22.rész Fordulat

Heey! :)

Kezdeném: VÉGRE NYÁRI SZÜNET!! Már nagyon vártam, kívánom mindenkinek, hogy meleg, élményekkel dús nyara legyen! Ne foglalkozzatok az iskolával, éljetek a mának, élvezzétek a napsütést, strandoljatok, hülyéskedjetek, utazzatok. <3 

Én pedig a nyarat egy új résszel indítom. :) <3

Nessa. xx

~*Alexis Elwood*~

Nem tudom miért viseltem el még mindig mindent. 1 hónap telt el, London ha mondhatjuk úgy ,,felszáradt" a tavasz kezdetével, minden reggel megtette ezt, a nap felszárította az előző délután lehullott eső által keletkezett pocsolyákat és pár órára olyan benyomást keltett mintha tényleg jó idő lenne. A valóságban viszont rohadt hideg volt még akkor is, ha kisütött az a nyamvadt napocska. 1 hónapja nem hívott fel Harry, nem jött értem az iskolához, helyette néha Hayley-t várta, de olyankor egyetlen pillantást sem vetett rám, Hayley-t bezzeg elhalmozta a szerelmes nézésével. Megbolondultam tőlük. Ha lehet úgy mondani, Harry lecserélte a hangos, nagyszájú lányt egy csendes, visszahúzódó szőke cicababára aki miatt nem húztak be neki egyszer sem. Nem is tudom miért magyarázom ennyire körbe a dolgokat, egyszerűen csak féltékeny vagyok arra a lányra, haragszom rá amiért elvette tőlem az egyetlen barátom. Nem akartam elfogadni, hogy Harry ennyivel elintézte, nem nézett rám, nem köszönt, nem hívott, de engem egyre jobban gyengített. 

Ami Cole-t és Daisy-t illeti, ha megpróbálnak elbuktatni átlépem a lábukat, ha beszólnak kussolok és elviselem, egyre jobban kezdtem bezárkózni és ezen a bátyámmal való szar viszonyom se segített. George erőlködött a viszonyunk ,,kijavításán" de nem igazán ment neki, őt okoltam a történtek miatt. Talán csak bűnbakot kerestem mindenért. 

Hétvégente eljártam bulizni, Londonban is voltak amolyan rossz fiúk, akik rossz dolgokat adtak rossz lányoknak és én előszeretettel kerestem fel őket. A bulijaim kimenete nagyjából ugyanaz volt mint LA.-ben, megismétlem: nagyjából. Kaptam kis pirulákat vagy port, jól beálltam tőle, legurítottam mellé néhány pohárka színes koktélt, láttam szivárványon futkosó macskákat akik szivárványt lőttek ki a seggükből, nyomukban beszélő egyszarvúkkal akik érthetetlen szavakat kiáltoztak. De nem kerestem a rossz fiúk társaságát, ha egy is a közelembe férkőzött, elküldtem vissza az anyukájába. A nyelvem a különböző tudatmódosítók mellett is ugyanolyan éles és csípős maradt. 

Louis, ő volt az akinek nem vágytam a látványára, mégis mindig belé botlottam. Az iskolából hazafelé sétálva-mivel már nem volt aki hazavigyen a szupermenődrága kocsijával-ha betértem egy Starbucks-ba enni egy sütit és nyugiban meginni egy kis finomságot, persze, hogy ő is ott volt. Sosem vettem róla tudomást, a kis kalandunk óta, sőt különösebben az előtt se érdekelt ez a srác, a szemét kivéve. Az nagyon tetszett, annyira szép kék és ahogy nézni tud vele, még ha teljesen részeg is... 

Nagyrészt csak elmentünk egymás mellett, nem derült fény arra a bizonyos szombat éjszakára és abból, hogy gyakran a barátnőjével láttam, tudtam következtetni arra, hogy együtt vannak és valószínűleg az a lány nem tud semmit. Engem pedig nem érdekelt. 

Egy test kis híján felborított, majd éreztem amint forró folyadék csapódik a ruhámra. A fehér pólómon hatalmas barna folt keletkezett ami igencsak forró volt a bőrömnek.

-Te jó ég!-kiáltott fel a fiú, a hangja pedig nagyon ismerős volt.-Bocsánat, én nem figyeltem!

Felpillantottam rá, a kék szemek meglepetten csillogtak, megrázta a fejét és igyekezett bűnbánó arcot vágni.

Sziszegve csíptem az ujjaim közé a felsőm és húztam el a bőrömtől.

-Ne haragudj, tényleg véletlen volt!

Legyintettem és sarkon fordultam, semmi kedvem nem volt leöntött pólóval megtenni a hazautat, de nem tehettem mást. A Starbucks ajtaja kinyílt mögöttem és persze, hogy ő rohant ki alatta.

