kezébe nyomtam a telefonom, csillogó szemekkel kapott utána és a füléhez szorítva kivágtázott a nappaliba.
-Ne csak magadnak rendelj mint a múltkor!-kiabált utána Zayn.-Öten vagyunk!
-Jó-jó. Halló? Én Niall Horan vagyok...
-Mi történt?-vonta fel a szemöldökét.-Egy ideje nem volt ,,Harry hisztéria". Vihar van a paradicsomban?
-Fogalmam sincs.-hazudtam, pedig számomra világos volt, hogy Harry és Hayley között minden a legnagyobb rendben.-Mindjárt megkérdezem. 
-Majd mond el.-vigyorgott.
Bólintottam és átmentem én is a nappaliba, ahol a kanapén ülve Niall egyenlőre a saját adagját diktálta be, Harry nem volt sehol. Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem a szöszke srácra, aki csak felemelte az egyik kezét és a lépcső felé mutatott. Felsóhajtottam és magamban felkészültem arra, hogy valamit ismét el kell titkolnom a barátaim és a barátnőm elől és ismét úgy kell tennem, mintha én semmiről sem tudnék. Megálltam a szobája ajtaja előtt, úgy éreztem el kellene neki mondanom mit tettem (kétszer is), de nem tudtam hogy reagálna rá, most az egyszer féltem Harry reakciójától. megfogadtuk, hogy a banda nem megy szét egy lány miatt, de ez a lány-nagyon úgy tűnt-mindkettőnket elcsábított. Feltételeztem, hogy ő akármilyen nőcsábász hírében áll, nem lépett félre, ellenben velem, akiről mindenki úgy tudja, hogy egy hűséges hősszerelmes vagyok. Bekopogtam és vártam, hogy ajtót nyisson, azt hiszem, életemben először nem rontottam be kopogás nélkül. Felettébb nem volt Louis-os megmozdulás.
-Gyere.-hallottam meg a hangját.
Benyitottam, eléggé meglepett fejet vágott amikor látta, hogy én vagyok az, aki kopogott.
-Kihozták a kaját?-pislogott nagyokat.
-Nem.-vágódtam le mellé az ágyra.-Mizu? Miért vagy megint OLYAN? 
-Nem vagyok olyan.
-Azt próbálod bemagyarázni NEKEM, hogy nincs semmi bajod? Jól van, Harry! Most megsértődtem, azt hittem tudod, hogy MINDENT tudok rólad! 
Felültem és vádlón tekintettem le rá, de ahelyett, hogy beszállt volna a megjátszott hisztimbe és megpróbált volna békülni, a telefonját a feje fölé emelve unott arccal méregetett.
-Oké, de ne üvöltözz már. Fáj a fejem.
Hitetlenkedve néztem rá, a számmal drámaian ,,o" formáztam és még a kezemet is a mellkasomra tettem. 
-Nemár' Lou, nincs hangulatom ehhez. 
-Ezek után magyarázd be, hogy nem vagy olyan. Elmondod magadtól, hogy mi bajod, vagy rángassam ki belőled egy harapófogóval? Nem garantálom, hogy a végére meglesz az összes fogad de egy próbát megér...
-Hülye vagy.-rándult meg a szája.
-Zayn szeretné tudni, hogy vihar van a paradicsomban?
-Nem.-sóhajtott és ezzel a sóhajjal megadta magát. 
Felült, félretette a telefont és hátratúrta a haját, megdörzsölte az arcát és fáradtan, meggyötörten nézett rám.
-Hayley-vel minden oké.
-Akkor nem lehet olyan nagy baj.
Légyszi, csak mond, hogy tényleg nem csaltad meg azt a lányt.
-Én... elmentem Alexis-hez.
Próbáltam meglepődött fejet vágni, pedig egyáltalán nem lepett meg ez a dolog, miatta kellett lemásznom egy csőről 5 méter magasból, eléggé lógó gatyával. 
-Igen?-vontam fel a szemöldököm.-És?
-Elküldött.-nyelt nagyot.-Azt mondta, hogy nem tud a barátom lenni.
-Te azt akartad, hogy a barátod legyen?
A meglepődést ettől a ponttól kezdve nem kellett megjátszanom. 
-Azok után, hogy az a kis csaj fülig beléd volt esve, te meg nem néztél felé hetekig, közben pedig becsajoztál?
-Bunkóság? 
-Igen, Harry. 
-Fasza.-húzta el a száját.-Azt hiszem, elmegyek Hayley-hez.
-Az anyukája még nem rakott ki?-nevettem.-Mindig ott vagy.
-Nem.-mosolygott.-Azt hiszem, egy kicsit kedvel, mindig kedves és hoz fel sütit.
-Sütiről jut eszembe, nem várod meg a kaját?
-Majd ha hazajöttem megeszem.
Kiléptem előtte az ajtón, végigmentünk a folyosón a lépcsőig, majd ő lefelé indult én pedig be a szobámba. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, a bűntudat mindennél erősebben gyötört. A szobámban a falról, a képeken Eleanor gúnyosan és utálattal a szemében nézett rám, Harry és a fiúk pedig haraggal teli. Nem tudtam miért tettem, nem tudtam, hogy fogok ebből kijönni és mit csinálok. Mert szeretem Eleanort, de azt már nem tudom letagadni, hogy ez a lány megmozdított bennem valamit. A beszólásai, a dús hajzuhatag és a huncut barna szemek, amelyekben a huncutsággal vegyült még valami, amit egyenlőre nem találtam meg.