-Figyelj! Ha akarod kitisztíttatom, már másodjára borítalak le valamivel.-fojtott el egy mosolyt.

-Hagyjuk.

Gyorsan kapkodtam a lábaim, de ő tartotta velem a tempót és kitartóan loholt utánam.

-Legalább had hívjalak meg egy kávéra, csak azért, hogy kárpótoljalak valamivel. 

-Mióta akarsz te velem kávézni?-cövekeltem le és kíváncsian meredtem rá. 

Megvonta a vállát és azt hiszem életében először mosolygott rám kedvesen, nem gúnyosan, nem piszkálódásból, csak úgy, olyan... aranyosan. Igen, mert aranyos volt a nagy, huncut kék szemeivel, a kócos hajával és ezzel a mosollyal az arcán. 

-Felejtsük el.-néztem fel rá.-Nem tenne jót ha velem látnának.

Akaratlanul is grimaszoltam, majd megfordultam és lassabban lépkedve indultam az utca vége felé, nem adta fel.

-Lehet, de az meg a lelkiismeretemnek nem tenne jót, ha valamivel nem kárpótolhatnálak.

-Kárpótolj azzal, hogy hagyj békén. Nincs szükségem még egy popsztárocskára.

-Haragszol rá, ugye?-kíváncsiskodott.

-Kire?-tettem meglepettséget.

-Hát Harry-re, amiért nem foglalkozik veled. 

-Nem érdekel. 

-Persze.-vigyorgott.-Tudom, hogy nagyon is érdekel és mennyire bele vagy zúgva az ÉN szerelmembe.

-Te buzi vagy?-vontam fel a szemöldököm.

-Nem, de Harry az enyém. 

Megkönnyebbültem amikor feltűnt a ház, amiben élnem kell. A pólóm átlátszott a nedvesség miatt és említettem már a nagy barna foltot? Úgy néztem ki mintha odaszartak volna a mellkasom közepére. 

-Aha.-vontam össze a szemöldököm.-Na most figyelj. Mi közöd van hozzá? Miért érdekel? Nekem miért nem mindegy, hogy haragszok-e rá vagy sem?

Ártatlan arccal megvonta a vállát, majd lepillantott a pólómra és hangosan felnevetett. 

-Hello.-léptem be a kapun és hangosan becsaptam.

-Héé, Alex! Nemár' legalább had fizessem ki.

-Tartsd meg az aprót te mocskos állat.

-Harry jobban csinálja.-nevetett.-Kifizethetem?

A zsebében kotorászott és előhúzta a jó vaskos pénztárcáját. Nem szorultam rá a pénzére, van itthon mosópor és mosógép, az egész annyi, hogy bedobom a pólóm és másnap megkapom tisztán és illatosan. Nem fog Louis Tomlinson pénzétől bűzölögni.

-Ismered a mosógépet? Tudod, az olyan emberek mint én, nem csak egyszer vesznek fel egy pólót.

-Én sem. De nem hiszem, hogy ki fog jönni belőle az a folt.

-Akkor nem jön ki.-vontam meg a vállam.

-Ha ide adod szívesen elküldöm Doncaster-be az anyukámnak, ő valahogy mindent ki tud szedni az én és a húgaim ruháiból. Nem tudom hogy csinálja, de nincs nyoma a foltnak és nem is nyúlik ki.

A hangjából kedvesség és szeretet sugárzott, nagyon szeretheti az anyukáját ha így beszél róla. Egy kicsit ellágyultam és kinyitottam a kaput.

-Úgyse hagysz addig békén amíg nem csinálhatsz valamit, ugye? 

Elégedett arccal bólintott és besétált a kertbe.

Átvágtam az udvaron és megmásztam a lépcsőket, nagy hévvel akartam kinyitni az ajtót, minél hamarabb szabadulni akartam ettől a fiútól, ugyanakkor egy kicsit jól esett azzal idegesíteni a bátyám, hogy beengedem őt. Ám az ajtó nem volt nyitva és én teljes erőből lefejeltem. Az orrom nagyot reccsent és rögtön vérezni kezdett, a pólóm immáron háromféle színből állt: barna, fehér és vörös.

-Jesszus!-kapott a karom után és a nadrágzsebéből előhúzott egy tiszta zsebkendőt.

A kezem a saját véremtől volt piros, hátrahajtottam a fejem és dühösen szorítottam az orrnyergem miközben cseppet sem lányhoz méltóan káromkodtam és szidtam az ajtó, édes, kedves anyját. 

Elhúzta a véres kezem és az orromra szorította a zsebkendőt.

-Hol a kulcsod?-kérdezte nyugtalanul.-Nagyon fáj? Hívjak taxit?

-A farzsebemben.-nyögtem ki.-Minek akarsz taxit hívni?

-Be kellene menni a kórházba.

-Nem megyek sehova!

-Oké.-adta meg magát.-Nem tapizni akarlak, előre szólok! 

Két ujját bedugta a farmerom hátsó zsebébe és kihúzta onnan a kulcscsomóm. Újabb zsebkendőt vett elő és a kezembe nyomta, míg ő kinyitotta az ajtót én az orromat tapogattam és megpróbáltam elállítani a vérzést. Szerencsétlen vagyok.

-Gyere!-terelt be maga előtt a házba.

Megcéloztam a legközelebbi lenti fürdőszobát, benyitottam, a fejemet a csap alá dugtam és a kukába dobtam az összevérezett zsebkendőket. Louis lelkes, kissé ijedt kutya módjára követett. Lemostam a kezemről a vért és az arcomról is és tanácstalanul, csendesen hagytam, hogy a hideg vízzel keveredjen az orromból csordogáló vér. 

-Nem kellene valami? Tudod, vatta vagy egy tampon.

Furcsállva néztem rá, a hajam vizes lett de nem foglalkoztam vele.

-Nem fogok előtted egy tamponnal az orromba mászkálni! 

-Hol találok?-hagyta figyelmen kívül a kijelentésem.

-A táskám első zsebében.

Kiment a fürdőszobából és 2 perc múlva egy tamponnal a kezében jött vissza, elvettem egy törülközőt és megtöröltem vele az arcom, jelzem ezt is összevéreztem. Louis a kezei közé fogta az arcom és hátradöntötte a fejem. 

-Csináltál már ilyet?-kérdeztem.

-Húgaim vannak, gyakran estek el.-húzta le a tamponról a kis fóliát.-Ha erre gondolsz, nők között nőttem fel. 

Felnevettem, apró mosoly bujkált a szája sarkában és óvatosan a jobb orrlyukamba helyezte a kis ,,vérszívót". 

-Kösz.

-Viccesen nézel ki.-nevetett.-A kemény Alexis Elwood egy tamponnal az orrában, lefényképezhetlek? 

-Nem.

Nagyon hülyén éreztem magam, de ki ne érezné magát hülyén, ha egy tamponnal az orrában állna egy helyes fiú előtt? 

-Tényleg add ide azt a pólót.-mutatott a mellkasomra.-Anya kiszed belőle mindent. 
Sóhajtva elmentem mellette, ismét kutyává változott és loholt utánam egyenesen fel a lépcsőn a szobámig. A szobám elvesztette a lányos kinézetét, eldobált ruhák és cipők voltak mindenhol, egy cigis doboz heverészett az asztalomon, bár a szekrények és a fal ugyanolyan maradt és megmaradtak a csillogós cicababaruhák, de többé-kevésbé kezdett Alexis-es formát felvenni. 
-Dohányzol?-szúrta ki az asztalomon árválkodó dobozt.
-Néha.-vontam meg a vállam.
Kibújtam a felsőmből és az ágyra dobtam, nem vagyok szégyenlős és nem is foglalkoztam azzal, hogy ő ott áll az ajtómban. A kezeit a szeme elé téve nekidőlt az ajtófélfának.
-Megtennéd, hogy felveszel valamit?-nézett ki az ujjai mögül.
-Elveheted a kezed, nem vagyok szégyenlős.-közöltem és a szekrényhez mentem.
-Inkább szeretném ha eltakarnád magad. 
Kivettem a szekrényemből egy pólót a sajátjaim közül, a világért sem vettem volna fel egy rózsaszín tököm tudja milyen mintás rongydarabot, maradtam a kinyúlt, fekete Ramones pólónál, belebújtam és lehuppantam az ágyra.
-Megfelel?
-Kifejezetten jól áll a tamponhoz.-nevetett.
-Haha, nagyon vicces vagy.
-Megváltoztál.-ült le mellém.-Legutóbb elég hisztis voltál.
Felvont szemöldökkel végigmértem és elgondolkoztam azon, hogy miért ül még mindig az ágyamon. Miért nem megy el? Csak a pólóm kellett neki, nehogy lelkiismeret furdalása legyen szegénykének, fogja meg és menjen el. 
-Honnan tudod, hogy megváltoztam? 
-Pocsékul nézel ki, mármint ne értsd félre, csak olyan elveszettnek tűnsz.
Keserűen elhúztam a szám és óvatosan pillantottam fel a kék szemekbe. Emlékeztetnem kellett magam arra a döntésemre, hogy nem engedek a közelembe még egy olyan embert aki csak egyetlen országban is hírességnek számít. Kihúztam az orromból a vérszívót és gyorsan kidobtam a kukába, majd megtöröltem egy zsebkendővel. Már nem vérzett.
-Nem fáj?-hajolt közelebb és az ujjaival megnyomkodta az orrnyergem. 
-Nem.
-Bocsánatot kellene kérnem.-sóhajtott és leengedte a kezét maga mellé.
-Megkapod a pólóm.
-Nem azért.-sóhajtott.
-Hanem?-lepődtem meg.
-Bunkó voltam veled, tudod, akkor... Az én hibám is, túlságosan bepiáltam és nem emlékeztem Eleanorra, de téged okoltalak, egészen addig amíg nem láttam, hogy nézel Harry-re...
-Hagyjuk már őt.-sóhajtottam fel bosszúsan. 
-Rendben. szóval, én csak annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom amiért csúnyán viselkedtem veled.
Elfojtottam egy mosolyt és a kezét néztem, amelyen szerencsétlenül tördelte az ujjait.
-Hát, oké.
Rám mosolygott, visszamosolyogtam és kinyújtóztattam a lábaim.