~*Liam Payne*~

Danielle vékony lábait az ölemben pihentette, fejét a mellkasomra hajtotta, ujjaink a derekánál fonódtak össze. Nem igazán beszélgettünk, nem volt szükség rá, szavak nélkül is mindig megértettük egymást, ez most sem volt máshogy. Mindketten egy kis csendre vágytunk, élvezni akartuk egymás társaságát.

-Liam?

Egy röpke pillanatra lehunytam a szemem és a fejem a göndör hajára hajtottam. Elbűvölőnek találtam a rakoncátlan tincseit, melyek vidáman ugráltak minden lépésénél, ha kivasalta egészen a csípőjéig ért a hajzuhatag. Sosem érdekelt különösebben a köztünk lévő korkülömbség, engem nem zavart és úgy tűnt őt sem, fiatalabb voltam nála, de tökéletesen megvoltunk együtt. Kinyitottam a szemem, hogy lássam az arcát, szemeit kíváncsian emelte rám, puszit nyomtam az arcára.

-Tessék?

Nagyot sóhajtott, úgy tűnt bántja valami, nem szeretem ha ilyen, nem illik a természetéhez. Ő egy vidám, mozgékony lány akit sokszor  le sem lehetne lőni. Aggódni kezdtem, hogy esetleg miattam bántja-e valami.

-Tudod, nem szabadna ezt elmondanom, de…

-Bármit elmondhatsz, nem adom tovább. -simítottam ki az arcából egy rakoncátlan tincset.

-Persze, tudom, de Eleanor megígértette velem, hogy még neked se mondjam el.

-Eleanor?-vontam össze a szemöldököm.-Van valami baj? Louis csinált valami hülyeséget?

-Nem, vagyis. Figyelj, ezt nem kellene elmondanod a többieknek, lehet, hogy csak paranoiás.

-Jó, nem mondom.

-Szóval, azt hiszi, hogy, tudod...

-Hmm, nem.-vontam össze a szemöldököm. 

-Hát, hogy van egy harmadik is. 

-Tessék?-pislogtam értetlenül.-Mármint, hogy Louis...?

-Igen.

-Neeem.-ráztam hevesen a fejem.-Ismerem őt, biztos, hogy nem! Miből gondolja?

-Állítólag furán viselkedik.

-Louis mindig furán viselkedik.

-De ez most más, szerinte. A múltkor megkérdezte tőle, hogy lelépnek-e valahova, félév közepe volt, Liam. 

-Néha el van tájolva. Szerintem nincs semmi oka aggódni, Louis nem hülye és teljesen odáig van érte, nem csalná meg.

-Biztosan igazad van.-hajtotta a fejét a mellkasomra.