~*Louis Tomlinson*~

Nem tudtam miért mondok ilyeneket, de bizonyos mértékben komolyan gondoltam. Talán félreismertem ezt a lányt, mert most egyáltalán nem viselkedett bunkón. Sötét haja kiterült a takarón, kissé elmerengett a plafon bámulása közben, a pólója felcsúszott a derekán és elővillant a lapos hasa. Lesütöttem a szemem és idétlenül bámultam a lábaim. Furcsa volt vele lenni, főleg azután, hogy nem is kicsit vitatkoztunk össze Eleanorral. Valószínűleg azért nem figyeltem és borítottam rá a kávémat. 
-Inkább te változtál meg.-hunyorgott.-Itt ülsz az ágyamon, bocsánatot kértél, segítettél az orrom miatt, mi történt veled?
-Semmi.-vontam meg a vállam.-Ilyen vagyok, kedvességnek nevezik. 
-Meglepő. 
Felnevettem, a szemem elidőzött az ajkán majd elkaptam a tekintetem. A barna szemek kíváncsian fürkészték az arcom, tudtam, hogy hibát követek el azzal, ha megbámulom, de szinte kényszerített. 
-Azt hiszem, nekem mennem kellene.-motyogtam.
-Megtalálod az ajtót?-kérdezte halkan.
A körmeit nézegette, a pólója még mindig fel volt gyűrődve és vonzotta a tekintetem. Ajkait kissé összecsücsörítette, de pont annyira, hogy az jól álljon neki, akkor tűnt fel igazán, hogy tényleg mennyire szép. A bőre hibátlan, a haja rugalmasnak tűnik és gyönyörűen fényes, a szemei élénken csillognak, az ajkának szép vonala van. Feltételeztem, hogy egy ilyen külső mögött nem az a lány van akinek adja magát, ő biztosan egy kedves 17 éves iskoláslány akit valamiért mindenki megtalál, pedig barátokra lenne szüksége és valakire aki vigyáz rá és megvédi. Talán ezt kereste/keresi Harry-ben. Nem akartam neki elmondani, hogy göndör hajú barátom lecsapott arra a szőkeségre és mostanában szerelmes arccal ábrándozik amikor mesét nézünk vagy xBox-ozunk.
A lábaim nem engedelmeskedtek amikor fel akartam állni, helyette lehajoltam hozzá és kisimítottam egy sötét tincset az arcából. A meglepettség ott vibrált köztünk, és még valami más is. 
-Louis? 
Felvontam a szemöldököm, pont úgy ahogy ő szokta. Rájöttem, hogy a bunkósága inkább vicces mint sértő.
Tudtam, hogy undorító amit teszek és azt is, hogy nagyon fogom utálni magam, de megcsókoltam és nem álltam meg ott. Ráadásul ezt semmire nem foghattam rá, hiszen nem vagyok részeg, teljesen az eszemnél vagyok, vagy talán mégsem. A rendes Louis Tomlinson soha nem tenné ezt addig amíg barátnője van, az a Louis nem ismételné meg józan állapotában azt amit már részegen megtett és megbánt. Szeretem Eleanor-t de valami megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek ha Alexis a közelemben van. A kezem szaporán járt fel-le a testén, a ruháit összegyűrtem és mindenáron le akartam szedni róla, az ajkai fogva tartottak, bár inkább fordítva. Az agyam valamiért kizárta a külvilágot és nem éreztem az akaratomon kívül semmit, nem lebegett ott a szemem előtt Eleanor, sem az anyukám vagy a rajongóim rosszalló pillantása, nem, egyedül ez a lány és az, hogy minél kevesebb ruhában lássam.