~*George Elwood*~

-George?-motyogta félálomba.

Feje a vállamon pihent, karjait körém fonta, egy ártatlan kislánynak tűnt. Felhúzott lábai alá nyúltam és leemeltem őt a vállamról, úgy fektettem, hogy kényelmes legyen neki, de a jobb kezével nem engedett el, így nem tudtam elmenni.

-Miért?-pislogott álmosan, egy könnycsepp pedig észrevétlenül eltűnt a pólója alatt.-Nem érdemlem meg.

-Azért, mert a kishúgom vagy.

-Rossz kishúg.-pityergett.

-Nem.-simítottam végig a haján.-Különleges, nagyszájú, akinek szeretetre van szüksége.

-Eltaláltad.-görbült lefelé a szája.

-Hülye, ha nem te kellesz neki.

Gúnyos nevetés hagyta el a száját, összeszorította a szemeit és magához ölelt egy párnát.

-Te nem láttad még Hayley-t. Én egy idióta vagyok.

-Nem, dehogy.

-De.-sírta el magát, ma már sokadjára.-Csak, ő csak egy...engem. Bárcsak máshogy ismertem volna meg! Nem akarok itt maradni, mindent elrontottam. 

-Rendbe hozzuk, csak ne sírj.

-Ezt nem lehet.-nézett fel.

A szeméből nem csak 1-2 könnycsepp távozott, patakokban folyt le az arcáról, eláztatva ezzel a párnát. Az arca kipirult, szája megduzzadt, a haja kócosan állt össze-vissza a fején, még csak nem is hasonlított a húgomra. Utoljára a barom Dean miatt láttam így, reméltem, hogy ez a dolog nem ismétlődik meg még egyszer. 

-El akarok menni innen.-szorította a kezem.-George! 

-Tudom, de én nem vihetlek el. Figyelj ide, jó? 

Remegő ajkakkal bólintott, az arcát a kezeim közé fogtam és belenéztem a könnyektől csillogó barna szemeibe.

-Ha megszerzed az érettségit elmegyünk innen, anyának ez a feltétele. Ha sikerülni fog elmegyünk.

-De az nagyon soká lesz. Hónapok...
-Segítek neked felkészülni, megszerzed és többet nem kell idejönnöd, megígérem.
-Én nem vagyok olyan okos mint te, nekem nem fog sikerülni. 
-De, de igen. Sokkal okosabb vagy nálam. 
-Dehogy.-nézett rám, miközben az ajkát harapdálta.-Nem lesz meg soha, csak egy szerencsétlen leszek életem végéig. 
-Amíg én élek biztos, hogy nem.
-Miért nem mondod ki?
-Mit kellene kimondanom?
-Azt, hogy csak egy púp vagyok az egész emberiség hátán.
-Azért nem mondom, mert nem igaz. Én tudom milyen vagy, tudom, hogy te vagy a világ legaranyosabb lánya, azt is tudom, hogy okos vagy és erről a bizonyítványaid is árulkodnak, tudom, hogy az a rohadék nagyon megbántott téged.
-Harry nem...
-Dean-ről beszélek. Hidd el, hogy miatta nem éri meg tönkretenni az életed.
-Nem is ő a lényeg, ő csak lángra lobbantotta a tüzet. A többit már magamtól csináltam, mert gyűlölöm ezt.-tárta szét a karjait.-Csak egy kicsit én is ki akarom használni őket, de mindig máshogy alakul! Mindig ők győznek. Undorodom magamtól.
Minden szónál egyre zaklatottabb lett, levegőért kapkodott és a könnyek nemhogy elapadtak volna, de még jobban kezdtek ömleni a szeméből.
-Hé.-húztam magamhoz.-Ne csináld ezt, ne sírj.
-Kell, hogy végre engem is úgy szeressen valaki.-szipogott.
Egy hatalmas dologra döbbentem rá, mégpedig arra, hogy itt nem lesz elég néhány csomag gumicukor és chips, de még a fagyi és a csoki sem fog segíteni, sőt az sem, ha idióta filmet nézek vele. Itt nem én leszek az, aki segíteni tud rajta.